Amanda Bynes utolsó filmje a hazai mozikban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amanda Bynes az utóbbi idők egyik legnagyobb tinédzsersztárjává nőtte ki magát az USA-ban, viszont nyáron bejelentette: abbahagyja a színjátszást.
Amanda Bynes először Twitter-profiljában közölte a rajongókkal a szomorú hírt, hogy visszavonul.
A 24 éves színésznő döntését azzal indokolta, hogy élete eddig csak a megfelelésről szólt, túlságosan sokat kértek tőle a producerek és rendezők. Júniusban bejelentette, hogy itt a vége, nem akar többé színésznő lenni.
A rajongóknak őszig kellett várni a búcsúra, hiszen a Könnyű nőcske utolsó filmje tegnap debütált a magyarországi mozikban. Bár Amanda nem jelent meg a tengerentúli bemutatón, a film mégis hatalmas sikert aratott az Egyesült Államokban – 8 millió dolláros költségvetésével már a 62 milliós bevételnél tart.
Amanda Bynes olyan filmekben szerepelt, mint a Miről álmodik a lány? vagy a sikeres Hajlakk musicalben.
Nos, hogy Amanda valóban ki tud-e szállni a mókuskerékből, és el tud tűnni a paparazzók szeme elől, az már csak idő kérdése...
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Sokan számítottak rájuk.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.