Mandy Moore tagadja, hogy megcsináltatta volna az orrát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Rólunk szól 34 éves sztárjának elmondása szerint tévednek azok, akik úgy gondolják, sebészkés érintette a nóziját.
A pletykák csak pletykák – legalábbis ebben az esetben. A napokban arról pusmogtak a tengerentúlon, hogy Mandy Moore megcsináltatta az orrát, ám a színésznő a Popsugarnak adott interjújában pontot tett a találgatások végére és egy az egyben tagadta, hogy alávetette volna magát szépészeti beavatkozásnak.
Néhány blogposztban azt olvastam, megcsináltattam az orromat. Furcsának találtam, mert az orrom meglehetősen tökéletlen. (...) Az emberek azt hiszik, Hollywoodban mindenkinek volt orrkorrekciója vagy valamilyen szépészeti beavatkozása, de ez nem minden esetben igaz. Az emberek mindig abban fognak hinni, amiben hinni akarnak, és ez jól is van így
– magyarázta Mandy, akinek egyébként nincs problémája azzal sem, ha valaki úgy határoz, sebészkés alá fekszik, amennyiben a műtét eredményétől jobban érzi magát – a jövőben ő sem zárkózik el a plasztikai sebészet adta fiatalságmegőrző lehetőségektől.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.