Starity

Kit Harington: „A Trónok harcának köszönhetem a jövendőbeli családomat”

2018. szeptember 18. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színész nem is lehetne hálásabb Havas Jon szerepéért, mely nemcsak világhírnevet, hanem szerelmet is hozott számára.

hirdetés

A Trónok harcának köszönhetem a jövendőbeli családomat. Az életem sínen van. Ez a legfontosabb, amit a sorozatban játszott szerepemnek köszönhetek, ami ráadásul teljesen megváltoztatta az életemet. Az elmúlt tíz évet a műsornak szenteltem. Az ember nem is kívánhatna jobb munkát a húszas éveiben, mint hogy szereplő lehessen a Trónok harcában. Ez egy csodálatos dolog. Mindent felforgatott

– nyilatkozta Kit Harington, aki annak idején a széria második évadának izlandi forgatása alatt szeretett bele kolléganőjébe, Rose Leslie-be. Erről az időszakról így nyilatkozott egy korábbi interjúban:

Az ország csodálatos, az északi fények varázslatosak, és mivel minden ott történt, ahol, szerelmes lettem. Ha az ember vonzódik valakihez, akivel aztán el kell játszania, hogy szerelmesek egymásba, nagyon könnyű valóban belehabarodni a másikba.

Kit és Rose kapcsolata 2012-ben vette kezdetét, majd rövid időre szakítottak, de világossá vált számukra a külön töltött idő alatt, hogy a másik oldalán a helyük. Kapcsolatuk hírét 2016 áprilisában erősítették meg, majd a színész 2017 szeptemberében gyűrűt húzott kedvese ujjára. Esküvőjükre idén, június 23-án került sor, a mennyegzőre pedig sorozatbeli kollégáikat is meghívták.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek