A következő nemzetközi csillag?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kate Alexa nem egyszerű lány. Már két albumot is kiadott, de az igazi második most jön. Vajon a lány lemez lesz olyan jó, mint a nemzetközi sztároké és ő is igazi világsztár valamit az új ausztrál pophercegnő?
A lány azt állítja az új album egy teljesen más hang lesz. Úgy jellemezte, mintha a pop élne. Az első kislemezt még 2008.márciusában adták ki, a Teardrops, amelyen együtt dolgozott az amerikai Baby Bash-el. A kislemez az Aria listáján 26. lett. A klip is nagyon jól sikerült.
Kate Alexa 1988.március 2-án született Melbourne-ben. Karrierjét 13 évesen kezdte, amikor rögzítette első dalát. Leszerződött a Liberation Music-hoz, apja kiadójához. Utána, amikor 16 éves volt megjelent első kislemeze az "Always There", amit a 2004-es Olimpia hallani is lehetett. Ezek után kiadta az "All I Hear", ami az Aria listáján top tízes találat volt. Jött végül az első lemeze, ami nem volt túl nagy siker. Jött a H2O: Just add water zenéje, ami meghozta az áttörést.
Sok dalt Amerikában rögzítettek. Ausztrál fellépésein több új számot is előadott "Compares ", " Cherry Pop ", és " Hit by Love ", ami rajta lesz a lemezen. Egyébként a lány az összes számnak társszerzője. Amelyen együtt dolgozik DNA Songs-sal, valamint új munkatársakkal, angol dalszerző Tom Nichols-szal és az ausztrál énekes-dalszerző Mandy Kane-nel. Vajon sikerül neki? Mi drukkolunk, és reméljük kicsiny hazánkban is megjelenik majd a lemez.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Sokan számítottak rájuk.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.