Starity

Feltörekvő bandák nyomában: Brothers Of Metal

2017. szeptember 21. 23:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk következő részében a svéd származású, kevésbé ismert Brothers Of Metal nevezetű metálzenekart mutatjuk be nektek.

hirdetés

A csapat 2012-ben alakult a svédországi Birkában, a következő felállásban: Emil Wärmedal gitár, Mikael Fehrm lant, Pähr Nilsson lant, Dawid Grahn lant, Ylva Eriksson ének (női), Joakim Lindbäck Eriksson, hörgés, valamint Johan Johansson dob. Egy évvel később csatlakozott hozzájuk Mats Nilsson is, aki szintén az énekért felel. 2016-ig mindössze néhány fellépésük volt - többek között a Sabaton Open Airen is tiszteletüket tették.

Tavaly azonban stúdióba vonultak felvenni első albumukat, melynek beharangoztatója még az évben megjelent, a Prophecy of Ragnarök című dal és kislemez képében, mely szerzemény egy dalszöveges kisfilm keretein belül került fel a formáció hivatalos YouTube-csatornájára.

Bemutatkozó korongjuk végül idén áprilisban került a lemezboltok polcaira, mely lemez szintén a Prophecy of Ragnarök elnevezést kapta és mindösszesen tizennégy dal került rá. A nyolc tagot számláló együttes stílusát és egyben dalait is - más zenekarokhoz hasonlóan - a skandináv istenek megéneklése alapozza meg, így számtalanszor megjelenik a tételekben Odin, - aki valójában az egész album alapkövének számít -, valamint Freya, Tyr és Fenrir is megelevenedik egy-egy dal keretein belül.

A csapat jelenleg is debütáló lemezét népszerűsíti világszerte, mely kiadvány sok pozitív visszajelzést kapott a metálzenét kedvelőktől. Mindezeken felül, a Brothers Of Metal zenei jegyeit sokan a Sabaton zenekar által képviselt stílushoz hasonlítják, ám a Joakim Brodén vezette katonák immáron tizennyolc éve éneklik meg a történelmet, bár svéd származásukat tekintve néha ők sem veti meg a vikingekről szóló meséket.

A kiadvány borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek