Újabb tragédia az Astroworld-kapcsán: elhunyt egy 9 éves kisfiú is
Most már 10 halottat követelt a borzalmas tragédiába fulladt fesztivál, amelyen Travis Scott volt a fellépő.
Ezra Blount a 10. halottja a Houston-i fesztiválnak, az Astroworldnek, amelyen Travis Scott volt a fellépő. Ezra eddig kómában feküdt, miután súlyos sérüléseket szenvedett, november 5-én, a koncerten. A kisfiú sérüléseit leginkább az okozta, hogy a tömeg maga alá rántotta, és összenyomták. Ezrával édesapja is ott volt, akit szintén maga alá gyűrt a tömeg, ám a férfi „megúszta” ájulással.
Ezra édesapja a GoFundMe-n számolt be a történtekről. Elmondása szerint hátul álltak, ahol levegősebb volt a tömeg. Ezra a vállán volt, amikor a tömeg elkezdett előre nyomulni, és magával húzta őket. A férfi elájult, Ezra pedig eltűnt. Végül a kórházban találták meg, súlyos sérüléseket szenvedett, leginkább az agyán és a veséjén. Az orvosi papírja szerint összerugdosták, összetaposták, és összenyomták.
A család most egymillió dolláros kompenzációra számíthat.
Ezra szervezete 2021. november 15-én mondta fel a szolgálatot, 10 nappal a tragédia után.
Többször foglalkoztunk a hírrel, hogy tragédiába fulladt a texasi Astroworld zenei fesztivál. Akkor arról írtunk, hogy nyolc ember életét vesztette a helyszínen, háromszázan súlyosan megsérültek. Legutóbb Bharti Shahani, 22 éves egyetemi hallgató volt, aki tragikus módon belehalt a sérüléseibe a kórházban.
A tragédiát valószínűleg az előre tolakodást követő pánik váltotta ki Travis Scott fellépése közben. Az eddigi kiderült információk alapján az emberek 21 óra 38 perckor kezdtek összeesni, a tömeg szó szerint több száz ember gyűrt maga alá, így a legtöbb halált a fulladás vagy egymás összenyomása okozta.
A rendőrségi vizsgálatok jelenleg is zajlanak Travis Scott és a szervezők ellen.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Beperelték az egyik dala miatt.
Még mindig tart a válás.
Bejelentést tett a Netflix.