Starity

Igaz történet: Ilyen az, ha tizenévesen hozzámész a középiskolai szerelmedhez

2017. szeptember 18. 21:09   |   Szerző: LexiCobain

A még most is csak 19 éves Taylor Gamble a Seventeen olvasóival osztotta meg történetét, hogy így felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy nem minden a szerelem és nem szabad rögtön beleugrani egy házassága, csak mert az ember úgy érzi, megtalálta az igazit.

Mindig olyan lány voltam, aki fősulira akart menni. A családomban mindenki tudta, hogy így lesz. Szóval, miután bejutottam álmaim sulijába, Dél-Carolinába, mindenkit meglepett, hogy ehelyett inkább Kaliforniába költöztem és megházasodtam.

Az exem, Albert és én együtt nőttünk fel, de egészen egy decemberi napig nem kerültünk közelebb egymáshoz. Én akkor voltam elsőéves, ő pedig másodéves a középsuliban. Egy Arizóna jeges teát szürcsöltem a hazafelé tartó sulibuszon, amikor a jármű hirtelen lefékezett, én pedig magamra és az ülésre öntöttem az italomat. Megfordultam, mert hallottam, hogy valaki hangosan röhög mögöttem. Akkor megláttam őt, és emlékszem, arra gondoltam, hogy Hű, ennek a mosolynak a látványához hozzá tudnék szokni!. Neki volt a legtökéletesebb mosolya és gyönyörű fehérek voltak a fogai.

hirdetés

A következő tíz napban éjjel-nappal SMS-eztünk. Karácsony napján hivatalosan is elhívott egy randira. Azt írta nekem: Tudod, mi tenné igazán klasszá a karácsonyt? Ha a barátnőmnek nevezhetnélek téged!.

Az azt követő évek olyanok voltak, akár a forgószelek. Pomponlány voltam, és bár a csapatunk elég vacak volt, Albert minden meccsre kijött, hogy megnézzen engem. Kék Gatorade-et és Skittlest hozott nekem a félidőkben. Voltak a suliban drámák, szakítottunk is párszor, de ahogy közeledett a ballagás, biztos lettem abban, hogy a kapcsolatunk hosszútávra szól. Mindent együtt csináltunk, imádtuk egymás családját és izgatottan beszéltünk a közös jövőnkről. Albert úgy tervezte, hogy csatlakozik a sereghez, én pedig nem tudtam elképzelni, mi lenne velem nélküle. Három hónappal azután, hogy leérettségiztem, megkérte a kezem.

2015. november 25-én, Albert és én polgári szertartás keretein belül házasságot kötöttünk. Nem volt esküvői ruhám, se díszes szertartás, csak mi voltunk ott és ez nekem elég is volt. Jelen volt még 15-20 hozzánk közel álló vendég, hogy szemtanúi legyenek, miképp húzunk gyűrűt egymás ujjára és mondjuk ki a boldogító igent. Az egész Megcsókolhatod a menyasszonyt!-jelenet olyan volt, mint egy filmben. Miután összeházasodtunk, a szüleink partit adtak a tiszteletünkre egy helyi étteremben, és egy mini nászút is jutott nekünk egy tengerparti szállodában. Az volt életem legszebb napja.

Miután férjhez mentem, hirtelen úgy éreztem, felnőttem. Bármikor, amikor Alberttel beültünk egy étterembe, láttam, ahogy a pincérnőknek feltűnik az ujjamon viselt gyűrű, aztán az arcomra néztek és megpróbálták kitalálni a koromat. Senki sem gondolt többnek 16-nál. Mondták is nekem, hogy Jó fiatalon mentél férjhez!. Azt hiszem, igazuk volt, de semmi nem változott azzal, hogy összeházasodtunk. Az első hét valóságos áldás volt.

Egy héttel az esküvő után a sereg Kaliforniába szólította Albertöt. Nem költözhettünk rögtön a bázisra, így az első hét hétben egy aprócska szállodában éltünk. Pokoli volt. Mikró volt, konyha nem, így vettünk egy hordozható grillt, amin legalább hamburgert és csirkét tudtunk sütni. Ennyi lehetőségünk volt. Hamar feléltük azt a 7000 dollárt, amit még korábban a pincérnői munkámmal gyűjtöttem össze. Elment a szobabérlésre, a kocsira, a kajára. Kicsit elszomorodtam, amiért odalett az összes pénz, de mégiscsak házasok voltunk. Ami az enyém, az az övé. Ami az övé, az az enyém. Örültem, hogy segíthettem neki.

Az élet akkor sem lett jobb, amikor a támaszpontra költöztünk. Bár ott nem kellett bérleti díjat fizetnünk, a hely egy óriási káosz volt. A WC mindig eldugult, a zuhanyzó sosem működött. Albert hajnali fél 7-7-től dolgozott este 6-ig.

Én eközben munkát kerestem, de senki nem akart alkalmazni, és mivel egyetlen kaliforniai főiskolára sem jelentkeztem, suliba sem tudtam járni. Ez azt jelentette, hogy heti öt napot éjjel-nappal egyedül töltöttem – sokszor a hétből hetet, amikor Albertnek dolgoznia kellett a hétvégén is. Amikor hazajött a munkából, elment edzeni vagy túl fáradt volt ahhoz, hogy csináljunk valamit. Nagyon magányos voltam. Találkozgattam más katonafeleségekkel is, de mind idősebbek voltak tőlem, gyerekeik voltak, így nem éreztem sorsközösséget velük.

Hogy elfoglaljam magam, állandóan a Netflixet bújtam. Rengeteg sorozatot néztem – A Grace klinikát, a Gossip Girlt, a Tuti Gimit, a Kártyavárat – alapvetően mindent. A tetsvéremmel, Tarával minden nap beszéltünk FaceTime-on. Kitakarítottam a házat, elmentem a hadbiztoshoz egy kis olcsó kaja alapanyagért, aztán receptet kerestem tacóhoz, csirkecombhoz, lazachoz. Alapvetően egy gyermektelen háziasszony voltam.

 A magányosság érzése szar volt, de volt ennél is rosszabb: sosem beszéltünk a taníttatásomról és a karrieremről. Elhalasztottam a tanulmányaimat, magam mögött hagytam a családomat és a barátaimat 18 éves koromban és átköltöztem az ország másik felébe, hogy támogassam a férjem ambícióit, de még csak szóba sem került az, hogy én mit akarok. Ő csak a saját életével foglalkozott.

Kerestem olyan tanfolyamokat, amik által bizonyítványt és szakmát szerezhetnék, és találtam is egy sulit, ahol kilenc hónap alatt orvosi asszisztensi vizsgát tehetnék. Felsorakoztattam a mellette és ellene szóló érveket, de nem tudtunk dűlőre jutni az anyagi része miatt. Albert azzal jött, hogy túl sokba kerülne ez nekünk, nem engedhetjük meg magunknak, és ezzel lezártnak is tekintette a témát.

Amikor összeházasodtunk, azt gondoltam, mindörökké házas leszek. Családorientált lány vagyok, Alberttel a húszas éveink elején terveztünk belevágni a gyerekvállalásba. Szerettünk volna egy kutyát, úgy gondoltuk, kijárunk majd a srácaink mérkőzéseire és életünk hátralévő részéig szerelemmel szeretjük egymást. Folyton a jövőről fantáziáltunk.

Az élet Kaliforniában azonban nehéz volt. Szó szerint egy sivatagban éltünk – egy talpalatnyi helyen sem nőtt fű és 45 percet kellett utaznunk a legközelebbi étteremig is. Nagyon szűkösen jöttünk ki a pénzünkből, szóval nem nagyon utaztunk és igazán mást sem csináltunk. Azt gondoltam, hogy a katonacsaládok jól élnek, de a mi esetünkben egy kínlódás volt az egész. Ez az életforma lassan kikezdte a kapcsolatunkat. Amikor együtt voltunk, csak ültünk otthon órákon át, még csak nem is beszélgettünk. Albert videójátékozott, én a Netflixen lógtam vagy kaját készítettem. Fura volt.

Tudtuk, hogy a kapcsolatunk elindult a lejtőn, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy megmentsük azt. Nem számít, milyen fáradtak voltunk, heti egyszer randiztunk: vacsiztunk és filmeket néztünk. Hosszú, kemény beszélgetéseket folytattunk az érzéseinkről. Barátságokat kötöttünk a bázison. Barbecue bulikra és medencés partikra jártunk ezekkel a barátokkal, akik segítettek abban, hogy olyan sokáig kihúzzuk együtt, de legbelül egyre kevesebbet éreztem Albert iránt és egyre kevésbé kötődtem hozzá.

Júniusban, hét hónapnyi együttélés után Alberttel úgy döntöttünk, haza kéne repülnöm New Jersey-be, hogy részt vegyek a húgom ballagásán, és hogy a nyarat egy kis pénzkereséssel töltsem a régi munkahelyemen. A terv az volt, hogy spórolunk egy kis pénzt, ami aztán megkönnyíti az Alberttel közös életünket, aztán augusztusban visszautazok Kaliforniába. Mialatt a nyarat otthon töltöttem, Alberttel összevesztünk egy FaceTime-beszélgetés során. Eldurvultak a dolgok, így közöltem vele, hogy szükségem van egy kis térre. A következő két napban nem is beszéltünk.

Amikor ismét szóba álltunk egymással, újra feljöttek a kaliforniai problémáink és csak még rosszabb lett az egész. Végül besokalltam. Képtelen voltam ezt tovább folytatni. Nem akartam többé vele lenni.

Egy-két héttel később Albert is hazajött New Jersey-be, mert műtötték az apukáját. Összefutottunk, hogy beszéljünk. Órákon át dumáltunk, de újra és újra ugyanarra a konklúzióra jutottunk: szeretjük egymást, de már nem vagyunk szerelmesek.

A házasságunkat nem lehetett érvényteleníteni, így válnunk kell. Már nem beszélünk egymással. Arra gyűjtünk, hogy hivatalosan is elválhassunk, ami nagyon sok pénzbe kerül. És időbe. 14 éves korom óta először Albert és én nem vagyunk jelen a másik életében.

Nem volt könnyű elmondani az embereknek, mi történt. Először csak az anyukámnak és a húgomnak mondtam el. Ezt követően apukám is megtudta. Amikor összefutottam az ismerősökkel, akik Albertről és rólam érdeklődtek, azt mondtam nekik, hogy minden rendben közöttünk, mert ezt könnyebb volt, mint bevallani az igazságot. Lassan, hétről-hétre aztán megtört a jég és megnyíltam. A barátaim szerint együtt kellett volna maradnom Alberttel, de a hozzám legközelebb állók, mint például a testvérem és Macie barátnőm tudnak a csúf igazságról, hogy milyen is volt valójában az életem mellette. Megértették a döntést, amit Alberttel meghozni kényszerültünk.

Még mindig szégyellem azt, ami történt. Úgy érzem, kudarcot vallottam, még ha tudom, hogy ez nem így van. Az életben nem működik minden. Ilyen az élet. Néha csak ülök és elmerengek azon, hogy Mit is gondoltam?. Nem bánom azt az időszakot, mert igazán szerettem őt, de az igenis megfordul a fejemben, hol lehetnék most, ha nem ölöm minden időmet és enegriámat az ő karrierjébe. Mi lett volna, ha mindezt a saját karrierem építésére fordítom? Akkor most milyen lenne az életem? A jövőben felállítom a határokat saját magam számára, és soha nem mondok le az álmaimról. Még mindig tetszik a házasság gondolata, de nem hiszem, hogy 30 éves korom előtt férjhez mennék újra. Most végre eljött az ideje, hogy magammal foglalkozzak!

Ők a történet szereplői! (1. Taylor és Albert, miután a fiú bevonult a seregbe.; 2. A mindenféle cicomát mellőző esküvő.; 3. Házasságuk jobb napjain.; 4. Taylor és Tara utóbbi ballagásán – ekkorra már megromlott a szerelmesek kapcsolata.; 5. Taylor most ismét otthon lakik. A képen édesanyjával és testvérével láthatjuk.)

via Seventeen

  twitter 

Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb hírekről, lájkold Facebook-oldalunkat!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek