Starity

Szünetet rendeltek el a 13 okom volt forgatása közben

2017. október 11. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Deadline értesítette a rajongókat arról, hogy a Jay Asher regényén nyugvó széria második évadának forgatásában rövidebb szünet állt be.

hirdetés

Aggodalomra azonban semmi ok, ugyanis a készítők mindössze pár napot vehettek ki, aminek hátterében az Észak-Kaliforniát sújtó tűzvészek állnak. Az utóbbi időben ugyanis több, mint húsz alkalommal lobbant tűz e területen, melynek következtében sokan kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, amíg a tűzoltók a lángok megfékezésén fáradoztak.

A készítők hivatalosan csak ma és holnap vannak szabadságon – értesüléseink szerint leghamarabb vasárnap állnak ismét munkába. (A pénteket és a szombatot már korábban megkapták szabadnak.) A legtöbben azt tervezik, hogy hazautaznak, hogy megnézzék, minden rendben van-e az otthoniakkal, akiknek jó része épp a tűzvész sújtotta térség közelében él.

A rövid leállás mindazonáltal valószínűleg nem befolyásolja nagyban a 13 okom volt második évadának képernyőre kerülését – a történet majd csak valamikor 2018-ban folytatódik.

Fotó: Netflix

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek