Starity

Lee Min Ho

Lee Min Ho Lee Min Ho nemzetisége 565. 767rajongó 64vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 99%
  • stílus: 97%
  • szimpátia: 98%

Lee Min Ho életrajza

KORAI ÉVEK, TANULMÁNYOK:

Lee Min Ho (koreai nyelven: 이민호) 1987. június 22.-én született Heukseok-dong, Dongjak-gu, Szöül-ban, Dél-Koreában. Van egy nővére. Gyerekként labdarúgó szeretett volna lenni, azonban egy sérülés következtében ez az álma nem válhatott valóra. Ennek ellenére a labdarúgás továbbra is érdekli, kedvenc játékosa Nal-do Ho. A középiskola 2. évében úgy döntött, hogy színész lesz. Egy ismerőse segítségével csatlakozott a Starhaus Entertainmenthez. Kezdetben I Min (이민) néven játszott, mert az ügynöksége úgy gondolta, születési neve túl hétköznapi. Később mégis anyakönyvezett nevét használta. Jelenleg a Konkuk Egyetem film és művészet szakán tanul. 

SZÍNÉSZI PÁLYAFUTÁSA

KEZDETEK:

Kezdetben rengeteg meghallgatáson vett részt, kapott is kisebb szerepeket több televíziós drámában. Olyanokban mint a Romance / Romangseu, Recipe of Love, Secret Campus / Bimilui Kyojeong. 2006-ban meglehetősen súlyos autóbalesetet szenvedett, ezt követően fémrudakat ültettek be a jobb felső lábába és a térdébe. Egy ideje tervezte a lábműtétjét, és egyszer-kétszer elhalasztotta, de 2019-ben megcsinálta. A műtét során a fém rudakat eltávolították. Szerinte kezelhetőek voltak a mindennapok során, de megnehezítették színészként az akciójelenetek felvételét.   

A NAGY ÁTTÖRÉS: BOYS OVER FLOWERS

2009-ben érkezett el számára a nagy áttörés, amikor is megkapta Goo Joon Pyo szerepét a Boys Over Flowers / Szépek és gazdagokban Koo Hye Sun és Kim Joong Hyun mellett. A sorozat népszerűsége miatt számos reklámkampányhoz kérték fel szóvivőnek. A szereplőválogatáson akkora verseny volt, hogy színész maga is csak egy újságból tudta meg, hogy őt választották a szerepre. Kim Bommal, a Szépek és gazdagokbeli barátjával a való életben is jó barátságot ápol.

2010-ben a Boys Over Flowers sikerét a Personal Taste / Gaeinui Chwihyang követte, amiben egy ambíciózus és maximalista építészt alakít. A főhősnő, főszereplőnket Jeon Jin-Ho-t homoszexuálisnak hiszi, ezért összeköltözik vele. Ez a félreértés rengeteg vicces szituációt és bonyodalmat eredményzet főhőseink között. Egy interjúban Min Ho úgy nyilatkozott, hogy a szerep tökéletes volt a számára, a sorozat „vidám és élénk, egyszerre lehet rajta nevetni és sírni is".

2011-ben a City Hunter című akciósorozatban játszott főszerepet, ahol egy különlegesen kiképzett fiatalembert alakított, akinek egyetlen célja bosszút állni apja haláláért. A szöuli ügyészség tiszteletbeli ügyészi címet adományozott a színésznek a sorozatban nyújtott alakításáért. A dráma Tsukasa Hojo japán mangájából készült. A partnere a drámában a Park Min-Young volt. Körülbelül 5 éve ismerték már egymást, korábban együtt dolgoztak a KBS2 2007-es drámájában, a Sam vagyokban. A menedzsment ügynökségeik szerint a City Hunter forgatása közben kialakult közöttük a szerelem, és a sorozat befejezése után a pár, komolyabban randevúzott egymással és párként vettek rész különböző eseményeken.

2012-ben a Faith / Shinui című sorozatban először alakított történelmi szerepet, Choi Young goryeói tábornokot személyesítette meg a 24 részes romantikus fantasyben. Choi Young tábornoki rangban szolgál, a Woo Dal Chi, azaz a goryeói király testőrségének parancsnoka. A mongol Yuan-dinasztiából feleséget választó, friss, goryeói királyt, Kongmint kíséri haza a goryeói fővárosba, amikor megtámadják őket, és az ifjú királynét halálosan megsebesítik. A király tanácsnoka azt javasolja, keressék meg Hwa Tát, a „mennybéli doktort”, aki varázslatos tudással bír, de a mennyek kapuján belépve eltűnt már vagy ezer éve. Young vállalkozik rá, hogy átlépi a közeli hegyen kavargó mennykaput, és megkeresi Hwa Tát vagy egy tanítványát. Young a kapun át azonban nem a Mennybe, hanem a jövőbe érkezik, 2012-be, egy szöuli orvosi konferencia kellős közepébe, ahol megpillantja Eun Soo-t, aki épp a plasztikai sebészetről tart előadást. A furcsa „mennybéli világba” érkező, középkori katona azt hiszi, megtalálta a mennyek orvosát, és elhurcolja a nőt a kapun át az 1300-as évekbe. 

2013-ban Park Shin Hye oldalán játszott a The Heirs / Sangsogjadeul / The Inheritorsban, amiben a CN. Blue egyik tagja Kang Min Hyuk is szerepelt. Kim Tan egy bonyolult családi háttérrel rendelkező vállalatörökös, aki történetünk kezdetén az USA-ban végzi tanulmányait, nem túl nagy lelkesedéssel. Napjait inkább a szörfözés és a bulizás tölti ki, s egy ilyen „átlagos” napon felfigyel a szerencsétlenül járt Cha Eun Sang-ra. A lány csak a nővére esküvője miatt érkezett az Államokba, és miután megtalálja, rájön, hogy az esküvő kamu, ahogy sok minden más is, ráadásul a nővére egy óvatlan pillanatban meglép Eun Chan pénzével. Mindez Kim Tan szeme előtt zajlik, aki végül megsajnálja és befogadja szegény lányt, s az együtt töltött idő alatt lassan beleszeret. A sorozat egyik betétdalát a Love Sick-et is ő énekli. Áprilisban a sanghaji Madame Tussaud panoptikumban viaszszobrot kapott.

2014-ben a Gangnam Blues / Gangnam 1970 című filmben láthatjuk. Min Ho-t felkérték, hogy egy kínai showműsorban részt vegyen, a műsort több millió kínai ember nézte. Ott éneket is egy dalt mégpedig a BOF OST-nek az egyik dalát. 

2016-ban kezdődik meg annak a filmnek a forgatása, ami a  Bounty Hunters címet kapta. Yi San főszereplőt alaktíja. Két testőrt egy bűncselekmény elkövetésével vádolnak meg, hozzácsapódnak egy rivális fejvadász csapathoz, akik szintén körözött személyek, hogy együtt megpróbálják tisztára mosni a nevüket. Az alkotás egyébként egy vígjáték. A film kooprodukcióban készül, ugyanis a szereplők listáján helyet kapott néhány kínai színész is.

2016-ban a The Legend of the Blue Sea / Pooreun Badaui Junsul című sorozattal tért vissza a képernyőkre, melyben a főszereplő Heo Joon Jae-t alakítja Jun Ji Hyun színésznő mellett. A sellő, Shim Chung a modern Koreában találja magát. Heo Joon Jae egy elbűvölő modorú, ugyanakkor rideg szélhámos, aki kísértetiesen hasonlít Kim Moon-ra, a Joseon-dinasztia idején élt nemesi származású férfira. A jelenben viszont Joon Jae Jo Nam Doo-val dolgozik, aki szintén tehetséges szélhámos, és aki zseniális csalót csinál Joon Jae-ből.

KATONAI SZOLGÁLAT:

Min-Ho 2017. május 12-én kezdte meg kötelező sorkatonai szolgálatát. Alternatív katonai szolgálatot teljesített a Gangnam kerületi hivatalban. 2019. április 25-én bocsátották ki.

ÉNEKESI KARRIER:

Nem csak színészet terén tehetséges, hanem az éneklésben is. Kezdetekben csak dalokat énekelt, mint pl: Say Yes és a Be My Last Love, majd 2009-ben Jessica Gomes-zel énekelt egy duettet melynek címe Extreme. Ugyanebben az évben mikor szerepelt a Boys Over Flowersban, akkor felénekelte a sorozat egyik dalát a My Everything-et. Végül 2013-ban kiadta első saját albumát My Everything címmel, ami koreai és japán verzióban is megjelent. Ezután megkezdi világkörüli turnéját, melynek állomásai Dél-Koreában, Kínában, Japánban, Tajvanon, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken volt és 2013. május végétől júliusig tartott.

2014-ben Min Ho újabb kislemezzel örvendezteti meg rajongóit, ami októberben jelent meg. Az album címe: Song For You.

JELENLEGI SZEREPEK, MUNKÁLATOK:

2020-ban ismét visszatér a képernyőre a Netflix saját gyártású sorozatában a The King: Eternal Monarch / Deo King: Youngwonui Gunjoo / A király: Örök uralkodó-ban, melyben Lee Gon koreai császárt alakítja. A történet egy koreai császárról, Lee Gonról szól, aki megpróbálja bezárni az ajtót egy párhuzamos világ felé, amelyet démonok nyitottak meg az emberi világba. Az emberi világban találkozik Jung Tae Eul-lal, az erőszakos bűncselekmények szöuli osztályának nyomozóval, akivel megpróbálja megvédeni az embereket. 2020-ban megkapta a Pachinko / Pacsinkó című sorozat főszerepét. A sorozat Min Jin Lee azonos című regényéből készül. Koreában az 1900-as évek elején a tizenéves Sunját, egy félig nyomorék halászember imádott lányát otthonuktól nem messze, a tengerparton elcsábítja egy gazdag idegen. A férfi elhalmozná mindennel, de amikor a lány ráébred, hogy teherbe esett - és hogy a szerelme nős -, nem hajlandó eladni magát. Inkább elfogadja egy szelíd, betegségekkel küzdő lelkész házassági ajánlatát, aki úton Japánba száll meg náluk. Ám döntésével, hogy elhagyja otthonát, és visszautasítja születendő fia nagy hatalmú apját, Sunja izgalmakkal teli családtörténetet indít el, ami a rákövetkező nemzedékekre is kihat. A forgatás 2021-ben zajlott, premierdátum egyenlőre nincs.

Írta: funny18

SOROZATOK

2020 - The King: Eternal Monarch - A király: Örök uralkodó .... Lee Gon
2016 - 7 First Kisses .... Himself [Adventure writer] (Ep. 8)
2016 - The Legend of the Blue Sea .... Heo Joon Jae / Kim Dam Ryung [Past]
2015 - Summer Love .... Himself
2013 - The Heirs .... Kim Tan
2012 - Faith .... General Choi Yeong
2011 - City Hunter .... Lee Yoon Sung / "Poochai"
2010 - Personal Taste .... Jeon Jin Ho
2009 - Boys Over Flowers .... Goo Joon Pyo
2008 - Get Up .... Min Wook Gi
2007 - I am Your Teacher .... Heo Mo Se
2007 - Mackerel Run .... Cha Gong Chan
2006 - Secret Campus .... Park Du Hyeon
2005 - Love Hymn .... Cook
2005 - Nonstop 5 .... Himself
2003 - Sharp 1 .... Art institute studen
2002 - Romance .... Troubled student taught by Kim Chae Won

FILMEK

2018 - Believer: Extended Cut .... Lee Min Ho
2018 - Believer .... Lee Min Ho
2016 - Bounty Hunters .... Lee San
2015 - Gangnam 1970 .... Kim Jong Dae
2008 - Our School's E.T. .... Oh Sang Hoon
2008 - Public Enemy Returns .... Jung Ha Yeon

DVD

2013: 2012 MJ 3rd Event-Lee Min Ho With Winter Symphony
2012: Minoz Japan 2nd Event
2011: Lee Min Ho 2009-2010 DVD
2010: Minoz Japan First Event
 

Albumai

2013 - My Everything Kor. ver.

2013 - My Everything Jap. ver.

2014 - Song For You 

Dalai

2009 - Extreme & Jessica Gomez

2013 - The Heirs Song - Love Sick

2014 - Lotte Duty Free - You're So Beautiful

Utolsó frissítés: 2024.03.30. 08:08 Bae Hee Yeon által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace