Arcára tetováltatta Harry Stylest, hogy dalát népszrűsítse Kelsy Karter
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kelsy Karter nagy botrányt kavart Harry Stylesról készült tetoválásával, amiről később kiderült, hogy nem valódi.
Az énekesnő január 27-én mutatta meg Instagram-oldalán újonnan szerzett tetoválását, amiért nem sok jó kritika érte. A kommentelők többsége nemtetszését fejezte ki a borzalmas tetoválással szemben, mások pedig hamisságában reménykedtek.
Mint később kiderült a tetoválás nem valódi, amiért nagy felháborodás keveredett, hiszen az énekesnő képe ott volt minden hírportálon, valamint rádió és tévéműsorokba hívták. Az énekesnő később saját maga hozta nyilvánosságra YouTube-csatornáján, hogy az egész botrányt csak az új dala népszerűsítése érdekében rendezte meg.
2018 áprilisa nagyon nehéz volt számomra. A kutyám, Diva meghalt és a kapcsolatom is végetért, viszont a legutolsó dolog, amit tenni szerettem volna az volt, hogy írjak róla egy szomorú dalt.
– írta Kelsy, ezért inkább írt egy dalt Harry Stylesról.
Az emberek vegyes érzelemmel fogadták a dalt, ugyanis egyesek szerint tiszteletlen Harryvel szemben mások szerint viszont vicces, hiszen a "fangirl" kultuszt parodizálja.
A videóklipben pedig számos utalást lehet találni Harry munkásságát illetően, ha maga a dal címe nem lenne elég, hiszen az egész stílusa nagyon hajaz az egykori One Direction-tag jelenlegi stílusára, valamint egyes képkockák alatt látszik egy magazin, aminek a brit énekes látható a borítóján, egy masik képkockán pedig az új-zélandi énekesnő látható, ahogyan éppen egy kiwit fogyaszt, ami utalás Harry azonos című zeneszámára.
Az énekes eddig nem reagált a botrányra.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.