Starity

Menesztették Vágó Istvánt a TV2-től

2010. november 30. 21:09   |   Szerző: Walaky

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vágó István már nem lesz látható a TV2 képernyőén, ugyanis közel két év után menesztették a csatornától. A 40 milliós játszma műsorvezetője lehetett volna, aki végül Rákóczi Ferenc lett.

hirdetés
Menesztették Vágó Istvánt a TV2-től

Nem túl hosszú időt, majdnem 2 évet töltött a TV2-nél a népszerű műsorvezető, Vágó István. Nemrég ugyanis felbontotta a szerződését a műsorvezetőt képviselő produkciós iroda és a kereskedelmi csatorna.

Tiszteljük és nagyra becsüljük Vágó István televíziós pályafutását, azonban a TV2 műsorterveiben nem szerepel olyan formátum, mely igazán illeszkedne István személyéhez és kvalitásához. Neve ugyan felmerült a hamarosan induló, A 40 milliós játszma című produkciónk kapcsán, de meggyőződésünk, hogy ez a műsor egy más stílusú és dinamikájú műsorvezetőt kíván” – mondta Kiss Péter, a TV2 programigazgatója.

A 40 milliós játszma műsorvezetője végül Rákóczi Feri lett, és már az első adás magas nézettséget hozott. Az interneten is sokan, több mint 12 ezren játszottak online.

Vágó István közel két évvel ezelőtt csatlakozott másodjára a TV2-höz, a Párbaj műsorvezetőjeként. Mivel nem hozta a várt nézettséget, megszüntették a műsort. 1997-ben egy rövid ideig volt a már a TV2-nél, ahol a Mindent vagy semmit című műsort vezette.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek