Starity

Megérkezett a Lovelyz őszi újdonsága

2017. november 19. 12:12   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Woollim Entertainment alatt tevékenykedő nyolctagú Lovelyz harmadik középlemezével örvendeztette meg a rajongókat.

hirdetés

A februári R U Ready? nevezetű stúdióalbum és annak májusi újracsomagolt változata után, most új anyaggal és teljesen megújulva jelentkezett a Lovelyz. A csapat november 14-én prezentálta harmadik középlemezét, mely a Fall in Lovelyz elnevezést kapta. A korong főcímdala, a 종소리 (Twinkle) lett, amihez természetesen videoklipet is forgattak.

A tagok úgy gondolják, hogy ezúttal sikerült valami mást alkotniuk, ami eltér a Lovelyz eddigi stílusától:

Úgy gondoljuk, ez a dal a Lovelyz új oldalát mutatja be, más, mint amit megszokhattak a rajongók

– mondták a lányok.

Az intróval (Spotlight) együtt összesen hét tétel kapott helyet újdonságukon. Hallgasd meg alább!

Végül a borítóképek:

A digitális, illetve a fizikai formátum borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek