Starity

Másodjára is elkelt Denise Richards

2018. szeptember 10. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Charlie Sheen volt felesége a hétvége során másodjára is férjhez ment.

hirdetés

Denise Richards szombaton, Malibuban ment hozzá szerelméhez, Aaron Phypershez. Az Us Weekly úgy tudja, a pár tavaly kezdett randevúzni egymással, néhány hónapnyi együttjárás után pedig januárban került sor eljegyzésükre, ám azt a legnagyobb titokban tartották.

Az egyik szemtanú elmondása szerint az esküvőt filmre vették, hogy a felvételek felhasználásra kerülhessenek a Feleségek luxuskivitelben című műsor Beverly Hills-i kiadásában. Ami az arát illeti, ő egy Mark Zunino által tervezett, elöl rövid, hátul uszályban végződő, hímzett virgokkal díszített kreációt viselt a nagy napon; a vőlegény ezzel szemben sokkal lezserebb volt sötét farmerjában és fehér ingjében. A menyasszony a Metallica Unforgiven című szerzeménye alatt vonult az oltár elé, ahol párjával a maguk által írt fogadalmakkal biztosították egymást szerelmükről.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Denise Richards (@deniserichards) on

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek