Egy lépéssel közelebb került a magyar állampolgársághoz Gorbunov Dmitrij
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-Faktor felfedezettje már a műsor alatt sem csinált titkot abból, hogy Magyarországon képzeli el a jövőjét.
A fiatal tehetség már az előválogatón lenyűgözte a zsűrit remek hangi adottságaival, magával ragadó előadásmódjával és megható élettörténetével, hiszen akkor szereztünk tudomást arról, hogy Ukrajnából érkezett Magyarországra új életet kezdeni és lerakni egy sikeres karrier alappilléreit. Azóta a műsor véget ért, és bár nem Dmitrij nyerte a versenyt, nem szomorkodik, hiszen nevét már megismerte az ország, emellett pedig zenekara karrierjének beindításán fáradozik és egyre közelebb kerül az állampolgárság megszerzéséhez is.
A magyar anyanyelvi vizsgát sikeresen letettem, amelyben elég hosszasan kérdeztek a magyar történelemről is. Nagyon szomorúnak és elkeserítőnek tartom, hogy a magyaroknak annyi éven át szenvedniük kellett az elnyomástól, és ez sokszor ma is látszik rajtuk. Szeretném, ha ez megváltozna, és a zene segítségével egy boldogabb világ köszöntene ránk
– nyilatkozta az énekes a Blikknek.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
A színésznő kórházba került.
Will Smith mesélt erről.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Évek óta bűntudat gyötri a színésznőt.
2022-ben vette feleségül Jennifer Lopezt.
Babát vár a híresség.