Starity

Filmválogatás: Kevésbé ismert romantikus filmek

2017. október 19. 11:11   |   Szerző: Nomiii

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindenki biztosan látott már életében legalább egyszer valamilyen romantikus filmet.

hirdetés

Az embereknek a filmek ezen műfajából automatikusan a leghíresebb ilyen alkotások jutnak eszükbe, mint például a Szerelmünk lapjai, a Titanic vagy éppen a Micsoda nő.  Most azonban, hogy tágítsuk ilyen irányultságú tudásotokat, kevésbé ismert szerelmes alkotások listáját hoztuk el nektek.

1.  Változó szerelem (2010)

Főbb szereplők: Madeline Carroll, Callan McAuliffe, Rebecca De Mornay, Anthony Edwards

Rövid ismertető: Amikor a második osztályos Bryce és Juli először találkoznak, Juli azonnal beleszeret a fiúba. Bryce nem viszonozza az érzelmeit, sőt: az elkövetkező években mindent megtesz, hogy távol tartsa magától önjelölt barátnőjét. A talpraesett és szabad szellemű Julit azonban ez a semmiség nem tudja eltántorítani. Rob Reiner rendező kedves romantikus vígjátéka az általánostól a középiskoláig, sikereken és katasztrófákon, családi drámákon és az első szerelmen át követi a pár sorsát, míg fel nem fedezik, kik is ők tulajdonképpen - és mit jelentenek egymás számára. (Port)

2. Szerelem az Alpokban (2011)

Főbb szereplők: Felicity Jones, Ed Westwick, Brooke Shields, Bill Nighy, Tamsin Egerton

Rövid ismertető: Kim tizenkilenc éves fiús lány. Az egykori gördeszkabajnok azonban mostanában hamburgert süt, hogy egy kis pénzt keressen, és támogatni tudja az apját. A lány váratlan lehetőséget kap, egy alpesi síparadicsomban keresnek embereket a téli időszakra. Kim kezdetben idegenül érzi magát a gazdag emberek és a síelés világában. Szerencsére hamarosan felfedezi a hódeszkázást, ami átsegíti őt a nehézségeken. Kim előtt lehetőség nyílik, hogy benevezzen a szezonzáró nagy versenyre. Ám ahhoz, hogy ezen sikerrel szerepeljen, túl kell tennie magát a félelmein. (Port)

3. Kétéjszakás kaland (2014)

Főbb szereplők: Miles Teller, Analeigh Tipton, Jessica Szohr

Rövid ismertető: Mi a teendő egy mindennél rosszabb, elbénázott egyéjszakás kalandnál? Fogjuk magunkat és reggel kiosonunk még mielőtt a másik felébred. Ezt tervezte Megan is az elbaltázott New York-i este után, de egy óriási hóvihar megakadályozza, hogy eltűnhessen Alec lakásából. A két fiatal így rákényszerül, hogy jobban megismerje egymást és újabb esélyt kapnak, hogy a második éjszakán bizonyíthassanak és az előző este hibáiból tanulva tökéletes szeretőkké váljanak. (Port)

4. Végtelen szerelem (2014)

Főbb szereplők: Gabriella Wilde, Alex Pettyfer, Bruce Greenwood, Rhys Wakefield

Rövid ismertető: A film az 1981-es azonos című film modern köntösbe bújtatott verziója. A történet középpontjában egy jómódú lány és egy szerényebb anyagi háttérrel megáldott fiú áll. A középiskolai ballagásuk utáni nyáron szenvedélyes szerelem alakul ki közöttük, amit a lány szülei nem néznek jó szemmel. A két fiatal szerelme azonban, minél jobban megpróbálják szétválasztani őket, annál hevesebben lángol fel. Vajon sikerül együtt maradniuk a kettejüket ért atrocitások ellenére is? (Port)

5. The First Time (2012)

Főbb szereplők: Dylan O’Brien, Britt Robertson, Victoria Justice

Rövid ismertető: A romantikus vígjáték két olyan tini évődését mutatja be, akik először esnek szerelembe, és a szex is első alkalommal kopogtat az ajtajukon. Dave útját követhetjük nyomon, egy gimis végzőst, aki egy olyan lány után epekedik, akit nem kaphat meg. Aubrey harmadéves gimnazista, művész lélek, a dögös pasiját nem érdekli túlzottan. Amikor Dave és Aubrey egy partin összefutnak, egy véletlen beszélgetés után felpattannak azok a bizonyos szikrák. A film érdekessége, hogy a két főszereplőt alakító színész a forgatás során egymásba szeretett, azóta is együtt vannak. (Port)

6. Adaline varázslatos élete (2015)

Főbb szereplők: Blake Lively, Harrison Ford, Michiel Huisman, Ellen Burstyn

Rövid ismertető: A huszonkilenc éves Adaline csodával határos módon túléli a balesetét. Miután felgyógyul, megmagyarázhatatlan dologra lesz figyelmes, a balesetnek köszönhetően nem öregszik tovább. Majdnem nyolc évtizeden keresztül őrzi a titkát, félve a lelepleződéstől. Ám véletlenül találkozik Ellis Jonesszal, a karizmatikus emberbaráttal, akinek szenvedélye az élet és a romantika. Amikor a fiú szüleivel töltött hétvége azzal fenyeget, hogy kiderül a titka, Adaline úgy dönt, hogy örökre megváltoztatja az életét. (Port)

7. Ahol a szivárvány véget ér (2014)

Főbb szereplők: Lily Collins, Sam Claflin, Christian Cooke, Suki Waterhouse

Rövid ismertető: Rosie és Alex már 5 éves koruk óta a legjobb barátok, ezért biztos, hogy nem egymásnak lettek teremtve vagy mégis? Amikor szerelemről, az életről vagy a helyes döntésekről van szó, ez a kettő önmaguk legnagyobb ellenségei. Egy kínos fordulat 18 évesen, egy elszalasztott lehetőség, és az élet teljesen más irányba sodorja őket. De mégis, azt a köteléket, amely összeköti őket térben, időben és különböző kontinenseken át, nem lehet tönkretenni a katasztrofális szerelmi ügyek, házasság, hűtlenség és a válás ellenére sem. Vajon megtalálják az egymáshoz visszavezető utat? Vagy akkor már túl késő lesz? (Port)

8. Menedék (2013)

Főbb szereplő: Julianne Hough, Josh Duhamel, Cobie Smulders

Rövid ismertető: Nicholas Sparks könyvén alapult ez a romantikus thriller. Egy nap gyönyörű nő érkezik Southportba, a tengerparti kisvárosba. Katie-nek ez a városka valódi menedék. Szörnyű emlékek űzték idáig, és túlélése érdekében csak remélni tudja, ittléte titok marad. Egyetlen módon lehet biztonságban: ha senkivel sem barátkozik, és főként senkit sem enged közel magához. Ám az önkéntes száműzetésbe vonult nő erre képtelen, és szép lassan megnyílik két ember felé: az egyik a mindig váratlanul előbukkanó szomszédasszonya, Jo, akivel szoros barátságba kerül, a másik pedig Alex, a gyermekeit egyedül nevelő özvegyember. (Port)

9. Szerelem kölcsönbe (2011)

Főbb szereplők: Kate Hudson, Ginnifer Goodwin, John Krasinski, Colin Egglesfield

Rövid ismertető: Rachel tehetséges ügyvédnő egy menő New York-i irodában, nagylelkű és hűséges barát, és legnagyobb bánatára még mindig szingli, amire legjobb barátnője, a jegyben járó Darcy előszeretettel emlékezteti. De a harmincadik születésnapi buliját követően Rachel, a javíthatatlan jó kislány váratlanul Dex karjaiban köt ki, akibe a jogi egyetem óta szerelmes és aki történetesen Darcy vőlegénye. A Darcy esküvőjét megelőző hetekben egyre jobban összekuszálódnak a szálak, Rachel pedig lehetetlen helyzetben találja magát: döntenie kell a Darcyhoz fűződő barátsága és élete nagy szerelme között. (Port)

10. Egy új tündérmese: Volt egyszer egy dal (2011)

Főbb szereplők: Lucy Hale, Megan Park, Freddie Stroma, Missi Pyle

Rövid ismertető: A klasszikus Hamupipőke-történet egy zenés feldolgozásban születik újjá! Katie énekesnő szeretne lenni, ám gonosz mostohaanyja és mostohanővére, Beverly lépten-nyomon akadályozzák. Amikor aztán Katie csodálatos hangjával a mostohatestvére arat diadalt, és a híres producer fia, Luke tévedésből Beverlybe szeret bele, Katie-nek meg kell tanulnia kiállni az álmaiért, hogy kiderülhessen: ő az igazi. (Port)

11. Footloose (2011)

Főbb szereplők: Julianne Hough, Kenny Wormald, Dennis Quaid, Miles Teller

Rövid ismertető: A bostoni srác, Ren a keleti-parti nagyvárosból egy tipikus déli kisvárosba csöppen. A nyüzsgő élet után valóságos sokként éri, amit ott tapasztal. A kisvárosban ugyanis egy tragikus balesetet követően Shawn Moore tiszteletes betiltotta a túl hangos zenét és a táncot. A tiszteletes rosszallása ellenére Ren beleszeret a szemrevaló lányába, Arielbe, majd kézbe veszi a dolgok irányítását. A zenével és a tánccal száműzi a bánatot és a szomorúságot, újra felpezsdíti a város vérkeringését. A klasszikus zenés film új feldolgozása. (Port)

12. Hosszú utazás (2015)

Főbb szereplők: Britt Robertson, Scott Eastwood, Jack Huston, Alan Alda, Oona Chaplin, Melissa Benoist

Rövid ismertető: Luke, az egykori rodeobajnok a sérülése után a visszatérését tervezi, mikor találkozik a főiskolás Sophiával. Nem is különbözhetnének jobban egymástól. A nagyvárosi lány okos és ambiciózus, míg Luke farmon él az anyjával, és keményen dolgozik. A két fiatal egymásba szeret, ám mindez próbára teszi őket. Egy nap megismerkednek Irával, akivel bizalmas kapcsolatba kerülnek. Az öregember és egykori felesége évtizedeken át tartó szerelmének története mély benyomást tesz rájuk. A film Nicholas Sparks azonos címet viselő könyvén alapult. (Port)

13. Bízz a szerelemben (2012)

Főbb szereplők: Liliy Collins, Logan Lerman, Nat Wolff, Greg Kinnear, Kristen Bell, Jennifer Connelly, Liana Liberato, Stephen King

Rövid ismertető: Bill Borgens veterán regényíró, akit három éve hagyott el a felesége, Erica egy másik férfi miatt, nem tudja abbahagyni a nő utáni epekedést. Még szomszéd szeretője, Tricia is próbálja randizásra bíztatni, de Bill figyelmét senki sem tudja felkelteni. Mindeközben vadul önállósodó kollégista lánya, Samantha első regényét publikálja és első szerelmével találkozgat újra; tinédzser fia, Rusty pedig igyekszik megtalálni önmagát fantasy íróként és a problémákkal küszködő álomlány pasijaként. Ezek a problémák összehozzák a triót és Borgensék megtudják, hogyan lesz valaminek a vége egy új dolog kezdete. (Port)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

film lista romantikus
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek