Starity

Mel B öngyilkos akart lenni

2018. november 18. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Múltja egyik sötét titkáról rántotta le a leplet legújabb könyvében a Spice Girl.

hirdetés

Mel B Brutally Honest címmel írt könyvet az életéről, melyben különös dolgokról számol be – olyanokról, amikről sokan a hozzá közel állók közül sem tudnak. A 43 éves énekesnő írásában bevallotta, 2014-ben mélypontra jutott az élete, méghozzá annyira, hogy nem látott más kiutat abból, mint hogy öngyilkos legyen. Saját bevallása szerint az X-Factor elődöntőjénél jártak, miközben Stephen Belafontéhoz fűződő házassága összeomlani készült, őt pedig maga alá temették a gondok, így bevett körülbelül kétszáz darab fájdalomcsillapítót és várta a halált.

Érzelmileg megkopottá váltam és elidegenedtem a saját családomtól. (...) Minden pirulánál, ami az ajkamat érintette, azt kérdezgettem magamtól, Biztos vagy benne?, erre bevettem még egyet. Tizet, ötvenet, százat

– elevenítette fel a sötét múltat Mel, aki még egy búcsúlevelet is hagyott akkor 15 éves lányának, Phoenixnek, melyben azt kérte, maradjon húgaival, Angellel és Madisonnal nagymamájuk felügyelete alatt.

Az öngyilkosság nem volt megoldás. Kellett, hogy számítson, élek vagy halok-e. Kórházba kellett mennem. Ki kellett juttatnom a pirulákat a szervezetemből, mielőtt bármi történhetett volna.

A gyógyszerek azonban addigra hatni kezdtek, kiütötték az énekesnőt, aki csak várta a halált. Hamarosan a kórházban tért magához, napokkal később pedig ismét az X-Factor stúdiójában tette a dolgát, mintha mi sem történt volna, de mindenben a legrosszabb az volt, amikor a kamasz lánya elé kellett állnia.

Mindazonáltal nem ez az egyetlen sötét folt Mel életének azon szakaszából – a 2014-es X-Factor alatt ugyanis bevallása szerint nap mint nap kokainozott, hogy el tudja viselni a munkával és a magánéleti válsággal járó stresszt. Memoárjában úgy fogalmaz, hogy napi hat csík kokaint fogyasztott: kettőt a forgatás előtt, négyet utána.

Az öngyilkosság nem megoldás a problémákra! Ha úgy érzed, segítségre szorulsz vagy nem találsz kiutat egy helyzetből, kérj segítséget a krízishelyzetben lévők részére fenntartott, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámon!

via Metro & Metro

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek