Starity

Több statiszta is azt állítja, komoly problémák voltak az Eufória forgatásán

2022. március 07. 19:07   |   Szerző: Four

Többen is felszólaltak, elmondásuk szerint túl kemények voltak a munkakörülmények.

hirdetés

Kellemetlen ügybe keveredett az Eufória című produkció. A sorozatban szereplő statiszták közül ugyanis többen is azt állítják, hogy nem voltak megfelelőek a munkakörülmények. Sokan arra panaszkodtak, hogy akár 18 órára is elnyúlt egy forgatási nap, amelynek során nem mehettek ki mosdóba vagy nem kaptak rendesen enni.

Tudom, hogy én a háttérmunkát csinálom. Nem én vagyok a legfontosabb ember ott, tudom, hova tartozom a rangsorban. De eljutottunk arra a pontra, amikor úgy éreztem, én még mindig egy ember vagyok: kérlek, engedjetek el a mosdóba, és ne mondjátok, hogy nem mehetek ki egy félórára vagy hogy nem ehetek néhány falatot hajnali négykor. Teljesen úgy éreztem, hogy mi nem létezünk mint emberek.

- mesélte egy neve elhallgatását kérő statiszta.

Egy másik forrás szerint emiatt a statiszták "hullani kezdtek, mint a legyek", és a forgatás miatt annyi panasz érkezett a színészszakszervezethez, hogy ki is ment egy emberük ellenőrizni a körülményeket. 

De nem csak a statiszták, hanem a sorozat többi szereplői, egészen pontosan Barbie Ferreira sem volt elégedett a körülményekkel, állítólag kétszer is csúnyán összeveszett Sam Levinson rendezővel - bár ez a The Post forrása szerint nem igaz.

Az HBO azonban megvédte a sorozat készítőit:

A produkcióink szereplőgárdájának és stábtagjainak jóléte mindig elsődleges. A produkció teljességgel megfelelt a biztonsági előírásoknak és a szakszervezeti protokollnak. Drámasorozatoknál nem ritka, hogy bonyolultak a forgatások, a COVID előírások pedig még egy nehezítőfaktornak számítanak. Nyíltan kommunikálunk a szakszervezetekkel, és a SAG-AFTRÁVAL is. Hivatalosan nem történt megkeresés.

- tett nyilatkozatot a csatorna.

 

 

via New York Post

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek