Ikerbabákat vár Hailey Bieber?
Még csak néhány órája derült fény a nagy újságra, miszerint Bieberék szülői örömök elé néznek, máris az a hír járja, hogy nem egy, hanem egyszerre két baba érkezik a családba.
Justin Bieber és felesége, Hailey Bieber nemrég jelentették be, hogy családjuk hamarosan bővül, ugyanis a modell várandós. A rokonokkal és barátokkal szinte madarat lehetne fogatni, annyira örülnek a fiatalok boldogságának, és máris akadt valaki, aki a kotyogásával találgatásokra adott okot. Hailey édesapja, Stephen Baldwin ugyanis egy szeretetteljes bejegyzés keretein belül tudatta az Instagramon, hogy mennyire örül, hogy nagyszülő lesz és egyúttal gratulált is a szerelmeseknek.
Justin édesanyja, Pattie Mallette nem tudott szó nélkül elmenni a poszt mellett és a következőképp reagált rá:
Gratulálok, Nagypapi! Nekünk lesznek a legcukibb unokababáink!
A rajongók erre teljesen megvadultak és máris arra gondoltak, hogy Bieber-mama elszólta magát és rögtön két bébi lát napvilágot hamarosan, de Pattie lehűtötte a lelkesedésüket és tiszta vizet öntött a pohárba.
Nem, nem ikrek lesznek. lol. Remélem. Úgy általánosságban értem. Remélhetőleg egynél több [babájuk] is lesz majd végül. Gyönyörű babákat fognak csinálni, jöjjenek azok a babák bármikor is, de egyelőre egy is elég.
via Us Weekly
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
Will Smith mesélt erről.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!