Starity

Kanye West: „Drake-nek köze van XXXTentacion halálához!”

2018. december 16. 14:02   |   Szerző: egridora

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kanye és Drake közötti viszály már régóta dúl, de a sztár úgy érzi, hogy a rapper az ellenségeskedést most a családjára is kiterjesztette.

hirdetés

Kanye West azt állítja a Twitter bejegyzésében, hogy Drake megfenyegette őt.

Tehát Drake, ha bármi történik velem vagy a családommal, akkor te vagy az első számú gyanúsított

– tette közzé a sztár.

Kanye és Drake/Instagram

Kanye szerint, Drake az erőszakos viselkedéssel mindenkire komoly veszélyt jelent.
Drake Pusha koncertjét megzavarta, ezzel veszélybe sodorta a színpadon játszó gyerekeket és a fellépőt is – derült ki a People Magazinból.

A Drake és a West már hosszú idő óta harcban álltak, hiszen Drake régi riválisa, Pusha kiadta májusban az Infrared című dalát, Daytona lemezén, aminek West a producere. A dalban Pusha állítja:

Drake nem saját maga írja a dalokat, hanem egy külsős dalszerzőt kér fel.

A dal kiadását követően szóváltások, fenyegetések sora következett.

Drake-nek én vagyok az oxigén, hiszen mindig rólam és nekem ír. Ez már nem a rapről szól, hanem a családról

– ezzel is jelezte Kanye, hogy Drake ne vegye a szájára a családtagjait. Kanye továbbá állította, hogy Drake felhívta őt és megfenyegette. A rapper komoly vádakkal illette emellett a God's Plan előadóját: köze lehetett XXXTentacion halálához?

Kim Kardashian is azonnal a párja védelmére kelt.

Ne merészeld megfenyegetni még egyszer a férjemet vagy a családomat. Kirakta eléd az utat, hogy ott lehess, ahol vagy...

Kanye/Instagram

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek