Starity

Visszavonul a filmezéstől Jennifer Lawrence

2017. szeptember 14. 20:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Oscar-díjas színésznő mostanra besokallt és bejelentette visszavonulását.

hirdetés

Aggodalomra semmi ok, Jennifer Lawrence ugyanis nem véglegesen int búcsút Hollywoodnak, mindössze két évet szeretne kivenni, hogy kicsit kipihenhesse magát és élvezhesse a szabadságát és a vagyont, amire a filmsikereivel tett szert. J-Law 2010 óta folyamatosan, erejét megfeszítve dolgozott és évente minimum egy filmet forgatott, így nem csoda, ha úgy érzi, ráfér a pihenés.

Visszavonulok. Nem vállalok semmit az elkövetkező két évre

– nyilatkozta Jen Savannah Guthrie-nek a Today show-ban.

A színésznő egyébként igazán nem panaszkodhat, hiszen jobbnál jobb filmszerepekkel bombázzák és számtalan kasszasikerben volt alkalma bizonyítani tehetségét, amik aztán jócskán megemelték a bérét – több évben is ő volt a legjobban fizetett színésznő, ráadásul még nincs 30 éves!

Jen a szakmán túl a magánéletben is szerencsés – tavaly októberben kezdett találkozgatni a tőle 21 évvel idősebb Darren Aronofskyval, akivel most is boldog párkapcsolatban él.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek