Ewanon96 profilja
- Statisztika
- 235 hozzászólást írt
- 4 témát indított
- 46 véleményt írt
- 0 cikket írt
- 3 barátja van
- 67 szavazatot kapott
- Csatlakozott
- 2014. augusztus 23.
- Csoport
- Tag
- Titulus
- visszatérő vendég
- Születési idő
- 1996. szeptember 16.
- Lakhely
- Olaszország
- Párkapcsolat
- házas vagyok
- Foglalkozás
- tanulás mellett dolgozom
- Kedvenc időtöltéseim
- vakarni a kacsámat.
- Zenei stílusom
- Ruggero Pasquarelli | Emily Kinney | Alba Rico | Lorde. Zenei irányzatom mindenfelé kiterjed, de leginkább valami ritmusos zenét szoktam háttérmuzsikának berakni. A magyarok közül is sokakat elismerek, vannak, akik lenyűgöztek a hangjukkal.
- Imádom
- Ruggero Pasquarelli | Emily Kinney | Alba Rico | Lodovica Comello | Andrew Lincoln | The Walking Dead | V | fánk | kelyhes fagylalt | tölcséres fagylalt | macaron | csacsik | tejfölös-kolbászos makaróni, leöntve csokoládés paprikaszósszal. :pp
- Utálom
- előítéletes | önző | egoista | minimalista | munkautáló | lusta | kétszínű | alattomos | kapzsi | felszínes | igénytelen | trehány | kirívó | gyáva embereket
- Kedvenc sztárjaim
> szeretnék visszamenni a kifinomult, pestises kis századomba ~ Benedict ♥
Utoljára aktív: 2015.01.30. 21:09Státusz módosítva: 2014.11.17. 19:07
Vélemények
Andrew-t a The Walking Dead-nek köszönhetően ismerhettem meg, Rick Grames szerepében. Kétségeim vannak afelől, hogy így írják a nevét, de teljesen mindegy. Elvonatkoztatva a nyelvbotlásoktól – nagyon tetszik a karaktere, pontosan olyan, mint Norman – egy kiadós zombi-mészárlás után, a legmocskosabb külsőben is sármos. Természetesen a favorit egy az a Norman, de ő a második, közvetlenül Lauren után. Nekem őszintén már az első részekben nagyon tetszett az alakítása, igaz, kicsit döcögősen, de kibontakozott a nézőknek a karaktere.
Eme sorozat után megnéztem a This Life-ot is, nagyon tetszett, ezért letöltettem laptopra. Nagyon tetszik mindenhol az alakítása, örülök annak, hogy megismerhettem. (ezt ráadásul megtetézi a neve, ami nagyon-nagyon tetszik. ♥)
Tehetsége megérdemli a maximális számot – tetszett a This Life-ban, a Teachers-ben, A médium – A túlvilág kalandoraiban, az Igazából szerelemben, illetve a Szívrablókban is. Tehát tetszik az összes alakítása, ennek köszönhetően Andrew-t egy sokoldalú, újítani képes és változtató személyiségnek gondolom színészeti pályán, ami ennek köszönhetően kivívja magának azt a fránya tíz pontot a tízből. Szeretnék részletesebben beszélni a TWD-s karakteréről.
Nagyon tetszik Rick, úgy értem, a stílusa, a vakmerősége és az elszántsága. Mindig kitartott a barátai mellett, ott volt, amikor szükség volt rá, sosem hagyott senkit cserben. Pontosan ezért ő a főszereplője mindennek, ő az a férfi, aki megérdemli, hogy rivaldafényben legyen. Nem csodálom, hogy rá írták a karaktert, illetve magát, a sorozatot, hiszen remekül beleéli magát a csalódott és dühös Rick szerepébe. Aki nézi a sorozatot az tudhatja, hogy a legjobb barátja, egyben rendőrtársa, Shane bolondult a feleségéért, aki belehalt második gyermeke születésébe. Nos, Shane-t Rick már azelőtt megöli, hogy egyáltalán elmennének Hershel úr farmjáról. A lövés, amely végzett a rosszfiúval előidézte azt a megállíthatatlan zivatart, aminek köszönhetően elpusztult az az érték, amiért Hershel úr egész életében dolgozott; leégett a farmja, és elvesztette azokat az embereket, akiket szeretett. Rick tartotta a csapatban az életet, köztük az öregúrban is. A csoport ezután egy börtönbe menekült, ahol egész kellemesen megéltek, bár kezdetben volt egy kis akadály – néhány túlélő a cellasorok közül, akik át akarták venni a főnöki szerepet – főleg az egyikőjük -, de végül halálsoron végezték. Ekkor éreztem véglegesen úgy, hogy Rick, azaz Andy az alfahím, és ez tulajdonképpen akkor tudatosult bennem, amikor megölte a feleségét, és zokogva vette fel a kapcsolatot néhány másik túlélővel. Ezután következett Woodbury (nem egészen így kell írni, azt hiszem) ostroma. Woodbury egy akkoriban élő és lélegző város volt, amely otthont nyújtott néhány nagyarcú és öntelt, gazdag embernek. A népesség 70 körüli létszámot számlált, ami elég volt ahhoz, hogy a nagyképű vezetőjük, azaz a Kormányzó jól csillogtassa hatalmát, ezért miután megtalálták Rick egyik elhullott csapattagját, Andreát, megnézette vele azt a tipikus műsort, amire minden tenyérbe mászó féreg képes – azt a műsort, ami semmi másra nem tanítja Woodbury lakosait, mint, hogy a járkálóktól nem kell félni, egész biztosan állhatunk mellettük. Ezután következett az ostrom, ami elpusztította ezt az összetartó, mégis széthullott társaságot, természetesen Rick Grames és Daryl Dixon vezetésével. A város lángok között küszködik, az emberek menekülnek, a Kormányzó pedig végső elkeseredettségében megöli a városát, amelyet irányított. Még ezen éjszaka folyamán elhagyják a megmaradt társai, ezért egyedül kel útra, s végül új csatatársakkal visszatér börtönhöz, megöli Hershel urat és lerombolja a börtönt, amely Rickék számára otthont nyújtott. Megöli a hölgy, akinek a Kormányzó miatt halt meg a lánya, ezzel lezárva egy korszakot, egy igen fontos korszakot Rick csapatának történetében. Ezután ez a férfi, akit én végtelenül tisztelek, bebizonyítja, hogy nem csak a börtönkorszakban állta meg a helyét, hanem vándorlós, templomos és kannibálos helyzetekben is. Újabb szálak, újabb bonyodalmak, és újabb szétszakadt utak, újabb eltűnt emberek és újabb szereplők. Ez teszi azzá ezt a sorozatot, ami jelenleg.
Szimpátiáról is órákat fogok zengeni, figyeld csak meg!
Ugyan még mindig nem néztem meg az első részeket, pontosan tudom, hogy egy harcias, bátor és önzetlen fickóról beszélünk, aki a sorozatban abszolúte elnyerte a tetszésemet és a bizalmamat. Megtanított arra, hogy bízzak önmagamban, hogy sose adjam fel, akkor sem, ha már a végkifejlet is a szomszédunknak álcázza magát. Megtanította nekem ez a férfi, hogy bármikor lehetsz mocskos, bármikor lehetsz végtelenül ronda, az ember ugyanaz marad, és a puszta létével akkora szívet adott és élményt hozott a mindennapjaimba, amit lehetetlen elégszer megköszönnöm Andynek. Egy piszok rendes embert ismertem meg benne, önzetlen, odaadó személyt, aki bármikor képes feláldozni önmagát azért, hogy más létezzen. Andyben egy olyan emberre leltem, aki tudtán kívül segíti az embereket, és ezt köszönöm neki. Szeretnék vele találkozni, megköszönni mindent, megölelni, és úgy elválni ettől a fickótól, hogy tudja, a sorozatán kívül is megmentett valakit. Szeretném közölni vele – gyér angoltudásomat félrerakva -, hogy amit tesz, aki jótékony hatású az emberi szívnek, és szeretném neki megköszönni, hogy színt, élményt, életet és lelket vitt a hétköznapjaimba. Imádom a hozzáállását az élethez, azt a pozitív, mindent semmibe vevő öntudatot, a bátorságot, amit semmi sem vehet vissza. Ez a fickó engem megtanított élni. Köszönöm, hogy tehetségén felül ennyire szimpatikus és karizmatikus emberrel gyarapíthattam a kedvenceimet itt, ezen az oldalon. Pontosan ezért érdemli meg, hogy maximálisra pontozzam ezt is.
Most pedig a stílusáról egy regényt, mert miért ne?!
Nagyon tetszik a sorozatban az alfahím-style. Tipikusan kissé mocskolódó, de bátor és szeretetteljes férfiról beszélünk, és ilyen karakter minden sorozatba kell, ami kissé is vesz fáradtságot arra, hogy igényes legyen a munka. Ezt a szerepet most a főkarakter, azaz Rick, alias Andy kapta, akire szinte rávarrták ezt a szerepet. Örülök neki, hogy ezt a stílust kapta, mert nagyon illik rá a bátor, önzetlen, mégis valahol gonosz és kígyó személyiség. Elég nehéz úgy játszania a szerepét, hogy közben ne legyen nem aranyos. Én konkrétan bolondulok a szemeiért, én mindig kéknek látom, szóljon, aki szerint nem kékek azok a fantasztikus szemek. Stílusáról még annyit, hogy nagyon jól áll neki, az összes karakter, amit megformált, számomra nem éri fel Rick Grames-t. Örülök annak, hogy eme drága színész, Andy Lincoln kaphatja tőlem az eddigi leghosszabb véleményt, és örülök neki, hogy a tudtán kívül kisegített engem a nehézségek közül. Andy egy nagyon jó ember, örülök annak, hogy nem tipikus felkapott tinisztár. Ha felkapott lenne, akkor sem pártolnék el mellőle, de egy kicsit más lenne a véleményem, mint most.
Eme sorozat után megnéztem a This Life-ot is, nagyon tetszett, ezért letöltettem laptopra. Nagyon tetszik mindenhol az alakítása, örülök annak, hogy megismerhettem. (ezt ráadásul megtetézi a neve, ami nagyon-nagyon tetszik. ♥)
Tehetsége megérdemli a maximális számot – tetszett a This Life-ban, a Teachers-ben, A médium – A túlvilág kalandoraiban, az Igazából szerelemben, illetve a Szívrablókban is. Tehát tetszik az összes alakítása, ennek köszönhetően Andrew-t egy sokoldalú, újítani képes és változtató személyiségnek gondolom színészeti pályán, ami ennek köszönhetően kivívja magának azt a fránya tíz pontot a tízből. Szeretnék részletesebben beszélni a TWD-s karakteréről.
Nagyon tetszik Rick, úgy értem, a stílusa, a vakmerősége és az elszántsága. Mindig kitartott a barátai mellett, ott volt, amikor szükség volt rá, sosem hagyott senkit cserben. Pontosan ezért ő a főszereplője mindennek, ő az a férfi, aki megérdemli, hogy rivaldafényben legyen. Nem csodálom, hogy rá írták a karaktert, illetve magát, a sorozatot, hiszen remekül beleéli magát a csalódott és dühös Rick szerepébe. Aki nézi a sorozatot az tudhatja, hogy a legjobb barátja, egyben rendőrtársa, Shane bolondult a feleségéért, aki belehalt második gyermeke születésébe. Nos, Shane-t Rick már azelőtt megöli, hogy egyáltalán elmennének Hershel úr farmjáról. A lövés, amely végzett a rosszfiúval előidézte azt a megállíthatatlan zivatart, aminek köszönhetően elpusztult az az érték, amiért Hershel úr egész életében dolgozott; leégett a farmja, és elvesztette azokat az embereket, akiket szeretett. Rick tartotta a csapatban az életet, köztük az öregúrban is. A csoport ezután egy börtönbe menekült, ahol egész kellemesen megéltek, bár kezdetben volt egy kis akadály – néhány túlélő a cellasorok közül, akik át akarták venni a főnöki szerepet – főleg az egyikőjük -, de végül halálsoron végezték. Ekkor éreztem véglegesen úgy, hogy Rick, azaz Andy az alfahím, és ez tulajdonképpen akkor tudatosult bennem, amikor megölte a feleségét, és zokogva vette fel a kapcsolatot néhány másik túlélővel. Ezután következett Woodbury (nem egészen így kell írni, azt hiszem) ostroma. Woodbury egy akkoriban élő és lélegző város volt, amely otthont nyújtott néhány nagyarcú és öntelt, gazdag embernek. A népesség 70 körüli létszámot számlált, ami elég volt ahhoz, hogy a nagyképű vezetőjük, azaz a Kormányzó jól csillogtassa hatalmát, ezért miután megtalálták Rick egyik elhullott csapattagját, Andreát, megnézette vele azt a tipikus műsort, amire minden tenyérbe mászó féreg képes – azt a műsort, ami semmi másra nem tanítja Woodbury lakosait, mint, hogy a járkálóktól nem kell félni, egész biztosan állhatunk mellettük. Ezután következett az ostrom, ami elpusztította ezt az összetartó, mégis széthullott társaságot, természetesen Rick Grames és Daryl Dixon vezetésével. A város lángok között küszködik, az emberek menekülnek, a Kormányzó pedig végső elkeseredettségében megöli a városát, amelyet irányított. Még ezen éjszaka folyamán elhagyják a megmaradt társai, ezért egyedül kel útra, s végül új csatatársakkal visszatér börtönhöz, megöli Hershel urat és lerombolja a börtönt, amely Rickék számára otthont nyújtott. Megöli a hölgy, akinek a Kormányzó miatt halt meg a lánya, ezzel lezárva egy korszakot, egy igen fontos korszakot Rick csapatának történetében. Ezután ez a férfi, akit én végtelenül tisztelek, bebizonyítja, hogy nem csak a börtönkorszakban állta meg a helyét, hanem vándorlós, templomos és kannibálos helyzetekben is. Újabb szálak, újabb bonyodalmak, és újabb szétszakadt utak, újabb eltűnt emberek és újabb szereplők. Ez teszi azzá ezt a sorozatot, ami jelenleg.
Szimpátiáról is órákat fogok zengeni, figyeld csak meg!
Ugyan még mindig nem néztem meg az első részeket, pontosan tudom, hogy egy harcias, bátor és önzetlen fickóról beszélünk, aki a sorozatban abszolúte elnyerte a tetszésemet és a bizalmamat. Megtanított arra, hogy bízzak önmagamban, hogy sose adjam fel, akkor sem, ha már a végkifejlet is a szomszédunknak álcázza magát. Megtanította nekem ez a férfi, hogy bármikor lehetsz mocskos, bármikor lehetsz végtelenül ronda, az ember ugyanaz marad, és a puszta létével akkora szívet adott és élményt hozott a mindennapjaimba, amit lehetetlen elégszer megköszönnöm Andynek. Egy piszok rendes embert ismertem meg benne, önzetlen, odaadó személyt, aki bármikor képes feláldozni önmagát azért, hogy más létezzen. Andyben egy olyan emberre leltem, aki tudtán kívül segíti az embereket, és ezt köszönöm neki. Szeretnék vele találkozni, megköszönni mindent, megölelni, és úgy elválni ettől a fickótól, hogy tudja, a sorozatán kívül is megmentett valakit. Szeretném közölni vele – gyér angoltudásomat félrerakva -, hogy amit tesz, aki jótékony hatású az emberi szívnek, és szeretném neki megköszönni, hogy színt, élményt, életet és lelket vitt a hétköznapjaimba. Imádom a hozzáállását az élethez, azt a pozitív, mindent semmibe vevő öntudatot, a bátorságot, amit semmi sem vehet vissza. Ez a fickó engem megtanított élni. Köszönöm, hogy tehetségén felül ennyire szimpatikus és karizmatikus emberrel gyarapíthattam a kedvenceimet itt, ezen az oldalon. Pontosan ezért érdemli meg, hogy maximálisra pontozzam ezt is.
Most pedig a stílusáról egy regényt, mert miért ne?!
Nagyon tetszik a sorozatban az alfahím-style. Tipikusan kissé mocskolódó, de bátor és szeretetteljes férfiról beszélünk, és ilyen karakter minden sorozatba kell, ami kissé is vesz fáradtságot arra, hogy igényes legyen a munka. Ezt a szerepet most a főkarakter, azaz Rick, alias Andy kapta, akire szinte rávarrták ezt a szerepet. Örülök neki, hogy ezt a stílust kapta, mert nagyon illik rá a bátor, önzetlen, mégis valahol gonosz és kígyó személyiség. Elég nehéz úgy játszania a szerepét, hogy közben ne legyen nem aranyos. Én konkrétan bolondulok a szemeiért, én mindig kéknek látom, szóljon, aki szerint nem kékek azok a fantasztikus szemek. Stílusáról még annyit, hogy nagyon jól áll neki, az összes karakter, amit megformált, számomra nem éri fel Rick Grames-t. Örülök annak, hogy eme drága színész, Andy Lincoln kaphatja tőlem az eddigi leghosszabb véleményt, és örülök neki, hogy a tudtán kívül kisegített engem a nehézségek közül. Andy egy nagyon jó ember, örülök annak, hogy nem tipikus felkapott tinisztár. Ha felkapott lenne, akkor sem pártolnék el mellőle, de egy kicsit más lenne a véleményem, mint most.
Stevent az Agymenőkből és a The Walking Dead-ből ismerem. Sajnos az Agymenőket abbahagytam, mert már untam, ezért azt sem tudom, mi volt a neve a sorozatban. A lényeg, hogy a TWD-ben remekül alakít, minden elismerésem. Glenn az egyik kedvenc szereplőm, bár ezt már az összes véleményemben elmondtam egyszer. A következő véleményemet csak az olvassa, aki szereti, ha Stevenről pozitív véleménnyel vannak.
Tehetség: a TWD-ben őt a harmadik helyre raknám a férfiak közül, tehetség alapján, előtte állna Andrew Lincoln, azaz Rick, illetve Norman Reedus, azaz Daryl. Megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy sikeres legyen egy színész, csak még nem volt annyi lehetősége kimutatni a tehetségét, mint más férfiszínészeknek, például a sorozatban Normannak. De nem ez a lényeg; mindenféleképpen nagyon tehetséges színész, ami azt illeti, imádom Glenn karakterét, Maggie-vel nagyon összeillenek. Rögtön tudtam, hogy jó páros lesznek ők, és amikor tegnap ott hagyták Rickéket a templomnál, komolyan nagyon izgultam, hogy mi lesz. Tudom, hogy nemes célért mentek – megmenteni a világot; kutatóközpont, zsenikhez, akik meg tudnák szüntetni a járkálók uralmát -, de ha nem őket fogja a sorozat nyomon követni, akkor szomorú leszek, mert nem fogunk Maggie és Glenn szerelmet látni.
Összeszedve a gondolataimat egy végtelenül tehetséges színésznek tartom, aki még nem bontakozott ki teljesen.
Szimpátia: Már az első résznél, amelyben jelen volt, szimpatikusnak találtam, ezt még fokozta is, hogy bátor volt, küzdött a járkálók ellen. Fokozta a szimpátiát még az is, hogy amikor Hershel farmjára értek, összejött Maggie-vel, aki már akkor nagy kedvencem volt elszántsága és tökössége miatt. Tehát nálam tízes a pasi, más kérdés, hogy más esetben hogy reagálnék rá. A valóságban is egy kiváltképp szimpatikus személynek tartom, nagyon boldog lennék, ha Magyarország területére is berakná a lábát az összes TWD-ssel együtt.
Stílus: nem különösebben figyeltem a stílusát, de amennyit láttam és tapasztaltam a láthatóból és tapasztalhatóból, az tetszett. Gondolom, ide az is tartozik, hogyan viselkedik a magánéletében, hogyan áll hozzá az élethez, mit gondol az ikszről és az ipszilonról, ezért közlöm, hogy kiváltképp nyílt, természetes egyéniség, baromi nagy szívvel és érző lélekkel megáldva. Nagyon tetszenek a hozzáállásai egyes dolgokhoz, azt is csodálom, hogy a forgatáson megőrizte önmagát, mert én nem kevés példát láttam már arra, hogy valaki teljesen megváltozott a forgatásokon. Tehát, amennyit tapasztaltam Steven stílusából az bejött, más kérdés, hogyha megismerném egy másik oldalát, az tetszene-e, de ezzel most ne foglalkozzunk.
Tehetség: a TWD-ben őt a harmadik helyre raknám a férfiak közül, tehetség alapján, előtte állna Andrew Lincoln, azaz Rick, illetve Norman Reedus, azaz Daryl. Megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy sikeres legyen egy színész, csak még nem volt annyi lehetősége kimutatni a tehetségét, mint más férfiszínészeknek, például a sorozatban Normannak. De nem ez a lényeg; mindenféleképpen nagyon tehetséges színész, ami azt illeti, imádom Glenn karakterét, Maggie-vel nagyon összeillenek. Rögtön tudtam, hogy jó páros lesznek ők, és amikor tegnap ott hagyták Rickéket a templomnál, komolyan nagyon izgultam, hogy mi lesz. Tudom, hogy nemes célért mentek – megmenteni a világot; kutatóközpont, zsenikhez, akik meg tudnák szüntetni a járkálók uralmát -, de ha nem őket fogja a sorozat nyomon követni, akkor szomorú leszek, mert nem fogunk Maggie és Glenn szerelmet látni.
Összeszedve a gondolataimat egy végtelenül tehetséges színésznek tartom, aki még nem bontakozott ki teljesen.
Szimpátia: Már az első résznél, amelyben jelen volt, szimpatikusnak találtam, ezt még fokozta is, hogy bátor volt, küzdött a járkálók ellen. Fokozta a szimpátiát még az is, hogy amikor Hershel farmjára értek, összejött Maggie-vel, aki már akkor nagy kedvencem volt elszántsága és tökössége miatt. Tehát nálam tízes a pasi, más kérdés, hogy más esetben hogy reagálnék rá. A valóságban is egy kiváltképp szimpatikus személynek tartom, nagyon boldog lennék, ha Magyarország területére is berakná a lábát az összes TWD-ssel együtt.
Stílus: nem különösebben figyeltem a stílusát, de amennyit láttam és tapasztaltam a láthatóból és tapasztalhatóból, az tetszett. Gondolom, ide az is tartozik, hogyan viselkedik a magánéletében, hogyan áll hozzá az élethez, mit gondol az ikszről és az ipszilonról, ezért közlöm, hogy kiváltképp nyílt, természetes egyéniség, baromi nagy szívvel és érző lélekkel megáldva. Nagyon tetszenek a hozzáállásai egyes dolgokhoz, azt is csodálom, hogy a forgatáson megőrizte önmagát, mert én nem kevés példát láttam már arra, hogy valaki teljesen megváltozott a forgatásokon. Tehát, amennyit tapasztaltam Steven stílusából az bejött, más kérdés, hogyha megismerném egy másik oldalát, az tetszene-e, de ezzel most ne foglalkozzunk.
Lehet, hogy most sokan fognak utálni, és sokan imádni, de én kedvelem Martinát. Elárulom, hogy közel sem úgy van, ahogy sokan állítják; miszerint ő egy beképzelt, magától teljesen elszállt műliba, ez közel sem így van. Ha lenne valakinek egy kis energiája, amit rá „pazarol”, akkor szépen bepötyögné jutyubba, hogy Violetta – En Vivo, én lám, rögtön olyan összevágott mini felvételek, amik tükrözik a színészeket. De nem, az megy, hogy egy kicsi megismerés nélkül dobálózzunk sértő és szégyenítő jelzőkkel, az már betanult.
Szóval. Miután megnéztem az összes koncertvideót – ne a teljes koncertre gondoljunk. Vannak fenn olyan felvételek, amelyek ugyan nem magyarok, de öt percben összefoglalják, hogy miről fog szólni, és, hogy mennyire szerethetőek a színészek -, rájöttem, hogy ebben a lányban hatalmas szív rejtőzik. Nem önimádatból, de én legalább időt fordítottam arra, hogy utánajárjak a dolgoknak, megtudakolom a friss és igaz infókat, és csak azután illettem – jelen esetben Martinát – olyan dolgokkal, amelyek igazak rá.
Kétségkívül tehetséges lány, ellenben néhány szelenaúrhölggyel és májliszájrusszal, a régi, „tehetséges” diznisztárokkal. Énekhangja engem rögtön lenyűgözött, de komolyan. Szerintem igen is tehetséges lány, hallgassatok csak meg néhány videót, amely a sorozaton kívül történt. A táncoláshoz is ért, igaz, a sorozatban akad nála sokkal tehetségesebb táncosnő, példának okáért Lodovica or Francesca. Úgy gondolom, hogy egy minimum tehetséggel azért kell rendelkezni ahhoz, hogy bekerülj egy sorozatba, és szerintem ez nem a tipikus „jókor voltak jó helyen” szituáció. Lefogadom, hogy más, tehetséggel nem rendelkező argentin lányt nem vettek volna be Violetta szerepére, mert ahhoz kell egy minimum tudás, hogy beválogassanak. Szóval egyáltalán nem igaz az, hogy mindez csak a színészek ölébe pottyant. Ehhez az élethez elő kell teremteni a forrásokat, és ez nekik megadatott.
Elsőre nem volt szimpatikus, most sem különösebben az, de az élethez való hozzáállása és a magánvéleménye pozitív, és szimpatikusabbá teszi számomra Martinát. Egyáltalán nincsen műmosolya, szerintem, akik egy apró küllemhibába kötnek bele, mint például Martina mosolya, azok sem mosolyognak szebben. Jó, most ostorozzanak az emberek, hogy mekkora egy idióta is vagyok én, de nekem ez a véleményem. Attól még, hogy neki ilyen a mosolya, el lehetne fogadni embernek, nem? Vagy talán tévedek? Kicsit sem rondít bele a szimpátiába az, hogy így mosolyog, vagy, amilyen színűre váltotta a barna hajkoronáját. Igaz, szőkén nem annyira szép, és így nem emeli ki az egyébként természetesen szép vonásait, de attól még elfogadható a kinézete, amúgy meg nem a küllem alapján kell megítélni valakit.
A stílusa az elmúlt időben megváltozott, de ezt most kivételesen nem pozitív irányzatban értem. Régebben volt egy sajátos bája Martinának, ami maga köré vonzotta az embereket, de ez a mostani, kissé már túlságosan felnőttes sztájl nekem nem jön be annyira. Igaz, én sem mondhatom magamat egy stílusos valakinek, de van szemem ahhoz, hogy megállapítsam, a lila-barna haj kissé sem kóser, ezek a sokat mutató, kissé már „felnőttes” öltözékek nem hozzá illenek. Régen volt egy gyermekbája – két évvel ezelőtt… régen, istenem. :D -, ami engem is rabul ejtett, de ez mostanra elveszett. Martina felnőtt, én ezt teljes mértékben megértem, ugyanakkor a személyisége és a jellemvonásai nem romoltak az évek során, ennek pedig végtelenül örülök.
Szóval. Miután megnéztem az összes koncertvideót – ne a teljes koncertre gondoljunk. Vannak fenn olyan felvételek, amelyek ugyan nem magyarok, de öt percben összefoglalják, hogy miről fog szólni, és, hogy mennyire szerethetőek a színészek -, rájöttem, hogy ebben a lányban hatalmas szív rejtőzik. Nem önimádatból, de én legalább időt fordítottam arra, hogy utánajárjak a dolgoknak, megtudakolom a friss és igaz infókat, és csak azután illettem – jelen esetben Martinát – olyan dolgokkal, amelyek igazak rá.
Kétségkívül tehetséges lány, ellenben néhány szelenaúrhölggyel és májliszájrusszal, a régi, „tehetséges” diznisztárokkal. Énekhangja engem rögtön lenyűgözött, de komolyan. Szerintem igen is tehetséges lány, hallgassatok csak meg néhány videót, amely a sorozaton kívül történt. A táncoláshoz is ért, igaz, a sorozatban akad nála sokkal tehetségesebb táncosnő, példának okáért Lodovica or Francesca. Úgy gondolom, hogy egy minimum tehetséggel azért kell rendelkezni ahhoz, hogy bekerülj egy sorozatba, és szerintem ez nem a tipikus „jókor voltak jó helyen” szituáció. Lefogadom, hogy más, tehetséggel nem rendelkező argentin lányt nem vettek volna be Violetta szerepére, mert ahhoz kell egy minimum tudás, hogy beválogassanak. Szóval egyáltalán nem igaz az, hogy mindez csak a színészek ölébe pottyant. Ehhez az élethez elő kell teremteni a forrásokat, és ez nekik megadatott.
Elsőre nem volt szimpatikus, most sem különösebben az, de az élethez való hozzáállása és a magánvéleménye pozitív, és szimpatikusabbá teszi számomra Martinát. Egyáltalán nincsen műmosolya, szerintem, akik egy apró küllemhibába kötnek bele, mint például Martina mosolya, azok sem mosolyognak szebben. Jó, most ostorozzanak az emberek, hogy mekkora egy idióta is vagyok én, de nekem ez a véleményem. Attól még, hogy neki ilyen a mosolya, el lehetne fogadni embernek, nem? Vagy talán tévedek? Kicsit sem rondít bele a szimpátiába az, hogy így mosolyog, vagy, amilyen színűre váltotta a barna hajkoronáját. Igaz, szőkén nem annyira szép, és így nem emeli ki az egyébként természetesen szép vonásait, de attól még elfogadható a kinézete, amúgy meg nem a küllem alapján kell megítélni valakit.
A stílusa az elmúlt időben megváltozott, de ezt most kivételesen nem pozitív irányzatban értem. Régebben volt egy sajátos bája Martinának, ami maga köré vonzotta az embereket, de ez a mostani, kissé már túlságosan felnőttes sztájl nekem nem jön be annyira. Igaz, én sem mondhatom magamat egy stílusos valakinek, de van szemem ahhoz, hogy megállapítsam, a lila-barna haj kissé sem kóser, ezek a sokat mutató, kissé már „felnőttes” öltözékek nem hozzá illenek. Régen volt egy gyermekbája – két évvel ezelőtt… régen, istenem. :D -, ami engem is rabul ejtett, de ez mostanra elveszett. Martina felnőtt, én ezt teljes mértékben megértem, ugyanakkor a személyisége és a jellemvonásai nem romoltak az évek során, ennek pedig végtelenül örülök.
Mercedes az egyik olyan ember, akire felnézek. Szánalmasnak tartom, hogy Őt, illetve színésztársait (Violetta szereplőket) azért ítéljenek el, mert abban a sorozatban szerepelnek. Hogy miért szánalmas? Sorozat alapján megítélni valakit. Ti kissé sem tartjátok szánalmasnak? Ahogy azt az életrajza is írja, Mercedes egy kiváltképp közvetlen, letisztult és egyszerű lány. Azt is írja az a bizonyos életrajz, hogy sokan félnek odamenni hozzá, mert azt hiszik, hogy ugyanolyan undok, mint a sorozatban. Ezen a mondaton egyszerre sírtam és nevettem. A lényeg, hogy Mechi egy remek ember, aranyszívvel. Én imádom.
Nem tagadom, először én is ellenszenvesnek találtam, pontosan azért, amilyen szerepet kapott. Aztán tudomást szereztem arról, hogy Martina legjobb barátnője, és hogy mennyire nehéz eljátszania a szerepét anélkül, hogy valamilyen utóreakciója lenne. Megnéztem néhány felvételt, műsoron kívüli interjút, és elragadott magával. Nagyon szerény lánynak gondolom, tehetséges, szerető embernek. Kétség kívül a sorozat egyik legtehetségesebb női szereplője, de hogy miért? Mert színészetileg fantasztikus. Az a szerep neki biztos nagyon nehéz, hiszen egy jótét, imádnivaló és kissé sem undok lány. Másrészt pedig énekhangilag, mert egyszerűen fantasztikusan énekel. Van tőle néhány kedvenc dalom… néhány? Az összes, általa énekelt darab a kedvencem.
Imádom a stílusát. A sorozatban egy merész, csili-vili ruhákat hordó, vadóc és akaratos, illetve önző és önimádó lánynak ismerhettük meg, azonban ha nem színészkedik, akkor egy visszafogott, segítőkész, letisztult és imádnivaló leányzó. Szerintem szőkén és barnán egyúttal gyönyörű, bár még mindig szőkepárti vagyok. Az Évről évre képekben szörnyen néz ki, nem is értem, miért kellett ilyen rossz képeket berakni Mechinek. Vannak ennél ezerszer szebb, és jobb képek fenn róla, az interneten. De mindegy.
Örülök annak, hogy megismerhettem. Örülök annak, hogy szeretem. Örülök annak, hogy él.
Nem tagadom, először én is ellenszenvesnek találtam, pontosan azért, amilyen szerepet kapott. Aztán tudomást szereztem arról, hogy Martina legjobb barátnője, és hogy mennyire nehéz eljátszania a szerepét anélkül, hogy valamilyen utóreakciója lenne. Megnéztem néhány felvételt, műsoron kívüli interjút, és elragadott magával. Nagyon szerény lánynak gondolom, tehetséges, szerető embernek. Kétség kívül a sorozat egyik legtehetségesebb női szereplője, de hogy miért? Mert színészetileg fantasztikus. Az a szerep neki biztos nagyon nehéz, hiszen egy jótét, imádnivaló és kissé sem undok lány. Másrészt pedig énekhangilag, mert egyszerűen fantasztikusan énekel. Van tőle néhány kedvenc dalom… néhány? Az összes, általa énekelt darab a kedvencem.
Imádom a stílusát. A sorozatban egy merész, csili-vili ruhákat hordó, vadóc és akaratos, illetve önző és önimádó lánynak ismerhettük meg, azonban ha nem színészkedik, akkor egy visszafogott, segítőkész, letisztult és imádnivaló leányzó. Szerintem szőkén és barnán egyúttal gyönyörű, bár még mindig szőkepárti vagyok. Az Évről évre képekben szörnyen néz ki, nem is értem, miért kellett ilyen rossz képeket berakni Mechinek. Vannak ennél ezerszer szebb, és jobb képek fenn róla, az interneten. De mindegy.
Örülök annak, hogy megismerhettem. Örülök annak, hogy szeretem. Örülök annak, hogy él.
Lauren Cohan azon színésznők egyike, akiket oda meg vissza imádok. Legkiemelkedőbb szerepét számomra a The Walking Dead nyújtotta, ahol Maggie Greene-t alakítja. Amikor az ő, és Glenn útjai különváltak, komolyan, sírtam. Aztán újra egymásra találtak. Megkönnyebbültem. Ráadásul Lauren nem elég, hogy tehetséges, de elképesztően szép is. Természetesen nem ennyi a véleményem róla, bővebben kifejtem imádatomat.
Körülbelül a második évad óta követem a TWD-t, és bevallom, mára a kedvenc sorozatom lett. Fantasztikus történet, fordulatos, eseménydús forgatókönyv megtetézve kiemelkedő tehetséggel rendelkező színészekkel. Azt hiszem abba a részbe kapcsoltam bele, amikor Rick fiát, azaz Carl-t meglövi Otis, azaz Hershelesék vadásza, miközben egy vadat próbál elejteni. Már amikor betekintést nyerhettünk Hershelék világába, a maguk, szigorú szabályaikkal övezett farmba, akkor tudtam, hogy a Greene lányok kedvencek lesznek (Beth és Maggie). Természetesen a család és a farm többi tagját is hamar megszerettem, de ők ketten voltak azok, akik Daryl és Rick mellett rögtön belopóztak a szívembe.
Glenn-el nagyon összeillenek, én már csak ezt mondom. Jelzőkkel így jellemezném a második kedvenc párosomat: féltő férfi és a nő, akit nem kell félteni. Erős lélek, töretlen becsület és hűség, humorérzék megfűszerezve azzal a pótolhatatlan, végtelen szeretettel. Ez Maggie és Glenn kapcsolata. Már amikor Maggie felajánlotta, hogy mehet az egyszeri alkalom, csak azért, mert megsajnálta Glenn-t, tudtam, hogy ez nem egy egymenetes kapcsolatnak a kezdete és vége. Amikor Glenn adott neki egy gyűrűt, mondván, hogy szereti és hogy feleségéül kéri, megsirattam magam. Végtelenül örülök annak, hogy ez a kapcsolat őszinte, sérthetetlen és tagadhatatlan.
Az előző több százsoros monológtól elvonatkoztatva Lauren egy tehetséggel megtöltött szépségcsomag. Utána néztem belső forrásoktól a színészi karrierjének. Amit tudtam a sorozatok és epizódok közül, azt megnéztem, és bevallom, sohasem csalódtam. Mindegyik karakter életébe remekül beleéli magát, ettől válik Ő egy nagyszerű színésznővé! Rose, a vámpír szintén megfogott, annak ellenére, hogy gyűlölöm a vámpírokat. A sok tucatsztár mellett Ő egy kiemelkedő tehetség.
Nagyon tetszik a stílusa! Az Évről évre képekben nagyon nem jó fotók vannak róla (elnézést, de lehetne találni olyan fotókat, amelyek túlszárnyalják ezt a szépségi szintet), azonban az, ami most a nyitóképe, az elképesztő, nekem nagyon tetszik rajta. Már csak az arca miatt is úgy érzi az ember, hogy szívesen megismerné Őt, legalábbis én ezzel így vagyok. Lauren azon színésznők közé tartozik, akiknek a konzervatív, ám mégis kissé felszabadult stílusa engem lenyűgözött, és örülök annak, hogy megismerhettem.
Ugyanakkor egy szó, mint száz: van, amikor Ő is hibázik. Senki se tökéletes, még ő sem, a karaktereiben persze mindig van egy olyan tényező, ami nekem szemet szúr, de nem probléma, azért kell elvonatkoztatni az ilyen apró, szemmel alig látható hibáktól, hogy csak a jót lássuk.
Körülbelül a második évad óta követem a TWD-t, és bevallom, mára a kedvenc sorozatom lett. Fantasztikus történet, fordulatos, eseménydús forgatókönyv megtetézve kiemelkedő tehetséggel rendelkező színészekkel. Azt hiszem abba a részbe kapcsoltam bele, amikor Rick fiát, azaz Carl-t meglövi Otis, azaz Hershelesék vadásza, miközben egy vadat próbál elejteni. Már amikor betekintést nyerhettünk Hershelék világába, a maguk, szigorú szabályaikkal övezett farmba, akkor tudtam, hogy a Greene lányok kedvencek lesznek (Beth és Maggie). Természetesen a család és a farm többi tagját is hamar megszerettem, de ők ketten voltak azok, akik Daryl és Rick mellett rögtön belopóztak a szívembe.
Glenn-el nagyon összeillenek, én már csak ezt mondom. Jelzőkkel így jellemezném a második kedvenc párosomat: féltő férfi és a nő, akit nem kell félteni. Erős lélek, töretlen becsület és hűség, humorérzék megfűszerezve azzal a pótolhatatlan, végtelen szeretettel. Ez Maggie és Glenn kapcsolata. Már amikor Maggie felajánlotta, hogy mehet az egyszeri alkalom, csak azért, mert megsajnálta Glenn-t, tudtam, hogy ez nem egy egymenetes kapcsolatnak a kezdete és vége. Amikor Glenn adott neki egy gyűrűt, mondván, hogy szereti és hogy feleségéül kéri, megsirattam magam. Végtelenül örülök annak, hogy ez a kapcsolat őszinte, sérthetetlen és tagadhatatlan.
Az előző több százsoros monológtól elvonatkoztatva Lauren egy tehetséggel megtöltött szépségcsomag. Utána néztem belső forrásoktól a színészi karrierjének. Amit tudtam a sorozatok és epizódok közül, azt megnéztem, és bevallom, sohasem csalódtam. Mindegyik karakter életébe remekül beleéli magát, ettől válik Ő egy nagyszerű színésznővé! Rose, a vámpír szintén megfogott, annak ellenére, hogy gyűlölöm a vámpírokat. A sok tucatsztár mellett Ő egy kiemelkedő tehetség.
Nagyon tetszik a stílusa! Az Évről évre képekben nagyon nem jó fotók vannak róla (elnézést, de lehetne találni olyan fotókat, amelyek túlszárnyalják ezt a szépségi szintet), azonban az, ami most a nyitóképe, az elképesztő, nekem nagyon tetszik rajta. Már csak az arca miatt is úgy érzi az ember, hogy szívesen megismerné Őt, legalábbis én ezzel így vagyok. Lauren azon színésznők közé tartozik, akiknek a konzervatív, ám mégis kissé felszabadult stílusa engem lenyűgözött, és örülök annak, hogy megismerhettem.
Ugyanakkor egy szó, mint száz: van, amikor Ő is hibázik. Senki se tökéletes, még ő sem, a karaktereiben persze mindig van egy olyan tényező, ami nekem szemet szúr, de nem probléma, azért kell elvonatkoztatni az ilyen apró, szemmel alig látható hibáktól, hogy csak a jót lássuk.
Albával először a Violetta című sorozatban találkoztam, Natalia szerepében. A spanyol, göndör hajú szépség rögtön belopta magát a szívembe. Nagyon tetszett, hogy az általam rögtön imádott Ludmila „csatlósa”, ami annyit tesz, hogy lesi minden kívánságát. Így utána nézve spanyolul a második évad azon részleteinek, amelyben Fede összeveszik Ludmilával, természetesen tudtam, hogy Naty ki fog mellette állni, még ha Ludmila nem is tette ezt soha. Akkora szív rejtőzik benne, hogy az elképesztő.
Megnéztem a YouTube-on néhány Lodovica&Alba&Ruggero twitcam videót. Az én gépemben automatikusan benne van a magyar felirat – ráadásul minőségi fordítással, nem holmi guglitránszlét. Tényleg van alapja. A lényeg, hogy minden szavából sugárzott az őszinte, figyelemreméltó kedvesség és elfogultság. Mindig ízlésesen volt felöltözve. Nem értem, hogy szegényem miért szorul mindig háttérbe. Számomra többet jelent egy színésznél, többet jelent egy tucatsztárnál.
Több tehetség szorult bele, mint dzásztínbíbörbe, szelenaúrhölgybe és májliszárjuszba összesen. Túlszárnyalja az összes felkapott és túlsztárolt „tehetséget”, még akkor is, ha egyesek azért ítélik el, mert a Violettában szerepel. Igen, ott szerepel. Na és? Emberek, ne már azt nézzük, hogy minek köszönhetően tett szert hírnévre, hanem azt, hogy mennyire ért ahhoz, amit csinál! Rögtön megfogott. Ekkora tehetséget Emily Kinney és Leona Lewis óta nem láttam, énekhangilag és színészetileg egyaránt. Még ha nevetséges szerepet is kapott, remekül játssza el azt. Remélem, máshol is megcsillogtatja majd a tudását. (és fantasztikusan táncol, egy szó, mint száz…)
A sorozatból először rögtön négy ember vált szimpatikussá; Alba, Mechi, Clara és Ruggi, plusz embereknek pedig Marco és Francesca. Mindegyikük azért lett rögtön kedvenc, mert volt egy pozitív kisugárzásuk, egy olyan erejük, amely miatt belopták magukat a szívembe. Én sem tudom, hogy ez minek köszönhető, de örülök neki, hogy megtörtént.
A sorozaton belüli- és kívüli stílusa is elragadó, annyira helyes, hogy az már fáj. Laza pólók twitcam-en, laza nadrág… na, ez Alba Rico Navarro! És én pontosan ezért lettem fanatikus, ezért a második kedvenc sztárom: mert elragadó, tehetséges és szimpatikus… abszolúte szimpatikus…
Megnéztem a YouTube-on néhány Lodovica&Alba&Ruggero twitcam videót. Az én gépemben automatikusan benne van a magyar felirat – ráadásul minőségi fordítással, nem holmi guglitránszlét. Tényleg van alapja. A lényeg, hogy minden szavából sugárzott az őszinte, figyelemreméltó kedvesség és elfogultság. Mindig ízlésesen volt felöltözve. Nem értem, hogy szegényem miért szorul mindig háttérbe. Számomra többet jelent egy színésznél, többet jelent egy tucatsztárnál.
Több tehetség szorult bele, mint dzásztínbíbörbe, szelenaúrhölgybe és májliszárjuszba összesen. Túlszárnyalja az összes felkapott és túlsztárolt „tehetséget”, még akkor is, ha egyesek azért ítélik el, mert a Violettában szerepel. Igen, ott szerepel. Na és? Emberek, ne már azt nézzük, hogy minek köszönhetően tett szert hírnévre, hanem azt, hogy mennyire ért ahhoz, amit csinál! Rögtön megfogott. Ekkora tehetséget Emily Kinney és Leona Lewis óta nem láttam, énekhangilag és színészetileg egyaránt. Még ha nevetséges szerepet is kapott, remekül játssza el azt. Remélem, máshol is megcsillogtatja majd a tudását. (és fantasztikusan táncol, egy szó, mint száz…)
A sorozatból először rögtön négy ember vált szimpatikussá; Alba, Mechi, Clara és Ruggi, plusz embereknek pedig Marco és Francesca. Mindegyikük azért lett rögtön kedvenc, mert volt egy pozitív kisugárzásuk, egy olyan erejük, amely miatt belopták magukat a szívembe. Én sem tudom, hogy ez minek köszönhető, de örülök neki, hogy megtörtént.
A sorozaton belüli- és kívüli stílusa is elragadó, annyira helyes, hogy az már fáj. Laza pólók twitcam-en, laza nadrág… na, ez Alba Rico Navarro! És én pontosan ezért lettem fanatikus, ezért a második kedvenc sztárom: mert elragadó, tehetséges és szimpatikus… abszolúte szimpatikus…
Clarát először a Violetta című sorozatban láttam, Angeles szerepében. Rögtön lenyűgözött. Az átlagnál sokkal szebb, de tényleg. Szeretném azokkal közölni, akik szerint nem szép, hogy az. Vegyük példának a haját. Igaz, ezen a 2009-es képen nem éppen az előnyös haját mutatja, de amikor a sorozatban szerepel, észrevehető a színkülönbség. Nekem őszintén a kedvenc hajszínem a vörös és a szőkésbarna, de ez senkit nem érdekel.
Megcáfolva, hogy nem szép.
Nagyon tehetséges színésznő, el tudja játszani a védelmező nagynénit, a szerető barátnőt és a kötelességtudó ugyanakkor makacs tanárnőt. Amikor az első részben láttam szerepelni Pablo oldalán, tudtam, hogy nagy kedvencem lesz. Néhány nap múlva meghallgattam énekhangját, és elképesztett, mennyire szép. Pablo oldalán énekelt – már nem tudom, melyik dalt a sorozatból -, az ő hangja is szép.
Abszolúte szimpatikus. A sorozatból ő a második vagy harmadik, aki belopta magát a szívembe szimpátia terén. (első persze Ruggi or Fede, az ő helyét senki sem töltheti be.) Főként azért lett ennyire szimpatikus, mert remekül színészkedik, utólag a hangja miatt, ugyanakkor van egy afféle pozitív kisugárzása. Számomra nem hátrány, sőt, előny, hogy idősebbnek látszik, mint amilyen. Ez azért pozitív, mert így olyasmi „bölcsebb” lesz Clara.
Őszintén? Nekem nagyon tetszik a sorozatbeli- és kívüli stílusa egyaránt. Forgatásokon egy visszafogott, ám mégis vadóc lánynak ismertem meg – értem ezt nightpartikon és további szórakozóhelyeken készített fényképekre – aki szeret divatosan, csinosan felöltözni. Ad a külsőre, és ez számomra nagyon jó. Ugyanakkor furcsa, mennyire szabad és stressz mentes. Általában azok a sztárok, akikhez szerencsém van, mind félve lépnek ki az utcára, azért aggódnak, hogy milyen és mennyi őrült rajongó keríti őt hatalmába. Ám ő és Diego nagyszabadon mennek el szórakozni, bulizni a „haverokkal”. Ez még azért is különös, mert egy összeállított rajongói videóban gyermekek és serdülők ezrei rajonganak a fiatal színész- és énekesnőért.
Megcáfolva, hogy nem szép.
Nagyon tehetséges színésznő, el tudja játszani a védelmező nagynénit, a szerető barátnőt és a kötelességtudó ugyanakkor makacs tanárnőt. Amikor az első részben láttam szerepelni Pablo oldalán, tudtam, hogy nagy kedvencem lesz. Néhány nap múlva meghallgattam énekhangját, és elképesztett, mennyire szép. Pablo oldalán énekelt – már nem tudom, melyik dalt a sorozatból -, az ő hangja is szép.
Abszolúte szimpatikus. A sorozatból ő a második vagy harmadik, aki belopta magát a szívembe szimpátia terén. (első persze Ruggi or Fede, az ő helyét senki sem töltheti be.) Főként azért lett ennyire szimpatikus, mert remekül színészkedik, utólag a hangja miatt, ugyanakkor van egy afféle pozitív kisugárzása. Számomra nem hátrány, sőt, előny, hogy idősebbnek látszik, mint amilyen. Ez azért pozitív, mert így olyasmi „bölcsebb” lesz Clara.
Őszintén? Nekem nagyon tetszik a sorozatbeli- és kívüli stílusa egyaránt. Forgatásokon egy visszafogott, ám mégis vadóc lánynak ismertem meg – értem ezt nightpartikon és további szórakozóhelyeken készített fényképekre – aki szeret divatosan, csinosan felöltözni. Ad a külsőre, és ez számomra nagyon jó. Ugyanakkor furcsa, mennyire szabad és stressz mentes. Általában azok a sztárok, akikhez szerencsém van, mind félve lépnek ki az utcára, azért aggódnak, hogy milyen és mennyi őrült rajongó keríti őt hatalmába. Ám ő és Diego nagyszabadon mennek el szórakozni, bulizni a „haverokkal”. Ez még azért is különös, mert egy összeállított rajongói videóban gyermekek és serdülők ezrei rajonganak a fiatal színész- és énekesnőért.
Emily Kinney-ről tudni kell, hogy egyedülálló tehetséggel áldotta meg a sors. Színészi készsége számomra többet ér egy alkonyatos csinoslánykájénál. A Walking Dead-ben Beth Greene szerepét tölti be, a csinos, intelligens és önzetlen szőke szépségét. Őszintén, már amikor Hershel farmjára kerültek reméltem, hogy lesz egy jó kis Daryl&Beth páros, mert most őszintén? Az egész sorozatból talán ők ketten illenek össze a legjobban. Amikor ők ketten közelebb kerültek egymáshoz – a műsorleírásra támaszkodva -, őszintén reméltem, hogy több is lesz köztük, mint barátság. Persze pontosan azután mentünk valahová, utána pedig meg már ötödik évad, ezért arra sem került sor, hogy újranézzem az elmulasztott részeket. (ha valaki ezzel kapcsolatban tudna információkkal szolgálni, annak hálás lennék.)
Amikor tudomást szereztem arról, hogy zenekara van, és hogy énekel, természetesen habozás nélkül megkerestem a YT-n, és csodák csodája, a lemezéről az első dalt, azaz a Julie-t hallgattam meg. A mai napig az egyik kedvenc dalom a Doctor, a Dad Says, a Hold On, a Married és a többi fantasztikus dala mellett. (a Hold On-t Tom Waits-szel készítette, és az a pasi amúgy is az egyik nagy kedvencem…)
Szimpatikus, de még mennyire! A TWD-ből Daryl, Rick és Maggie mellett a nagy kedvenc. Pontosan azért, mert az elejétől kezdve az egyik legszimpatikusabb ember volt. Bevallom, süt róla az a bizonyos pozitív kisugárzás, ami olyan mértékben szimpatikussá teszi Emily-t, hogy az valami hihetetlen. Így utólag meghallgatva néhány interjút és vörösszőnyeges kérdéssort, rájöttem, hogy emberként is fantasztikus. Egy szó, mint száz; kevés ennyire remek embert ismerek, mint ő.
Amikor tudomást szereztem arról, hogy zenekara van, és hogy énekel, természetesen habozás nélkül megkerestem a YT-n, és csodák csodája, a lemezéről az első dalt, azaz a Julie-t hallgattam meg. A mai napig az egyik kedvenc dalom a Doctor, a Dad Says, a Hold On, a Married és a többi fantasztikus dala mellett. (a Hold On-t Tom Waits-szel készítette, és az a pasi amúgy is az egyik nagy kedvencem…)
Szimpatikus, de még mennyire! A TWD-ből Daryl, Rick és Maggie mellett a nagy kedvenc. Pontosan azért, mert az elejétől kezdve az egyik legszimpatikusabb ember volt. Bevallom, süt róla az a bizonyos pozitív kisugárzás, ami olyan mértékben szimpatikussá teszi Emily-t, hogy az valami hihetetlen. Így utólag meghallgatva néhány interjút és vörösszőnyeges kérdéssort, rájöttem, hogy emberként is fantasztikus. Egy szó, mint száz; kevés ennyire remek embert ismerek, mint ő.
Ruggero Pasquarelli. Igazából most nem tudom, mit is kéne írnom, életem első pillanata, hogy egy srác miatt akadtam el írás közben. Igen, Violettából ismerem, és igen, nézem a sorozatot. Kissé sem zavar, akik rossz véleménnyel vannak a sorozatról, ő bajuk, hogy nem szeretnek valamit. Sokan összekevernek egy V-loverrel, ami azt jelenti, hogy Violetta fan, velem ellentétben, aki Ruggista.
Első pillanattól kezdve, amikor megláttam, tudtam, hogy „na, ott áll szívem választottja”. Amikor Violetta a tanárokat keresi a holt üres épületben, és, amikor megérkezik ő. Az egészre tisztán emlékszem, nem csoda, körülbelül ötvenszer néztem meg újra, meg újra, meg újra.
Tulajdonképpen hálásnak kéne lennem, hogy létezik a sorozat. Hogy miért? Mert most nem élnék abban a tudatban, hogy a felnyalt hajú srácok tudnak aranyosak lenni. Hogy akik hajlakkot használnak, azok csinosak. Nem élnék abban a tudatban, hogy a bolygón létezik olyan hímnemű, aki még nekem is bejön. Bevallom, nem könnyű lenyűgözni, voltak, akik éveken át próbálkoztak, ő pedig rögtön…
Fantasztikus hanggal és színészi készséggel rendelkezik, ez kétségtelen. Az egész sorozatból neki van egyedül férfias hangja, halál komolyan. Sem Jorge, sem Samu, sem Facu nem érhet fel hozzá férfias hangilag. Ugyanakkor rögtön szemet vetett, hogy kiváló színész. El tudta játszani a kezdetben kissé makacs és önző, ám mégis titoktartó fiút, utána pedig rögtön megváltozott minden. Kedvesebb, tisztelettudóbb, ugyanakkor akaratosabb is lett. Kedvenc jelenetem, amikor csókkal próbálkozik Violettánál. Drágám, én bármikor lettem volna a helyében, biztos elírás történt, amikor azt mondták, hogy NEM fogja megcsókolni.
Nagyon bejön a stílusa. Régebben azt hittem, hogy ez a „nyaljukfelahajunkatmertígymenőkvagyunk” stílus olyan csúszómászókra vall, mint dzásztinbíbör vagy más, hasonló múlócsillagok. Aztán pont abba a részbe kaptam bele, amikor érkezik. Azt hittem, helyben esek össze. Megváltozott a véleményem a hajlakkozott sérókat illetően, azonban amit dzásztinka hord, az ocsmány. Imádom, amikor egy férfin öltöny / blézer – láttam egyszer a férfirészlegen férfiblézert, na – van, tisztelettudó és sármos. Mi Ruggi? Öltönyös, tisztelettudó és sármos.
A legszimpatikusabb ember talán, akit életemben láttam.
Büszke vagyok arra, hogy Ruggista lehetek. Ez a sztárimádat egy külön műfaja.
Első pillanattól kezdve, amikor megláttam, tudtam, hogy „na, ott áll szívem választottja”. Amikor Violetta a tanárokat keresi a holt üres épületben, és, amikor megérkezik ő. Az egészre tisztán emlékszem, nem csoda, körülbelül ötvenszer néztem meg újra, meg újra, meg újra.
Tulajdonképpen hálásnak kéne lennem, hogy létezik a sorozat. Hogy miért? Mert most nem élnék abban a tudatban, hogy a felnyalt hajú srácok tudnak aranyosak lenni. Hogy akik hajlakkot használnak, azok csinosak. Nem élnék abban a tudatban, hogy a bolygón létezik olyan hímnemű, aki még nekem is bejön. Bevallom, nem könnyű lenyűgözni, voltak, akik éveken át próbálkoztak, ő pedig rögtön…
Fantasztikus hanggal és színészi készséggel rendelkezik, ez kétségtelen. Az egész sorozatból neki van egyedül férfias hangja, halál komolyan. Sem Jorge, sem Samu, sem Facu nem érhet fel hozzá férfias hangilag. Ugyanakkor rögtön szemet vetett, hogy kiváló színész. El tudta játszani a kezdetben kissé makacs és önző, ám mégis titoktartó fiút, utána pedig rögtön megváltozott minden. Kedvesebb, tisztelettudóbb, ugyanakkor akaratosabb is lett. Kedvenc jelenetem, amikor csókkal próbálkozik Violettánál. Drágám, én bármikor lettem volna a helyében, biztos elírás történt, amikor azt mondták, hogy NEM fogja megcsókolni.
Nagyon bejön a stílusa. Régebben azt hittem, hogy ez a „nyaljukfelahajunkatmertígymenőkvagyunk” stílus olyan csúszómászókra vall, mint dzásztinbíbör vagy más, hasonló múlócsillagok. Aztán pont abba a részbe kaptam bele, amikor érkezik. Azt hittem, helyben esek össze. Megváltozott a véleményem a hajlakkozott sérókat illetően, azonban amit dzásztinka hord, az ocsmány. Imádom, amikor egy férfin öltöny / blézer – láttam egyszer a férfirészlegen férfiblézert, na – van, tisztelettudó és sármos. Mi Ruggi? Öltönyös, tisztelettudó és sármos.
A legszimpatikusabb ember talán, akit életemben láttam.
Büszke vagyok arra, hogy Ruggista lehetek. Ez a sztárimádat egy külön műfaja.
Iggy Azalea? Egyike azon „énekesnőknek”, akiket messziről rühellek. A rapet nem tartom művészetnek, zenei összetételnek, az csupán holmi érzéketlen, ritmustalan szószedet – ellenben a magyar rapzenével, amit közelről imádok. Hogy miért nem tartom művészinek? Egyrészt azért, amit tevékenykedik, s bár ennek ellenére lehetne szerethető és számomra tehetségesnek vélt énekesnő, mindent megpecsétel az az ormótlan nagyképűség.
Néhány nappal ezelőtt olvastam egy cikket, amelyben Lorde és Iggy voltak a főszerepben. A téma az volt, hogy Iggy kimondta a véleményét Lorderól, amit jó távol próbáltam elkerülni, de nem sikerült. A cikket elolvasva nem tudtam köpni-nyelni. Azt gondoltam, hogy mekkora nagyképű ez az Iggy, mit képzel magáról, hogy egy messze tehetségesebb énekesnőt így megítél. Természetesen tudom, hogy Lorde-nak több utálója van, mint rajongója – én az utóbbi tábort gyarapítom -, de azzal is tisztában kéne lenni, hogy néhány félrefordított cikk tette őt ilyen, a nép által „tehetségtelen” jelzővel jelzett remekművé.
Mint már mondtam, a rap nem művészet. Ezért sem művészet az, amit tevékenykedik.
Szimpatikus? Nem. Az arca visszataszító, ráadásul furcsa, hogy néhány hónap alatt eltűntek a szépséghibái (festékes anyajegy, halvány szeplők, és a többi…). Hogy minek köszönhető? Sebészeti beavatkozás. És minden oldalról megértem azt, aki nincs megelégedve a testével, de Iggy lehetett volna büszke magára, hogy hogy néz ki. Ennek ellenére néhány szépséghiba túl gyorsan tűnt el a testéről / arcáról…
Nem szimpatikus, aki sebészeti úton szeretne szimpatikusabbá válni a szememben.
Stílusos? Nem. E divat, amit diktál, egyszerre nevetséges és gyalázatos. Ki vesz fel olyan ruhákat, mint ez a nő? Senki. Ki viselne olyan sokat mutatós és érzéketlen ruhákat, mint ő? Senki. De venne, persze néhány rajongó.
Ez nem olyan hosszú vélemény, próbáltam nyers, és objektív lenni, főképp nem elfogult, mert ez a nő minden energiámat felemésztette az elmúlt néhány évben. Bánom, hogy annyi időt szenteltem annak, hogy megkedveltessem magammal, és nem sikerült. Az idő, amit rá pazaroltam, sokkal értékesebb helyekre folyhatott volna…
Néhány nappal ezelőtt olvastam egy cikket, amelyben Lorde és Iggy voltak a főszerepben. A téma az volt, hogy Iggy kimondta a véleményét Lorderól, amit jó távol próbáltam elkerülni, de nem sikerült. A cikket elolvasva nem tudtam köpni-nyelni. Azt gondoltam, hogy mekkora nagyképű ez az Iggy, mit képzel magáról, hogy egy messze tehetségesebb énekesnőt így megítél. Természetesen tudom, hogy Lorde-nak több utálója van, mint rajongója – én az utóbbi tábort gyarapítom -, de azzal is tisztában kéne lenni, hogy néhány félrefordított cikk tette őt ilyen, a nép által „tehetségtelen” jelzővel jelzett remekművé.
Mint már mondtam, a rap nem művészet. Ezért sem művészet az, amit tevékenykedik.
Szimpatikus? Nem. Az arca visszataszító, ráadásul furcsa, hogy néhány hónap alatt eltűntek a szépséghibái (festékes anyajegy, halvány szeplők, és a többi…). Hogy minek köszönhető? Sebészeti beavatkozás. És minden oldalról megértem azt, aki nincs megelégedve a testével, de Iggy lehetett volna büszke magára, hogy hogy néz ki. Ennek ellenére néhány szépséghiba túl gyorsan tűnt el a testéről / arcáról…
Nem szimpatikus, aki sebészeti úton szeretne szimpatikusabbá válni a szememben.
Stílusos? Nem. E divat, amit diktál, egyszerre nevetséges és gyalázatos. Ki vesz fel olyan ruhákat, mint ez a nő? Senki. Ki viselne olyan sokat mutatós és érzéketlen ruhákat, mint ő? Senki. De venne, persze néhány rajongó.
Ez nem olyan hosszú vélemény, próbáltam nyers, és objektív lenni, főképp nem elfogult, mert ez a nő minden energiámat felemésztette az elmúlt néhány évben. Bánom, hogy annyi időt szenteltem annak, hogy megkedveltessem magammal, és nem sikerült. Az idő, amit rá pazaroltam, sokkal értékesebb helyekre folyhatott volna…
Szánalmasnak tartom, hogy az embereket a származásuk alapján ítélnek meg. És ha cigány? Mi problémád van belőle? A hangja, az a sérthetetlen, biztos alapokon álló tehetsége a származástól megmarad. Mindenféleképpen szeretném kifejteni, mi a problémám azokkal, akik lepontozták Georginát, és mi az a pozitívum, ami kiemeli a többi sztár közül.
Gigit a Megasztár által ismerhettem meg, szerencsémre. Miután megnyerte a versenyt, a rádióban egyfolytában a „Vadonatúj érzés” – t játszottak, szünetek nélkül. Akárhová kapcsoltam a telefonomon a rádiót, mindig belebotlottam az egyik dalszövegrészletbe, az egyik, legfontosabb dalfordulatba. Miután a rádiók leszálltak Gigi daláról, egy ideig nem hallottam felőle. Aztán egy évvel később minden dalát – ami akkor meg volt írva, elénekelte és fel is volt töltve YT-ra – meghallgattam, letöltöttem zenelejátszómra, és végül édesapám segítségével az összes dalt összefoglaltuk a laptopon egy lejátszási listává Radics címmel.
Amióta elhoztam albérletbe a laptopot, sokat hallgatom a leányzót, és bizony egyidős velem! Ilyen korban elért valamit, én pedig küszködök itt az életemmel. ( zárójelben megjegyezném, hogy az a küszködés nem a magánéletemre hat ki. :D )
Mit gondolok azokról, akik leszólják ezt a leányzót? Nem nehéz ki találni, hogy mi is ez az érzés. Emberek, hatalmasat csalódtam a mai magyar sztárpolitikában. Valakit elítélni azért, mert a származása nem felel meg egyesek körülményes elvárásainak? Valakit elítélni azért, mert a külseje nem felel meg nektek? Ez szánalmas. Ha én más származású volnék, mint azt mások kívánják, akkor engem is elítélni az oldal? A nyakamat adom rá, hogy igen. Ez a lány egy hatalmas tehetség, aki úgy gondolta, eljött az Ő ideje. Eljött az idő, hogy megcsillogtassa a tehetségét a zeneiparban, és én ezt a pozitív oldaláról nézem.
Bevallom, a YT miatt hallgatom minden nap, no meg a barátaim unszolására. Különben már rég elfelejtettem volna, a sok tanulnivaló elvette volna az időmet.
Gigit a Megasztár által ismerhettem meg, szerencsémre. Miután megnyerte a versenyt, a rádióban egyfolytában a „Vadonatúj érzés” – t játszottak, szünetek nélkül. Akárhová kapcsoltam a telefonomon a rádiót, mindig belebotlottam az egyik dalszövegrészletbe, az egyik, legfontosabb dalfordulatba. Miután a rádiók leszálltak Gigi daláról, egy ideig nem hallottam felőle. Aztán egy évvel később minden dalát – ami akkor meg volt írva, elénekelte és fel is volt töltve YT-ra – meghallgattam, letöltöttem zenelejátszómra, és végül édesapám segítségével az összes dalt összefoglaltuk a laptopon egy lejátszási listává Radics címmel.
Amióta elhoztam albérletbe a laptopot, sokat hallgatom a leányzót, és bizony egyidős velem! Ilyen korban elért valamit, én pedig küszködök itt az életemmel. ( zárójelben megjegyezném, hogy az a küszködés nem a magánéletemre hat ki. :D )
Mit gondolok azokról, akik leszólják ezt a leányzót? Nem nehéz ki találni, hogy mi is ez az érzés. Emberek, hatalmasat csalódtam a mai magyar sztárpolitikában. Valakit elítélni azért, mert a származása nem felel meg egyesek körülményes elvárásainak? Valakit elítélni azért, mert a külseje nem felel meg nektek? Ez szánalmas. Ha én más származású volnék, mint azt mások kívánják, akkor engem is elítélni az oldal? A nyakamat adom rá, hogy igen. Ez a lány egy hatalmas tehetség, aki úgy gondolta, eljött az Ő ideje. Eljött az idő, hogy megcsillogtassa a tehetségét a zeneiparban, és én ezt a pozitív oldaláról nézem.
Bevallom, a YT miatt hallgatom minden nap, no meg a barátaim unszolására. Különben már rég elfelejtettem volna, a sok tanulnivaló elvette volna az időmet.
Mondhat bárki bármit, az én, szubjektív véleményem sohasem fog megváltozni. Igen, a mi évfolyamunkban is gyakran hallani Harry nevét, de szerény véleményem szerint ez már sok. Hogy miért gondolom az utóbbit, azt szeretném kifejteni az elkövetkezendő – megjegyzem, Microsoft Wordben rettentő hosszú – kommentáromban.
A(z) One Direction-t még néhány évvel ezelőtt, három barátnőm unszolására ismerhettem meg, mert az ő állításuk szerint az egész világon nem akadt annyira karizmatikus és helyes srác, mint ők. Első látásra még nem annyira irritált egyikük sem, az akkori szám, amely túlságosan nagy hírnévnek örvendett, mára az egyik olyan dalukká vált, amelyet nem igazán hallgatnak az emberek. Természetesen ez alól a bagázs alól kivételt képez a valódi directioner, akinek akár zenelejátszón, akár okos telefonon az összes elénekelt daluk megvan.
Aztán híre-hamva nem volt ennek a bandának, azt hittem, az a néhány hetes hírnév is túl sok volt az öt fiúcska számára. Mindeközben kiderült, hogy új dal került fel a portálokra, azért nem beszél róluk senki, mert a magánélet keretei között sikítoznak az öt fiú helyességéről. Azt hittem, a következő és egyben utolsó megmozdulásom az lesz, hogy kivágódom az ablakon, felírva a pólómra, hogy elég, így végre mindenki megtudhatja, hogy az érzések, amiket a fiúk iránt táplálok, nem hazugok. Aztán pedig mi következett? Iskolarendű népszerűség, telefonokra letöltött mázsaszámú kép, ami pedig a legjobb; óra közbeni előadás a külföldi tehetségekről, első téma: One Direction.
Harry is tipikusan olyan csillag, akit túlsztároltak az évek folyamán. Személyes észrevételem, ami bizony nem csak nekem szúrt szemet, hogy mindenhol Styles van. A képek mind őt helyezik előtérbe, ugyan nem teljesen, de részlegesen kitaszítva a banda többi tagját. Lehetséges, hogy ez régen nem volt így – bevallom, nem igen követtem nyomon a kis banda karrierjének ívelését és hanyatlását… -, de mára, 2014-re szilárdan állíthatom.
Hogy miért nem szimpatikus számomra Harry? Először is, mert nem gyakori, hogy az emberek kérésére leszünk mindenhol a középpontban, ehhez biztos alapokon kell állnia annak, hogy azok akarunk lenni, aki elérhetetlen az adott pillanatban. Magát helyezi a középpontba, ezzel zömmel rontva a zenekar teljesítményén.
Tehetségéről csupán annyit szeretnék mondani, hogy a hangja számomra teljes egészében megfelel a semleges jellemvonással. A mai fiatalok bedőlnek holmi pénzért és sármért, észre sem veszik, hogy teljesen elrontják a zene történelmét holmi tehetségkutatós kisfiúk. Ki sem bújtak a tojásukból, de már azt hiszik, meghódították a világot.
Stílusáról nem szeretnék beszélni, nyers no comment.
A(z) One Direction-t még néhány évvel ezelőtt, három barátnőm unszolására ismerhettem meg, mert az ő állításuk szerint az egész világon nem akadt annyira karizmatikus és helyes srác, mint ők. Első látásra még nem annyira irritált egyikük sem, az akkori szám, amely túlságosan nagy hírnévnek örvendett, mára az egyik olyan dalukká vált, amelyet nem igazán hallgatnak az emberek. Természetesen ez alól a bagázs alól kivételt képez a valódi directioner, akinek akár zenelejátszón, akár okos telefonon az összes elénekelt daluk megvan.
Aztán híre-hamva nem volt ennek a bandának, azt hittem, az a néhány hetes hírnév is túl sok volt az öt fiúcska számára. Mindeközben kiderült, hogy új dal került fel a portálokra, azért nem beszél róluk senki, mert a magánélet keretei között sikítoznak az öt fiú helyességéről. Azt hittem, a következő és egyben utolsó megmozdulásom az lesz, hogy kivágódom az ablakon, felírva a pólómra, hogy elég, így végre mindenki megtudhatja, hogy az érzések, amiket a fiúk iránt táplálok, nem hazugok. Aztán pedig mi következett? Iskolarendű népszerűség, telefonokra letöltött mázsaszámú kép, ami pedig a legjobb; óra közbeni előadás a külföldi tehetségekről, első téma: One Direction.
Harry is tipikusan olyan csillag, akit túlsztároltak az évek folyamán. Személyes észrevételem, ami bizony nem csak nekem szúrt szemet, hogy mindenhol Styles van. A képek mind őt helyezik előtérbe, ugyan nem teljesen, de részlegesen kitaszítva a banda többi tagját. Lehetséges, hogy ez régen nem volt így – bevallom, nem igen követtem nyomon a kis banda karrierjének ívelését és hanyatlását… -, de mára, 2014-re szilárdan állíthatom.
Hogy miért nem szimpatikus számomra Harry? Először is, mert nem gyakori, hogy az emberek kérésére leszünk mindenhol a középpontban, ehhez biztos alapokon kell állnia annak, hogy azok akarunk lenni, aki elérhetetlen az adott pillanatban. Magát helyezi a középpontba, ezzel zömmel rontva a zenekar teljesítményén.
Tehetségéről csupán annyit szeretnék mondani, hogy a hangja számomra teljes egészében megfelel a semleges jellemvonással. A mai fiatalok bedőlnek holmi pénzért és sármért, észre sem veszik, hogy teljesen elrontják a zene történelmét holmi tehetségkutatós kisfiúk. Ki sem bújtak a tojásukból, de már azt hiszik, meghódították a világot.
Stílusáról nem szeretnék beszélni, nyers no comment.
Én is azon emberek közé tartozom, akik nem istenítik Selena Gomezt. Hogy miért nem rajongok azért, amit csinálok? Mert számomra egy tucat-sztár, ezer, sőt, több ilyen hangot lehet találni, sőt, jobbat is. De hogy miért gondolom ezt? Kifejtem az elkövetkezendő kommentáromban. A vélemény csak az én, sajátos, szubjektív értékelésemet tartalmazza.
Sellel a Wizards of Waverly Placeben találkoztam. Bevallom, az eljátszott karaktere először sem, és utána sem fogott meg, ezért sem lettem hatalmas Alex Russo rajongó a továbbiakban. Amikor rákerestem a YouTube-on énekesi karrierjére, találtam egyetlen olyan számon, amire azt mondtam, hogy elmegy egynek, ez pedig a The Scene-nel létrehozott Love You Like A Love Song című műalkotás. Egészen tetszett, bár azóta bármikor meghallom a dalt, kiráz a hideg. A többi dalt egyenesen kerülöm, sohasem hallottam, de azok a vélemények, amelyek megfogalmazódtak egyes dallal kapcsolatosan, elvették a kedvemet attól, hogy egyáltalán rájuk keressek a YT-n.
Sohasem meséltem be magamnak, hogy Selena egy szimpatikus, egyéni lány. Tipikusan az az Ember, aki élvezi a médiaközéppontot, élvezi azt, hogy minden körülötte és a kis szerelme körül forog, akivel – azt hallottam – már se-veled-se-nélküled kapcsolatban nem bírták. Szánalmas, amit az emberek szívével tesznek a tinédzsercsillagok, egyenlő azzal, hogy egy pitét belenyomnak egy érző lény arcába, körülbelül.
Aztán még szimpátiáról annyit, hogy néhány olyan pletyka, amely alapjába véve nem tesz jót a hírnévnek, de mégis kitudódik, az Sel, sohasem jótékony. Nem ártana vigyázni magadra, ha olyan dolgokat teszel, mint amelyeket többen támasztották alá, mint nem.
Stílusáról nem beszélnék sokat. Egyszerű, de nagyszerűen ronda. Azok a ruhák, amelyek állítása szerint neki is jól állnak, azok kissé sem állnak jól. Az a kép, amelyet az egyik hírben posztolt ( legalábbis ide berakták azt a sokat mutató fényképet ), kissé sem volt olyan, amire ő számított. Egy mellmutogatásra tökéletesen megfelelő, egyáltalán nem korához illó felsőruhát viselve fényképezni magát a divatmajomság egyik olyan foka, amit kevesen érhetnek el.
Sellel a Wizards of Waverly Placeben találkoztam. Bevallom, az eljátszott karaktere először sem, és utána sem fogott meg, ezért sem lettem hatalmas Alex Russo rajongó a továbbiakban. Amikor rákerestem a YouTube-on énekesi karrierjére, találtam egyetlen olyan számon, amire azt mondtam, hogy elmegy egynek, ez pedig a The Scene-nel létrehozott Love You Like A Love Song című műalkotás. Egészen tetszett, bár azóta bármikor meghallom a dalt, kiráz a hideg. A többi dalt egyenesen kerülöm, sohasem hallottam, de azok a vélemények, amelyek megfogalmazódtak egyes dallal kapcsolatosan, elvették a kedvemet attól, hogy egyáltalán rájuk keressek a YT-n.
Sohasem meséltem be magamnak, hogy Selena egy szimpatikus, egyéni lány. Tipikusan az az Ember, aki élvezi a médiaközéppontot, élvezi azt, hogy minden körülötte és a kis szerelme körül forog, akivel – azt hallottam – már se-veled-se-nélküled kapcsolatban nem bírták. Szánalmas, amit az emberek szívével tesznek a tinédzsercsillagok, egyenlő azzal, hogy egy pitét belenyomnak egy érző lény arcába, körülbelül.
Aztán még szimpátiáról annyit, hogy néhány olyan pletyka, amely alapjába véve nem tesz jót a hírnévnek, de mégis kitudódik, az Sel, sohasem jótékony. Nem ártana vigyázni magadra, ha olyan dolgokat teszel, mint amelyeket többen támasztották alá, mint nem.
Stílusáról nem beszélnék sokat. Egyszerű, de nagyszerűen ronda. Azok a ruhák, amelyek állítása szerint neki is jól állnak, azok kissé sem állnak jól. Az a kép, amelyet az egyik hírben posztolt ( legalábbis ide berakták azt a sokat mutató fényképet ), kissé sem volt olyan, amire ő számított. Egy mellmutogatásra tökéletesen megfelelő, egyáltalán nem korához illó felsőruhát viselve fényképezni magát a divatmajomság egyik olyan foka, amit kevesen érhetnek el.
Sohasem hittem volna, hogy ráveszem magamat egy JB vélemény megírására. Mindig is úgy néztem rá, mint elkerülendő személyre, sohasem akartam elhinni, hogy létezik JB. Aztán jöttek a botrányai. De kezdjük a legelejéről – megismerni más szemszögből Justint.
Osztálytársak beszélgettek arról, hogy mennyire helyes ez a bizonyos srác. Fogalmam sem volt róla, kiről beszélgetnek, de egy szerencsétlen párbeszéd közepette felecseteltem a dal címét, amit ez a bizonyos Srác énekel: One Time. Miután beírtam a YT-be az igen érdekes címet, meghallgattam a dalt. Azt gondoltam, elmegy egynek, de nem fogok vele foglalkozni. Rá nem sokkal röppent még egy pletyka, Baby címmel. Azt gondoltam, újabb énekes, újabb lehetőségek, hogy egy sztárt fedezzek fel; csalódtam. Az előadó neve Justin Bieber volt, azaz az énekes, aki énekelte az One Time-ot. Csalódás övezte a szívemet, mert egyáltalán nem tetszett, amit csinált. A My World című albumát ugyan letöltettem édesapámmal, de sohasem kezdtem el énekelni nyáron, amikor olvasás közben egy kis muzsikára vágytam.
Never Let You Go, U Smile. Kislemeznek Somebody to Love. Egyiket sem szerettem. Egyre több lány rajongott érte a sulinkból, menő és nem menő lányok, barátok, akikről azt hittem, hogy sohasem fognak rajongani nyálpojácákért. Mikor már odáig fajult a helyzet, hogy nem lehetett levegőt kapni dzsásztin reménytelenségétől, a sarkamra álltam. Szerencsémre még maradt két lány (Katósa és Léna), akik nem dőltek be a világhódító nyálgép butításának, így közösen készítettünk egy filmet dzsásztin ROSSZ pillanatairól, ami szerencsére felhívta a figyelmét a tanároknak is. Nem volt könnyű elérni, de három lánynak köszönhetően leállt a Bieberizmus egy időre… egy rövid időre.
Aztán érkezett debütáló lemezének második „kiadása”, a végén ezzel: 2.0. Eléggé reménytelennek és erőltetettnek éreztem ezt a címet, de nem sokat foglalkoztam vele, sokkal inkább lekötött a tanulás, mint mister nyálgép. Megjelent saját kisfilmje talán egy éves pályafutása után, eléggé szégyenletre méltó előélettel: a Karate Kölyök című film egyik dala kapta ezt a címet, és az, hogy mister nyálgép ezen névre fel, készíttet egy olyan filmet, amely a sikerhez vezető útjáról szól, számomra egyértelmű jele annak, hogy másokba kapaszkodva tud csupán sikert aratni; begyűjteni a nem neki szánt babérokat.
Boyfriend. Egy olyan dal – vagy nem is tudom mi ez, igazából… -, amely számomra örökké belopta magát a szívembe; egy olyan zugba, ahová senki sem szeretne elmenni.
Ennyit a karrierjéről. További harminc vagy több sor a szimpátiáról, plusz ugyanennyi a stílusáról. Jó szórakozást, azon rajongók, akik eddig olvasták ezt a véleményt, nyugodtan olvassák tovább, lesz ott még meglepetés.
Szimpátia. Nem fogok esedezni a bocsánatokért, mert nem mondok rosszat. Kissé sem szimpatikus személy. Amikor megtudtam, hogy Usher keze alatt vált híressé mistersége, rögtön jóra gondoltam, mert ugye bár ki ne gondolna jóra Usher neve hallatán. Ám amikor megláttam egy képet dzsásztinról, azt hittem, dobok egy hátast. Akkori, szerencsétlen, félre nyalt haját nem tudtam mire vélni. Pontosan emiatt nem szimpatizáltam már akkor sem; túlságosan nagy lett a pofikája. Bemesélte magának, hogy egy kis hírnévvel olyat alkot, mint számos külföldi és hazai ( !!! ) sztár, neveket nem említek, nem szokás. Nagyra becsülte önmagát, elhitette magával, hogy ér valamit a szakmában. Profik keze alatt nevelkedett, ez szárnyakat adott neki, de aztán a tollak szépen, lassan elfogytak a szárnyáról.
Miután kiszabadultam a Sátán átkozta iskolánkból, egy sokkal elitebb, magasabb oktatási szintet biztosító intézménybe kerültünk Katával és Lénával, szerencsére dzsásztinmentes övezetbe. Persze mindenhol voltak protekciós gazdaglányok, akik vagy pénzzel, vagy protekcióval kerültek be az iskolába, és természetesen mindegyik rajongott Justinért. Ha neveket kéne mondanom, akkor Anna, Vanda és Noémi voltak azok, akik mindent megtettek volna egy JB aláírásért. Egész tanórán lógtak a telefonon, posztolták a FB-n a Justinos képeket, likeolgattak buta liba módjára, és ezt semelyik tanár vélte felfedezni. Kezdett elsúlyosodni a helyzet, egyre több lett a rendbontás, egyszer volt egy mini tüntetés az épület előtt, persze Noncsi vezetésével. Azt hittem, kiugrik a szemem a helyéről. Mindenhol képek voltak dzsásztinról, azt üvöltözték, mennyire helyes, több figyelmet érdemelne.
Stílusáról nincsen mit beszélnem. Vera nyelven élve: sült paprikaszószos kacsaláma. Ennyi.
Osztálytársak beszélgettek arról, hogy mennyire helyes ez a bizonyos srác. Fogalmam sem volt róla, kiről beszélgetnek, de egy szerencsétlen párbeszéd közepette felecseteltem a dal címét, amit ez a bizonyos Srác énekel: One Time. Miután beírtam a YT-be az igen érdekes címet, meghallgattam a dalt. Azt gondoltam, elmegy egynek, de nem fogok vele foglalkozni. Rá nem sokkal röppent még egy pletyka, Baby címmel. Azt gondoltam, újabb énekes, újabb lehetőségek, hogy egy sztárt fedezzek fel; csalódtam. Az előadó neve Justin Bieber volt, azaz az énekes, aki énekelte az One Time-ot. Csalódás övezte a szívemet, mert egyáltalán nem tetszett, amit csinált. A My World című albumát ugyan letöltettem édesapámmal, de sohasem kezdtem el énekelni nyáron, amikor olvasás közben egy kis muzsikára vágytam.
Never Let You Go, U Smile. Kislemeznek Somebody to Love. Egyiket sem szerettem. Egyre több lány rajongott érte a sulinkból, menő és nem menő lányok, barátok, akikről azt hittem, hogy sohasem fognak rajongani nyálpojácákért. Mikor már odáig fajult a helyzet, hogy nem lehetett levegőt kapni dzsásztin reménytelenségétől, a sarkamra álltam. Szerencsémre még maradt két lány (Katósa és Léna), akik nem dőltek be a világhódító nyálgép butításának, így közösen készítettünk egy filmet dzsásztin ROSSZ pillanatairól, ami szerencsére felhívta a figyelmét a tanároknak is. Nem volt könnyű elérni, de három lánynak köszönhetően leállt a Bieberizmus egy időre… egy rövid időre.
Aztán érkezett debütáló lemezének második „kiadása”, a végén ezzel: 2.0. Eléggé reménytelennek és erőltetettnek éreztem ezt a címet, de nem sokat foglalkoztam vele, sokkal inkább lekötött a tanulás, mint mister nyálgép. Megjelent saját kisfilmje talán egy éves pályafutása után, eléggé szégyenletre méltó előélettel: a Karate Kölyök című film egyik dala kapta ezt a címet, és az, hogy mister nyálgép ezen névre fel, készíttet egy olyan filmet, amely a sikerhez vezető útjáról szól, számomra egyértelmű jele annak, hogy másokba kapaszkodva tud csupán sikert aratni; begyűjteni a nem neki szánt babérokat.
Boyfriend. Egy olyan dal – vagy nem is tudom mi ez, igazából… -, amely számomra örökké belopta magát a szívembe; egy olyan zugba, ahová senki sem szeretne elmenni.
Ennyit a karrierjéről. További harminc vagy több sor a szimpátiáról, plusz ugyanennyi a stílusáról. Jó szórakozást, azon rajongók, akik eddig olvasták ezt a véleményt, nyugodtan olvassák tovább, lesz ott még meglepetés.
Szimpátia. Nem fogok esedezni a bocsánatokért, mert nem mondok rosszat. Kissé sem szimpatikus személy. Amikor megtudtam, hogy Usher keze alatt vált híressé mistersége, rögtön jóra gondoltam, mert ugye bár ki ne gondolna jóra Usher neve hallatán. Ám amikor megláttam egy képet dzsásztinról, azt hittem, dobok egy hátast. Akkori, szerencsétlen, félre nyalt haját nem tudtam mire vélni. Pontosan emiatt nem szimpatizáltam már akkor sem; túlságosan nagy lett a pofikája. Bemesélte magának, hogy egy kis hírnévvel olyat alkot, mint számos külföldi és hazai ( !!! ) sztár, neveket nem említek, nem szokás. Nagyra becsülte önmagát, elhitette magával, hogy ér valamit a szakmában. Profik keze alatt nevelkedett, ez szárnyakat adott neki, de aztán a tollak szépen, lassan elfogytak a szárnyáról.
Miután kiszabadultam a Sátán átkozta iskolánkból, egy sokkal elitebb, magasabb oktatási szintet biztosító intézménybe kerültünk Katával és Lénával, szerencsére dzsásztinmentes övezetbe. Persze mindenhol voltak protekciós gazdaglányok, akik vagy pénzzel, vagy protekcióval kerültek be az iskolába, és természetesen mindegyik rajongott Justinért. Ha neveket kéne mondanom, akkor Anna, Vanda és Noémi voltak azok, akik mindent megtettek volna egy JB aláírásért. Egész tanórán lógtak a telefonon, posztolták a FB-n a Justinos képeket, likeolgattak buta liba módjára, és ezt semelyik tanár vélte felfedezni. Kezdett elsúlyosodni a helyzet, egyre több lett a rendbontás, egyszer volt egy mini tüntetés az épület előtt, persze Noncsi vezetésével. Azt hittem, kiugrik a szemem a helyéről. Mindenhol képek voltak dzsásztinról, azt üvöltözték, mennyire helyes, több figyelmet érdemelne.
Stílusáról nincsen mit beszélnem. Vera nyelven élve: sült paprikaszószos kacsaláma. Ennyi.
Lodovica-t először a Violetta című sorozatban láttam, Francesca bőrébe bújva. Bevallom őszintén, először nem találtam szimpatikusnak, de elkönyveltem magamnak, hogy egyszer majd megkedvelem, hisz’ olasz, és az olaszokat csak szeretni lehet. Ruggero ( Federico ) oldalán pedig biztos lehettem abban, hogy belopja magát a szívembe.
Azon a napon, mikor bemutatták a Violetta koncert különkiadást, izgatott vártam két kedvenc szereplőm fellépést, azaz az olasz Vieni Canta-t. Amikor megcsillant a kamerák fényében Ruggi sötétkék öltönye, Lodo pirosló ruhája, biztos voltam benne, hogy a telefonomra szükségem lesz.
Tehetsége kimagasló. Ahogy a sorozatban játssza el kissé bolondos, bohém karakterét, az aranyos, ám mégis komoly és hisztérikus Fran-t, számorma mindennel felér. Színészileg ennyi. Énekhangilag is fontos ikon számomra. Az Universo című albuma megvan laptopon, minden nap, ha unatkozom, beteszem háttérzenének a Ruggi zenékkel karöltve. Élmény hallgatni ennek a valóságban remek ízléssel rendelkező, bolondos lánynak a hangját.
Szimpátia terén maximális. Megnéztem a YouTube-on néhány kulisszák mögött interjút, elkapott poénokat és románcokat, illetve nyilatkozásokat az egyes jelenetekről. Egyedül az ő és Ruggi véleményét vártam egy másfél órás interjú során. Kedves, sohasem lő túl a célon, céltudatos. Számomra külsőleg és belsőleg egyaránt szimpatikus.
Itt kezdődnek a problémák; a stílusánál. Sokan azt hiszik, hogy amilyen a karakter, olyan a megformáló, de ez nem igaz. Vegyük alapból Lodot. A sorozatban egy bohém és humoros, aranyos öltözködésű lánynak ismerhetjük meg, ellenben a valóságban, ahol semleges színhez semleges szín társul. Barna a szürkével és a kockással, halvány, semmitmondó, mégis stílusos színek is minták. Tehát, ez egyértelmű válasz arra, hogy imádom a stílusát.
Azon a napon, mikor bemutatták a Violetta koncert különkiadást, izgatott vártam két kedvenc szereplőm fellépést, azaz az olasz Vieni Canta-t. Amikor megcsillant a kamerák fényében Ruggi sötétkék öltönye, Lodo pirosló ruhája, biztos voltam benne, hogy a telefonomra szükségem lesz.
Tehetsége kimagasló. Ahogy a sorozatban játssza el kissé bolondos, bohém karakterét, az aranyos, ám mégis komoly és hisztérikus Fran-t, számorma mindennel felér. Színészileg ennyi. Énekhangilag is fontos ikon számomra. Az Universo című albuma megvan laptopon, minden nap, ha unatkozom, beteszem háttérzenének a Ruggi zenékkel karöltve. Élmény hallgatni ennek a valóságban remek ízléssel rendelkező, bolondos lánynak a hangját.
Szimpátia terén maximális. Megnéztem a YouTube-on néhány kulisszák mögött interjút, elkapott poénokat és románcokat, illetve nyilatkozásokat az egyes jelenetekről. Egyedül az ő és Ruggi véleményét vártam egy másfél órás interjú során. Kedves, sohasem lő túl a célon, céltudatos. Számomra külsőleg és belsőleg egyaránt szimpatikus.
Itt kezdődnek a problémák; a stílusánál. Sokan azt hiszik, hogy amilyen a karakter, olyan a megformáló, de ez nem igaz. Vegyük alapból Lodot. A sorozatban egy bohém és humoros, aranyos öltözködésű lánynak ismerhetjük meg, ellenben a valóságban, ahol semleges színhez semleges szín társul. Barna a szürkével és a kockással, halvány, semmitmondó, mégis stílusos színek is minták. Tehát, ez egyértelmű válasz arra, hogy imádom a stílusát.
Ismét egy hosszú véleménnyel érkeztem, melyben szeretném egy kicsit Lorde tehetségét, szimpátiáját és stílusát boncasztalra helyezni. Hogy miért? Mert szerintem ő, az Új-Zélandról érkezett, fiatal, két Grammy-díjjal rendelkező Ella O’Connor megérdemli! Remélem, hogy aki végigolvassa – és kissé sem rajongója -, az elgondolkozik azon, hogy vajon hány, ilyen fiatal előadó, ilyen tehetséges előadó létezik? Hányan büszkélkedhetnek két Grammy-vel? Hányan mondhatják el magukról, hogy van tehetségük? Hányan mondhatják el, hogy a rajongóik megállapítása szerint van helyük a szakmában?
Ella tipikusan az az énekesnő, akire a YT miatt figyeltem fel. A Royals című dala – mint azt már egyértelműen megválaszolták a hallgatók – egy fantasztikum lett, ikon a zeneiparban. Remek dolog a hangjára ébredni, a hangjára feküdni éjszaka. Remek dolog az, hogy sok millió ember imádja, remek az is, hogy közéjük tartozok én is.
Lordeizmusom pontosan két hónapja és két hete kezdődött el, még az tanulmányaim kezdeténél. Előtte is felfigyeltem már tehetségére, számos dalát letöltöttem mp3-ra és hallgattam órák hosszat, de abszolúte kedvencemmé mégis a Royals, illetve a Team című dala lett. Egyszerűen imádom mindkettőt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Tennis Court és a Buzzcut Season nem a kedvenc számaim közé tartozik. Mert de, igen. Be kell, hogy valljam, komoly Lordeizmusban szenvedek… szégyen-nem szégyen, azok közé tartozom, akik szeretnek azon énekes(nő) hangjára kelni és feküdni, aki számukra egy fontos helyet foglal el a szívükben. Lorde is pont ilyen.
Karakteres hang, egyéni stílus, plafonverő szimpátia. Mi kell még?
Megjegyzem; az utálók húzódjanak vissza, mert szerintem mindenkinek joga van szubjektív megállapításokat tenni egy sztárra, énekesre, színészre. Nem gondolnám, hogy nagyot mondok azzal, hogy számos példa volt már arra, hogy csillagok vitájáról szólt a média; s bár Lorde kimondta őszintén, objektíven a gondolatait, nem hinném, hogy el kéne ítélni. Baj számotokra, hogy őszinte? Mert ha igen, akkor ott problémák vannak…
Nagyra becsülöm Ella-t. Hogy miért? Mert őszinte, véleményem szerint pozitív értelemben szókimondó, illetve egy nagyon szimpatikus ember. Ennyit erről.
Ella tipikusan az az énekesnő, akire a YT miatt figyeltem fel. A Royals című dala – mint azt már egyértelműen megválaszolták a hallgatók – egy fantasztikum lett, ikon a zeneiparban. Remek dolog a hangjára ébredni, a hangjára feküdni éjszaka. Remek dolog az, hogy sok millió ember imádja, remek az is, hogy közéjük tartozok én is.
Lordeizmusom pontosan két hónapja és két hete kezdődött el, még az tanulmányaim kezdeténél. Előtte is felfigyeltem már tehetségére, számos dalát letöltöttem mp3-ra és hallgattam órák hosszat, de abszolúte kedvencemmé mégis a Royals, illetve a Team című dala lett. Egyszerűen imádom mindkettőt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Tennis Court és a Buzzcut Season nem a kedvenc számaim közé tartozik. Mert de, igen. Be kell, hogy valljam, komoly Lordeizmusban szenvedek… szégyen-nem szégyen, azok közé tartozom, akik szeretnek azon énekes(nő) hangjára kelni és feküdni, aki számukra egy fontos helyet foglal el a szívükben. Lorde is pont ilyen.
Karakteres hang, egyéni stílus, plafonverő szimpátia. Mi kell még?
Megjegyzem; az utálók húzódjanak vissza, mert szerintem mindenkinek joga van szubjektív megállapításokat tenni egy sztárra, énekesre, színészre. Nem gondolnám, hogy nagyot mondok azzal, hogy számos példa volt már arra, hogy csillagok vitájáról szólt a média; s bár Lorde kimondta őszintén, objektíven a gondolatait, nem hinném, hogy el kéne ítélni. Baj számotokra, hogy őszinte? Mert ha igen, akkor ott problémák vannak…
Nagyra becsülöm Ella-t. Hogy miért? Mert őszinte, véleményem szerint pozitív értelemben szókimondó, illetve egy nagyon szimpatikus ember. Ennyit erről.
Kezdjük hosszas véleményemet egy igaz mondattal, ezzel összetörve sok Jorgista szívét; senki sem tökéletes. Aki a tökéletességre megy, azt el kell, hogy szomorítsam. A tökéletes kifejezés nem értendő személyre, érző lényre, maximum egy iskolai dolgozatra, amely hibátlanul lett megoldva, és a kettő kifejezés környezetéről bárki nyithat vitát, mert bizony, ez a jóember sem egy fantasztikus személy.
Valószínűleg most nem lesz jó hírem a Jorgisták körében, de végül is az oldal nem arra lett kifejlesztve, hogy tudassuk a többi emberrel a szubjektív véleményünket? Szerintem de, igen is erre alapul a honlap szerkezete.
Kezdeném Violettás alakításával; az egy dolog, hogy a szerepet pont neki adták, és én megértem teljes mértékben, hogy ez a karakter nem tükrözi Őt, de attól még adhatná úgy elő Jorge, hogy az jó is legyen. A hitelesség nem látszódik az alakításán, mellesleg León egy megcsinált karakter. Nos, most pedig rátérnék arra, mit értek ezalatt: vannak azok a szereplők, aki beleélik magukat a sorozat azon karakterébe, amelybe írták őket; nekik szöges ellentétet vernek azok az emberek, akik küszködnek a karakter életével, a személyével, azzal, aki igazából lenni szeretne a sorozatban. Pontosan ebbe a csoportba tartozik a mi drága Jorgénk is, akár látszik, akár nem.
Aztán. A Violetta című sorozatban oké, hogy tök helyes, meg minden, de könyörgöm! Azért hagy ne higgyem el azt, hogy két év alatt úgy megváltozik ez az ember, mintha nem is ő volna! Én elhiszem, hogy minden Jorgista él-hal érte, de mivel én nem vagyok az, tiszta szívből, bizton állítom, hogy néhány képét megszerkesztették.
Lehet, hogy a korral jár, de számomra kissé sem „helyes”, vagy hasonló. Nem tudom, mit látnak benne a Jorgisták – miszerint ő a sorozat leghelyesebb és „leg” mindenebb embere -, de a tehetség az valahol nagyon mélyen elveszett benne, a stílus, arról nincs mit beszélnem. Egyrészt megdöbbent, hogy olyan emberek, akik kicsi igyekvéssel többre is vihetnék, hogy hihetik magukat úgy stílusos személyeknek, hogy a stílus, na, az kicsi sincs bennük? Számomra egyáltalán nem egyedi, kissé sem tetszetős, de ő tudja…
És a szimpátiához érkeztünk. Érzem már, hogy nem marad belőlem semmi a végére, de azért még befejezném, ha nem probléma.
A karizmája még csak-csak meglenne, de a helyzet, hogy egyáltalán nem használja ki azokat az élet adta lehetőségeket, amit nyújtanak felé. Tök nyugodtan, biztos állítom, hogy karizmatikusabb is lehetne a mostani állapotánál, ráadásul anélkül, hogy komolyabban kéne változnia. ( őszintén megmondom, hogy számomra a karizma már rögtön 50% a szimpátiánál, tehát, ha valamelyik férfi színész egyáltalán nem sugall békeérzetet, máshogy állok a dolgokhoz, mint alapvetően. ) Ráadásul külső jellemvonásai miatt kissé sem szimpatikus számomra, tudom, ne külsőről ítéljek, de na, ez van.
Dióhéjban ennyi lenne róla.
Valószínűleg most nem lesz jó hírem a Jorgisták körében, de végül is az oldal nem arra lett kifejlesztve, hogy tudassuk a többi emberrel a szubjektív véleményünket? Szerintem de, igen is erre alapul a honlap szerkezete.
Kezdeném Violettás alakításával; az egy dolog, hogy a szerepet pont neki adták, és én megértem teljes mértékben, hogy ez a karakter nem tükrözi Őt, de attól még adhatná úgy elő Jorge, hogy az jó is legyen. A hitelesség nem látszódik az alakításán, mellesleg León egy megcsinált karakter. Nos, most pedig rátérnék arra, mit értek ezalatt: vannak azok a szereplők, aki beleélik magukat a sorozat azon karakterébe, amelybe írták őket; nekik szöges ellentétet vernek azok az emberek, akik küszködnek a karakter életével, a személyével, azzal, aki igazából lenni szeretne a sorozatban. Pontosan ebbe a csoportba tartozik a mi drága Jorgénk is, akár látszik, akár nem.
Aztán. A Violetta című sorozatban oké, hogy tök helyes, meg minden, de könyörgöm! Azért hagy ne higgyem el azt, hogy két év alatt úgy megváltozik ez az ember, mintha nem is ő volna! Én elhiszem, hogy minden Jorgista él-hal érte, de mivel én nem vagyok az, tiszta szívből, bizton állítom, hogy néhány képét megszerkesztették.
Lehet, hogy a korral jár, de számomra kissé sem „helyes”, vagy hasonló. Nem tudom, mit látnak benne a Jorgisták – miszerint ő a sorozat leghelyesebb és „leg” mindenebb embere -, de a tehetség az valahol nagyon mélyen elveszett benne, a stílus, arról nincs mit beszélnem. Egyrészt megdöbbent, hogy olyan emberek, akik kicsi igyekvéssel többre is vihetnék, hogy hihetik magukat úgy stílusos személyeknek, hogy a stílus, na, az kicsi sincs bennük? Számomra egyáltalán nem egyedi, kissé sem tetszetős, de ő tudja…
És a szimpátiához érkeztünk. Érzem már, hogy nem marad belőlem semmi a végére, de azért még befejezném, ha nem probléma.
A karizmája még csak-csak meglenne, de a helyzet, hogy egyáltalán nem használja ki azokat az élet adta lehetőségeket, amit nyújtanak felé. Tök nyugodtan, biztos állítom, hogy karizmatikusabb is lehetne a mostani állapotánál, ráadásul anélkül, hogy komolyabban kéne változnia. ( őszintén megmondom, hogy számomra a karizma már rögtön 50% a szimpátiánál, tehát, ha valamelyik férfi színész egyáltalán nem sugall békeérzetet, máshogy állok a dolgokhoz, mint alapvetően. ) Ráadásul külső jellemvonásai miatt kissé sem szimpatikus számomra, tudom, ne külsőről ítéljek, de na, ez van.
Dióhéjban ennyi lenne róla.
Ez a nő! ... egyszerűen minden alakítás, minden karakter, amit megformál, hibátlan! Tud-e ő egyáltalán hibázni, kérdezem én? Az összes filmjét láttam már, vannak topkedvencek, ezeket fel is szeretném sorolni, ha nem probléma. :)
Első mindenféleképpen az E. T. , második talán a Charlie angyalai, harmadik az 50 első randi és a Bajkeverő majom, negyedik pedig a Kavarás. De mindegyik filmjét imádom, sokoldalú, tehetség színésznő!
Első mindenféleképpen az E. T. , második talán a Charlie angyalai, harmadik az 50 első randi és a Bajkeverő majom, negyedik pedig a Kavarás. De mindegyik filmjét imádom, sokoldalú, tehetség színésznő!
Imádom a férfit!
Minden szerepe hiteles, bármelyikbe bele tudja magát élni. Számos, híres filmben szerepelt, mindegyiket egytől egyig imádtam, pontosan azért, mert Jack szerepelt benne! Többek között a következő filmjeit tenném favorit részbe ( évszám előről hátrafelé! ): A bakancslista, A tégla, Batman, Foglalkozása: riporter, Kínai negyed, A Marvin Gardens királya.
Pályafutása figyelemreméltó, tehetsége túlszárnyal minden alkonyatost ( akikre azt mondják, tökéletes színészek ), illetve Disney-csillagot. Ez tény, nem ámítás!
Minden szerepe hiteles, bármelyikbe bele tudja magát élni. Számos, híres filmben szerepelt, mindegyiket egytől egyig imádtam, pontosan azért, mert Jack szerepelt benne! Többek között a következő filmjeit tenném favorit részbe ( évszám előről hátrafelé! ): A bakancslista, A tégla, Batman, Foglalkozása: riporter, Kínai negyed, A Marvin Gardens királya.
Pályafutása figyelemreméltó, tehetsége túlszárnyal minden alkonyatost ( akikre azt mondják, tökéletes színészek ), illetve Disney-csillagot. Ez tény, nem ámítás!
Tamarát én először a Dr. Csontban láttam szerepelni, aztán a CSI: Miami helyszínelőkben, mint vendégszínész, az egyik gyilkossági nyomozás során. Számomra tehetséges, szimpatikus és igazán stílusos nő, sokat ér. A Dr. Csontban egy okos, kedves nő, ám a vendégszereplős részben nem tűnt annyira annak, lehet, hogy csak a karakter teszi, nem tudom.