Starity

Érkezik Tom Odell harmadik lemeze!

2018. június 22. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit énekes egy év után új lemezt ad ki, és turnéra is indul, ezzel karrierjében és a rajongók számára is új korszak kezdődik.

hirdetés
Érkezik Tom Odell harmadik lemeze!
Fotó: Twitter

Tom Odell még 2012-ben robbant be  a köztudatba Another Love című slágerével, amely világszerte nagy sikert aratott. Innen nem volt már megállás, Tom belopta magát az emberek szívébe érzelmes, melankolikus dalaival, amelyeket egyszerűen csak egy zongoránál ülve adott elő. A brit énekes első albuma, amely 2013-ban jelent meg, a Long Way Down címet kapta, ezt 2016-ban pedig második lemez, a Wrong Crowd követte. Az albumok kiadása között folyamatosan turnézott, 2017 augusztusában pedig nálunk is fellépett a Sziget Fesztiválon a No Bad Days Tour keretében.

Az új album hírét még tavaly nyáron erősítette meg, melyről az első dal, az If You Wanna Love Somebody 2018 június 14-én debütált világszerte, ehhez videoklip is érkezett. Az énekes pár órája jelentette be hivatalos oldalain, hogy harmadik lemeze, a Jubilee Road október 12-én érkezik majd, és ősszel turnéra is indul. Az album már előrendelhető a hivatalos webshopon keresztül, ahol a rajongók szert tehetnek dedikált CD-re és vinyl-re is, ráadásul a leggyorsabbak a vásárlással együtt automatikusan limitált számú kódokat kapnak, amellyel a turnéra vehetnek jegyeket. 

Izgatott vagyok, hogy bejelenthetem új albumomat, a Jubilee Roadot, amely ez év október 12-én jelenik majd meg. A dalokat egy londoni ház nappalijában vettem fel, mely egy csendes, sorházas utcában fekszik, és az itteni szomszédaim és barátaim inspirálták. Nagyon büszke vagyok erre az albumra, és tíz évnyi megszállott fellépés és dalírás után úgy érzem, hogy ez a lemez lett az, amelyre mindig is törekedtem, hogy megalkossam. Csak találnom kellett egy otthont, ahol létrehozhatom. Alig várom, hogy halljátok. Remélem, hogy néhányatok csatlakozik majd a bandához és hozzám egy, vagy akár két koncerten is a sok város egyikében a világ körül, ahol turnézunk majd ősszel. Egy új korszak kezdődik, amelynek neve Jubilee Road. Tom xxx

 

I’m thrilled to announce my new album, Jubilee Road, will be out on October 12th this year. I wrote the songs in the living room of a house on a quiet terraced street in London, inspired by the friends and neighbours I had while living there. I’m so proud of this album, and after ten years of playing shows and writing songs obsessively, I feel as if this is the record I was always striving to make. I just had to find a home to make it in. I can’t wait for you to hear it. And I hope some of you will join the band and I at a concert or two in one of the many cities around the world we will tour in the Autumn. Here’s to a new era, and it’s called Jubilee Road. Tom xxx Album pre-order and tour information via the link in my bio.

A post shared by Tom Odell (@tompeterodell) on

– állt Instagram-posztjában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek