Klippremier: Soulwave - Képtelenség
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Soulwave zenekar a megannyi teltházas bulik, koncertek mellett rengeteg időt töltöttek a stúdióban kemény munkával, hisz egy új projektre készültek. A srácok a közösségi oldalukon jelentették be, hogy ma debütál az új klipjük, a Képtelenség.
A zenekar 2007-ben alapították, de a nagy átalakulás 2012-2015 között történt meg, az áttörést pedig a 2015-ös év hozta meg igazán. 2017-ben a fiúk elnyerték az „Év felfedezettje díjat” a Petőfi Zenei Díjon, ebben az évben A Dalban egészen a döntőig énekelték be magukat, a Kalandor című slágerüket pedig Comet-díjra jelölték. 2018-ban megnyerték a Fonogram-díjat, szintén az év felfedezettje kategóriában ebben az évben jelent meg az új stúdió albumuk is.
Igazi könnyed, kellemes, vidám zenei slágereket írnak, mellyel az egész fiatal korosztálytól a középkorú hallgatóságig belopják magukat a szívekbe. A zenei hangzást tekintve nem csalódhatnak a rajongók, hiszen megmaradt az életvidám, fiatalos „soulwaves” hangzás.
A szöveget tekintve ismét a szerelem a központi téma, a hangszerelést az üdeség, a frissesség, könnyedség jellemezi. A zenekar hű volt önmagához, és egy igazán jól feldolgozható slágert dobott a magyar zenei piacra.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.