Starity

Christina Aguilera betöltötte a harmincat

2010. december 18. 18:06   |   Szerző: cinthyy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Harminc évvel ezelőtt legenda született – hallhatjuk Christina Aguilera rajongóinak szájából. A csodálatos énekesnőnek ma van a születésnapja.

hirdetés
Christina Aguilera betöltötte a harmincat

Ma ünnepli születésnapját a gyönyörű díva, aki rengeteg mindent átélt a zeneiparban, leginkább csak jót. Az Xtina néven ismert énekesnő karrierje már kiskorában elkezdődött, hiszen Britney Spears és Justin Timberlake mellett énekelt a Mickey Mouse Clubban csupán 12 évesen.

Hamar elérte a siker: beküldött egy demót a Disney producereinek, akik sikeres jövőt jósoltak a szőkeségnek. Első albumával – melyet csak az Egyesült Államokban 8 millió példányban adtak el – hatalmas, világméretű hírnévre tett szert, hiszen például a Genie In a Bottle vagy a What a Girl Wants című slágereit hallhattuk rajta. Azóta több mint 46 milliós lemezeladást, 5 Grammy-díjat és 8 csodálatos albumot tudhat magáénak, melyek közül négy stúdióalbum. Emellett gyermeke is született, tehát nem mondhatja, hogy rosszul telt a karrierje.

Bár legutóbbi albuma nem volt sikeres, de ha minden igaz, jövőre visszatér egy Stripped-színvonalú albummal, valamint a napokban Oscar-díjra is jelölték.

Nagyon sok boldog születésnapot kívánunk neki, és reméljük, hogy jövőre minden jobb lesz, és újra megmutatja, hogy ki is az a Christina Aguilera!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek