Vajon ki és mi inspirálja Jamie Campbell Bowert?

A Black Book a Counterfeit frontemberét faggatta a punkról, az inspirációról továbbá a színészkedés és zenélés közti különbségekről.

hirdetés

Jamie Campbell Bower tényleg egy modern reneszánsz férfi - szó szerint. Olyan évszázados karaktereket játszott, mint a szellemes Christopher Marlowe, a TNT Will című drámájában, valamint Arthr király a Starz Camelot című sorozatában. Emlékezetes mellékszerepeket is játszott olyan ikonikus filmekben, mint a Sweeney Todd, a Harry Potter és a Twilight.

De Bower nem csak nagy költségvetésű darabok színésze - hanem az Egyesült Királyságban alakult punk zenekar frontembere is, mely jelenleg az USA szerte turnézik és a közelmúltban megállt a Brooklyn's Knitting Factory-nál is egy tipikus magas oktánszámú show-ra.

A Black Book elcsípte a színész-zenészt, hogy beszéljünk arról, hogy a punk szelleme él és remekül van, továbbá, hogy honnan és hogyan inspirálódik.

- Hogy jött létre a zenekar - volt egy pillanat, amikor ti öten (Jamie Bower, öccse Sam, Tristan Marmont, Roland Johnson, Jimmy Craig) rájöttetek, hogy együtt akartok zenélni, vagy fokozatosan alakult meg?

- Közülünk hárman más stílusban játszottak, mint amit a suliban szerettem volna létrehozni és az évek során különböző felállásokat próbáltam ki, de nem éreztem úgy, hogy amit csinálunk őszinte ábrázolása lenne annak akik vagyunk, vagy amit mondani akarunk... Szóval változtattunk. Elkezdtem szívből írni és megszületett ez a szörnyeteg. Mindig is Sammel akartam zenélni, így egyértelmű volt, hogy megkérjem legyen ő is a részese ennek, Jimmy egy régi barát volt, akiről tudtuk, hogy megőrül a dobokért. Minden tökéletesen a helyére került. 

​- Mindig is tudtad, hogy komolyabban akarsz foglalkozni a zenével, vagy inkább csak több, mint hobbi?

- 16 éves korom óta játszom London környékén különböző zenekarokkal. Mindig is imádtam szerepelni és címke nélkül tenni ezt.

- Fogalmazd meg milyen érzeseid vannak a punkkal manapság  - szerinted hogyan változott ez az évtizedekben?

- Milyen érzéseim vannak a punkkal manapság? A punk él és remekül van. Azt hiszem a punk szó és szóhasználat az idő múlásával különböző értelmeket nyert és ez jó, nagyon messze vagyunk a Vivienne Westwoodtól, a Sex Pistolstól és a Kings Road féle punktól, abban, hogy modern és olyan leírhatatlan. A punk szív, lélek, nem szarakodik, az emberekért van és nem hátrál meg.  Ez még mindig így van és sokáig így is marad!

- Úgy írnád le a hangzásotokat, mint különböző stílusok keveredését?

- Nem próbálom meg leírni a hangzásunkat és műfajba sorolni - de azt tudnám mondani, hogy rock 'n' roll szívünk és punk érzékenységünk van. De mindenhonnan merítünk inspirációt és igen, egy kicsit keveredik.

- Még honnan merítetek ihletet?

- Ez változó. A művészettel inspirációt merítek írokbók, zenlszekből, filmekből... akárhogy is, ami igazán megmozgat bennem valamit vagy arra késztet, hogy kapcsolatot teremtsek egy olyan részemmel, amit talán korábban nem ismertem. Ted Hughes és Brian Pattern a költőim. Zenében pedig olyan művészek, mint Marilyn Manson, a Guns N' Roses, a Deftones, a Gallows... csak hogy néhányat említsek. Szeretem az olyan zenekarokat akik zajt csapnak, vagy akik sokkolnak és leszarják. 

- Milyen párhuzamot húznál aközött, hogyan közelíted meg a zenét és hogyan viselkedsz színészként - úgy érzed a karrierednek ez a két birodalma teljesen külön létezik? 

- Igyekszem külön tartani őket, ahogy a színjátszásban egy karktert alakítok és ahogy a zenében akadálytlanul önmagam lehetek. Természetesen mindkettő kreatív üzletág és hasonlóak, de számomra különbség van Christopher Marlowe-t vagy egy vörös szemű vámpírt játszani és kisétálni a színpadra az együtessel és lenyomni egy izzasztő rock műsort és megélni ezt az életet messze túlmutat a hasonlóságokon. 

hirdetés