Napi 24 órában testőr vigyáz Paris Hilton vagyont érő eljegyzési gyűrűjére
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 36 éves örökösnőnek jelenleg mindennél többet ér az a gyűrű, amit színész párja húzott az ujjára szerelme zálogaként.
Nemrég eljött a nap, amire Paris Hilton egész életében vágyott: élete szerelme, Chris Zylka fél térdre ereszkedett előtte és arra kérte, legyen a felesége. A lánykérésre természetesen igennel felelt a szőke szépség, ezzel együtt pedig egy mesés, 22-karátos gyűrű került az ujjára, amit a széltől is óv.
Az E! Online értesülései szerint napi 24 órában testőr vigyáz az értékes ékszerre, aminek ára megközelítőleg kétmillió dollár, azaz 500 millió forint körül mozog. A gyűrűt egyébként a neves ékszerész, Michael Greene tervezte, akinek Paris személyesen mondott köszönetet, amiért ilyen fennséges munkát végzett.
Paris felhívott és elmondta, hogy nagyon nagyra tartja a munkámat. Azt is mondta, hogy ez álmai gyémántja. Nem is gondolta, hogy Chris ilyen tökéletességgel áll majd elő. Nagyon boldog és izgatott az eljegyzés és a majdani esküvő miatt
– nyilatkozta a tervező.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.