Starity

Megérkezett Sam Smith Too Good At Goodbyes című dalához készített kisfilmje

2017. szeptember 19. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végre feltöltésre került az énekes nemrég megjelent dalához, Luke Monaghan rendezésében forgatott videoklipje.

hirdetés

Ez a dal egy olyan kapcsolatról szól, amiben benne voltam, és alapvetően azt az üzenetet közvetíti, hogy lehet jónak lenni abban is, ha az embert lepattintják

– nyilatkozta Sam Smith a Too Good At Goodbyes kapcsán egy korábbi interjúban.

Érdekesség, hogy az énekes saját bevallása szerint kis híján feladta karrierjét, új lemeze készítése során, ugyanis olyan mélypontra zuhant érzelmileg, hogy abban sem volt biztos, ki tud evickélni onnan. Mindezt a dalt ihlető szakítás idézte elő, ami után Sam két hónapig egy sort sem írt, végül a mögötte álló csapat noszogatására összeszedte magát és minden addiginál keményebben kezdett dolgozni, mely munka eredménye többek között a Too Good At Goodbyes címre keresztelt nóta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek