Starity

Malin Akerman

Malin Akerman Malin Akerman nemzetisége 2771. 220rajongó 8vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 90%
  • stílus: 97%
  • szimpátia: 97%

Malin Akerman életrajza

Malin Marie Akerman 1978. május 12.-én született Svédországban. Édesanyja Pia Sundström, egykori aerobik tanár és modellvolt, édesapja pedig Magnus Akerman (biztosítási ügynök). Két éves volt Malin, amikor édesapja Kanadában kapott állást, így a család odaköltözött, majd négy évvel később a szülei elváltak, édesapja visszaköltözött Svédországba, ő Piával Kanadában maradt. Később mindkét szülője újraházasodott, így Malinnak két féltestvére van, Mikaela és Jennifer.

Még általános iskolába járt amikor elkezdett modellkedni, több reklámkampányban is szerepelt ekkor, de tizenkét éves korában úgy döntött hátat fodít a modellkedésnek. Négy évvel később megnyerte a Ford Supermodel of Canada versenyt. Első szerződését a Noxzema nevű céggel kötötte. Ezt követően Torontóba költözött, és beiratkozott a North Toronto Collegiate Institute-ra, később pedig a Dante Alighieri Akadémiára. Gyermekpszichológusnak készült, közben modellkedett és televíziós reklámokban szerepelt. Egy évet járt a torontoi York University-re. Különböző szerepléseket, modellmunkákat vállalt, hogy tanulmányait fizetni tudja, rájött, mennyire élvezi ezeket a munkákat, otthagyta az egyetemet és Los Angelesbe költözött hogy színésznő legyen.

Karrierje

Film szerepei

2000-ben szerepet kapott a Koponyák című filmben, nem sokkal később a Shotgun Love Dolls című amerikai filmben tűnt fel, mint Rock Candy. Ezután szerepet vállalt a Titkos társaság című filmben, mint Tess, az Utópista Társaságban, mi nt Tanci és végül a Kalandférgekben is szerepet kapott, ahol Liane-t alakította.

2007-ben szerepet vállalt az Invázióban, illetve A gyerekesek című filmben is, ahol Tarat alakította. Ezenkívül feltűnt még az Agyő, nagy ő! című amerikai vígjátékfilmben is, Ben Stiller oldalán alakította Lila szerepét. Még ebben az évben feltűnt a Kutyakomédia komédiában, ahol Daphnet alakította. A filmben Daphne megismerkedik kedvesével, aki egyáltalán nem számít, hogy álmai nője kutyával érkezik.

2008-ben szerepet kapott Katherine Heigl és James Marsden oldalán a 27 idegen igen, ahol Tess szerepét kapta meg. Tess és testvére nem igazán jönnek ki jól egymással, főleg azután, hogy Tess beleszeret testvérének a főnökébe, akinél viszonzásra talál.

2009-ben szerepet kapott a Watchmen: Az őrzők című filmben, ahol Laurie Jupiter / Silk Spectre karakterét alakította. A filmben nyújtott alakításáért jelölték a Teen Choice Awardon, illetve a Saturn Awardson is. Még ebben az évben feltűnt a Nász-ajánlat című romantikus filmben, mint Gertrude. A következő film, amiben szerepelt a Páros mellékhatás volt, itt Ronnie szerepében tűnt fel.

2010-ben szerepet vállalt a Jóvoltköszönömkérekmég című amerikai romantikus filmben, ahol Annie-t alakította. Még ebben az évben feltűnt a Romantikus lelkek című filmben, ahol Tripler szerepét kapta meg Josh Duhamel, Katie Holmes Anna Paquin mellett. Ezenkívül feltűnt még a A Bang Bang Klubban és a Szex a lelke mindennek című filmben is, mint Trixie.

2011-ben szerepet kapott a Catch .44-ben mint Tess. 2012-ben szerepet vállalt a The Smart One című filmben, ahol Candy Swann Cooper szerepét kapta meg. Ezenkívül látható volt még a The Giant Mechanical Man-ben és a Hotel Noirban is, ahol svéd Maryt alakította. Még ebben az évben szerepet kapott Paul Rudd és Jennifer Aniston mellett a Hippi-túra című amerikai vígjátékban, ahol Eva szerepét kapta meg. A filmben Eva és kedvese egy hippi tanyán élnek, ahová megérkezik George és Linda is. A következő film, amiben szerepelt a Mindörökké rock volt, itt Constance Sack szerepébe bújt bele, majd az Elárulva, ahol pedig Riley Jefferset alakította.

2013-ban szerepet vállalt a Cottage Country romantikus filmben, ahol Cammie Ryan szerepét kapta meg. A film szerint Cammie férjét a testvére véletlenül megöli egy baltával, s a nő kiszeretné deríti ki a gyilkos. Feltűnt A védelmi kód című amerikai akció thrillerben John Cusack oldalán, ahol Katherine szerepét kapta meg. Még ebben az évben feltűnt a CBGB című filmben, amely egy New Yorkban lévő Nightklubbat takart. A filmben Debbie Harryt alakította s olyan színészek is szerepet kaptak benne, mint Ruper Grint, Stana Katic, Ashley Green, Justin Bartha és Alan Rickman.

2014-ben szerepet kapott az I'll See You in My Dreams című amerikai romantikusfilmben, ahol Katherine Petersen szerepét kapta meg. A film a 2015-ös Sundance Film Fesztiválon debütált 2015. január végén.

2015-ben szerepet kapott a The Final Girls című amerikai horrorfilmben, ahol Nina Dobrev oldalán fog megjelenni. Ezenkívül szerepet vállalt a The Ticket című filmben is, amely egy vak férfiről szól. A következő film, amiben fel fog tűnni a Wildwood Inn lesz, ahol Maggie szerepét kapta meg, illetve a Serpent Girl című amerikai drámafilmben is fel fog tűnni, Helen Hunt mellett.

2016-ra leszerződtették a Beyond Deceit című filmre, ahol Emilyt fogja majd alakítani,

Sorozat szereplései
1997-ben szerepet kapott a A bolygó neve – Föld című sorozat. Nem sokkal később, 2000-ben szerepet vállalt a Másvilág című sorozatban is szerepet kapott, mint Diane Stillman.

2001-ben szerepet vállalt Az elveszett ereklyék fosztogatói című kalandsorozatban, ahol mellékszereplőként Elena karakterét alakította. Még ebben az évben feltűnt a Játszd újra az életed! című sorozatban, mint Ramona Dubois, a Dokiban, ahol Maddy Dodge szerepében tűnt fel, illetve a Boszorkánykardis szerepet kapott, mint Karen Bronte. 2002-ben pedig a A Nero Wolfe Mystery sorozatban is szerepet kapott.

2005-ben szerepet vállalt A visszatérés című sorozatban, amely 2014-ig futott a képernyőkön. Itt Juna Millken szerepében tűnt fel. 2006-ban szerepet vállalt a Majomszeretet című sorozatban, mint Kira Dungen és a Törtetőkben is, ahol Tori szerepében tűnt fel. Három évvel kséőbb, 2009-ben pedig a rövid sorozatban tűnt fel, mint Sally Grimshaw.

2010-ben feltűnt a Halálosan komolytalan című sorozatban négy rész erejéig. Még ebben az évben szerepet vállalt az Így jártam anyátokkal című vígjátéksorozatban, ahol Stella szerepét kapta meg. 2010 és 2013 között szerepet vállalt a Childrens Hospital című amerikai komédiában, ahol Dr. Valerie Flame, illetve Ingrid Hagerstown szerepét kapta meg.

2011-ben a Kaylien rövid sorozatban szerepelt, ahol egy anyát alakított. 2012-ben szerepet kapott az Égető szerelem című amerikai sorozatban, ahol hét rész erejéig alakította Willow szerepét. 2012 és 2013 között feltűnt A kondom el van vetve, ahol három rész erejéig alakította Alexet.

2013-ben szerepet kapott a Newsreaders című amerikai komédiában, ahol két rész erejéig alakította Ingrid Hagerstownt. Még ebben az évben leszerződtették a Trophy Wife című amerikai vígjátéksorozatban, ahol Kate Harrison szerepét kapta meg. A sorozat mindössze egy évadot élt meg, alacsony nézettség miatt kaszálták. A sorozat három díj jelölést is kapott, azonban egyiket sem nyerte meg. A sorozat szerint Kate igazán nagy partizós lány volt, mindaddig, ameddig meg nem ismerkedik kedvesével: akinek két exneje van és három manipuláló gyermeke. Még ebben az évben feltűnt a Robot Chicken című animációs sorozatban is, ahol szinkronhangot adott.

2014-ben szerepet kapott a Welcome to Swedenben, ahol önmagát alakította. 2015-ben pedig feltűnt a Sin City Saints vígjátéksorozatban, ahol Dusty Halford szerepében tűnik fel. 2016-ban pedig szerepet vállalt a Billionc című sorozatban.

Magánélete
Malin 2003-ban találkozott Roberto Zincone olasz zenésszel, 2007. június 20.-án az olaszországi Grand Hotel Moon Valley-ben házasodtak össze. A párnak egy fia született, 2013. április 16.-án, Sebastian Zincone. Malin és Roberto 2013. november 25.-én bejelentette, hogy elválnak. Válása után, 2014-ben az amerikai színésszel Colin Egglesfielddel kezdett randevúzni.

Érdekességek
- van egy 'Z' a jobb csuklójára tetoválva, amit ex-kedvese Roberto Zincone miatt csináltatott,
- 2008-ban felkerült az AskMen.com "99 legkedveltebb nőjének" listájára, (60. lett).
- Szintén 2008-ban a Maxim magazin a "100 legszexibb nő listáján" az 59. lett, 2009-ben ugyanezen a listán a 4. lett

FILMEK

2016 Beyond Deceit - Emily
2015 Serpent Girl
2015 Wildwood Inn - Maggie
2015 .... The Ticket
2015 .... The Final Girls
2014 .... I'll See You in My Dreams - Katherine Petersen
2013 .... CBGB - Debbie Harry
2013 .... A védelmi kód/The Numbers Station - Katherine
2013 .... Cottage Country - Cammie Ryan
2012 .... Hotel Noir - Swedish Mary
2012 .... Elárulva/Stolen - Riley Jeffers
2012 .... Mindörökké rock/Rock of Ages - Constance Sack
2012 .... The Giant Mechanical Man - Jill
2012 .... Hippi-túra/Wanderlust - Eva
2012 .... The Smart One - Candy Swann Cooper
2011 .... Catch .44 - Tes
2010 .... A Bang Bang Klub/The Bang Bang Club - Robin Comley
2010 .... Elektra Luxx - Trixie
2010 .... Romantikus lelkek/The Romantics - Tripler
2010 .... Jóvoltköszönömkérekmég/Happythankyoumoreplease - Annie
2009 .... Páros mellékhatás/Couples Retreat - Ronnie
2009 .... Nász-ajánlat/The Proposal - Gertrude
2009 .... Watchmen: Az őrzők/Watchmen - Laurie Jupiter / Silk Spectre
2008 .... 27 idegen igen/27 Dresses - Tess
2007 .... Kutyakomédia/Heavy Petting - Daphne
2007 .... Agyő, nagy ő!/The Heartbreak Kid - Lila
2007 .... A gyerekesek/The Brothers Solomon - Tara
2007 .... Invázió/The Invasion
2004 .... Kalandférgek/Harold & Kumar Go to White Castle - Liane
2003 .... Utópista Társaság/The Utopian Society - Tanci
2002 .... Titkos társaság/The Circle - Tess
2001 .... Shotgun Love Dolls - Rock Candy
2000 .... Koponyák/The Skulls

SOROZATOK

2016 Billions (TV Series) (filming)
2015 .... Sin City Saints - Dusty Halford
2014 .... Welcome to Sweden
2013 .... Robot Chicken - (szinkronhang)
2013-2014 .... Trophy Wife - Kate Harrison
2013 .... Newsreaders - Ingrid Hagerstown
2012-2013 .... A kondom el van vetve/Suburgatory - Alex
2012 .... Égető szerelem/Burning Love - Willow
2010-2013 .... Childrens Hospital - Dr. Valerie Flame / Ingrid Hagerstown
2011 .... Kaylien
2010 .... Így jártam anyátokkal/How I Met Your Mother - Stella
2010 .... Halálosan komolytalan/Funny or Die Presents...
2009 .... Bye Bye Sally - Sally Grimshaw
2006 .... Törtetők/Entourage - Tori
2006 .... Majomszeretet/Love Monkey - Kira Dungen
2005-2014 .... A visszatérés/The Comeback - Juna Millken
2002 .... A Nero Wolfe Mystery
2001 .... Boszorkánykard/Witchblade - Karen Bronte
2001 .... Doki/Doc - Maddy Dodge
2001 .... Játszd újra az életed!/Twice in a Lifetime - Ramona Dubois
2000 .... Az elveszett ereklyék fosztogatói/Relic Hunter - Elena
2000 .... Másvilág/The Others - Diane Stillman
1997 .... A bolygó neve - Föld/Earth: Final Conflict

Utolsó frissítés: 2017.03.11. 04:04 DennyKeh által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace