Starity

Ozzy Osbourne szégyelli magát, amiért megcsalta a feleségét

2017. szeptember 15. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A zenész idestova 35 éve él többé-kevésbé boldog házasságban Sharonnal.

hirdetés

Egy évvel ezelőtt derült fény arra, hogy Ozzy Osbourne a fodrászával csalta meg a feleségét, Sharon Osbourne-t, aki a történtek fényében úgy döntött, elválik tőle. Később aztán visszakozott és az egykori szerelmesek ismét közelebb kerültek egymáshoz, idén pedig megújították egykori fogadalmaikat. Sharon egy friss interjúban aztán nyilvánosságra hozta, hogy az említett fodrász nem az első nő volt, akivel Ozzy megcsalta őt – összesen hatan voltak az elmúlt három és fél évtized alatt.

Ezúttal a zenészen volt a sor, hogy megnyíljon, és amikor a Rolling Stone a házasságáról faggatta, bevallotta, hogy szégyelli magát a történtek miatt.

Erről szól a rock & roll. Az ember a jóval együtt a rosszat is megkapja. Mázlim van, hogy Sharon nem hagyott el, amikor egy őrült kurafi voltam. Már öt éve tiszta vagyok és józan. Beláttam, milyen kibaszott idióta voltam. Most is van vér a pucámban, de már tudom kontrollálni egy kicsit... Amikor azt mondtam, Csak az asszony rajta ne kapjon... nos, nem vagyok büszke minderre a szarra. Elszomorítottam a nejemet, a családomat, sokkot és szégyent hagytam magam után. Szeretem a feleségemet, és ez az egész rávilágított arra, milyen kibaszott idióta is voltam...

– nyilatkozta Ozzy, majd amikor arról kérdezték, milyen az életük most, így felelt:

Szeretem Sharont és ő is szeret engem. (...) Rajta kívül nincs más nő, akivel együtt akarnám leélni életem hátralévő részét. Az ember időnként hiábzik, de tanul belőle. Ő is követett el hibákat, ahogyan én is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek