Starity

Végre itt az új Avril Lavigne-lemez!

2010. november 13. 12:12   |   Szerző: imteodora

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Napjaink egyik legtehetségesebb énekesnője idáig három nagylemezen van túl, melyek még most is nagy sikernek örvendenek. Most itt a negyedik – még címtelen – albuma.

hirdetés
Végre itt az új Avril Lavigne-lemez!

Avril nemsokára kiadandó albuma – aminek egyelőre még nem tudjuk a címét –, már két éve elkészült, de az RCA nem akarta publikálni. Szerintük ugyanis a lemezpiac haldoklik, és csak az igazán ütős albumok válhatnak piacképessé. Vajon ez azt jelenti, hogy nem lett olyan jó Avril CD-je, mint ahogy várták?

A szőke énekesnő 2007-ben adta ki a Best Damn Thing című albumát, amit 2010 elejéig nem kevesebben mint 7 millióan vettek meg. Avrilről azt is tudjuk, hogy nem állt le: Abbey Dawn nevű ruhacégének tervezi a kollekcióját, és nemrég adta ki második parfümjét, hamarosan pedig az albuma is nemsokára a kezünkben lehet.

„Elkészült a negyedik albumom! Ami azt illeti, már több mint egy éve készen van, és a lemezcégem most döntött úgy, hogy kiadja. Istenem, annyira boldog vagyok! – lelkesedett az énekesnő a hivatalos blogján. –  Már most alig várom, hogy újra útra keljek, és azt tegyem, amit a világon a legjobban szeretek: énekeljek az embereknek! Az album a legmélyebb, legőszintébb dalaimat tartalmazza, rengeteget jelent számomra ez az anyag.”

Lavigne kisasszonyról még azt kell tudni, hogy ő azon kevés előadókhoz tartozik, akik maguknak írják a dalokat. Reméljük, legalább akkora sikereket fog elérni a kanadai pop-rock-hercegnő, mint előző három albumával!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek