Starity

Vanessa Hudgens: „Sarah Hyland az egyik legerősebb nő, akit ismerek!”

2018. december 13. 21:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vanessa a People magazinnal osztotta meg, milyen büszke a Modern család sztárjára, akit immár közel egy évtizede a barátnőjének mondhat.

hirdetés

Sarah Hyland a napokban osztotta meg, hogy tavaly szervezete kidobta édesapja veséjét, így az év őszén ismét át kellett esnie egy szervátültetésen – ezúttal 23 éves öccse lett a donora. A színésznő könnyek között vallott arról, hogy annyira félt az újbóli kudarctól, hogy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta, ám szerencsésen összeszedte magát, átesett a műtéten, állapota pedig kielégítő jelenleg is, noha továbbra is immunszupresszáns gyógyszereket szed, szervezete pedig kevésbé ellenálló, így körültekintőbbnek kell lennie, mint másoknak.

Sarah azonban a fentiek ellenére is igyekszik példamutató életet élni és pozitívan tekinteni a jövőbe, barátnője, Vanessa Hudgens pedig igazi példaképnek tartja és nagyon büszke rá.

Emlékszem, amikor először volt szüksége veseátültetésre, amikor a szervezete elutasította a szervet és újabb műtétre várt. Hihetetlenül büszke vagyok rá, amiért megosztotta a történetét a világgal, még ha az mind fizikailag, mind érzelmileg sokat ki is vett belőle. Sarah az egyik legerősebb nő, akit ismerek! Apró, de egyben hatalmas is. Olyan büszke vagyok rá!

– lelkesedett Hudgens.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek