Starity

A modell zenélésbe vágta a fejszéjét

2010. december 29. 19:07   |   Szerző: Nana.B

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2008 óta nagy sikernek örvendő fiatal modell régóta ki szerette volna próbálni magát a zeneiparban, amit most Side Hajjaji producer segítségével meg is tehet.

hirdetés
A modell zenélésbe vágta a fejszéjét

A világ egyik talán legkeresettebb férfimodellje, Baptiste Giabiconi eddig „enyhén” megkapó külsejével kápráztatta el a női szempárokat, most viszont kiderült: még a zenéhez is konyít. Kedvenceiként olyan sztárokat sorolt fel, mint David Bowie, a Red Hot Chili Peppers, a the Police, a Depeche mode, a Rolling stones, Franck Sinatra, Gossip, a Muse, vagy éppen Lady Gaga.

A fiú egészen kisgyermekkora óta a zenélésről, éneklésről álmodott. Példaképének, bálványának tekintette többek között Jim Morrisont is.

Egy sportklubban, munka közben felfedezett modell egy televíziós dokumentumfilm kapcsán ismerkedett meg a producer Side Hajjajival, akivel jelenleg együtt dolgozik a 2011-ben megjelenő electro–glam–rock-albumán.

Első dala, a Showtime iTunes-on is letölthető, valamint a videoklipjére már több mint 85.000-szer kattintottak a YouTube-on.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek