Starity

Hallgasd meg nálunk a Leander Kills új albumát!

2017. szeptember 22. 19:07   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hosszas várakozás után a magyar metálzenekar piacra dobta második stúdióalbumát!

hirdetés

Köztudott, hogy a Leander Rising feloszlása után alapított csapat első lemeze, a Túlélő hatalmas népszerűségnek örvend országszerte, hiszen a kritikusok is igencsak elismerően nyilatkoztak róla. Köteles Leanderék egyébként még tavaly jelentették be, hogy idén szeptemberben jelenik meg második korongjuk, amelyről apránként rántották le a leplet. Előzetesként négy dalt osztottak meg  a nagyérdeművel, majd nem sokkal később már az albumborítót is nyilvánosságra hozták.

A mai napon azonban véget ért a várakozás, ugyanis hivatalosan is a boltok polcaira került az Élet a halál előtt elnevezésű lemez, ami mindösszesen tíz tételt foglal magában. Ennek fényében, most mi is elhoztuk nektek az albumot, hogy a már jólismert szerzemények mellett azoknak is fültanúi lehessetek, amelyek még nem lettek bemutatva – a csapat ugyanis nem tette közzé a számlistát. Íme!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek