Starity

Saját írások, novella, vers, bármi

26 oldal 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26
Hozzászólok Nem indíthatsz új témát!
2015. június 30. 16:20 #421
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Idézet (Sprite @ 2015.06.30. 15:56)
már várom smileeee.gif


Köszi:)
2015. június 30. 16:22 #422
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Megérkezett a legelső részlet,remélem tetszeni fog.Jól esne,ha írnátok véleményt,még elég kezdő vagyok benne.

2040.március 25.

A tükör előtt megállva nézem magamat. Szemeim kialvatlanok és karikásak, amit annak köszönhetek, hogy napok óta nem alszok. Hogy miért? A tábor miatt.
Egy hete töltöttem be a 13. életévemet, így kényszerülök abba a leánykínzó táborba menni.
Bőröndöm bepakolva, indulásra készen. Anya szerint nem kell sok dolog, mert ott minden megvan, amire szükségem lehet.remek, gondoltam. Csak nem mindegy milye állapotban.
Világmegváltó gondolataimat telefonom rezgése zavarja meg. Luke az.
Luke az egyik legjobb barátom, lelkitársam és az uokatestvérem is. El sem tudom képzelni, hogy egy évig ne lássam. Pedig ez lesz.
-Szia-köszön bele halk sóhajjal.-Mi újság?
-Holnap Tábor-suttogom és bár nem látom, biztos vagyok benne, hogy bólint.-Nem akarok menni.
-Macey,én…-elcsuklik a hangja.-Nem tudom mit mondjak.
Lehajtom a fejem.
-Valamit… Valamit, ami erőt önt belém.
-Csak 365 nap-mondja, mintha ezzel segítene.
-Az egy év-mondom keserűen.
-Mac, én…-kezdi Luke.
Szemembe könny gyűlik. Utoljára édesapám szólított így, 7 évvel ezelőtt. A halálos ágyán mondta ki utoljára a nevemet. Haragszok Lukera.
-Ne hívj így!-kiáltom a telefonba hangosabban, mint szeretném. Hangom sírós.
-Úgy látom, veled sem lehet normális beszélgetést folytatni-mondja unokatestvérem.-Keress, ha lenyugszol-kinyomja a telefont.
Rádőlök az ágyra és kitör belőlem a keserves zokogás.
Kopogtatást hallok a szobaajtómon.
-Gyere-mondom rekedtesen.
Anya nyit be. Arcom eltakarom, hogy ne lássa, hogy sírtam. Anyát viszont nem lehet átverni.
-Macey, aranyom mi történt?-hangja csilingelő, mint egy tündérnek.-Hallottam,hogy kiabáltál valakivel.
Leül mellém és a hátamat simogatja, miközben válaszra vár.
-Luke…-kezdem, miközben érzem a keserű szájízt.-Lukekal beszéltem telefonon. Macnek hívott, én meg... Rákiabáltam.-nyelek nagyot.-Mire mondta, hogyha lenyugodtam hívjam és letette.
-Apád jutott eszedbe?-hunyta le anya a szemét.
-Anya, ki más?-ülök fel.-Hat éves voltam. Rajta kívül senki nem hívott Macnek.
-De ezt Luke nem tudja, drágám-mondja és kisímítja sötétbarna hajtincsemet az arcomból.-Nem te és nem is Luke tehet apád haláláról.
-Hívjam fel?-kérdeztem és választ sem várva a telefonomért nyúlok.
Anya mosolyogva az ajtó felé igyekezett.
-Anya…-köszörülöm meg a torkom.-Köszi.
Anya tovább mosolyog.
-A lányom vagy Macey-mondja.-Bármit teszel, a lányom maradsz.
Benyomtam a hívásgombot, de hangposta jelentkezett.
3 felhasználónak tetszik: Cute girl 998, ilus1996, ONE DIRECTION20
2015. június 30. 16:41 #423
ilus1996
ilus1996
~Hope~
 
StátuszAz igazi sztár nem csak a rajongó tábora hanem a tehetsége is fenttartja
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 10.08.28.
Hozzászólás: 3131
Csatolások: 116
Azonosító: 134089
Offline offline
Lovatics04
Nagyon, nagyon izgatottá tettél. laugh.gif Már eleve a bemutatóddal ,de ez...nagyon jól kezdődik, remélem ,hogy minél hamarabb megtudjuk a folytatást. biggrin.gif
1 felhasználónak tetszik: Lovatics04
2015. június 30. 16:49 #424
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Idézet (ilus1996 @ 2015.06.30. 16:41)
Lovatics04
Nagyon, nagyon izgatottá tettél. laugh.gif Már eleve a bemutatóddal ,de ez...nagyon jól kezdődik, remélem ,hogy minél hamarabb megtudjuk a folytatást. biggrin.gif


Hamarosan hozom,addig hagylak izgulni wink.gif
1 felhasználónak tetszik: ilus1996
2015. június 30. 22:02 #425
- törölt felhasználó -    
Idézet (Lovatics04 @ 2015.06.30. 16:22)
Megérkezett a legelső részlet,remélem tetszeni fog.Jól esne,ha írnátok véleményt,még elég kezdő vagyok benne.
2040.március 25.
A tükör előtt megállva nézem magamat. Szemeim kialvatlanok és karikásak, amit annak köszönhetek, hogy napok óta nem alszok. Hogy miért? A tábor miatt.
Egy hete töltöttem be a 13. életévemet, így kényszerülök abba a leánykínzó táborba menni.
Bőröndöm bepakolva, indulásra készen. Anya szerint nem kell sok dolog, mert ott minden megvan, amire szükségem lehet.remek, gondoltam. Csak nem mindegy milye állapotban.
Világmegváltó gondolataimat telefonom rezgése zavarja meg. Luke az.
Luke az egyik legjobb barátom, lelkitársam és az uokatestvérem is. El sem tudom képzelni, hogy egy évig ne lássam. Pedig ez lesz.
-Szia-köszön bele halk sóhajjal.-Mi újság?
-Holnap Tábor-suttogom és bár nem látom, biztos vagyok benne, hogy bólint.-Nem akarok menni.
-Macey,én…-elcsuklik a hangja.-Nem tudom mit mondjak.
Lehajtom a fejem.
-Valamit… Valamit, ami erőt önt belém.
-Csak 365 nap-mondja, mintha ezzel segítene.
-Az egy év-mondom keserűen.
-Mac, én…-kezdi Luke.
Szemembe könny gyűlik. Utoljára édesapám szólított így, 7 évvel ezelőtt. A halálos ágyán mondta ki utoljára a nevemet. Haragszok Lukera.
-Ne hívj így!-kiáltom a telefonba hangosabban, mint szeretném. Hangom sírós.
-Úgy látom, veled sem lehet normális beszélgetést folytatni-mondja unokatestvérem.-Keress, ha lenyugszol-kinyomja a telefont.
Rádőlök az ágyra és kitör belőlem a keserves zokogás.
Kopogtatást hallok a szobaajtómon.
-Gyere-mondom rekedtesen.
Anya nyit be. Arcom eltakarom, hogy ne lássa, hogy sírtam. Anyát viszont nem lehet átverni.
-Macey, aranyom mi történt?-hangja csilingelő, mint egy tündérnek.-Hallottam,hogy kiabáltál valakivel.
Leül mellém és a hátamat simogatja, miközben válaszra vár.
-Luke…-kezdem, miközben érzem a keserű szájízt.-Lukekal beszéltem telefonon. Macnek hívott, én meg... Rákiabáltam.-nyelek nagyot.-Mire mondta, hogyha lenyugodtam hívjam és letette.
-Apád jutott eszedbe?-hunyta le anya a szemét.
-Anya, ki más?-ülök fel.-Hat éves voltam. Rajta kívül senki nem hívott Macnek.
-De ezt Luke nem tudja, drágám-mondja és kisímítja sötétbarna hajtincsemet az arcomból.-Nem te és nem is Luke tehet apád haláláról.
-Hívjam fel?-kérdeztem és választ sem várva a telefonomért nyúlok.
Anya mosolyogva az ajtó felé igyekezett.
-Anya…-köszörülöm meg a torkom.-Köszi.
Anya tovább mosolyog.
-A lányom vagy Macey-mondja.-Bármit teszel, a lányom maradsz.
Benyomtam a hívásgombot, de hangposta jelentkezett.

Nos, kedves barátnőm! Gondoltam írok neked egy kis véleményt wink.gif
Szerintem te tudod a legjobban, hogy mennyire vártam az első részletet és bizony nem csalódtam! Tetszik, Macey személyisége(már amennyit eddig megismerhettünk) és az is, ahogyan viszonyul az emberekhez. Na, nem azt mondom, hogy tetszett ahogyan leordította szerencsétlen Luke fejét, de ez is jól jött, hiszen másnak A Táborba megy, ami miatt stresszel, erre Luke még meg is "bántja", szóval teljesen megérthető a stresszhelyzet smileeee.gif Na, de mielőtt belebonyolódnék, csak annyi, hogy: már most imádom és várom a kövi részeket wub.gif
2 felhasználónak tetszik: Lovatics04, Cute girl 998
2015. július 01. 09:52 #426
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Idézet (Sprite @ 2015.06.30. 22:02)
Nos, kedves barátnőm! Gondoltam írok neked egy kis véleményt  wink.gif 
Szerintem te tudod a legjobban, hogy mennyire vártam az első részletet és bizony nem csalódtam! Tetszik, Macey személyisége(már amennyit eddig megismerhettünk) és az is, ahogyan viszonyul az emberekhez. Na, nem azt mondom, hogy tetszett ahogyan leordította szerencsétlen Luke fejét, de ez is jól jött, hiszen másnak A Táborba megy, ami miatt stresszel, erre Luke még meg is "bántja", szóval teljesen megérthető a stresszhelyzet smileeee.gif Na, de mielőtt belebonyolódnék, csak annyi, hogy: már most imádom és várom a kövi részeket  wub.gif


Köszönöm,barátnőm:) Örülök,hogy szimpatikus ő is meg úgy a viszonyulása a többi emberhez,mert direkt olyan karaktert akartam alkotni,aki nem tökéletes,vannak hibái,például,ez,hogy leordította szerencsétlen Luke fejét biggrin.gif Mondjuk magamról mintáztam,én is ezt tettem volna a helyében,teljesen érthetően.Mindenesetre a következő rész hamarosan jön,addig hagylak izgulni kicsit wink.gif
2015. július 03. 12:16 #427
- törölt felhasználó -    
Idézet (Sprite @ 2015.06.30. 16:09)
Alive And Stereo
Döntés
Második és egyben utolsó részlet:
Mikor az irodába értünk, leültünk és mind a ketten Mr. O'Hara-ra figyeltünk.
-Nathaniel Hopes és Justin Roberts...Halljam, miért verekedtetek?!
Egyikünk sem szólalt meg.
-Rendben. Akkor így...Halljam, hogy miért verekedtetek, különben kicsaplak titeket!
-Az első napomon?-röhögött Justin.
-Igen...Az édesanyád nem mondta, hogy ilyen botrányos magaviseletű vagy.
-Én?-csodálkozott-Ez az idióta mosott be nekem.
-De te piszkáltál fel-néztem rá.
-Mivel is?-mosolygott önelégülten.
Nem válaszoltam, csak visszafordultam Mr. O'Hara-hoz.
-Mehetek?
-Persze!-mondta-Mind a ketten elmehettek egy igazgatóival. Szeptember 2. hetében. Remekül nézünk ki!-szörnyülködött, mire felálltam és kimentem. Az ajtó előtt Kylie állt, aki mikor kimentem, rám mosolygott:
-Nathaniel végre a régi!-röhögött, majd odajött hozzám és lesmárolt. Nem smároltunk soká, mivel elhúzódtam és az osztály fel vettük az irányt.
A nap lassan, de eltelt. Délutánra pedig szabadnapot vettem ki, hogy hivatalosan a kémia dogára tanuljak, de helyette Navid-dal együtt elmentünk az edzőterembe, ahol mit láttunk? A bálnát a futópadnál. 
-Te, ez mit keres itt?-bökött meg Navid.
-Nem tudom, de nem akarom látni a lötyögő hájait-mentünk le a tornaterembe, ahol elvettük a kosárlabdát.
-Avery ma nem volt suliban-pattogtattam a labdát.
-Nem volt jól-mondta, miközben én kicseleztem és bedobtam-Te viszont hétfőn tűntél el-mondta, miközben odaadtam neki a labdát és én álltam be védeni.
Hazudnom kellett:
-Lógtam-vontam vállat.
-És nekem nem szoltál?-pattogtatta felháborodva a labdát-Mindig együtt lógjuk el a sulit!
-Hirtelen jött.
-Aha-indulta meg, de időben elütöttem a labdát-Franc!
-Majd máskor, tesó!-röhögtem-Húzóckodunk?
-Bah! Igen...Ezt mondtad, mikor Ali buliján te smároltad le Rachel-t helyettem.
Azon az éjszakán nem csak egy csók volt. Többek között teherbe ejtettem őt.
-Ja-raktam vissza a labdát, majd elkezdtem keresni a rudakat a húzóckodáshoz.
-Apropó Rachel!...Eladják a házukat.
-Mi?-néztem rá.
-Aha...Melody szülei pedig megvennék.
-Megvennének egy házat, ahol öngyilkos lett valaki?
-Nem tudjuk pontosan, hogy hol...Csak azt, hogy vagy 3.-án éjjel, vagy 4.-én reggel-vont vállat, mikor megtaláltam a vas rudakat, amiket felerősítettem egy számukra kijelölt helyre.
-Igaz-kapaszkodtam fel.

Alive And Stereo
Gyilkos
Első részlet

Az egész napom szörnyű volt. Horror filmbe illő. De akkor az elejétől...
Reggel mikor felkeltem, kezdődött az egész, ugyanis egy szál, hervadt rózsa volt az ágyamon. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mivel a kicsik bárhonnan behordhatták. Ki is dobtam. Ez után lesiettem és ekkor megláttam a hervadt rózsa csokrot az asztalon. Meg is van! Biztos innen hozták fel a tesóim. Ezzel le is zártam a dolgot. Fogtam magam és az esős idő ellenére gyalog mentem suliba. Mire odaértem, rendes vihar tombolt odakint és mivel elég korán volt, a portás előttem nyitotta ki a sulit, hogy én, Navid, Avery és Justin bemehessünk. Mi hárman a szekrényeink felé lépkedtünk, Justin pedig behúzott a WC-be, hogy gondolom elszívjon egy cigit. Mivel a szekrényeink egymás mellett vannak, folyamatosan dumáltunk Navidékkal miközben berakodtunk, majd a táskámmal a hátamon indultunk meg az osztály felé, ahol miután benyitottam, kisebb szívrohamot kaptam. A többiek persze nevetségesnek találták. Én nem. Az egész terem fullban tele volt vörös rózsákkal. Míg ők röhögtek, addig én kiszóltam a takarítóknak, hogy csináljanak valamit. Rettentően ideges voltam, mivel beugrottak Rachel szavai. Hogy mi lesz ha nem csináljuk végig a feladatainkat. Idegességemben belenyúltam a zsebembe és miután konstatáltam, hogy a cigim a helyén van, bementem a WC-be. Senki nem volt ott, csak egyedül én. Holott előbb még Justin is bent tartózkodott...Nálunk egyébként a WC úgy néz ki, hogy a női és a férfi is egyben van és az egyik fal tele van aláírásokkal meg ilyenekkel.Miután rágyújtottam, ezeket nézegettem és ekkor megláttam. A falra egy hatalmas vörös rózsa volt grafitivel felfestve. Megtántorodtam, majd behátráltam az egyik fülkébe és bezártam az ajtót. Lehajtottam a WC tetejét és ráültem. Kezem idegesen remegett miközben a cigit szívtam. Ekkor bejött valaki, mire felhúztam a lábamat, hogy ne lássa, hogy itt vagyok. Bement a mellettem bal oldalon levő fülkébe. Ilyenkor áldottam az eget, hogy abba a fülkébe mentem be, ahol a fal a plafonig fel van falazva valami csövek miatt vagy mi. Lent pedig csak 5cm rés van, ahol belátni. Ekkor megint bejött valaki és a jobb oldali fülkébe ment be. Pont ekkor éreztem meg, hogy gond van, így ki akartam menni, ekkor azonban bejött még valaki, így visszafordítottam a kulcsot és a cigimmel a kezemben visszaültem az eredeti pozíciómba. Ekkor az a valaki az árnyékából ítélve megállt a fülkém előtt. Lehajlította, lassan a kilincset, majd mikor tudatosult benne, hogy zárva, elsétált és megengedte a csapot. Majd visszajött. A csap teljes erejével folyt, ezzel tompítva bármilyen hangot, ami kívülről behallatszik, illetve ami kihallatszik. Kezem remegése miatt leejtettem a cigit, ami füstölögve az ajtó alá esett. Ekkor a kint álló ismeretlen benyúlt érte és kivette, majd egy rózsát csúsztatott be a helyére. Ebben a pillanatban a mellettem levő ajtók kivágódtak és lépéseket hallottam, majd puff. Valaki belerúgott az ajtóba, amitől az behorpadt. Kiáltottam egyet, de hiába. Tapasztalatból tudom, hogy a WC hangszigetelt és még a csap is folyt.. Ekkor pedig víz szivárgott be a rések alatt, majd lépéseket hallottam. Nem lehettem biztos, hogy kimentek, de kinyitottam az ajtót. A WC vízben állt, én pedig nagy nehezen kiverekedtem magam. Mikor ajtót nyitottam, a víz egy része kifolyt, mire a folyosón tartózkodó diákok nagy része rám nézett. Én csak a falnak támaszkodtam és végigcsúsztam a fal mentén, majd lehuppantam.
-Nate!-sietett oda hozzám Kylie-Jól vagy?
-Aha-tápászkodtam fel. A kifelé áramlóvíz eláztatta a cipőmet. Mindenki másnak száraz volt. Kivéve engem és Justin-t. A tekintetem ráemeltem, így pont összetalálkozott a szemem az ő hideg szemeivel. Szótlanul felkeltem és az osztály felé indultam, ahol átvetettem a cipőm.
2 felhasználónak tetszik: unbroken_reka, Cute girl 998
2015. július 06. 11:55 #428
stengerkitti
stengerkitti
ಌ†Drømmende†ಌ
 
StátuszJa, ikke stress med kroppen din. Kropp er kropp og du er fin.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.01.10.
Hozzászólás: 1298
Csatolások: 596
Azonosító: 142983
Offline offline
Idézet (Lovatics04 @ 2015.06.30. 16:22)
Megérkezett a legelső részlet,remélem tetszeni fog.Jól esne,ha írnátok véleményt,még elég kezdő vagyok benne.
2040.március 25.
A tükör előtt megállva nézem magamat. Szemeim kialvatlanok és karikásak, amit annak köszönhetek, hogy napok óta nem alszok. Hogy miért? A tábor miatt.
Egy hete töltöttem be a 13. életévemet, így kényszerülök abba a leánykínzó táborba menni.
Bőröndöm bepakolva, indulásra készen. Anya szerint nem kell sok dolog, mert ott minden megvan, amire szükségem lehet.remek, gondoltam. Csak nem mindegy milye állapotban.
Világmegváltó gondolataimat telefonom rezgése zavarja meg. Luke az.
Luke az egyik legjobb barátom, lelkitársam és az uokatestvérem is. El sem tudom képzelni, hogy egy évig ne lássam. Pedig ez lesz.
-Szia-köszön bele halk sóhajjal.-Mi újság?
-Holnap Tábor-suttogom és bár nem látom, biztos vagyok benne, hogy bólint.-Nem akarok menni.
-Macey,én…-elcsuklik a hangja.-Nem tudom mit mondjak.
Lehajtom a fejem.
-Valamit… Valamit, ami erőt önt belém.
-Csak 365 nap-mondja, mintha ezzel segítene.
-Az egy év-mondom keserűen.
-Mac, én…-kezdi Luke.
Szemembe könny gyűlik. Utoljára édesapám szólított így, 7 évvel ezelőtt. A halálos ágyán mondta ki utoljára a nevemet. Haragszok Lukera.
-Ne hívj így!-kiáltom a telefonba hangosabban, mint szeretném. Hangom sírós.
-Úgy látom, veled sem lehet normális beszélgetést folytatni-mondja unokatestvérem.-Keress, ha lenyugszol-kinyomja a telefont.
Rádőlök az ágyra és kitör belőlem a keserves zokogás.
Kopogtatást hallok a szobaajtómon.
-Gyere-mondom rekedtesen.
Anya nyit be. Arcom eltakarom, hogy ne lássa, hogy sírtam. Anyát viszont nem lehet átverni.
-Macey, aranyom mi történt?-hangja csilingelő, mint egy tündérnek.-Hallottam,hogy kiabáltál valakivel.
Leül mellém és a hátamat simogatja, miközben válaszra vár.
-Luke…-kezdem, miközben érzem a keserű szájízt.-Lukekal beszéltem telefonon. Macnek hívott, én meg... Rákiabáltam.-nyelek nagyot.-Mire mondta, hogyha lenyugodtam hívjam és letette.
-Apád jutott eszedbe?-hunyta le anya a szemét.
-Anya, ki más?-ülök fel.-Hat éves voltam. Rajta kívül senki nem hívott Macnek.
-De ezt Luke nem tudja, drágám-mondja és kisímítja sötétbarna hajtincsemet az arcomból.-Nem te és nem is Luke tehet apád haláláról.
-Hívjam fel?-kérdeztem és választ sem várva a telefonomért nyúlok.
Anya mosolyogva az ajtó felé igyekezett.
-Anya…-köszörülöm meg a torkom.-Köszi.
Anya tovább mosolyog.
-A lányom vagy Macey-mondja.-Bármit teszel, a lányom maradsz.
Benyomtam a hívásgombot, de hangposta jelentkezett.

Nem volt rossz kezdés feltéve hogy valami komolyabb szerepet szánsz majd a történetben a lány unokatesójának Lukenak. Kicsit nekem sok volt az "Anya" szó ismétlése egy szöveg részen belül. Amikor Macey anyja leül a lánya mellé. Próbálj meg kicsit választékosabban egy rövid szövegrészen belül mert egysíkúvá teszi. Például amikor azt mondja "Anya, ki más?" akkor egyrészt kicsit már akkor eljön a szóismétlés más részt pedig talán a vessző helyett jobban mutatott volna három pont ott de talán felesleges is a megszólítás. A másik hogy nem igazán értem miért borult ki ennyire Macey. Értem, hogy az apja hívta úgy utoljára de azért szerintem senki sem borulna ki így hasonló esetben hanem inkább elérzékenyülne vagy valami. Kicsit nekem Macey hisztisnek hat, de végülis ebből még előnyt is kovácsolhatsz hiszen egy regény alapja a jellem és a karakter fejlődés is wink.gif Az "Anya tovább mosolyog. " helyett is lehet volna mást írni mert ez így nekem kicsit száraz. Amikor az unokatesójával beszél azt lehetett volna kicsit részletesebbre mint már írtam Maceynek nem kellett volna így kiakadnia főleg ha azt akarod hogy érezhet legyen közöttük az erős kötelék. Ha valaki szeret valakit olyan belsőségesen mint ahogy leírtad Luke és Macey viszonyát akkor nem ordítják le egymás fejét mindenféléért mert elnézőbbek egymással. Hogy fogalmazzak...kicsit olyan szappanoperás lett ez az apja körüli rész. Nem kell eltúlozni az érzelmeket. Ami viszont nagyon tetszett hogy látszik hogy igyekeztél és hogy apró részletek leírva. Mindent eltudtam képzelni pontosan szóval ilyen tekintetben ügyes volt bár néhány helyen lehetett volna részletesebb is. smileeee.gif
Szeretném megköszönni hogy megkértél hogy írjak véleményt és bocs hogy ilyen sokáig tartott hogy reagáltam rá csak nem nagyon volt szabadidőm. Nyugodtan kérj meg máskor is számíthatsz rám smileeee.gif Én magam se vagyok még mestere az írásnak de nagyon szeretek kezdőket segíteni smileeee.gif (tudod, kritizálni mindenki nagyon tud, ahhoz nem kell sok ész tongue.gif rohog.gif ) Igyekszek mindig olyan véleményt írni aminek hasznát vehetetted majd később mert ha én véleményt kérek én is azt várom el. Sajnálom ha úgy érzed kicsit több a rossz mint a jó de ez nem azért van mert ügyetlen vagy, vagy mert rossza mit írsz. Azért van, mert fejlődnöd kell és csak a hibákból lehet tanulni smileeee.gif Mindenesetre köszönöm hogy elmondhattam a véleményemet és remélem ha nem is nagyon de legalább egy kicsit hasznos volt smileeee.gif
1 felhasználónak tetszik: Lovatics04
2015. július 06. 12:14 #429
stengerkitti
stengerkitti
ಌ†Drømmende†ಌ
 
StátuszJa, ikke stress med kroppen din. Kropp er kropp og du er fin.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.01.10.
Hozzászólás: 1298
Csatolások: 596
Azonosító: 142983
Offline offline

Caressing Breeze

Fárasztó, és hervasztó napom volt. Alig aludtam az éjjel, éreztem ahogy percről percre, egyre jobban elhagyja az erő a testemet. Zavartak a zajok amik körül vettek, az emberek, akiknek alig volt egy kedves szava hozzám. Reménykedtem, hogy más lesz. Hogy minden más lesz, de az emberek nem változnak, és rá kellett jönnöm, hogy mindig és mindenkor egyedül leszek, mert ez vagyok én.
Ezt gondoltam, miközben lassan, lehajtott fejjel sétáltam haza felé. Talán jobban is siethettem volna, hiszen azt ígértem Lukenak, hogy vissza megyek a suliba hozzá. De pont hozzá sem volt semmi kedvem, bármennyire is kedveltem. Ha egyszer az ember fáradt, és elveszti az életbe vetett hitét, akkor nem igazán van kedve semmihez; az élethez. Csak haza akartam menni, erősen behunyni a szemem, megmarkolni a takarót és aludni, talán sírni a szerencsétlen sorsomon, amiért nem vettem észre, hogy hátba támad, akit én mindvégig hűen védelmeztem, akkor is, amikor nem kellett volna. Olyanokkal szemben is, akik tényleg fontosak és voltak nekem. Közöttük Lukeval is.

Az emlékezetemben lángolt még a tegnap, amikor Miatta úgy össze vesztünk, hogy azt hittem talán soha többet nem állunk szóba. Emlékeztem a tegnapra, amikor a fűzfa hűs árnyékában állva, Luke a padon ülve, összeszorított kezeit bámulva halkan, és határozatlanul azt mondta: azt hiszem beléd zúgtam.
Emlékszem, hogy szólni se bírtam. A levegő a tüdőmbe szorult, majd lassan engedtem ki. Nem csak az emlékezetemben, hanem most a jelenben is, amikor kulcsomat lassan a kulcslyukba illesztve kinyitottam a bejárati ajtót, és beléptem az előszobába. Levágtam a táskámat, majd leültem egy szendvics kíséretében az asztalhoz. Közben pedig újra vissza repültem tegnapra:

utána, miután újra szólni bírtam, erőt vett rajtam a bizonytalanság. Sosem volt még ilyenbe részem, sosem gondoltam hogy ilyenbe lesz részem, és sosem hittem, hogy bárki is szerethet. Így a bizonytalanság, és hitetlenség azonnal úrrá lett rajtam. Olyan iszonyatos nagy veszekedésbe torkollott ez az egész, amiből nem győztem kimenekíteni magam. A tenger alján éreztem magam, vele együtt, és csak azt tudtam, hogy bármit is érez igazából, nem akarom, hogy nélkülem menjen a felszínre. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy nem akarom elveszíteni. Készen álltam hazudni is akár, abban a tudatban, hogy roppant rossz hazudozó vagyok....

"Mindegy. Felejtsd el" - mondta végül, majd csak úgy egyszerűen elment. Ma pedig úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Ugyan olyan, mint mindig, és ez zavar. Még csak most jöttem rá, de zavar...nem akarom a tegnapot semmisnek tekinteni! Emlékszem, azt mondta, választanom kell. De választani Luke és Ő közte, nem olyan egyszerű. Mint ha az agyam és a szívem egy külön dimenzióba mozognának. A szívemnek nem tud utasításokat küldeni az agyam, mert az egyszerűen figyelmen kívül hagyja őket, de ez ugyan úgy vissza felé is igaz. Az eszemet nem érdeklik a szívem kecsegtető melódiái. Ő tudja a valóságot, még sem tudok dönteni. Pedig a képlet egyszerű. Látom feketén fehéren, a part két végét, a jót és a gonoszt. Még is nehezemre esik Lukenak egyszerűen igent mondani...

Miközben az úton hallattam, aközben is érzelmek furcsa hullámai hasítottak belém folyamatosan. Nem tudtam mit is akarok pontosan. Nem akartam érezni, talán.

Luke halványan elmosolyodott mikor meglátott, majd leszegte a fejét, és igyekezett úgy tenni, mintha az a mosoly nem jelent volna meg az arcán. De nehezemre eset elhinni, hogy nem örül nekem.

- Te... - szólalt meg, miután már mentünk néhány lépést. Felé néztem - egyébként mizu Katherinaval? - elmosolyodott, emlékeztem még a tegnapra, hogy azt mondtam neki összehozom vele, mivel Katherina olyan mintha csak a húgom lenne, sosem volt még pasija, Luke pedig remek első lenne. Nem egy tök filkó, és képes lenne szeretni Katherinat, mint ahogy ő is őt. Katherinanak pedig szüksége lenne már valakire, aki tényleg igazán szereti mint nőt.

- Bocs, de mióta felhoztad hogy össze tudnál vele hozni, azóta nem tudok leakadni a témáról... - mondta miután elnevettem magam, és ő is nevetett. Nevettem, de furcsa mód fájt.

Mindaz idő alatt, míg én azon agyaltam, hogy mit kellene tennem, hogy ne bántsam meg, miközben én rajta, magamon, és kettőnkről - érdekes, hogy hirtelen létező fogalommá vált a kettőnk és a mi , - morfondíroztam, őt csak is Katherina izgatta...akkor miről beszélünk mi itt egyáltalán?

- De komolyan! Most össze tudnál tényleg hozni vele? - miért csak ő érdekel? miért léptél túl rajta ilyen gyorsan...tényleg csak ennyit jelentett? tényleg ugyan olyan tuskó vagy mint bárki más? csak szórakozol...?
Felszisszentem. Nem idegesen, hanem mintha inkább röhejesnek tartanám hogy ennyiszer kérdezi meg ugyan azt, és hogy ennyire rá van kattanva. Igazából csak a kínomat tükrözte. Mert fájt. Mintha nyilat lőttek volna, egyenesen a szívem közepébe.

- Persze - sóhajtottam, majd felé néztem, magamra erőltetve egy mosolyt - Már mondtam nem?
- És szerinted tényleg működne?
- Simán. - mosolyogtam biztatóan. Hát tényleg csak ennyi...; és beletörődtem. Akkor legyen Katherinaé. Elvégre, ezt is én csesztem el végső soron, nem?

Előre meredt, úgy tűnt erősen gondolkodik, majd mikor újra megszólalt, már valami teljesen másról faggattatott, de csak rövid ideig.

- Mesélj valamit Katherinaról! - a homlokomat ráncoltam, és újra felszisszentem. Nem hittem hogy ilyen rövid határ idős vagyok...

- Mit meséljek róla? - kérdeztem vissza szinte rögtön. Csalódottságot éreztem, és egy csipetnyi haragot, mert ezek szerint a tegnapi szavai, mind csak jól irányzott hazugságok voltak. Lehetetlen, hogy valaki egyik napról a másikra, úgy tegyen, mintha nem vallott volna szerelmet annak, akibe bele van zúgva. Ilyen nincs.

- Mit tudjam én? - felelete, kissé talán felháborodottan, vagy mint aki nem érti hogy kérdezhettem ekkora baromságot. Pedig tényleg nem tudtam mit meséljek róla. Igazság szerint nem akartam róla beszélni vele. A tegnapról akartam beszélni, de tudtam hogy várnom kell. Tudtam, hogy ki kell várnom a megfelelő helyet és időt, mert most mindkettőnknek túl friss a tegnap emléke, mindkettőnknek túl kínos lenne, és egyikünk sem akart mást, csak jól érezni magát. Ezért nem hoztam fel a témát.

Megerőltettem magam, és elgondolkoztam, vajon mit mesélhetnék Katherinaról. S meséltem is. Aztán gyerekkorom régi játszóterére fordultunk. Akkoriban imádtam erre a helyre járni, bár csak ritkán adódót rá alkalmam, amikor pedig serdülni kezdtem, az otthonommá vállt. Egy olyan otthonná, ami mindig befogad, és kezetlen kezeivel biztatóan simogatja a bőrömet. Mindig gyógyír volt a sebeimre ez a hely.
Egyszerű volt. Csak az élénk zölden pompázó fűszálak, majdnem szabályos kör alakba, a kis területű sziget féleség előtt elterülő tó, és a minden más fától különböző cseresznyefa, ami a tóparti stég háta mögött nőtt. Ágai benyúltak egészen a stégig, rózsaszín szirmaival beborította a stég kopott színeit. Leültünk a stégre.
A tó túlsó partján, teljesen más volt az élet. Míg mi a cseresznyefa alatt ültünk, a másik oldalon fűzfák sorakoztak, miknek ágai a víz lágyan hullámzó tükrét simogatták. Az a cseresznyefa, pont úgy nem illett oda, mint mi. Mindannyian mások voltunk. Én is, Luke is, és még a cseresznyefa is, ami alatt ültünk. Mások voltunk mint a többiek. Értékesebbek.

A nap lemenő, narancssárga fénye megsütötte a tó vízét, aranybarnára festve annak fodrait. Szemet gyönyörködtetően gyönyörű látvány volt, ahogy a tó vize aranybarnában csillog, miközben a fűzfa levelei, mint nyugtató anya kezei simogatják. A lágyan fújdogáló szél pedig felénk sodorta a cseresznye fa illatos szirmait, és belekapott a hajunkba. Idilli érzés volt.

- Tudod, egész nap azon gondolkodok, hogy vajon mire emlékszel a tegnapból... - kérdeztem halkan, határozatlanul, és zavartan. Féltem bevallani, hogy féltékeny vagyok. Mert igen is, féltékeny voltam a saját barátnőmre, mindenkire, akire csak azt mondta hogy jól néz ki, de féltem bevallani, mert féltem hogy újra törik az egyetlen dolog amiben reménykedhetek, amibe bízhatok. És ha így történik, akkor hogy éljek azután?

- Ha én azt tudnám - nevetett, majd gyorsan, komolyabb hangon hozzátette, még mielőtt megsértődhettem volna - Nem. Egyébként mindenre emlékszem... - a végtelenségbe meredt. Talán az elúszó bárány felhőket figyelte az égen, vagy a tó vizét, ahogy belekap a szél, talán a cseresznye fa rózsaszín szirmait a tavon. De akár hova is nézett, tudtam, hogy az agya teljesen más lát. A tegnapi napot pörgette vissza emlékezetbe, egészen biztos voltam benne. Láttam a szemébe.

- Emlékszem arra hogy mit mondtam - felém nézett - És továbbra is fenntartom azt az állításomat. - a szívem egy hatalmasat dobbant a mellkasomba. Boldog voltam, hogy ezt hallom tőle, és egy pillanatra megnyugodtam, de aztán eszembe jutott amit ezelőtt mondott; " mióta felhoztad hogy össze tudnál vele hozni, azóta nem tudok leakadni a témáról... " Emlékeztem a lelkesedésre, arra a végtelen izgalomra a hangjában. A mosolyára, amikor arról beszéltem hogy van esélye Katherinánál. A hangja a fülemben csengett, amikor azt mondta nem tud leakadni a témáról, amikor azt kérte meséljek róla, amikor arról beszélt hogy Katherina vagy bárki más, milyen jól néz ki.

- Akkor miért Katherina jár állandóan a fejedben? - kérdeztem, és akaratomon kívül is érzékelhetővé vált az indulat a hangomban.

- Fázol? - kérdezte higgadtan, mintha meg sem hallotta volna a kérdésemet. Rá akartam förmedni, hogy válaszoljon, de inkább nem akartam hallani a választ. Azzal, hogy nem válaszolt is válaszolt.

- Egy kicsit - feleltem, egy hatalmas sóhajjal. Egy kicsit valóban belém mart a hideg levegő, de még elviselhetően.

A válaszom hallatán, közelebb csúszott hozzám a stégen, és magához húzott. Éreztem ahogy össze ér a vállunk, ahogy a kezem a mellkasára simul, mert máshol nem talál magának helyet - és nem is akar, - hogy a lábaink egymáshoz simulnak. Éreztem a szellő lágy melódiáját a fülembe suttogni, a cseresznyefa szirén énekét, miközben Luke szemeit figyeltem. Teljesen belemart a pillantásom a végtelenséget jelentő kék szemeibe, és teljesen elmerültem bennük. A karjaiban, amivel biztosan tartott a vállamnál fogva, amivel magához húzott, és nem eresztett.

- Így már jobb? - kérdezte gyengéd, a hárfához hasonlító lágy, nyugodt hangon. Furcsa mód megnyugtatott a hangja. Az ölelése. Elfeledkeztem minden kételyemről. Katherinaról, és a többi libáról akiről beszélt. Csak mi számítottunk.

Félénken bólintottam, mert nem volt erőm és bátorságom megszólalni. Nem akartam elrontani a pillanatot. Megakartam ragadni, elraktározni magamban egy örök életre, hogy bármikor, amikor csak rossz napom van, vissza emlékezhessek rá. Legszívesebben itt maradtam volna vele örökre, így, az ölelésébe burkolózva, ahol nincs más csak ő, én, a bőrünket simogató szél, a tó csillogó arany fodrai, és a cseresznyefa, ami mintha ránk mosolygott volna az ágain és a szirmain keresztül.

A szívverésem fölgyorsult, és valósággal a torkomban dobogott a szívem, mikor Luke ajkai óvatosan közeledni kezdtek az enyémek felé. Szemeim az ajkait nézték, és a testem forrósodni kezdett. Akartam, annyira, hogy már szinte fájt. Egy pillanatra megállt, mikor az ajkaink alig egy centi távolságra kerültek egymástól. Résnyire nyitott, vágytól csillogó szemeivel felnézett rám. Belemélyedt gesztenyebarna szemeimbe. Az engedélyemet kérte, megakart bizonyosodni róla, hogy nem bánom-e, de megszólalni nem tudott, ahogy én sem, csak egy hatalmas levegőt vettem, mire ő lehunyta a szemét, és óvatosan hozzá érintette ajkait az ajkaimhoz, majd olyan táncot járt rajta, amit azelőtt egyáltalán nem ismertem. Egy olyan dalra, amit csak mi hallottunk, amit csak Mi hallhattunk. Erősen belemarkoltam a fölsőjébe, és igyekeztem még közelebb furakodni hozzá, még inkább az ölelésébe burkolózni.

Mindeközben a szívverésem lelassult, majdnem hogy megállt, majd olykor-olykor nagyokat dobbant, mintha ki akarna törni a mellkasomból.

- Nem érdekel Katherina, engem csak Te érdekelsz... - suttogta, mikor hosszú percek múlva ajkaink elváltak egymástól. Újra egy hatalmas levegőt vettem, és ezúttal el is hittem a szavait.

- Tudtad, hogy ezt a fát városban Bűvös Cseresznyefának hívják? - kíváncsian néztem rá. Egyáltalán nem hallottam még erről, annak ellenére, hogy 3 éves korom óta itt vagyok otthon - Állítólag, ha két ember, akik szeretik egymást, de valamiért nem találnak egymásra, talán a kételyeik miatt, akkor a cseresznyefa megajándékozza őket valamivel. Egy csodával, ami miatt egymásra találnak. Valamivel, ami eloszlatja a kételyeket. Tisztára festi a szíveket, hogy akik alatta vannak, azoknak a szívükben csak is tisztaság, és őszinteség lakozzon. Akik csókolóznak alatta, a legenda szerint, sosem vállnak el egymástól. A lelkük mindig össze lett kötve egy láthatatlan madzaggal. - lágyan, és vissza fogottan mosolygott, miközben a nap megvilágította az arcát, a tökéletesen pontos vonásait. Nem értettem, miért pont engem választott, de örültem hogy itt van velem. Hogy velem van. S más nem érdekelt.
Valahol, a lelkem mélyén, éreztem, a cseresznyefa erejét, elhittem a beteges gyerekmesét, és mikor hosszú percek után Luke felállt, hogy elinduljunk, oda suttogtam a fának hogy:

- Köszönöm! - rámosolyogtam, ő pedig éreztem, hogy vissza mosolyog rám, miközben egy szirma, épp akkor, a hajamba hullott.
2015. július 06. 12:18 #430
stengerkitti
stengerkitti
ಌ†Drømmende†ಌ
 
StátuszJa, ikke stress med kroppen din. Kropp er kropp og du er fin.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.01.10.
Hozzászólás: 1298
Csatolások: 596
Azonosító: 142983
Offline offline
It's never too late

Már az elején tudtam, hogy ez tilos. Már az elején tudtam, hogy nem lenne szabad közel engednem magamhoz. Már az elején is mondtam; nem akarok szerelmes lenni, újra megütni a bokámat, nem akarok újra vérezni! A mélyben voltam, és haldokoltam. Nem akartam...Nem akartam szeretni. Pláne nem Téged...

Tudtam, hogy csapda. Hogy csak sérülni fogok megint, hogy Te vagy az utolsó ember, akibe szabad beleszeretnem. Folyton emlékeztettem rá magam, hogy nem szabad, hogy nem szerethetek beléd, az kizárt, egyszerűen abnormális dolog...De hiába. Mát túl késő volt. Hiába ismertem föl a veszélyt, már túl késő volt. Olyan ez mint a rák. Mikor felismered a veszélyt, már bekebelezett, és onnantól fogva szinte lehetetlenség kigyógyulni belőle. Belőled...

Nem tudok, nem tudtam elfutni. Akárhányszor megpróbáltam, mindig újra nálad kötöttem ki, menedéket és nyugalmat keresve. Te voltál az, aki felhúzott a mélyből, aki megtanított repülni, aki eloltotta a tüzet amikor az egész világom lángolt. Majdnem kihűltem, mikor életet leheltél belém, és megtanítottad hogy lehet szárnyalni. S azóta szárnyaltam. Mégis, óriási köztük a szakadék. Én mindig csak utánad megyek, mindig csak a hátad mögött koslatok, de sosem érek a nyomodba. Sosem érhetlek el, mert túl magasan vagy.

A szívem szép lassan, napról napra, millió darabkára tört. Zuhanni kezdtem, és akkor jött Ő, aki fent tartott. Erőt adott, hogy tudjak repülni, és ne zuhanjak le. Miatta nem adtam fel. Miatta nem törtem össze. Mindig mosolyt csalt és csal az arcomra, még a legrosszabb napokon is. Élőnek érzem magam mellette, míg melletted elevennek. De melletted bármikor lezuhanhatok. Mellette sosem.

Már estem miattad. Tudom, milyen a hegy legtetejéről gurulni lefelé, valami őrületes sebességgel. Láttam, és végig néztem, ahogy ugyan úgy bánsz Vele, ahogy velem. Zokogtam legbelül. Talán fogalmad sincs róla, de ott adtam fel. Elhatároztam hogy bántani foglak. Hogy vissza adom min azt a bánatot amit nekem, és a többi lánynak okoztál, akik bele sétáltak a csapdádba. Nem hittem hogy képes vagyok rá...

De ma. Ma láttam a szemedbe azt a szikrát kialudni, ami eddig olyan fényesen ragyogott, hogy mindenkit elvakított. Helyette egy csillagot láttam, tompán ragyogni. A fájdalom csillagát. Tompán, mégis olyan élesen, hogy a szívembe markolt. Mint a fuldokló, aki a víz alatt még egy másodpercig küzd a levegőért, majd a tüdeje feladja a küzdelmet, a testét elhagyja az erő, szeméből kihuny a fény és lassan, és erőtlenül a víz alá süllyedt élettelen teste. Nekem pedig annyira fáj hogy majd beleőrülök .

Tudom, hogy megérdemelted. Mindenki ezt mondja. S így igaz. Megérdemled a fájdalmat, hisz te is ezt okoztad nekem, és még millió más lány lelkének, minden bűntudat nélkül. Mégis....fáj. Fáj belenéznem a remény vesztett gesztenyebarna szemeidbe. Sírnak. Az érzéseidet, amit mindeddig olyan gondosan rejtegettél mindenki elől, most előtörtek. Mennyire fájhat, ha most először, nem tudod eltakarni? A tudat hogy ezt én tettem veled, már szinte fojtogat, de nem kérek bocsánatot, mert ez jár neked, bármennyire is szeretlek, tudom hogy bűnös vagy. Te vagy az életemben a nagy betűs hiba, és mindig is az leszel, de mindig is az egyik legszebb és legszomorúbb hiba leszel az életemben. Szeretlek, de te jégcsap vagy. Kell egy ütés amitől megtörsz, ami után igazán tudsz majd szeretni. Ez volt az az ütés. S ha engem nem is, egyszer majd valakit, te is képes leszel úgy szeretni, ahogy én téged. Tisztán, gyengéden, lágyan simogató tűzzel.

Csak remélni tudom, hogy a szemeidbe előbb utóbb vissza tér majd a remény, a tűz, ami rabul ejtett. Ami felemésztett. Mert anélkül nem vagy önmagad. Ha hiányzik a tűz a szemedből, az olyan, mintha meghaltál volna legbelül. Tudom, mert mielőtt találkoztam volna veled, nekem nem volt láng a szemembe. Utána viszont lassacskán, szikra gyúlt a szemembe. S az a láng egyre csak növekedett. Hiába koptatta a bánat, akkor is csak egyre nagyobb és nagyobb lett. Megtanítottál élni, és én mégis hátba támadtalak! Hiába tanítottál meg repülni, és szeretni azt aki vagyok, az életemet, a sorsomat, én el vettem tőled azt ami a legfontosabb volt neked. A büszkeségedet, a reményt, a maszkot, amivel érzéketlennek tetted magad. Ott álltál egyedül, egymagad, és most először, tényleg magányosnak tűntél. Mint egy árva, akit kint hagytak az út szélén.

Nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen mély ütést tudok mérni rád. Sajnálom...De hidd el; szeretlek, és szeretni is foglak. Te adtál életet nekem, és ezt sosem fogom elfelejteni. Te vagy a megmentőm. Amikor a világom lángolt, te szabadítottál meg a lángok közül, és ezt sosem fogom elfelejteni neked! Szeretném elmondani neked, hogy mindig lesz egy helyed a szívembe, hogy még mindig van remény! Neked mindig van remény! Csak legyél erős! Mert tudod;

It's never too late
2015. július 06. 13:02 #431
stengerkitti
stengerkitti
ಌ†Drømmende†ಌ
 
StátuszJa, ikke stress med kroppen din. Kropp er kropp og du er fin.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.01.10.
Hozzászólás: 1298
Csatolások: 596
Azonosító: 142983
Offline offline
Nem szoktam ilyent kérni, de most leköteleznétek ha véleményeznétek ezt az írásomat. Komolyan szeretném minél jobbra, szóval nyugodtan írhatok negatívumot is csak véleményezzétek pompom.gif wink.gif rohog.gif

Üzenet a jövőből: Message from the Future 1-2

Furcsa minden. Fogalmam sincs hol vagyok. Az égen valami furcsa, fekete valamik úsznak, amiknek az elejéből lézer fénycsóvák nyúlnak a semmibe. Nagyon hangosak. Szinte berepedt a tophártyám tőlük. Nem is bírom a közelükbe, csak ha befogom a fülemet. Mindenhol ott vannak, de ami a legfurcsább, hogy teljesen úgy néznek ki, mint az autók, csak korom feketék, és nincsenek ablakaik. Egyáltalán nem lehet belátni rajtuk. Félelmetesek. Úgy érzem, nem kéne itt lennem, ezért egyre gyorsabb léptekre váltok, míg végül szaladni kezdek. Attól tartok, hogy azok a valamik az égen, lelőnek ha észre vesznek. Ezért csak futok, futok, és nem figyelek semmire. Erősen lehunyom a szemem, és össze szorítom a fogam, mikor kezdem úgy érezni, hogy a lábaim cserben hagynak. Ekkor hirtelen neki ütközök valakinek. Furcsa, ovális alakú, zöld feje van, amin keresztül látni az agyát, és hatalmas, fekete bogár szemeit, ami beterítik szinte az egész fejét. A száját alig látom, csak egy halvány csík hivatkozik rá, hogy talán az lehet az.

Olyan erővel csapódok neki, hogy biztosan elesnék, ha nem fogná meg erősen a karomat. Feltűnik, hogy nem számít, hogy meteoritként csapódok belé, egyáltalán nem inog meg. "A markukban vagyok" - gondolom, és túl gyáva vagyok hogy tegyek valamit. A szívem hevesen dobog a mellkasomban a félelemtől, és kezem lábam remeg, mikor hirtelen az ijesztő zöld figura villám csapásra egy jóképű, hófehér bőrű, szőke, kék szemű fiúvá válik, amitől eláll a lélegzetem, és tátva a marad a szám. Mosolyra húzza a szája szélét, amitől ha lehet még helyesebbnek tűnik.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni - olyan a hangja, akár a hegedűje. Keserű, mégis gyönyörű szép, és olyan édes melódiával kecsegtet, ami végig simítva a bőrömet, nem csak biztonságot hanem végtelen békét is sugall. Feltűnik, hogy kezei még mindig a kezemet fogják, mintha attól félne, hogy bármelyik percben össze rogyhatok. A kezére pillantok, ami a felkaromat fogja, és csak ekkor tűnik fel mennyire férfias és hűvös a keze. Újra ránézek, bele a végtelen kék szemeibe, amik úgy csillognak akár a gyémántok. Lehetetlen, hogy ez az ember rossz legyen - ezt gondolom.

Elneveti magát, majd lassan a teste mellé engedi a kezeit, mikor a tekintetünk találkozik. Olyan, mintha egy űrt hagyna maga után. Szeretnék utána kapni, újra megfogni kellemesen hideg kezeit, de mindent félre térve; ő egy idegen. Nem ismerem őt, ezért fontos a távolság tartás, főleg egy lézeres kocsikkal teli ég alatt.

- Hideg a kezed... - jegyzem meg gyermetegen bután, mégis inkább ez, mint a kínos csend - És az előbb még egy zöld fejű valami állt a helyeden, aminek átlátszott a feje, és láttam az agyát - mondom egy undorral teli fintorral, kérdően, és értetlenül felhúzva a szemöldökömet, mire ő elfordítja a fejét, elneveti magát, és az állára vagy talán az ajkaira - nem tudom eldönteni pontosan , - kapja az ujjait, mintha nem tudná eldönteni, hogy mondja-e amit mondani akar, vagy inkább se.

- Igen, mert én nem ide valósi vagyok. Úgy értem, földönkívüli - mondja, a szemembe nézve, komoly arccal, de mégis látok egy halvány mosolyt az arcán. Normális esetbe hülyének nézném, de repülő akármicsodák - talán csészealjak? - úsznak az égen, amik vörös lézer sugarat lőnek ki magukból...ilyen körülmények között, az E.T story nem hangzik olyan elképzelhetetlennek.

- Hogy mi...vagy? - kérdezem, mint aki rosszul hallotta, elkuncogva magam kínomban, ami talán inkább tűnt - csúnyán szólva , - hápogásnak.

- Nehéz elmagyarázni. A lényeg az, hogy nem ember vagyok. Egy Eufória nevű bolygóról származunk, de több példányunk él a Marson, és most már a Földön is, egészen pontosan... - hirtelen előkap egy jegyzet füzetet fehér ingét takaró, fehér orvos szerű köpenyének zsebéből. - 4010 óta. - tolta elém a fehér, halvány kék vonalakkal tarkított füzetét, miután lapozott benne párat.

- Ezt nem hiszem el... - sóhajtok, és alig kapok levegőt. 3010...Hogy mivan? A legutóbbi emlékem, hogy tesi órán vagyok a tükör előtt 2015-ben!

- Mi van? - nevet az előttem álló szőke, akinek még mindig nem tudom a nevét.

- Nem értem hogy kerültem ide. Legutóbb még 2015-ben voltam...hogy lehet most 3010? - kérdezem értetlenkedve a levegőt kapkodva, miközben neki dőlök egy közeli falnak, ami úgy néz ki mint a tenger hullámai.

- A Laborban megpróbáltunk kapcsolatba lépni egy emberi lénnyel, mivel úgy érezzük, szükségünk van a segítségükre, de a legtöbbjüket elégettük amikor idejöttünk, a másik felét pedig a Marsra telepítettük. - olyan komoly arccal mondja, hogy elhiszem neki kérdés nélkül - Csak hogy, most felmerültek bizonyos problémák, ezért vissza akarjuk hozni őket. - sóhajt - De a mostani Marson élő emberek nem olyanok mint a régiek. - értetlenül pislogok rá. Hideg zuhanyként ért ez az egész, és nagyon úgy éreztem bármelyik percben összezuhanhatok. - És egyébként egészen pontosan 4015-öt írunk - újra elmosolyodott, bár ez jelentősebb halványabb volt, mint az eddig látott mosolyai.

- Ó, bocsáss meg, még be sem mutatkoztam! A nevem Leonard Aram! - újra megjelenik az arcán az a gödröcske, majd a kezét nyújtja felém. Majd mikor nem csinálok semmit, mert még mindig nem térek magamhoz, és nem tudom mit kellene tennem, felhúzza a szemöldökét - Ó, bocsi, nem így szokás? Pedig úgy emlékeztem, hogy az embereknél ilyenkor ez a szokás... - látszik rajta hogy komolyan megbánja a dolgot, mintha legalább lerókázott volna, ezért gyorsan megrázom a fejem, és igyekszem magamhoz térni, majd gyorsan a tenyerébe helyezni a tenyerem.

- Lucy Douglas vagyok - arra gondolok milyen buta egy helyzet ez, ezért hozzá teszem - legalábbis az emlékeim szerint - elneveti magát, de rajtam tartja a pillantását, amitől fontosnak érzem magam a szemébe, és ez valahogy büszkeséggel tölt el.

- Kedves Lucy Douglas, kérem, legyen kedves velem eljönni velem a Laborba! Ott majd tájékoztatjuk miért van itt, és hogy hogy mehet haza! - úgy gesztikulál, hogy muszáj nevetnem. Majd a kezét nyújtja, ahogy a régi filmekben az inasok csinálják a királynőknek. Elmosolyodok, és annak tudatában, hogy amúgy sem tudnék mit csinálni, a tenyerébe mélyesztem a tenyerem, s újra érzem azt a furcsa, hűsítő érzést, ami az egész bensőmet átjárja.

- Mik ezek a fekete valamik fölöttünk? - kérdezem, amikor már egy ideje úton vagyunk, és erősebben megszorítom a kezét, miközben ő finoman vezet előre, mert még mindig félek azoktól a repülő valamiktől a magasban.

- Azok az űrhajóink. - követi a tekintetemet az égre, az egyik repülő masinára, majd tekintete újra az arcomra vándorol, ahogy az enyém az övére - Az a nevük, hogy YX0000, és a levegő megtisztítása a feladatuk. A lézer fények, amit kilövellnek magukból, megtisztítják a levegőt a káros anyagoktól és védik a Földet a globális felmelegedés okozta veszélytől. Vagy 1 évig kísérleteztünk azon, hogy lehetne megtisztítani a levegőt, mikor feltaláltuk őket. Nem szeretnék dicsekedni, de az én találmányaim voltak - ekkor újra megjelennek az arcán a gödröcskék, amitől akaratlanul is az én arcomra is mosoly kúszik.

- És hogy változhattál át abból a zöld valamiből emberré? Most akkor melyik vagy te?

- Az az alakom a rendes alakom. Úgy születtem, és úgy is éltem le az életem nagy részét, de mikor a Földre kerültünk, kifejlesztettük az alak váltás képességét, aminek segítségével feltudunk venni egy majdnem tetszőleges emberi alakot.

- Hogy érted hogy majdnem tetszőleges? - felvonom a szemöldökömet, és érdeklődve nézek, mert kezd izgatni ez az UFO téma.

- Úgy, hogy ez nem olyan mint egy öltöztetős JÁTÉK amibe kiválaszthatod a hajad színét, a szemed színét, és a hajad formáját. Itt a külsőd pontos megfelelője a léleknek. Így alkottuk meg - vont vállat, és hirtelen kezdtem a rajongójává válni. Ha olyan tökéletes a lelke, mint a külseje, akkor ő egy angyal - Így mind megbízunk egymásba, és senki sem kérdőjelezi meg a szavunkat, hisz minden a külsőnkre van írva. Például, akiknek barna vagy sárga szemük van, azok szenvedélyesek, vadak, és törtetőek. Akiknek zöld a szemük, azok szelídek, kedvesek, s empatikusak.... - folytatta volna, de a szavába vágtam

- És mi a helyzet a kék szeműekkel? - ismét habozott, mint ha nem akarna válaszolni a kérdésemre. Nem magam miatt kérdeztem, nekem zöld színű szemem volt. Miatta kérdeztem. Többet akartam tudni róla, a lehető legtöbbet.

- A kék szeműekről azt mondják, hogy a végletekig megértőek, türelmesek, és higgadtak, de mindemellett nagyon érzékenyek, és megtépázottak. Amolyan végzet asszonyai. - felém nézett, össze húzta a szemeit, és akkor én is láttam... - jegesek. - a szívem hatalmasat dobbant a mellkasomban, melegséget éreztem belülről. Szerettem volna átölelni, de tulajdonképpen még mindig csak egy idegen volt.

- De ugyan így igaz ez a hajszínekre is, azok is egy tulajdonságot hordoznak magukban. - sóhajtott fel hangosan, a kezeire tekintve az arcomról.

- Egyébként, hogy néz ki az a...Labor? - igyekeztem gyorsan témát váltani, mert éreztem, hogy kínos neki a téma. Talán érzékeny pontjára tapintottam, és mivel nem akartam a lelkébe gázolni, ezért inkább tereltem a szót. De amikor a furcsa, átlátszó, egyenesbe menő útra tekintettem, egy hatalmas, fehér, ovális szerű, üveg épületet láttam pár méterre magasodni, tudtam hogy az lesz az.

- Óóh...

- Bizony, az lesz az! - vágta rá Aram, még mielőtt kérdezhettem volna.

- Gondolat olvasó is vagy? - felé mosolyodtam. Nem hittem igazán, hogy gondolat olvasó, inkább csak hogy értelmes, intelligens, udvarias, és figyelmes, de attól még meg kellett kérdeznem, mert ebbe a világba nem volt lehetetlen.

- Nem, az még nem - bájosan vissza mosolygott, újra felmelegítve a bensőmet, miközben beléptünk a furcsa épület hatalmas elektromos ajtaján, ami Aram hangjára NYÍLT ki.

Egy lift vezetett fel minket legalább 200 emelet magasan. Fullasztó, és kínos volt 200 emelet magasan csöndben állni egy olyan srác mellett mint ő, még akkor is, ha csak meredt maga elé, és egyáltalán nem próbált meg beszéltetni, vagy jelezte azt hogy unalmas a társaságom. Én beszélgetni akartam vele, többet akartam tudni róla, mert túl érdekesnek tűnt ő, és ez a világ ahhoz hogy csak úgy egyszerűen tudomást se vegyek róla. Szemeim alaposan végig mérték. Az arcát, a szélles vállait, a dereka ívét, mindent. S csak a 100 emeletnél jöttem rá, mennyire szánalmas vagyok. Elöntött a forróság az ostobaságom miatt, és azt követően ugyan úgy bámultam csak magam elé mint ő, miközben próbáltam palástolni múlni nem akaró zavaromat. Mintha a lift fülke egyre csak kisebbedet volna, a köztünk lévő távolsággal együtt.

- Főnök, ő itt Lucy Douglas! Ő reagált először amikor a jeleket küldtük! - jelentette udvarias, tisztelettudó hangon Aram egy magas, kigyúrt, fekete-szürke szemű, és nagyjából ugyan ilyen hajú, szemüveges fickónak.

- Rendben, azonnal kapcsoljátok le a gépeket! - utasította a főnöknek nevezett fickó Aramot, aki villám gyorsan egy furcsa szerkezet mellett termett. Két fekete végpontjai között kék, fehér villámok csapdostak, egészen addig, amíg Aram oda nem lépett. Fogalmam sem volt, mit csinálhatott, de a villámok lassan elaludtak, majd teljesen lecsitultak.

- Vigyük őt a Műterembe! - jelentette ki a fekete hajú pasas, majd hirtelen előre indult, majd egy addig láthatatlan csillogó, és fénylő kapun haladt át. Követtük Aramonnal. Egy sokkal emberibb hellyel találtam magam szemközt. Úgy festett mint egy könyvtár, csak hogy itt a megannyi könyv mellett, fegyverek voltak kitűzve, valamint az ajtóval szembeni asztalon egy P38-as náci pisztoly hevert.

- A nevem William, és azért hoztunk ide téged, hogy megmutasd nekünk, hogy tudnánk használni ezeket - körbe mutatott a kör alakú termen, majd lassan a kezembe adta a P38-ast. Fölnéztem a hatalmas kupolára, ami alatt álltuk a P38-assal, majd William arcára, és a kezében tartott fegyverre kúszott a pillantásom - a bolygóinkat támadás érte, és bár megtudjuk magunkat védeni a Marson, vagy az anya bolygón, a Föld ózon rétege miatt, az ottani fegyvereink itt hatástalanok. Szükségünk van a segítségedre, különben elveszítjük a háborút.

- Mi...milyen háborút? És miért pont nekem kellene segítenem? - fakadtam ki. Egy egyszerű 16 éves lány vagyok és voltam, aki az életében minden lehetséges dolgot elrontott. Marhára nem volt kedvem egy háborúhoz, ahhoz meg aztán végképp nem, hogy egy egész bolygó sorsa függjön tőlem....

- Már fél éve próbáljuk fel venni a kapcsolatot valakivel, és egyedül te reagáltál a jeleinkre. - szólalt meg a hátam mögött álldogáló Aram, akinek szőke fürtjei, most rendezetlenül lógtak a szeme közé, és hangja feszülten csengett a poros könyvek, s fegyverek társaságában

- Ha lehetne, megoldanánk mi magunk is, de mi még csak hasonlókat láttunk... - magyarázta William. Kétségbeesettnek tűnt, és akkor úgy gondoltam, segíteni akarok, de aztán eszembe jutott valami...Dühösen a William mögötti asztalra csaptam a tenyerem, ahol a P38-as hevert.

- Kipusztítottátok a fajtámat...megöltétek az összes embert a földön, és a saját képetekre, magatokhoz hasonlóvá tettétek őket... - a hangom robbanás volt az addig csendes, csak madár csicsergést ismerő térben. De aztán lehalkult, és csak feszülten szűrtem a fogaim között a hangot - egy okot mondj, hogy ezek után miért bízzak meg benned!

- Te elmondat neki?! Miért mondat el neki, Aram! Megmondtam hogy ne mondj neki semmit, csak hozd ide!! Mi nem volt ebbe világos! - förmedt rá Aramra, olyan mérhetetlen haraggal, és hangerővel, hogy egyből inamba szállt a bátorságom, és a kezeimet a testem mellé engedtem. Ugyan akkor pedig nem értettem, miért van így kiakadva rá. Idegesített, hogy így beszél hozzá, amikor ő biztosan pontosan tudja, min kellett keresztül mennie; hogy miért kék a szeme. Én nem tudom. Fogalmam sincs. Csak pár perce hogy találkoztunk, még is kiráz a hideg ha a szemeibe nézek.

- Nem volt más választásunk... - Aram hangja most is higgadt volt, és fegyelmezett. Úgy simogatta dühtől izzó bőrömet, mint nyári forróságban simogató szellő. Hátra néztem rá a vállamon keresztül. Az arca elkeseredettséget, megbánást tükrözött, és mintha nem lenne ínyére ez az egész, ami körülötte zajlik. Nem tartozott ide. Nem tudtam, honnan szedem ezt, de ez éreztem amikor ránéztem az arcára. - Az emberek gonoszak, önzőek, műveletlenek, forró fejűek, kétszínűek, és megbízhatatlanok. Mi, az Eufória szülöttei, a tisztaságra törekszünk. Nap mint nap, különböző csatákat vívunk magunkkal, az elménkkel, a szívünkkel, hogy jobbak és jobbak legyünk. Nem tűrhettünk meg egy olyan tisztátalan fajt a köreinkben mint az emberek. - a tekintete fagyos volt. Sikerült magából minden érzelmet kiirtania. Sírni támadt kedvem ha rá néztem. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez az igazi arca...

- De ami a legfőbb bűnük, amiért végső soron lakolniuk kellett... - William Aramra pillantott, mire az lesütötte a szemét, és egy nagyot nyelt.

- Képtelenek lemondani az álmaikról. - újra felemelte rám a tekintetét, és akkor láttam a szemébe valamit. Valami megfoghatatlant, valami megmagyarázhatatlant, amitől tudtam - éreztem , - hogy nem ért egyet, hogy csak egy tőr volt a szívébe, hogy legszívesebben porig égetné ezt az egész Labor nevezetű helyett, vagy legalábbis az őrült szabályait.

- Akik mégis képesek voltak rá, azokat a Marsra szállítottuk boldog túl élőként. Az ő leszármazottaik élnek most azon a bolygón.

- Képes voltál megölni egy halom embert, csak azért mert mernek álmodni? Csak azért mert vannak vágyaik? - teljesen kifakadtam, és nem bírtam megállni, hogy ne nézzek William fekete szemeibe, vagy hogy ne emeljem föl a hangom. Képtelen voltam nyugodt maradni. Az álmaim voltak az egyetlenek amik életben tartottak a 16 év alatt...

- A vágyak megfertőzik az elmét. Ha vágyaid vannak, bármit képes megtenni azért hogy elérd amit akarsz. Képes vagy ölni, árulni, és hazudni is érte! Ez a baj a vágyakkal! - szűrte a fogai között a hangot William, egy lépést közelebb lépve felém. Éreztem hogy a szemei szikrákat szórnak, és tudtam, ezúttal sikerült komolyan felbosszantanom, de nem foglalkoztatott.

- De ha képes volt embereket ölni, kiirtani egy másik fajt, csak azért mert mások mint maga, csak azért mert másképp gondolkodnak, akkor maga sem jobb nálunk! - vágtam a képébe, ugyan olyan feszült hangon, mint ahogy az előbb ő nekem. William össze szorította a fogait, a homlokát ráncolta, és nagyon úgy éreztem hogy megfog ütni, és talán meg is tette volna, de Aram előre lépett egy határozott lépést

- William! - szólt rá határozottan, és erőteljesen. Szinte ott állt mellettünk, hogy ha William karja a magasba lendülne, megfoghassa a karját. William hangosan felszisszent, majd elfordult tőlem, és hangosan az asztalra vágta a P38-ast. Levegőért kapkodtam, és egy hatalmasat ugrottam ijedtem be, Aram biztonságot jelentő karjaiba.

- Innentől rád bízom! Beszélj vele... - hátra nézett ránk a válla mögött - benned megbízik! - Aram engedelmes bólintott, én pedig hálás voltam, amiért nem kell tovább élveznem William társaságát.

2.rész

Csendesen sétáltunk egymás mellett a Labor mögötti kertben, ami egy hatalmas részen terült el, a civilizációtól furcsa zajától. Az a hely normálisnak, és furcsán valóságosnak tűnt egy űrlény mellett sétálgatva. Nem volt semmi más, csak élénk zöld fű - amiből ritkásan kikandikáltak a százszorszépek fehér fejei -, és a fölöttünk ragyogó kék ég - úszkáló, fekete csészealjak nélkül , - és gyönyörű, vékony törzsű nyár fák.

Lehajtott fejjel sétáltam Aram mellett. Feszült voltam, és nem mertem a szemébe nézni, mert fogalmam sem volt mit gondoljak róla. Az egyik felem azt súgta, hogy megbízhatok benne, de a másik felem hevesen tiltakozott a gyönyörű szép kék szemei, és a bájos mosolya ellen; nyomasztóan azt suttogta "ne bízz benne".

- Figyelj, tudom mit gondolsz... - egy fenét...még csak nem is ismersz! - Azt gondolod, hogy William egy képmutató, erőszakos idióta, de nem az! - magyarázta hevesen, végre felém fordítva a fejét a földről, miközben egy fűszálat csavargatott a kezében, amiről arra következtettem, hogy ez pont olyan szenvedés mint nekem, és ez furcsán dühített. Megtorpantam, mire ő is megállt és, szembe nézett velem. Tetszett, hogy másokkal ellentétben, ő a szemembe néz, miközben velem beszél.



- Nem érdekel William, egyszerűen csak haza akarok jutni! Nem akarok segíteni valami olyasvalamibe, amit nem tartok helyesnek...Még csak azt sem tudom, hogy miért akarnak titeket elpusztítani az a másik faj...gondolom, nem ok nélkül... - hadonásztam, és csapkodtam a kezemmel, de a hangomat igyekeztem féken tartani.

- Én meg értem, de hidd el, nem fog elengedni addig, amíg meg nem tudja, hogy működnek azok a fegyverek! Neki a népe fontosabb minden másnál...ha nem csinálod amit mond, egyszerűen csak megöl majd, és kész! - tágra nyíltak a szemei, közelebb hajolt hozzám, és össze tette a két tenyerét, mintha kérlelni próbálna aggódó tekintetével.

- Ugyan, mit érdekel téged mi van velem? Téged is csak az érdekel, hogy működő képesek legyenek azok a fegyverek nem? - hagytam egy perc szünetet, de válasz nélkül maradtam, talán fel sem fogta igazán mit várok vagy hogy mit mondok - Ne játszd meg magad! - mondtam végül felszisszenve, majd tovább mentem előre.

- Én csak...nem akarok több ember látni meghalni... - a hangja olyan elkeseredetten, és bűn bánóan csengett, hogy nem bírtam meg állni, hogy ne forduljak hátra. Lehajtotta a fejét, és az ujját birizgálta, talán zavarában, majd mikor észrevette hogy őt nézem, leengedte a teste mellé a kezét, és elfordította a fejét.

- Csak szeretnék véget vetni ennek az egész rémálomnak...annyi mindenkinek kellett már meghalnia miattunk, hogy most már azt sem tudom, hogy helyes-e amit csinálunk... - mondani akartam valamit, de nem tudtam, mire ő egyszerűen felsóhajtott, és a mögöttem lévő kovácsolt vas, fehér hintára ült, ami körül volt futtatva fehér rózsákkal, alatta pedig a fű, csupa fehér százszorszépekkel volt telis-tele. Igazán mesébe illő volt. Úgy festett a hintán, mint egy szobor, vagy mint egy angyal, pedig mindkettőtől igen távol állt.

- Amikor ide jöttünk, még biztos voltam benne hogy helyesen cselekszünk, de amikor láttam azt a sok emberi vért folyni, fel tettem magamnak a kérdés, hogy valóban megérdemlik-e, hogy mi mennyivel vagyunk jobbak nálunk... Ha megöljük azokat, akik az utunkban állnak, mi pont ugyanolyanok vagyunk, nem? - kérdő pillantással nézett rám, mintha én lennék a mindent tudó bárány - Nekünk szabad? Mi jogunk van kiirtanunk egy egész fajt?

- Miért mondod ezt el most nekem? - lassan leültem mellé. Éreztem ahogy a szellő finoman végig simít a bőrömön. Ez a halál könnyed érzés felszabadította a lelkemet a kezdeti feszengésből.

- Csak mert úgy éreztem, el akarom mondani. Mert úgy gondoltam, tudnod kell, meg mert.... - elfordította a tekintetét az arcomról - úgy éreztem, te megérthetsz.

- Én még csak azt sem tudom, hogy nekem mit kellene tennem.... - Aram felé kaptam kétségbeesett pillantásom. Nem aggódtam, nem igyekeztem elrejteni a szemeimben égő félelem lángját. Pontosan azt akartam, hogy lássa...nem akartam megtéveszteni azzal, hogy erősnek mutatom magam, miközben ő megmutatta a gyengébbik oldalát.


- Tedd azt, amit helyesnek gondolsz...légy okosabb nálam!

- De nem tudom mi a helyes....és egész életemben, folyton csak rossz döntéseket hoztam...

- Pont azért, mert ezt gondolod, tudom hogy jó döntést fogsz hozni... - mikor látta, hogy nem igazán nyugatot meg, hozzá tette - Ha nem tudod eldönteni mi a helyes, akkor tájékozódj szélesebb körben! - egy széles biztató, és nyugattó mosollyal felpattant mellőlem, és a kezét nyújtotta felém - Menjünk el egyet szórakozni! Közbe megismerhetsz minket, és elfelejtheted egy pillanatra ezt az egész őrületet! - elmosolyodtam, majd a kezébe csúsztattam a kezemet.

- Köszönöm - suttogtam halkan, miután felhúzott a hintáról. Megcsillant a szeme, újra megjelent az arcán a gödröcske miközben elkacagta magát, majd elindultunk vissza fele az úton, amerre jöttünk, valamerre, amit egyikünk sem ismert.
2015. július 06. 14:22 #432
- törölt felhasználó -    
Idézet (stengerkitti @ 2015.07.06. 13:02)
Nem szoktam ilyent kérni, de most leköteleznétek ha véleményeznétek ezt az írásomat. Komolyan szeretném minél jobbra, szóval nyugodtan írhatok negatívumot is csak véleményezzétek  pompom.gif  wink.gif  rohog.gif 
Üzenet a jövőből: Message from the Future 1-2

Nos, végre valahára be tudtam fejezni, így most már írok is róla egy kis véleményt tongue.gif Na, akkor elemezném a szereplőket először.
Lucy. Lucy az a tipikus csajszi, aki belecsöppent valamibe, amiből nem sok mindent ért, így kissé értetlen, ami olykor zavaró volt, de határozottan meg lehet szokni. Szóval attól, hogy véleményem szerint a történeted kissé szerencsétlennek vetíti, teljesen rendben van, de egy idő után meg lehet unni-legalábbis én megtudom-szóval azért "titkon" remélem, hogy a csajszi előbb-vagy utóbb "megerősödik" és talpraesettebb lesz smileeee.gif
Aram. Nem tudom, hogy miért, de ahányszor megszólalt én valahogy mindig A beavatottból már ismert Tobias-t képzeltem oda biggrin.gif Ami persze nem gond, mivel Tobias-t is bírtam és Aram is szimpatikus. Amibe nála beleköthetnék az esetleg a töéletessége laugh.gif Hogy lehet egy pasi ennyire tökéletes? xdd Ez persze nem gond. rolleyes.gif
William. Az a tipikus főnök alkat. Akit mindenki megutál tíz mondat után smileeee.gif De persze ez szintén nem minősül rossznak, hiszen az ilyen karakterek is kellenek ahhoz, hogy egy könyv ill. történet élvezhető legyen. thumbsup.gif
A történet. Nos, az elejébe belkötnék. Oké, azt tudjuk, hogy Lucy 2015-ből egy tornaóráról tűnt el, de azt nem tudtuk meg, hogy hogyan és azt sem, hogy milyen jeleket kapott, amire reagált, vagy, hogy egyáltalán hogyan reagált rájuk stb. Szóval engem ezek a hiányosságok zavartak. MAgával a történettel azonban nem volt semmi bajom, még azzal sem, hogy UFOk voltak benne, holott nem igazán kedvelem az UFO-s könyveket/filmeket/történeteket. De ebben kellemesen csalódtam smileeee.gif
És így a végére még annyit, hogy sok sikert a folytatásához wink.gif
1 felhasználónak tetszik: stengerkitti
2015. július 07. 15:31 #433
stengerkitti
stengerkitti
ಌ†Drømmende†ಌ
 
StátuszJa, ikke stress med kroppen din. Kropp er kropp og du er fin.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.01.10.
Hozzászólás: 1298
Csatolások: 596
Azonosító: 142983
Offline offline
Idézet (Sprite @ 2015.07.06. 14:22)
Nos, végre valahára be tudtam fejezni, így most már írok is róla egy kis véleményt tongue.gif Na, akkor elemezném a szereplőket először. 
Lucy. Lucy az a tipikus csajszi, aki belecsöppent valamibe, amiből nem sok mindent ért, így kissé értetlen, ami olykor zavaró volt, de határozottan meg lehet szokni. Szóval attól, hogy véleményem szerint a történeted kissé szerencsétlennek vetíti, teljesen rendben van, de egy idő után meg lehet unni-legalábbis én megtudom-szóval azért "titkon" remélem, hogy a csajszi előbb-vagy utóbb "megerősödik" és talpraesettebb lesz smileeee.gif
Aram. Nem tudom, hogy miért, de ahányszor megszólalt én valahogy mindig A beavatottból már ismert Tobias-t képzeltem oda  biggrin.gif Ami persze nem gond, mivel Tobias-t is bírtam és Aram is szimpatikus. Amibe nála beleköthetnék az esetleg a töéletessége  laugh.gif  Hogy lehet egy pasi ennyire tökéletes? xdd Ez persze nem gond.  rolleyes.gif 
William. Az a tipikus főnök alkat. Akit mindenki megutál tíz mondat után smileeee.gif De persze ez szintén nem minősül rossznak, hiszen az ilyen karakterek is kellenek ahhoz, hogy egy könyv ill. történet élvezhető legyen.  thumbsup.gif 
A történet. Nos, az elejébe belkötnék. Oké, azt tudjuk, hogy Lucy 2015-ből egy tornaóráról tűnt el, de azt nem tudtuk meg, hogy hogyan és azt sem, hogy milyen jeleket kapott, amire reagált, vagy, hogy egyáltalán hogyan reagált rájuk stb. Szóval engem ezek a hiányosságok zavartak. MAgával a történettel azonban nem volt semmi bajom, még azzal sem, hogy UFOk voltak benne, holott nem igazán kedvelem az UFO-s könyveket/filmeket/történeteket. De ebben kellemesen csalódtam smileeee.gif 
És így a végére még annyit, hogy sok sikert a folytatásához  wink.gif

Igen Lucyvel biztos meg fog gyűlni a bajom. biggrin.gif Nem akarom hogy az a tipikus nő főszereplő legyen akit folyton védeni meg ilyenek szóval valószínű kicsit talpraesettebbé válik majd idővel biggrin.gif Amiket pedig mondtál hogy hiányoznak azokat majd valahogy megpróbálom a jövőben hozzá toldani a történethez biggrin.gif Köszönöm a véleményt és a jó kívánságot (ha lehet így fogalmazni biggrin.gifD ) Igyekezni fogok biggrin.gif ^^
2015. július 07. 19:34 #434
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Idézet (stengerkitti @ 2015.07.06. 11:55)
Nem volt rossz kezdés feltéve hogy valami komolyabb szerepet szánsz majd a történetben a lány unokatesójának Lukenak. Kicsit nekem sok volt az "Anya" szó ismétlése egy szöveg részen belül. Amikor Macey anyja leül a lánya mellé. Próbálj meg kicsit választékosabban egy rövid szövegrészen belül mert egysíkúvá teszi. Például amikor azt mondja "Anya, ki más?" akkor egyrészt kicsit már akkor eljön a szóismétlés más részt pedig talán a vessző helyett jobban mutatott volna három pont ott de talán felesleges is a megszólítás. A másik hogy nem igazán értem miért borult ki ennyire Macey. Értem, hogy az apja hívta úgy utoljára de azért szerintem senki sem borulna ki így hasonló esetben hanem inkább elérzékenyülne vagy valami. Kicsit nekem Macey hisztisnek hat, de végülis ebből még előnyt is kovácsolhatsz hiszen egy regény alapja a jellem és a karakter fejlődés is wink.gif Az "Anya tovább mosolyog. " helyett is lehet volna mást írni mert ez így nekem kicsit száraz. Amikor az unokatesójával beszél azt lehetett volna kicsit részletesebbre mint már írtam Maceynek nem kellett volna így kiakadnia főleg ha azt akarod hogy érezhet legyen közöttük az erős kötelék. Ha valaki szeret valakit olyan belsőségesen mint ahogy leírtad Luke és Macey viszonyát akkor nem ordítják le egymás fejét mindenféléért mert elnézőbbek egymással. Hogy fogalmazzak...kicsit olyan szappanoperás lett ez az apja körüli rész. Nem kell eltúlozni az érzelmeket. Ami viszont nagyon tetszett hogy látszik hogy igyekeztél és hogy apró részletek leírva. Mindent eltudtam képzelni pontosan szóval ilyen tekintetben ügyes volt bár néhány helyen lehetett volna részletesebb is. smileeee.gif 
Szeretném megköszönni hogy megkértél hogy írjak véleményt és bocs hogy ilyen sokáig tartott hogy reagáltam rá csak nem nagyon volt szabadidőm. Nyugodtan kérj meg máskor is számíthatsz rám smileeee.gif Én magam se vagyok még mestere az írásnak de nagyon szeretek kezdőket segíteni smileeee.gif (tudod, kritizálni mindenki nagyon tud, ahhoz nem kell sok ész  tongue.gif  rohog.gif ) Igyekszek mindig olyan véleményt írni aminek hasznát vehetetted majd később mert ha én véleményt kérek én is azt várom el. Sajnálom ha úgy érzed kicsit több a rossz mint a jó de ez nem azért van mert ügyetlen vagy, vagy mert rossza mit írsz. Azért van, mert fejlődnöd kell és csak a hibákból lehet tanulni smileeee.gif Mindenesetre köszönöm hogy elmondhattam a véleményemet és remélem ha nem is nagyon de legalább egy kicsit hasznos volt smileeee.gif


Először is köszönöm,hogy szántál rám időt,nagyon kedves vagy:) Több szerepet is szánok neki.Hát ez az unokatestvéri lánc tényleg bonyolult,nem akarom,hogy pszichopatának nézz,de én is ezt csináltam volna.Ahhoz képest,hogy én is elég szoros barátságba voltam az unokatestvéremmel,most egy levél miatt haragszik rám laugh.gif Mindegy,nem is a magánéletem most a fontos.
Tudom,a szóismétlést én is észrevettem,miután kiraktam,bocsánat blush.gif
Illetve azért is bocsánat,hogy későn reagáltam a véleményedre,de nem vettem észre eddig,hogy írtál blush.gif
Köszönöm a véleményed.Igazából furának tűnhet,de jobban értékelem ezt az építő kritikát,mint hogy valaki a szemembe hazudva azt mondja,hogy "Jó,folytasd" és én meg naivan elhiszem.Köszönöm a tanácsaidat is,hát igen még csak 3 éve írok,szóval elég kezdő vagyok még,de fejlődök,mert 3.-ban One Directionös minőségen aluli Fanfictiont írtam rohog.gif Hát,biztos nem adnám még egyszer a nevem ahhoz a "remekmű"höz.
1 felhasználónak tetszik: stengerkitti
2015. július 07. 20:04 #435
- törölt felhasználó -    
Idézet (Sprite @ 2015.07.03. 12:16)
Alive And Stereo
Gyilkos
Első részlet
Az egész napom szörnyű volt. Horror filmbe illő. De akkor az elejétől...
Reggel mikor felkeltem, kezdődött az egész, ugyanis egy szál, hervadt rózsa volt az ágyamon. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mivel a kicsik bárhonnan behordhatták. Ki is dobtam. Ez után lesiettem és ekkor megláttam a hervadt rózsa csokrot az asztalon. Meg is van! Biztos innen hozták fel a tesóim. Ezzel le is zártam a dolgot. Fogtam magam és az esős idő ellenére gyalog mentem suliba. Mire odaértem, rendes vihar tombolt odakint és mivel elég korán volt, a portás előttem nyitotta ki a sulit, hogy én, Navid, Avery és Justin bemehessünk. Mi hárman a szekrényeink felé lépkedtünk, Justin pedig behúzott a WC-be, hogy gondolom elszívjon egy cigit. Mivel a szekrényeink egymás mellett vannak, folyamatosan dumáltunk Navidékkal miközben berakodtunk, majd a táskámmal a hátamon indultunk meg az osztály felé, ahol miután benyitottam, kisebb szívrohamot kaptam. A többiek persze nevetségesnek találták. Én nem. Az egész terem fullban tele volt vörös rózsákkal. Míg ők röhögtek, addig én kiszóltam a takarítóknak, hogy csináljanak valamit. Rettentően ideges voltam, mivel beugrottak Rachel szavai. Hogy mi lesz ha nem csináljuk végig a feladatainkat. Idegességemben belenyúltam a zsebembe és miután konstatáltam, hogy a cigim a helyén van, bementem a WC-be. Senki nem volt ott, csak egyedül én. Holott előbb még Justin is bent tartózkodott...Nálunk egyébként a WC úgy néz ki, hogy a női és a férfi is egyben van és az egyik fal tele van aláírásokkal meg ilyenekkel.Miután rágyújtottam, ezeket nézegettem és ekkor megláttam. A falra egy hatalmas vörös rózsa volt grafitivel felfestve. Megtántorodtam, majd behátráltam az egyik fülkébe és bezártam az ajtót. Lehajtottam a WC tetejét és ráültem. Kezem idegesen remegett miközben a cigit szívtam. Ekkor bejött valaki, mire felhúztam a lábamat, hogy ne lássa, hogy itt vagyok. Bement a mellettem bal oldalon levő fülkébe. Ilyenkor áldottam az eget, hogy abba a fülkébe mentem be, ahol a fal a plafonig fel van falazva valami csövek miatt vagy mi. Lent pedig csak 5cm rés van, ahol belátni. Ekkor megint bejött valaki és a jobb oldali fülkébe ment be. Pont ekkor éreztem meg, hogy gond van, így ki akartam menni, ekkor azonban bejött még valaki, így visszafordítottam a kulcsot és a cigimmel a kezemben visszaültem az eredeti pozíciómba. Ekkor az a valaki az árnyékából ítélve megállt a fülkém előtt. Lehajlította, lassan a kilincset, majd mikor tudatosult benne, hogy zárva, elsétált és megengedte a csapot. Majd visszajött. A csap teljes erejével folyt, ezzel tompítva bármilyen hangot, ami kívülről behallatszik, illetve ami kihallatszik. Kezem remegése miatt leejtettem a cigit, ami füstölögve az ajtó alá esett. Ekkor a kint álló ismeretlen benyúlt érte és kivette, majd egy rózsát csúsztatott be a helyére. Ebben a pillanatban a mellettem levő ajtók kivágódtak és lépéseket hallottam, majd puff. Valaki belerúgott az ajtóba, amitől az behorpadt. Kiáltottam egyet, de hiába. Tapasztalatból tudom, hogy a WC hangszigetelt és még a csap is folyt.. Ekkor pedig víz szivárgott be a rések alatt, majd lépéseket hallottam. Nem lehettem biztos, hogy kimentek, de kinyitottam az ajtót. A WC vízben állt, én pedig nagy nehezen kiverekedtem magam. Mikor ajtót nyitottam, a víz egy része kifolyt, mire a folyosón tartózkodó diákok nagy része rám nézett. Én csak a falnak támaszkodtam és végigcsúsztam a fal mentén, majd lehuppantam.
-Nate!-sietett oda hozzám Kylie-Jól vagy?
-Aha-tápászkodtam fel. A kifelé áramlóvíz eláztatta a cipőmet. Mindenki másnak száraz volt. Kivéve engem és Justin-t. A tekintetem ráemeltem, így pont összetalálkozott a szemem az ő hideg szemeivel. Szótlanul felkeltem és az osztály felé indultam, ahol átvetettem a cipőm.

Alive And Stereo
Gyilkos
Második részlet:

-Nate!-sietett oda hozzám Kylie-Jól vagy?
-Aha-tápászkodtam fel. A kifelé áramlóvíz eláztatta a cipőmet. Mindenki másnak száraz volt. Kivéve engem és Justin-t. A tekintetem ráemeltem, így pont összetalálkozott a szemem az ő hideg szemeivel. Szótlanul felkeltem és az osztály felé indultam, ahol átvetettem a cipőm.

Délután meló előtt úgy döntöttem, hogy inkább engedek a videóknak mint sem, hogy kinyúljak, így rámentem az oldalra és kizárásos alapon a kód helyére beírtam a "rózsa" szót.
Nocsak! Nocsak! Mi az, Nate? Csak nem megijesztettek a kis játékszereim? Gondoltam, hogy így fogsz tenni. Hogy semmibe veszed a kérésem.
Ez nem kérés volt, Rachel. Utasítás.
Mint amikor kilencedikben elvettem a szüzességed-nevetett.
Erre nem akartam emlékezni.
Na, de mindegy. Gondolom logikusnak gondoltad a "rózsa" jelszavat. Igen. Logikus. De nem azért amiért gondolod...Nem az én "jelem" a rózsa.
Akkor kié?
Az tény és való, hogy bizonyára a játékszereim ijezgetnek téged, de a rózsa nem az én jelképem. Hanem az övé . Ezzel kezdi. Utalgat, megijeszt...Majd a családodat. Végül meg is ölhetnek. De én segíthetek, Nate.
Már belekevertél. Már nem segíthetsz.
Mindent tudnak rólad. Ne kérdezd honnan. Tudják. Éppen ezért lesz nehéz dolgod. Engem 9. nyara óta sanyargattak. Éppen ezért ki kellett találnom egy tervet. Egy tervet ami...ami...halállal végződik. Én válalkoztam erre. Hogy megmentsek mindenkit. De főleg azokat, akik ezen a blogon szerepelnek. Téged is, Nate. De aztán fordult a kocka. Pár hete megtudták, hogy öngyilkosságra készülök. Sokadszorra. És megfenyegettek, hogy ha megölöm magam, akkor gondban lesztek. De nem tehettek semmit. A kulcs az enyém. Ez egy játék, amit ők irányítanak. Egy játék amiben én vagyok a főszereplő, ti pedig a mellékszereplők. Egy játék, aminek a végén nincs Happy End. Inkább Depi End. A markukban tartanak mindenkit, pedig ők sem tudják, hogy mit keresnek. Éppen ezért kell nekik minden ami átmegy az oldalon lévők keze között. Nate, ők ölni is képesek. És fognak is. Ha megakarod védeni a családod és a barátaid, akkor beszélj Justin Roberts-szel. Nála van a gyűrűm.
Justin-nál? Neki mi köze van ehhez?
És ha meg van, akkor tudod. Vidd el anyunak és kérdezz rá a síromra. Ott majd lesz számodra valami...Addig is légy jó!

Melóban a pultnak támaszkodtam és a bálnát néztem, aki egy málnás shake társaságában olvasott. Már nem olyan kövér, mint volt. Határozottan lefogyott. Többé már nem fog rá illeni a "bálna" jelző. Ahogyan így bámészkodtam, Justin bejött az ajtón.
-Justin!-szóltam oda neki, mire odajött-A gyűrű?-kérdeztem.
Belenyúlt a zsebébe, majd úgy adta oda, mintha kezet fogtunk volna. Zavartalanul a zsebembe csúsztattam, majd ő tovább ment, én pedig elmentem leszedni egy asztalt.

Délután hamarabb elmentem a melóból és elmentem Rachel-ék házához. Az egész ijesztő volt. Kék színe most nem barátságosan, hanem komoran magaslott előttem. Ablakaira függöny volt húzva, a ház oldala mellett pedig hervadt csokrok, kialudt gyertyák hevertek. Rachel emléke. Nyeltem egyet és becsengettem. Pár perc várakozás után Mr. Hanggins nyitott ajtót.
-Nate!-mondta meglepetten, de azért mosolygott.
-Heló Mr. Hanggins...Megtaláltam magamnál Rachel gyűrűjét.
Felfelé kezdett pislogni, majd az emlék felé bökött:
-Tedd oda!
-De...Oda szeretném adni Mrs. Hanggins-nek...Kérem-rukkoltam elő vele.
-Lora és én...Válunk.
-Micsoda?-kérdeztem.
-Van valakije-mondta könnyes szemekkel.
-Oh-sóhajtottam.
-Szóval, Nate...Menj el!
-Akkor legalább a sírjához tehessem oda!
-Argh!...-forgatta a szemeit-A St. Thomas temetőben van-csukta be az ajtót, én pedig mosolyogva fogtam egy taxit.
1 felhasználónak tetszik: Cute girl 998
2015. július 08. 17:04 #436
stengerkitti
stengerkitti
ಌ†Drømmende†ಌ
 
StátuszJa, ikke stress med kroppen din. Kropp er kropp og du er fin.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.01.10.
Hozzászólás: 1298
Csatolások: 596
Azonosító: 142983
Offline offline
Idézet (Lovatics04 @ 2015.07.07. 19:34)
Először is köszönöm,hogy szántál rám időt,nagyon kedves vagy:) Több szerepet is szánok neki.Hát ez az unokatestvéri lánc tényleg bonyolult,nem akarom,hogy pszichopatának nézz,de én is ezt csináltam volna.Ahhoz képest,hogy én is elég szoros barátságba voltam az unokatestvéremmel,most egy levél miatt haragszik rám laugh.gif Mindegy,nem is a magánéletem most a fontos.
Tudom,a szóismétlést én is észrevettem,miután kiraktam,bocsánat blush.gif 
Illetve azért is bocsánat,hogy későn reagáltam a véleményedre,de nem vettem észre eddig,hogy írtál blush.gif 
Köszönöm a véleményed.Igazából furának tűnhet,de jobban értékelem ezt az építő kritikát,mint hogy valaki a szemembe hazudva azt mondja,hogy "Jó,folytasd" és én meg naivan elhiszem.Köszönöm a tanácsaidat is,hát igen még csak 3 éve írok,szóval elég kezdő vagyok még,de fejlődök,mert 3.-ban One Directionös minőségen aluli Fanfictiont írtam rohog.gif Hát,biztos nem adnám még egyszer a nevem ahhoz a "remekmű"höz.

Hát azt megértem biggrin.gifD Az 1D...na mindegy inkább hagyjuk _nevet.gif
Szívesen tettem smileeee.gif Tényleg nekem is jólesik hogy írhatok másoknak smileeee.gif Igen ez a "Jó, folytasd" nekem már teli van velük a padlás és föl áll a hátamon a szőr amikor ezt kapom vissza amikor azt mondom valakinek hogy írjon véleményt biggrin.gif Az nem vélemény hogy jó folytasd rohog.gif Azt tipikusan azok írják szerintem akik finoman szólva csesznek az egészre és el sem olvasták úgy hogy én azokat komolyan se veszem... biggrin.gif Az elején még elhittem de azóta rájöttem hogy... mindegy biggrin.gif Akkor már inkább ne írna az illető semmit...többet segítene mindegy.
1 felhasználónak tetszik: Lovatics04
2015. július 09. 10:33 #437
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Idézet (stengerkitti @ 2015.07.08. 17:04)
Hát azt megértem biggrin.gifD Az 1D...na mindegy inkább hagyjuk  _nevet.gif 
Szívesen tettem smileeee.gif Tényleg nekem is jólesik hogy írhatok másoknak smileeee.gif Igen ez a "Jó, folytasd" nekem már teli van velük a padlás és föl áll a hátamon a szőr amikor ezt kapom vissza amikor azt mondom valakinek hogy írjon véleményt biggrin.gif Az nem vélemény hogy jó folytasd  rohog.gif Azt tipikusan azok írják szerintem akik finoman szólva csesznek az egészre és el sem olvasták úgy hogy én azokat komolyan se veszem... biggrin.gif Az elején még elhittem de azóta rájöttem hogy... mindegy biggrin.gif Akkor már inkább ne írna az illető semmit...többet segítene mindegy.


Szerintem is hagyjuk,mert megtámadnak a Directionerek minket biggrin.gif
Köszönöm még egyszer:) Igen,én is utálom ezeket,mert nem véleményt írtak.Én is komolyan vettem régen azokat,mostanra már inkább a normális véleményeket veszem figyelembe.Ha tetszik egy könyv,akkor sem azt mondta véleményként,hogy "Jó volt" és szegény író pedig véleményt várt.
1 felhasználónak tetszik: stengerkitti
2015. július 09. 11:43 #438
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Aki várta,aki nem,megjött a második rész,ami kora reggel játszódik.A harmadik rész pedig kicsit később fog.Építő kritikát,vagy bármilyen kritikát még mindig elviselek.Egy kicsit rövid lett,de így is,aki ismer,az tudja,hogy hétvégére terveztem,így ez a rész brutális csúsztatással van kint.Na,nem pofázok többet,úgyis a történetre vagytok kíváncsiak,nos hát nézzük mit alkotott Eszter.

2040.március 26. 5:30

Az éjjel megint keveset aludtam a Tábor miatt. Korán is kellett kelni, mivel az oda szállító vonat hat órakor indul.
Anyám hangját hallom, ezért a konyhába sietek, ahol anya a reggelimet csomagolja, mivel nincs étvágyam indulás előtt.
-Tessék-nyomja a kezembe a becsomagolt szendvicset.-Ne éhezz nekem a hat órás úton.
Elképedek.
-Hat órás út?!-majdnem kiejtem a kezemből a szendvicset.-Mit csinálok én hat órán keresztül?
-Elmegy az hamar-törli meg vajas kezét.
Előhúzom a fekete, gurulós bőröndömet és bele rakom a szendvicseket.
-Anya-nézek rá.-Szeretlek.
-Jaj, kicsim én is-mondja és megölel.
Csak ő maradt nekem.
Anya kivisz az állomásra, ahol rengeteg 13 éves lány várakozik a szüleivel. Legtöbben sírnak, vagy szomorúak, ölelgetik a családjukat, barátaikat, mások meg boldogan várják a kihívásokat. Természetesen én az első kategóriát erősítem.
Anya felé fordulok, aki a könnyeivel küszködik. Nem akar sírni, látszik rajta. Nem akar gyengének látszani előttem.
Megdörzsölöm a szemem én is.
-A Kiképző Tábor vonatja, hamarosan indul-hallom a hangosbemondóból.
Végig nézek a tömegen. Mindenki a családját ölelgeti, elbúcsúzik tőlük. Én is megölelem utoljára anyát, aztán a vonat felé indulok, majd felszállok.
Szerencsére találok üres helyet és le is kuporodok oda. Kinézek az ablakon és látom,hogy anya integet nekem.Visszaintegetek neki.
A szerelvény kigördül az állomásról.
Fejemet az ülésnek hajtom és szemlélődök a csodálatos tájon, ami mellett elmegyünk. Bevallom nem nagyon jártam még San Franciscon kívül, talán azért, mert nem tehettük meg. Miután apa meghalt, anyának egyedül kellett felnevelnie. Először irodán dolgozott, miután onnan kirúgták pincérként alkalmazták egy étteremben. Nem keresett sokat, pont annyit, ami elég volt, hogy ellássa magát és elsősorban engem. Fontos volt neki, hogy megfelelő anyagi körülmények között nőjek fel, hogy tiszta ruhába járjak és, hogy legyen mit ennem. Apa halála után minden megváltozott, felborult.
A telefonom rezegni kezdett, ami azt jelentette, hogy valaki hív.
Luke volt az.
2 felhasználónak tetszik: ilus1996, Cute girl 998
2015. július 09. 13:42 #439
stengerkitti
stengerkitti
ಌ†Drømmende†ಌ
 
StátuszJa, ikke stress med kroppen din. Kropp er kropp og du er fin.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.01.10.
Hozzászólás: 1298
Csatolások: 596
Azonosító: 142983
Offline offline
Idézet (Lovatics04 @ 2015.07.09. 10:33)
Szerintem is hagyjuk,mert megtámadnak a Directionerek minket biggrin.gif
Köszönöm még egyszer:) Igen,én is utálom ezeket,mert nem véleményt írtak.Én is komolyan vettem régen azokat,mostanra már inkább a normális véleményeket veszem figyelembe.Ha tetszik egy könyv,akkor sem azt mondta véleményként,hogy "Jó volt"  és szegény író pedig véleményt várt.

Igen nagyon kis vérengzőek tudnak lenni laugh.gif Viszont egy jó vélemény - legalábbis szerintem , - aranyat ér.
1 felhasználónak tetszik: Lovatics04
2015. július 09. 15:11 #440
Lovatics04
Lovatics04
jake edwards' buddy.
 
Státuszsick of losing soulmates
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 14.12.13.
Hozzászólás: 2260
Csatolások: 56
Azonosító: 237163
Offline offline
Idézet (Lovatics04 @ 2015.07.09. 11:43)
Aki várta,aki nem,megjött a második rész,ami kora reggel játszódik.A harmadik rész pedig kicsit később fog.Építő kritikát,vagy bármilyen kritikát még mindig elviselek.Egy kicsit rövid lett,de így is,aki ismer,az tudja,hogy hétvégére terveztem,így ez a rész brutális csúsztatással van kint.Na,nem pofázok többet,úgyis a történetre vagytok kíváncsiak,nos hát nézzük mit alkotott Eszter.
2040.március 26. 5:30
Az éjjel megint keveset aludtam a Tábor miatt. Korán is kellett kelni, mivel az oda szállító vonat hat órakor indul.
Anyám hangját hallom, ezért a konyhába sietek, ahol anya a reggelimet csomagolja, mivel nincs étvágyam indulás előtt.
-Tessék-nyomja a kezembe a becsomagolt szendvicset.-Ne éhezz nekem a hat órás úton.
Elképedek.
-Hat órás út?!-majdnem kiejtem a kezemből a szendvicset.-Mit csinálok én hat órán keresztül?
-Elmegy az hamar-törli meg vajas kezét.
Előhúzom a fekete, gurulós bőröndömet és bele rakom a szendvicseket.
-Anya-nézek rá.-Szeretlek.
-Jaj, kicsim én is-mondja és megölel.
Csak ő maradt nekem.
Anya kivisz az állomásra, ahol rengeteg 13 éves lány várakozik a szüleivel. Legtöbben sírnak, vagy szomorúak, ölelgetik a családjukat, barátaikat, mások meg boldogan várják a kihívásokat. Természetesen én az első kategóriát erősítem. 
Anya felé fordulok, aki a könnyeivel küszködik. Nem akar sírni, látszik rajta. Nem akar gyengének látszani előttem.
Megdörzsölöm a szemem én is. 
-A Kiképző Tábor vonatja, hamarosan indul-hallom a hangosbemondóból.
Végig nézek a tömegen. Mindenki a családját ölelgeti, elbúcsúzik tőlük. Én is megölelem utoljára anyát, aztán a vonat felé indulok, majd felszállok.
Szerencsére találok üres helyet és le is kuporodok oda. Kinézek az ablakon és látom,hogy anya integet nekem.Visszaintegetek neki.
A szerelvény kigördül az állomásról.
Fejemet az ülésnek hajtom és szemlélődök a csodálatos tájon, ami mellett elmegyünk. Bevallom nem nagyon jártam még San Franciscon kívül, talán azért, mert nem tehettük meg. Miután apa meghalt, anyának egyedül kellett felnevelnie. Először irodán dolgozott, miután onnan kirúgták pincérként alkalmazták egy étteremben. Nem keresett sokat, pont annyit, ami elég volt, hogy ellássa magát és elsősorban engem. Fontos volt neki, hogy megfelelő anyagi körülmények között nőjek fel, hogy tiszta ruhába járjak és, hogy legyen mit ennem. Apa halála után minden megváltozott, felborult. 
A telefonom rezegni kezdett, ami azt jelentette, hogy valaki hív.
Luke volt az.


Megjött a harmadik rész,remélem ez kárpótol benneteket, hogy ilyen sokáig húztam a másodikat.Jó olvasást mindenkinek.Kritikát még mindig elfogadok.

2040.március 26. 6:30

Megnyomom a zöld gombot, ezzel fogadom a hívást.
-Szia Luke-szólok bele.
-Szia Macey, én Luke anyukája vagyok-hallok a túloldalról egy női hangot.
Természetesen ismerem az édesanyát, hisz ő volt a nagynénjém. Nem sűrűn találkoztunk, mert keveset volt itthon, kint dolgozott Németorszába. Furcsálom, hogy unokatestvérem mobiljáról hív.
-Macey, azért hívlak, mert tudnod kell mi történt-sóhajt.
-Miért?-kérdezem.-Mi történt?
-Luke…-hangja sírós.-Az én egyetlen kisfiam, tegnap este meghalt-törik ki keserves sírásba.
-Nem… Nem, Luke nem hallhatott meg!-kiabálom sírva, mire páran felém is néznek.
-Gondolom mesélte, hogy rákos-suttog Luke anyukája.
-Rákos volt?!-egyre jobban ledöbbentem. Luke ilyet nem mondott nekem.-Nem. Soha nem mondta, hogy rákos lenne.
Arcom a kezembe temetem és sírok.
-Macey-szólít meg.-Luke hagyott neked egy levelet. Tudom, hogy elutaztál már, de, ha visszajössz, kérlek, gyere be a levélért.
-Természetesen-mondom, majd ajkamba harapok.
-Mennem kell, Macey. Kérlek vigyázz magadra.
-Megígérem.
A vonal megszakad, én meg ott ülök, mint egy rakás szerencsétlenség és bőgtem. Nincs kedvem semmihez, az egész utat át akarom sírni, nem érdekel, hogy mindenki néz. A könnyek folynak az arcomon. Elvesztettem őt is. Lekiabáltam a fejét és most nem tudom jóvátenni, mert meghalt. Úgy érzem magam, mint egy darab rongy, egy jelentéktelen senki, egy lúzer. Legszívesebben ezt az egész Tábort hagynám a francba, legszívesebben csak megölném magam.
Mennyi idő telt el? Fél óra, egy óra? Nem érdekel. Azt hiszem, vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor legkevésbé az idő számít. Egy olyan pillanat, amikor elveszítjük az idő érzékünket, nem érdekel, mennyi ideje csináljuk azt, amit csinálunk.
A sírás is ilyen. Nem számít mióta sírunk, az a fontos, hogy miért. Hisz az emberek sem azt kérdezik tőlünk, hogy mióta sírunk, hanem, hogy miért. Pedig az a miért néha fájdalmasabb, mint a mikor.
Hozzám senki sem jön oda, hogy mi bánt, de nem is bántam. Egyedül akarok lenni, nem tudok beszélni róla. Fáj, hogy így elment.
Hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy nem jutott eszembe az elmúlt időben felhívni anyát. Ő mindig kézzelfogható tanácsokat adott mindenben. De tudom, hogy ezt még talán ő sem tudta volna kezelni.
Egész úton csak bámulok kifelé az ablakon és sírok. Könnyeim a nadrágomra hullanak, ami következtében úgy tűnik, mintha vizes lenne.
Az idő minden sebet begyógyít, járt a fejemben. De ilyen sebet valaha be tud gyógyítani? Hiszen nem csak az unokatestvéremet veszítettem el, hanem a legjobb barátomat és lelki társamat.
Fogalmam sincs mit csináljak.
2 felhasználónak tetszik: ilus1996, Cute girl 998
26 oldal 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26
Hozzászólok Nem indíthatsz új témát!