Starity

Titokban megnősült a Trónok harca sztárja

2017. november 02. 21:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan már évek óta úgy hírlett, hogy nős a Trónok harca Khal Drogója, kiderült, hogy eddig nem volt az!

hirdetés

Az Us Weekly néhány perce hozta le a hírt, miszerint Jason Momoa néhány héttel ezelőtt hivatalosan is feleségül vette szerelmét, Lisa Bonetet. A külföldi sajtó eddig úgy tudta, hogy a sztárpár 2007 novemberében már házasságot kötött, ám mint kiderült, nem voltak hivatalosan, azaz papír szerint házasok – egészen 2017 októberéig.

A fent említett lap értesülései szerint a szerelmesek a Kalifornia állambeli Topangában található otthonukban mondták ki egymásnak a boldogító igent a sajtó teljes kizárásával. A menyezgőn tiszteletét tette Lisa Lenny Kravitz-cal közös lánya, Zoë, de ott volt még Alicia Vikander, Michael Fassbender és Chris Sharma is.

Jason és Lisa egyébként 2005-ben ismerkedett meg és szeretett egymásba, kapcsolatuk pedig kiállta az idők próbáját. Viszonyukból eddig két gyermekük született: lányuk, Lola Iolani júliusban lett tízéves; fiuk, Nakoa-Wolf Manakauapo Namakaeha decemberben lesz kilenc.

Amikor először találkoztunk, már akkor tudtam, hogy akarom őt. Tudtam, hogy meg fogom szerezni őt. Ezt egészen addig nem mondtam el neki, míg meg nem született mindkét gyermekünk

– nyilatkozta egy 2014-es interjúban szerelme kapcsán Momoa.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek