Starity

Dua Lipa és Desiigner képekben: ilyen volt a vasárnap a Szigeten

2018. augusztus 18. 00:12   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dua Lipa rajongóinak kedvezett, míg Desiigner egy matracon szörfözött ezer ember kezén.

hirdetés

Dua Lipa volt a Sziget egyik legnagyobb húzóneve. Az albán származású angol énekesnő igazán a New Rules „girl power” dalával robbant be a köztudatba, és azóta a következő nagy popdurranásként emlegetik.

Kozma Vivien / Starity ©

Járt már Magyarországon (Balaton Sound), ám még nem így, hiszen azóta sok minden változott (többek között híres lett).

Kinevezésének így eleget is tett a Szigeten vasárnap este, amikor a telt házas napon több tízezer embert próbált meg szórakoztatni. Dua elmondta, igazi álma vált valóra, hiszen ez volt az első nagy fesztiválfellépése, ahol ő volt az igazi durranás, avagy a fő fellépő.

Kozma Vivien / Starity ©

Az első három számot fotóztam, ami után nem tudtam bejutni a barátaimhoz a tömegbe, akkora volt a nyomorgás, így „hátrébb” állva követtem az eseményeket. Mindig úgy gondoltam, Dua Lipa önmagáról elnevezett albumja tökéletes bemutatkozó lett, sok fülbemászó popdalocskával, s egypár akusztikusabb szólammal is, így nekem egyik dala sem volt ismeretlen.

Kozma Vivien / Starity ©

Negyven perc után azt vettem észre, hogy megürült a tömeg, legalábbis jóval szellősebb lett, így kapva az alkalmon, könnyedén megtaláltam a barátaimat körülbelül az ötödik sorban. Akik elmentek, bánhatták, hiszen ekkor indult be igazán a parti: a kilencedik számnál megszólalt a Be the One, majd a One Kiss, Scared to be Lonely és természetesen a New Rules zárta a felemás szettet. Dua jóval hamarabb, körülbelül negyedórával korábban fejezte be a show-ját, amit én bántam, a társaságom viszont nem. Úgy érezték, sok volt a töltelékdal (avagy az ismeretlenebb, lassabb számok, mint Last Dance, Lost in Your Light és a két feldolgozás, No Lie és My Love).

Kozma Vivien / Starity ©

Dua mentségére szóljon, hogy tisztességesen végigtolta a szettet, táncolt, show-t csinált, és tényleg elhittem neki, hogy örül annak, hogy itt lehet és ennyi ember előtt játszhat. A dalok sokkal inkább a gyengébbik nemnek szóltak, igaz, ám Dua mindent megtett, hogy szórakoztassa az embereket. Beszélgetett a közönséggel, pacsizott is, koreográfiát hozott, és még háttértáncosai is voltak.

Kozma Vivien / Starity ©
Kozma Vivien / Starity ©
Kozma Vivien / Starity ©
Kozma Vivien / Starity ©
Kozma Vivien / Starity ©
Kozma Vivien / Starity ©
Kozma Vivien / Starity ©

Aki szereti Duát, és valamilyen szinten ismerős a 2017-es korongjával, annak biztosan tetszett, aki pedig leragadt a New Rulesnál, legalább rápihent az esti bulira.

Fotók: Kozma Vivien / Starity ©

23.45-től az A38-ban Desiigner vette át a színpadot, akit leginkább a Panda című dala miatt ismernek a fiatalabbak és a rapszeretők. Lipa után kedvezve a tesztoszteronnak a csoportunkban, benéztünk ide is, és leszögezem, nem bántuk meg.

Fotó: Pourmand Pouyan / Starity ©

Bár az elején kicsit össze voltam zavarva, melyik Desiigner, hiszen kettő volt belőle: mint később kiderült, a másik a DJ, aki néha maga is kijött rappelni. Desiigner egyébként egy nagyon felhypeolt show-t dobott össze: szinte többet töltött a közönségben (szó szerint), mint a színpadon, de nem hiszem, hogy emiatt bárki panaszkodott volna. Egy bizonyos ponton még egy matrac is előkerült, amin szörfözött több száz kézre támaszkodva csupán. Hát, ilyet sem láttunk még ideáig.

Ez is bizonyította, hogy a Sziget tele van eldugott kincsekkel, vagyis fellépésekkel, amelyeket nem feltétlenül nézne meg az ember. Érdemes esélyt adni az A38-ban és és World Music Stage-en fellépő acteknek is, hiszen sosem tudhatjuk, mire bukkanunk.

Fotó: Pourmand Pouyan / Starity ©
Fotó: Pourmand Pouyan / Starity ©
Fotó: Pourmand Pouyan / Starity ©
Fotó: Pourmand Pouyan / Starity ©
Fotó: Pourmand Pouyan / Starity ©
Fotó: Pourmand Pouyan / Starity ©
Fotó: Halmai Klaudia / Starity ©
Fotó: Halmai Klaudia / Starity ©

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek