Katerina Graham rendkívül elfoglalt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Katerina Graham a The Vampire Diaries című sorozat boszorkánya mostanában sokat dolgozik, többek közt az új CD-jén is.
Bizony Katerina Graham számára meghozta a sikert Bonnie Bennett szerepe. Amióta a Vámpírnaplók berobbant a köztudatba, ez a leányzó is egyre híresebb és közkedveltebb lett – még hazánkban is. Ezért nem is annyira meglepő, hogy a tehetséges színésznő két új filmmel – The Roommate, Honey 2 – is jelentkezik a következő évben. Ez még semmi, hiszen Kat gyönyörű énekhanggal lett megáldva, egy új CD-n is dolgozik.
Egy interjúban így nyilatkozott: „Szerepelek a The Roommate ('A szobatárs' – a szerk.) című filmben, ami februárban fog megjelenni, nagyon szuper. Ezután következik a Honey 2 című mozifilm megjelenése is. Plusz még ott van a Vámpírnaplók és a CD is, szóval nagyon elfoglalt vagyok. Remélem, hogy tudok majd egy kicsit utazgatni és több rajongómmal is találkozni. Szeretnék együtt ebédelni azokkal, akik még nem nagykorúak és nem tudnak bejutni a klubokba.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Kiderült, milyen változások lesznek.
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.