13 év után visszatér Az árva - így nyilatkozott a főszereplő az új filmről
Az Esthert alakító Isabelle Fuhrman 13 év után visszatért ugyanahhoz a szerephez.
Újabb előzményfilm készült Hollywoodban: ezúttal Az árva című produkcióhoz tértek vissza a készítők, 13 év után.
A horrorfilm főszerepét ismét Isabelle Fuhrman kapta meg, aki ugyan még valóban kislány volt az első rész gyártásakor, mára azonban 25 éves felnőtt nő lett belőle.
Fuhrman a People magazinnak mesélt arról, milyen érzés volt újra Esther bőrébe bújni:
Egyáltalán nem gondoltam, hogy valaha is újra két copfban lesz a hajam. Szerintem gyerekként se akartam [a film megjelenése után]. Rettegtem attól, hogy mindenki csak egyféle módon fog tekinteni rám, és hogy ugyanolyan szerepeket fogok kapni.
- mondta, majd közölte, az első film megjelnése után több olyan lehetőségre is nemet mondott, amelyet szívesen elvállalt volna, de a fent említettek miatt inkább más karakterek után nézett:
Azt kell mondjam, az utóbbi pár évben sok horrorfilmre nemet mondtam, amelyek nagyon ügyesen lettek megalkotva. Másba akartam belefogni, és szerettem volna kitaposni a saját utamata a karrierem során.
Ennek ellenére szívesen tért vissza a produkcióhoz:
Úgy éreztem, hülye lennék elutasítani ezt a szerepet - és nagyon mérges lennék, ha valaki más játszaná Esthert [nevet]. Úgy értem, én alkottam meg őt, ő az enyém. Nyilván rengeteg segítséget kaptam az első film során a kosztümökkel meg mindennel, de az érzelmeit és a lényét én alkottam meg gyerekként.
Fuhrman egyébként az első film megjelenése óta játszott Az éhezők viadala és a The Novice című filmekben is.
Az árva: Első áldozat Esther első gyilkosságáról fog szólni, augusztus 19-én jelenik meg és a Paramount+-on lesz látható.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot posztolt a férje.
Kínos dologról mesélt.
Nagyon aggódnak érte.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagyon szerelmes a sztár.
A korábbi titkárunk is felszólalt.
Nagyon benne van a pakliban.