Pityang profilja

Beszéljünk egy kicsit Harryről. Ne, beszéljünk róla sokat, mert a csodálatos dolgokról, mint amilyen ő is, szeretek sokat beszélni.
Közel két éve lehet már, hogy utoljára véleményt írtam róla, de úgy gondoltam, így, kicsivel a születésnapja után, stílszerű lenne újra megírni mindezt, csak most belevonva a változásokat is, amelyek engem is, meg őt is érintettek.
Beszéljünk egy kicsit róla. Ez év szeptemberében lesz majd négy éve, hogy megpillantottam őt valahol az MTV bugyraiban, és igen, ahhoz mérten, hogy mennyi ideje van már a zeneiparban, eléggé kevés ideje ismerem őt csupán. Nem baj, az elmúlt több mint három évben bőven eleget segített nekem, és bőven eléggé beleszerettem, szóval nem számít, mióta ismerem.
Nehéz nem elfogultan írni róla ezeket a sorokat, tekintettel arra, hogy mennyire sokat jelent nekem, ő, aki még csak nem is tudja, hogy létezek, ő, aki azt sem tudja, hogy ki vagyok, ő, akivel életemben nem találkoztam, és ő, akihez a legközelebb akkor voltam, amikor 4000 másik sikító tinilánnyal együtt álltam egy színpad előtt, és énekeltem a számait. Nehéz, mert nem tudom eldönteni, mely dolgok illenek bele a véleményembe, amiért csodálom őt, és melyek nem.
Mindegy, akkor leírok mindent.
Felfoghatatlan méretű az a szeretet, amit iránta érzek. Szeretek benne mindent, mindent, amit látok, és el nem tudom képzelni, hogy lenne bármi vele kapcsolatban, amit ne tudnék szeretni!
Egyszerűen csak szeretem a lelkét. Azt, ahogyan mindenkivel törődik, aki az útjába kerül, azt, ahogyan az emberekkel bánik maga körül. Tisztelettel, alázattal, őszinte pozitivitással és segítőkészséggel, szeretem, hogy még a mottója is az lett, hogy "Treat people with kindness", mert ez neki egy fontos dolog, mert beszédeket tart arról, hogy mennyire, de mennyire fontos a számára mindez. Szeretem, hogy tud szeretni, hogy képes a szeretet és a pozitivitás terjesztésére egy olyan világban, amelyben annyi gyűlölet irányul ellene, hogy az enyhén szólva is nevetséges! Csak a vélemények között, amelyek a profilja alatt vannak, olyan orbitális hülyeségeket olvasok néha vele kapcsolatban, hogy a falba akarom verni a fejemet! Harry minden önzetlen próbálkozása, hogy elfogadást és szeretetet terjesszen a világban, figyelemre méltó és csodálatos, és ha ezt valaki nem látja, még mielőtt baromságokat írna róla, annak nem kellene véleményt írnia róla. A tájékozatlanság néha fáj.
Ugyan így, ezzel egy kalap alatt véve, nagyon szeretem, ahogyan a támogatását fejezi ki. Nem nagyzolva, nem téve úgy, mintha a világ legkirályabb dolga lenne, hogy szivárvány-zászlókkal táncol a színpadon. Mindez számára csak természetesnek tűnik, mert az ő szemeiben az elfogadás, az egyenjogúság, a homofóbia és a szexizmus elleni harc prioritás, mert ez számára természetesen jön. Az a fajta és mértékű támogatás, amelyet az LGBTQ-community iránt mutat, egész egyszerűen csak lenyűgöző. A feminizmus pártolása, a korlátlan adakozás újra és újra, mindez nekem újra és újra bizonyítja, hogy minden hatalmában lévő eszközt felhasznál ahhoz, hogy apró változásokat hozzon ebbe a világba. Ezeknek a dolgoknak mindennapi dolgoknak kellene lenniük, de ezt a mértékű őszinte és nyitott támogatást sajnos nem látom eleget - és ez csak egy ok a sok közül, hogy miért szeretem őt ennyire!
Ugyan is van itt még valami, ami legalább ennyire fontos! Ez pedig az, hogy mennyire, de mennyire inspiráló személyiség! Nos, az én szemeimben legalább is az, engem sok különböző tekintetben inspirált, és hiába, hogy ez nyálas, a legjobb üzenet, amit valaha tanultam tőle (eltekintve a "treat people with kindness" mottótól), az az, hogy csak... adjam önmagamat. A legnyálasabb, legközhelyesebb mondat valaha, de ezt egy olyan embertől látni, aki tényleg nem foglalkozik egy fikarcnyit sem azzal, hogy ki mit mond, az egészen más, mint egy Tumblr-quote-ot olvasni, és bólogatni a gépem képernyője mögül!
Harry Styles, aki félelem nélkül kövesztette a haját, és kapott érte olyan sok oktalan gyűlöletet és felesleges, nem kért kommentárt, hogy az egész egyszerűen csak indokolatlan, mert soha sem voltam képes felfogni, hogyan lehet valakinek ok a gyűlöletére az, hogy az illető "nem néz ki jól hosszú hajjal". Like qu'est-ce que what?! Harry Styles ugyancsak az az ember, aki egy sima felsőben, ugyan abban a három, fekete, szakadt farmerben és Chelsea-bakancsokban ugrált anno a banda turnéin, majd pedig vett egy 180 fokos fordulatot minden, és most hirtelen színes Gucci-öltönyökben ugrál fel és le a színpadon, miközben matematikai számegyenletek futhatnak le a koncertjei közben a szemei előtt, mert nem biztos benne, hogy meddig ér el a mikrofon zsinórja. Harry Styles az a fajta ember, akit csépelhetnek bármeddig, hogy hogyan néz ki, nem fogja feladni a festett körmöket és az öltönyeit, nem fog megválni semmitől, ami őt képezi, mert egyszerűen csak LESZARJA! Nem tudom, mernék-e igazán az lenni, aki most vagyok, ha nem lett volna Harry ott előttem, mint egy példakép, hogy megmutassa, igen is lehetek az, aki, mert mégis ki a fene számít nekem annyit, hogy azt mondja, nem lehetek az, aki? Szerintem menjen el oda, ahová gondolom, az a világ, amely azt harsogja nekünk, hogy adjuk önmagunkat, majd pedig csépelni kezd valaki mást, mert megnövesztette a haját, kifestette a körmét, és olyan ruhákat hord, amilyenekben jól érzi magát.
(És egyszerűen csak nem érdeklik a nemi-szerepek sem, ez pedig szintén őszinte csodálattal tölt el engem!)
A tehetségéről még nem is ejtettem szót... hát most fogok! Ugyan is az a szomorú tény, hogy Harry, bármit is csinál, bármit is alkot, le lesz nézve és nem lesz komolyan véve, csak azért, ahonnan jön, és ahol kezdte. Le lesz becsülve a tehetsége, mert a One Directionben volt énekes (és most még mindig odatartozik hivatalosan, ne írjuk le ennyire egyszerűen, kérem szépen...!), amely banda, megjegyezném, tehetséges előadókból állt. Az a feltételezés, hogy Harry, mert egy fiúbandában énekelt, nem lehet tehetséges, egy borzalmasan nevetséges és értelmetlen feltételezés, amely után szeretném arcon dobni az ilyen hülyeségeket hangoztatókat Harry pár élő fellépésével és vokáljával, csak hogy tisztában legyenek a tévedésükkel.
Szerintem Harry hangja megismételhetetlen. Utánozhatatlan. Pótolhatatlan a számomra. A bandában, vagy nem, a kedvenc hangom, tagadhatatlanul. És ezt nem lehet csak úgy szavakkal megmagyarázni, mert néha még nekem is kevés a rendelkezésre álló szómennyiség, szóval inkább csak hagyom az egészet a francba. De nekem akkor is sokat jelent hallani őt, hogy kirázzon engem a hideg, megfoghatatlan élmény hallani őt, teljesen mindegy, hogy csak a fülhallgatóimon keresztül, vagy pedig élőben.
És még ezek után is megkapom, hogy biztos csak a külseje miatt szeretem őt, mert cuki pofija van, és cukin néz ki, és amúgy is... biztos csak a külseje... Lassan viszont kezdem elfelejteni, milyen ránézni, és csak arra gondolni, hogy "Damn, mennyire jól néz már ki...!". Persze, nem vagyok vak - ha valaki megkérdezi, szerelmes vagyok-e, még azt is képes vagyok rávágni, hogy persze, Harry volt az első, és mindeddig az egyetlen... de még mielőtt ránézel, és látod, mennyire jól néz ki, látod, mennyire gyönyörű a lelke?
Láttad már, ahogyan bemegy egy szobába, és kezet ráz mindenkivel? Láttad már, ahogyan emberről-emberre haladva megköszöni mindenkinek a munkáját? Láttad már, hogy csak akkor enged az ölelésből, ha a másik fél először enged? Láttad már, hogy még az őt lehúzni próbáló interjúvoló feleket, róla rossz megjegyzéseket tévő embereket és paparazzikat is minimális tisztelettel és megértéssel kezeli? Láttad már, ahogyan ahelyett, hogy tweetekkel meg követésekkel lepné meg a rajongóig, egyszerűen csak beteg rajongókat látogat meg a saját otthonaikban, sorra teljesíti azon végstádiumban lévő rajongók kívánságait, akiken már nem lehet segíteni, láttad már, hogy soha, egyetlen ilyen alkalmat sem médiaparádénak akart eladni? A legtöbb ilyen alkalomkor még a kamerák és a videók sem voltak megengedettek, miért mondja bárki is, hogy a figyelemre ment ki?
Persze, látom, hogy mennyire jóképű. Hogy mennyire szép. Hogy mennyire elragadó, és milyen aura veszi körül. De soha sem tudnék elmenni a mellett, hogy milyen ember, és hogy mi minden jóra és önzetlenre használja ki azt a hírnevet, amely megadatott neki, mert a foglalkozása lehetővé teszi ezt számára.
Számomra Harry több minden, mint amit el lehet képzelni. Ő az oka annak, hogy a legsötétebb, legborzalmasabb, legszomorúbb és legnyomorúságosabb napjaimon is mosolyogni tudok, hiába van ezekből olyan sok, mint égen a csillag. Ő egy ok arra, hogy elöntsön engem a szirupos melegség belülről, mert egyetlen buta vicc, vagy egy mosoly, vagy a nevetése is elég ahhoz, hogy örülni tudjak valaminek aznap, mert őt boldognak látni engem is boldogsággal tölt el. Harry egy inspiráció is, inspirál, hogy maradjak hű önmagamhoz, hogy alkossak, és soha se féljek attól, hogy magamat adom, mert a nap végén én döntök, mert ez én vagyok - és már a tudat is segít, hogy még ha mindenki más meg is teszi, ő soha sem ítélne el engem azért, amilyen vagyok, ahogyan kinézek, vagy ahogyan gondolkodom. Harry Styles a példaképem, mert egyszer egy olyan önzetlen, kedves, szeretetreméltó, csodálatos ember akarok majd lenni, mint amilyen ő is. Olyan sok mindent mutatott már nekem, olyan sok mindenre megtanított engem, hogy nem is tudnék mindent felsorolni - amelyek itt elhangzottak, azok csak apró részletek egy hatalmas történetből, amelyet még meg sem tudnék írni!
Tudjátok, tényleg őszintén ki merem jelenteni, hogy szeretem őt. Talán betegesen hangzik, de attól még szeretem, mindezekért, és még sok másért is. Ez az ember soha, egyetlen pillanatában sem okozott nekem csalódást, ugyan az az ember akkor, amikor kamerák előtt interjúvolják, mint amikor felszabadultan, barátok szűk körében veszi fel az albumát, és ugyan az az ember élőben is, amikor a színpadon áll. Nem ismerem őt, és mégis rá merném tenni mindkét karomat, hogy az az ember, akit látok, az nem áll távol attól, aki ő valójában, mikor nincsenek kamerák és közönség, csak ő, teljesen inkognitóban.
Szerintem semmit sem érdemelne meg abból a gyűlöletből és utálkozásból, amelyet nap mint nap a nyakába kap. Vagy itt, vagy számtalan más helyen, közvetlenül, vagy nem közvetlenül. Szerintem egy olyan ember, aki ennyi csodálatos dolgot művel a világban, nem kellene, hogy mást kapjon, mint szeretetet és pozitivitást. Mert tőle én még nem láttam semmi mást. Nem láttam még, ahogyan másokról próbálna meg bármi rosszat mondani. Nem láttam még, ahogyan másokon utálkozik, vagy másokat beszél ki, vagy akárkivel tiszteletlen lenne. Sokkal többet ad a világnak, mint amennyit visszakap, és ez fáj, mert szinte már fizikai fájdalmat okoz látni, ahogyan a világ legcsodálatosabb embere csak gyűlöletet kap a nyakába.
Szóval egy szónak is száz a vége, örülök, hogy ugyan abban a korszakban élhetek, mint Harry. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy a rajongójának nevezhetem magamat, nézzenek engem érte bármilyennek is. Nem hiszem, hogy lenne még egy olyan ember, akit jobban tisztelnék, szeretnék és csodálnék, mint Harryt.
Szóval köszi, hogy nincs karakterlimit az oldalon :D

Vírusvideó volt annak idején a kislány, aki alig fiatalabb nálam, és nagyot alakított az America's got Talent-ben, én pedig, persze, kíváncsi emberként, megnéztem magamnak. Borzalmasan aranyos volt az egész fellépése és a reakciója, meg ő maga is, aki ártatlan tehetséggel sétált fel a színpadra.
Na de nézzük:
Tehetségben olyannyira bővelkedik, hogy az hihetetlen. Néhányan elkezdték a következő Taylor Swift-nek, meg ilyeneknek hívni (amivel nem vagyok hajlandó egyetérteni, mivel, lássuk benne, ennek a lánynak ezerszer karakterisztikusabb hangja van, mint Taylornak), és nem is véletlenül. Nagyon fiatal, de nagyon nagy karrier állhat előtte, ha a lemezkiadója okos (én speciel örültem, hogy a Columbia Records-hoz szerződött le), és ha megtartja a jellegzetes stílusát, na meg persze, ha nem hagyja abba a zenélést, azért kár lenne. Az eddigiek során nekem úgy jött le, hogy tudja, mit szeretne. Persze, biztos kísérletezni fog a következő albumában, és biztos vagyok benne, hogy nem teljesen azzal fogja meglepni a kíváncsi embereket, mint amit az EP-jében mutatott meg a saját zenei stílusából, ellenben abban is biztos vagyok, hogy tudja, milyen irányba szeretne menni.
Egyedi stílusa máris van, pedig még tényleg nincs régóta a pályán, és a karriere is alig kezdődött el. Az EP-je engem személy szerint lenyűgözött, mert igazán nem vártam tőle valami nagyot. Persze, egy nagyon tehetséges kislány egy tehetségkutatóból, de... de aztán? Aztán, aztán az EP-je sokkolt engem, szó szerint, mert nekem személy szerint tetszett az az irány, ami felé elindult. Leszarva a trendeket, leszarva azt, hogy rögtön a toplisták tetején legyen a figyelem érdekében, inkább elvonult, írt, alkotott, majd pedig olyat adott ki, amihez hű tudott maradni, amit igazán a sajátjának érzett. A zenéje ártatlan, a szövegei pedig intelligensek (és ezt még csak nem is úgy mondom, hogy "ja, egy tizenhárom éves lányhoz képest intelligensek", nem, sok felnőtt dalszerző nem tud olyan intelligens zeneszövegeket írni, mint ő!), és ja, a dallamos, lassú, finom hangzás nem olyasmi, amivel rögtön reflektorfénybe kerülhet. Mármint... nem sok dal éri el ezt nálam, és mégis, a Clay tényleg olyasmi volt, amivel tudtam azonosulni, nem is kicsit. De nekem eddig nem okozott csalódást zenei téren, a legutóbbi száma, a Moonlight pedig, az első albumjának beharangozója, szintén nem okozott csalódást. Kíváncsian fogom várni, hogy mit hoz össze következőleg!
Azon kívül nekem egy földhöz ragadt, végtelenül aranyos és lelkes tininek jött le, aki energikusan áll a karrierje kezdetén, és nagyon remélem, hogy az ezek után is csak felfelé fog ívelni. Nincs sok ideje a zeneiparban, de az eddigi sikerei után sok gyereksztár tényleg elkezdi elhinni, hogy ő a világ középpontja, és nála jobb nincs. Ennek szöges ellentéte ez a lány, aki tényleg hideg fejjel kezeli a hirtelen figyelmet, ami a debütálását övezte, azon kívül az önkritikája a legjobb dolog, ugyan is imádtam a MirandaSings-el készített videóját!
Ja, azon kívül a nyert összegekből, valamint a bevételéből folyamatosan adakozik, csak úgy megemlítem...
Nekem akarom elkiabálni, hogy nagy sztár lesz belőle, mert néha pont nem azok kapják a reflektorfényt, akik megérdemelnék, és lehet, hogy a lány néhány év múlva már sehol sem lesz. Az persze nem lenne szép, hiszen abszolút megérdemelné, hogy ott legyen a a nagy sztárok sorában, ha felcseperedik a feladathoz, mindenesetre én szurkolok neki, hogy így legyen! Ő tényleg azok sorában van, aki megérdemli, hogy híres zenész legyen, mert kétségtelenül meg van benne a potenciál, hogy nagyot alkosson!

Wow, csak most jöttem rá hogy legkedvesebb videósomnak van Starity-profilja, akkor megpróbálom kicsit... összeszedni magamat, és megpróbálni megfogalmazni a véleményemet.
Azt hiszem a tehetséget és a stílust egy kalap alá tudom venni ezen vélemény megfogalmazásakor, mivel a stílusában rejlik a legnagyobb tehetsége, és ez az a stílus, amellyel megfogott engem. Gergő, véleményem szerint, nagyon sajátosan, és ezáltal nagyon szórakoztatóan tudja előadni magát, ugyan is, még ha nincs is olyan jó beszélőkém, mint neki, magamra ismerek egy kicsit abban a lelkesedésben, ahogyan az őt érdeklő dolgokról próbál meg tizenöt szó per másodperc sebességgel hadoválni.
Beleéli magát abba, amit mond, és ez szerintem csodálatos, mert így tartja meg a nézőit. Jómagam, ha jól emlékszem, három éve kezdtem el követni a csatornát, amikor a Godzilla kritikájával teljesen lebilincselt engem, elkezdtem nézni a régebbi videóit, láttam, hol fejlődött az évek alatt, majd pedig elkezdtem rendszeresen követni a Hírügynökséget. Egyrészt, Gergőn sírva tudtam nevetni, másrészt pedig, akármennyire is különös a dolog, rengeteget tanultam tőle.
Nekem, akinek az okos szavak olyanok, mint a drog, ő olyasmi volt, mint a díler, ami egy nagyon furcsa és kifejezetten beteg hasonlat, de akkor is így van. Szeretek tanulni az életről, Gergő konyhafilozófiája pedig egyértelműen olyasmi, amiből az ember tanul is, nem csak céltalan komédia-videók ezek, amelyeken az ember elröhögcsél, de nem igazán tudja hová tenni, mivel nem lát benne értéket. Na most a Hírügynökségnek nem volt még olyan része, ahol ne hallottam volna valami okosat Gergőtől. Ilyen-olyan társadalmi témák boncolgatása, morális kérdések felvetése, történelmi fejtágítás, egyszóval volt részem mindenben az elmúlt három évben, amióta nézem őt, és bár nem mondom azt, hogy mindig mindenben egyetértettem vele, mert sok témában vettem észre, hogy különbözik a véleményünk, a végén csak is azt tudom mondani, tisztelem őt, mint embert, mint videóst és mint tartalomgyártót az egyre sikeresebb Youtubeon.
Így ebbe bele tudom venni a szimpátiát is. Mármint, lássuk be, nekem ez az ember soha sem lehetne unszimpatikus. Persze, biztos vannak akik nem kedvelik őt, talán azért, amiket mond, vagy azért, amiket csinál, de nekem már a kezdetektől fogva szimpatikus volt. A videóiba rengeteg időt, munkát és energiát fektet, hogy szórakoztathassa a nézőközönségét, lendületes, mindig energikus, eltökélt, hogy ő akkor is mond valamit, még ha belepusztul is, és ez a kötelességtudat az, ami engem igazán megfogott benne.
Túl kevés az olyan videós, és túl kevés úgy általában az olyan ember, aki ki mer állni a tömeg elé, széllel szemben, anélkül, hogy megvajazná a műsorát, hogy az mindenkinek tetsszen, és el meri mondani a véleményét. Úgy sacperkábé mindenről... És tagadhatatlan, hogy az őszinteség a legszimpatikusabb, mint benne, a személyben, mint pedig a videóiban.

Ah, hol is kezdje az ember lánya, ha össze kell szednie a gondolatait...! Nem feltétlenül csak Tyler-re akarom korlátozni az egész véleményemet, hanem úgy általában a bandára, csak mivel nem akartam mindenképpen mindkettejükhöz (hozzá meg Josh-hoz) írni, gondoltam lerendezem itt.
Tehát, kezdhetjük a tehetségével, ami tegyük hozzá, vitathatatlan. Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni mit kezdjek a hangjával, mert nagyon sokáig csak a stúdiófelvételeken hallottam a hangját, az olyan dalokban, amelyekkel toplistások lettek, azaz a Blurryface-ről a Fairly Local-on kívül mindegyikben. Furcsa volt, mert élőben eltér a hangja attól, amit a felvételeken hallani, így rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok elveszik belőle. Szeretem azt a beleélést, amivel a színpadon énekel és ahogyan kiereszti a hangját. Azon kívül nagyon is tehetséges rappernek tartom őt, és igen, igen, tényleg hozzá lehet hasonlítani Eminemhez, bár nekem speciel ez az összehasonlítgatósdi soha sem feküdt annyira... Ő Tyler, tehetséges énekes és nagyon tehetséges rapper, de ahol szerintem az igazi tehetsége fekszik, és amit nagyon remélem hogy senki sem akar majd vitatni, az a dalszerzői és az írói vénája. Minden albumukon minden dal Tyler Joseph kezei közül került ki, emlékszem még, mikor szülinapomra megkaptam a Blurryface lemezt, és láttam a feliratot rögtön az elején, hogy "All songs written by Tyler Joseph.". Nekem személy szerint eleve nagyon sokat jelent ha tudom, hogy egy zenész maga írja a dalait. Ehhez jön, hogy nem túlzás azt állítani a Twenty One Pilot valamennyi dalszövegéről, hogy felér egy csodával minden egyes sor, ugyan is mindben olyan sok tartalom és értelem rejtőzik, ami hihetetlen! Minden dal szól valamiről, mindnek van rejtett üzenete, mindennek van értelme, nem csak azt harsogja a tizenháromezredik sor is, hogy "baby, baby, sunshine, beach" és sorolhatnám.
A tehetségéhez azt is szeretném csak úgy nagyon halkan hozzátenni, hogy bevallottan voltak és vannak is problémái az életével, vannak gyengéi, visszahúzódó, nehezére esik túllendülni minden félelmén, és kiállni a színpadra, hogy lezavarjon egy elképesztő showt a barátjával együtt. Mindezt pedig ő napról-napra le tudja küzdeni magában és egyre nagyobb tömegek előtt előadni a dalait, énekelni arról, amiről írt, azokat a szövegeket előadni, amelyek a lelke mélyéről jönnek. És persze ezzel sok híresség van így, de benne ezt különösen tisztelem.
A Twenty One Pilots stílusát már a kezdetektől fogva bírtam. Kicsit punk-rockosra vették a figurát az utóbbi időben, ami nekem speciel nagyon tetszik. Valamint az is, hogy minden, a koncertjeiken használt kellék, mint a símaszk, Josh szemfestéke, vagy pedig a festék Tyler kezein és a nyakán, mind-mind jelentőséggel bírnak, szimbolikus értelemben. Ami megint csak ad egy mélységet mindannak, amit csinálnak. Nem megbotránkoztatásból és látványból csinálják, hanem azért, mert számukra, és a rajongók számára is nyer értelmet ez az egész. Ez valahogyan megint csak közelebb hozta őket a szívemhez.
Végezetül pedig szimpátia. Lehet Tyler Joseph-re rosszat mondani, kérdem én most? Nem hinném, erősen kétlem, sőt mi több, bárki, aki az ellenkezőjét mondja, azt leütöm!
Kezdjük talán azzal az egyszerű ténnyel, hogy mennyire megérthető. Nyíltan mer arról beszélni, hogy igen is vannak lelki problémái, igen is voltak egy olyan időszaka, mint amilyenekről a dalaiban ír, igen is bevallja, hogy szorong a fellépéseivel kapcsolatban, és hogy neki is megvan minden emberhez hasonlóan minden lelki gubanca. Viszont ahelyett, hogy önsajnálatba kezdene, mint sok más sztár, elrejtené és tökéletesnek, makulátlannak állítaná be magát, mint sok más celeb, ő inkább a dalain keresztül kiadja ezeket magából, tweetel róla, folyamatosan kapcsolatban marad a rajongóival. Mellékesen hozzátenném, sokan hajlamosak elfeledkezni róla, de Josh is. Tudja, hogy azokkal a dolgokkal, amikről ír, rengeteg rajongó is küzd, soha sem felejti el tartani a kapcsolatot a rajongótábor ezen részével. A mai napig nem felejtem el, mikor először láttam a tweeteket, ahogyan a követőihez szól egytől-egyig, hogy maradjanak életben, pihenjenek, és az élet jobb fordulatot fog venni. És ezzel, nem túlzás azt mondani, hogy életeket ment meg. Nála mindig is az volt az érzésem, nem az image-éről volt szó soha sem. Eleve nem hiszem, hogy lenne a srácoknak egy ilyen kialakított image-ük, maximum a külsőségekre alapozhatnak, mint a színviláguk, a festék, a símaszk és hasonlók, az, ami miatt az ember első látásra rögtön levágja, aha, ezek egy kicsit pop-rockos banda! Tyler nem a hírneve miatt csinálja, mert soha sem a hírnevére ment ki a kapcsolattartás a rajongóival, az, hogy ne állítsa be magát hibátlannak, mert ha rá gondolok, mindig az jut eszembe, basszus, a legemberibb celeb, akivel valaha találkoztam! (náluk eleve soha sem arra ment ki hogy a mainstream-zenével pikk-pakk valami felejthető duó legyenek, wow, de ritka ez manapság, hát nem...?)
Oh, említettem már mennyire aranyos barát és férj? Csak mert nem csak a feleségével aranyosak, de a barátság közte és Josh között is rettentően aranyos. Mellékes persze, de nekem attól is szimpatikus, ahogyan látom, mennyire a földön maradt minden hirtelen sikerrel együtt is, ami az utóbbi időben őket érte, mióta a Stressed Out-al világhírnévre tettek szert, és tényleg azoknak az embereknek a körében marad, akik sokat jelentenek neki.
Hogy arról már ne is szóljak, mekkora szenvedéllyel és beleéléssel csinálja azt, amit csinál. Mert lehet hogy szorong, lehet hogy fél, de soha sem adta fel Josh-al együtt, és lássuk be, mindezek ellenére is alsónadrágban vette át a Grammy-díját!
"Anyone from anywhere can be anything." - mondta a köszönőbeszédében, és ebben igaza is van. Ugyan is sem Tyler, sem Josh nem lett felhypeolva az égig. Egyikük sem úgy kezdte, mint olyan sok más sztár, és nem lett jó kiadójuk, nem lett jó managerük, klassz producereik, akikkel együtt dolgoztak volna, vagy protekciójuk, ami feltolta volna őket a csúcsra. Nem felelnek meg a férfiideálnak sem, amivel manapság ki lehet magadnak harcolni néhány klassz címlapot, és egyáltalán nem azt a mainstream-zenét játsszák, amit manapság csak úgy le lehet nyomni minden ember torkán, mert ez bömböl a rádióból is. Ők teljes mértékben egyedül, kemény munkával és türelmesen küzdötték fel magukat oda, ahol most vannak, pusztán remek számokkal, remek zenével és remek tehetséggel. És ezért mind őt, mind pedig Josht is csak mélységesen tisztelni tudom. Mert híres bandák és előadók, akik énekelnek és írnak valamiről, mindezek mellett nem szállnak el az égig, és emberiek is maradnak, nagyon kevesen vannak. A zenéjük pedig nekem személy szerint rengeteget jelent. Így hát nehéz lenne tíznél kevesebbet adni bármelyik kategóriában.

Eléggé különös volt olvasni ezeket a negatív értékeléseket, de akkor én is megírom a sajátomat...
Lorde egy rendkívül tehetséges előadó, aki legalább tényleg megérdemelten van a pályán és nem apuci-anyuci nyomta be a bizniszbe, mint olyan sok tehetségtelen majmot... Lehet hogy nagyon fiatalon kezdte a bizniszt, de legalább van benne tehetsége, szóval ebben mindenképpen 10/10 az értékelésem.
A stílusa is egyedi. Nagyon is. Rengetegen írják itt, hogy mennyire nyomasztó a stílus, amit képvisel, menyire nyomasztóak a szövegei meg hasonlók, de nem kell mindenkinek a shiny-happy stílust nyomnia. Lorde stílusa több szempontból is nagyon egyedi. Egyrészt végre egy fiatal és érett énekesnő, aki énekel is valamiről! Nem énekel a hülye partikról, a szerelemről és nem oszt meg velünk felszínes, mégis mélyen szántónak hitt gondolatokat, hanem komoly, elgondolkodtató dolgokról ír dalokat, kritizálja a dolgokat és ad nekünk egy tudást, egy tartalmat, ez pedig szerintem valami, ami a mai világban nagyon is egyedi. Én legalább is szeretem ha valaki nem olyan mint mostanában minden második előadó és ugyan azokról a semmilyen és értéktelen dolgokról ír egy 120000. számot.
Nekem Lorde szimpatikus is. Talán éppen a fent felsorolt okok miatt szimpatikus, de szimpatikus. Van tehetsége, okos és érett és... és szimpatikus, na! :D Ő soha sem vetkőzik, soha sem mutogatja az idomait és az ő imidzse legalább nem arra megy ki, hogy minél szebbnek és csinosabbnak tűnjön a kamerák előtt. A kinézete néha még enyhén ijesztő is, goth-os, én pedig talán pontosan azért, mert szeretem ezt a divatirányzatot nem tudom érte elítélni őt. Ez valami új, valami eddig majdhogynem teljesen ismeretlen, valami, amit én szeretek, mert végre-valahára tényleg nem arról szól a karrierje, hogy minden férfi utána csorgassa a nyálát. Gondolok én itt Arianara, Taylorra, Selenára meg a hasonló korú zenészekre, akik tényleg a magamutogatásukról és szexi mozgásukról híresültek csak el. Nekem ez a viselkedés imponál, nem tudom másképpen mondani.
Néha tényleg egy egészen kicsit ijesztő, amit leművel a színpadon, de Lorde zenéjében pontosan az a legjobb, hogy el tudsz mélyedni a melankóliában. Ha szomorú vagy, nem kell mindig azon gondolkodni hogy melyik zenésznek vannak happybb számai, szerintem mint minden emberi érzésben, a szomorúságban is el lehet egy kicsit mélyedni, és erre Lorde számai tökéletesek, mert ha a Teams-t vagy a Tennis Courtot hallgatod, akaratlanul is nem a boldogság az első érzés, amely hatalmába kerít.