Saját írások, novella, vers, bármi

Már megint fantasztikusat alkottál,nagyon jók lette az eddigi részletek is
A többieknek is mondom,hogy nagyon érdekes és tartalmas történeteket/részleteket/novellákat raktok fel,csak így tovább
Szerintem nemsokára majd én is rakok fel verset vagy egy novellát,mert sok ötlet gyűlik össze a fejemben,csak most gép/telóelvonásom van,tanulás miatt :/ de néha azért felnézek,és megdöbbentően jó "költemények" díszelegnek a fórumon

Már megint fantasztikusat alkottál, fogadd őszinte tiszteletemet. Remélem, egyszer kiadod.

hát én ezt írtam de nagyon béna szerintem lesz folytatása
Agusztus 31.
Most kezdtem életemben először naplót írni. Nem tudom hogy kezdjem. Talán az elejénél. A nevem Farkas Flóra. Szeretek írni , olvasni, énekelni és a nyáron egy sorozatban is szerepeltem. Ez egy másik történet, de leírom, mert az életem részévé vált ez is. A nyáron , amikor befejeztem az általánost,anyáék megígérték ,hogy elmegyünk Spanyolországba nyaralni. Voltam mindenfelé, főleg a tengernél. Ott sétálgattam, dudorásztam épp, amikor egy fiú megállított, aki az én hősöm volt(a sorozatban) azzal hogy nem akarok-e egy sorozatban szerepelni. Elmagyarázta , hogy egy éneklős,táncolós sorozat,vagyis egy szappanopera. Természetesen ezt nem hagyhattam ki, ezért beleegyeztem. Alig vártam , hogy kezdjük,de semmi sem hab a tortán.  Az egész nyár próbából,próbából és próbából állt. Élveztem az első 3. napot aztán maga a pokol lett az egész. Koránkelés, interjúk, dalírás, éneklés, koreográfia és a forgatókönyv. Igen a forgatókönyv. Nyolcvan részes szappanoperáról van szó, amiben én vagyok a főszereplő és egy részben vagy 10 oldal szövegem van. De nem bántam meg, mert élvezem a társaságot. Bár ők spanyolok, imádok velük beszélni és legalább erősítem a beszédemet. A legjobban Mariával jöttem ki és most is tartjuk a kapcsolatot, mert visszakellett jönnöm Budapestre. Itt kezdem holnap a sulit, a Szent István Alapítványi Gimnáziumot. Be kell vallanom ideges vagyok. Hogy állnak majd hozzám? Szeretnek majd vagy csak kihasználnak? Bár csak holnap kezdődik a Maria del a Charsia de vajon látták-e a bemutatót? Ehhez hasonló kérdések vannak még a fejemben. De meg kell mondanom, szépen nézek ki a sorozatban. Na,  eléggé beképzelt voltam. Mindegy próbálom kizárni a fejemből a sulit és mindent. Csak egy valamivel foglalkozok: beszélek Mariával

Ha úgy indítod a mondanivalód , hogy "szerintem nagyon béna" akkor minek rakod mellé a "szerintem lesz folytatása " dolog. Először senki nem kényszerített arra , hogy feltedd. Tehát mindezt csak is saját akaratból tetted ,de ha szerinted béna akkor minden raktad fel? Hogy mindenki nyomassa a "dehogy béna, született tehetség vagy" kommenteket. Bocs , nem. A szöveg nem rossz , de ezzel az indítással nálam már leírtad magad....

Abszolút egyetértek veled. A szöveg nem rossz, de tucat és számomra eléggé elcsépelt. Érnie kellene még egy csöppet a feladathoz, átfogalmazni. Szerintem.

Köszönöm   
Részemről főként a leíró részek hiányoznak. Hogyan nézhetett ki a srác , ő maga , az iskola , spanyolország , a forgatás helyszíne , a sorozat. Teli van egyszerű halmozással.
De mindegy egyetértek , hogy érnie kellene még rá.
Nos , mindezek után meg merem kockáztatni , hogy hoztam egy újabb fejezetet.
A halál lehelete 
Második fejezet , harmadik rész:
Az elmúlt percekben csak fészkelődtem és mosolyogtam. Zac nekem és Daniellnek,szóval inkább Daniellnek azt mesélte hol volt az utóbbi időben,közben a pincérnő is kihozta az italainkat. Már kihűlt a kávém a sok kevergetéstől , de szerencsére hidegen jobban szeretem. A társalgásba időnként sikerült bekapcsolódnom egy-egy kellemes megjegyzéssemmel , és örültem , hogy kicsit emberek között is vagyok ,de nem tudom meddig bírnám tovább a két izzadt kamasz között,akik rajtam keresztül beszélgetnek.
- Ideje indulom Zac,anyám már tuti halálra aggódja magát,majd még összefutunk - ez volt életem leggyengébb kifogása,mellesleg úgy,hogy Zac valószínűleg tudta anyum épp az anoním alkoholisták csoportjában van,mint minden hétfőn. De egy mosollyal nyugtázta,hogy a társasági életem nem több a nullánál és valószínűleg majd még összefutunk. Amilyen gyorsan csak tudtam kivonultam a Larry's-ből, becsaptam magam mögött az ajtót és már éreztem is ahogy a hűvös levegő megcsapja az és a átjárja az egész testem. Élveztem , hogy újra kapok egy kis friss levegőt , mert bent nem feltétlenül rózsás illatok voltak.  Kortyoltam még egy utolsót a kávémból majd  a kuka felé indultam ,hogy kidobjam , amikor valaki elkapta a kezem és visszarántott. Automatikusan rúgni akartam - erre készített fel az ösztönöm a lakótelepi élet alatt - , de ahogy megláttam,hogy Daniel áll velem szemben megdermedtem.
- Öhmm...szia,bocsi nem akartalak megijeszteni - nyögte végül ki,miután egy erőteljes percig csak egymás szemébe bámultunk - csak bent felejtetted a kabátod,és gondoltam ebben a hidegben hiányolnád. 
-Kö..kö..köszönöm - próbáltam tényleg hálásnak tűnni,de egy kicsit csalódott voltam. Azt hittem valami más miatt futott utánam. - Igazán nem kellet volna
- Hát,láttam rajta,hogy eredeti bunda, nem pedig valami másolat és ,ezért gondoltam biztosan hiányolnád a szekrényedből - szavatkozóan megcsillogtatta ócánkék szemét és fehér ,hihetetlenül tökéletes fogait. Azt hiszem még soha nem láttam ilyen csodálatos fogsort és szemeket egy arcon. Már-már bántam,hogy nem valami sokkal szexibbet vettem fel a reggel. 
- Tényleg,nagyon köszönöm , csak kicsit meglepődtem.....egyébként Clare vagyok - kezdeményeztem. Alig tizenöt perce,hogy ismerjük egymást,de még is annyira természetesnek és még is túl vonzónak érzem a társaságát. Reméltem , hogy egy kicsit csökkenthetem a bennem lévő feszültséget , ha valami természetes gesztussal köszönöm meg , hogy utánam hozta a kabátomat. 
- Ez esetben Clare,remélem még látjuk egymást - volt valami abban,ahogy azt mondta Clare. Különlegesem megnyomta a betűket, valami amitől úgy érztem , hogy kifut a lábam alól a föld. De már nem volt időm válaszolni mert visszament a Larry's-be és leült Zac mellé.

Sziasztok! Itt a folytatás:
Négy
  Gillian a hosszú szünetet azzal töltötte, hogy a francia manikűrjét ellenőrizte, és sajnálatos módon meg kellett állapítania, hogy a bal mutatóujján már erősen lepattogzott a lakk.
  Múlt péntek – a kudarc – óta rendkívül allergiás volt a külsejére, szép akart lenni, csodaszép. Ezért borzalmasan haragudott magára, legsötétebb perceiben már attól félt, plázacica lesz belőle, ami egyenesen a véget jelentette volna számára. Senki sem tudott Matt felé irányuló érzelmeiről, Tonyn kívül. Könyörgött neki, ne mondja el senkinek. Belehalna, ha más is tudná. Na, tessék, már színpadiasan fejezi ki magát. Ó, Gilly, mi lett veled?
*
  Belépett az ajtón. A kávézó csak úgy úszott a viszonylag meleg napfényben, s már megtelt vidáman beszélgető emberekkel. A lány nyelt egyet. Vajon Ő ott lesz? Szívet mintha egy marok szorította volna, szokatlanul ideges volt. Körülkémlelt a teremben - de Mattet sehol sem látta. Hát, a remény hal meg utoljára, gondolta, és lehuppant az egyik bárszékre. Péntek volt, késő délután, az idő tökéletes. 
- Szia, Tony!
- Na, helló, Gilly, már vártalak. – a fiú elvigyorodott. – Tudod, számítottam ám rád.
Gillian visszamosolygott. Most már volt egy közös titkuk. Talán nem túl jó ötlet az ember legféltettebb titkát egy pultos fiúval megosztani. Ehhez viszont már késő volt.
- Még nincs itt, igaz?
A fiú bólintott. Gill elhúzta a száját.
- És, ezúttal mit hoztál?
- Verset. Szerelmeset.
- Hah! Most kíváncsivá tettél.
- Várd ki a végét.
*
- Amikor nem szeret majd más, majd szeretlek én. Amikor nem zár karjába más, majd megteszem én. Majd szeretlek én úgy, hogy nem bírsz élni nélkülem. Majd szeretlek én úgy, hogy szebben ne is lehessen.
Gillian Shaw hangja furcsán magasan csengett a néma csendben, amelybe a terem borult. Még csak egy pisszenést sem lehetett hallani. Matt viszont ott volt, és hallotta. Gillian szerette volna azt hinni, csak ő hallotta, senki más. Tekintetük egymáséba forrott, s nem létezett más rajtuk kívül. A lány egyetlen szó nélkül lesétált az emelvényről, bakancsos lábait súlytalannak érezte. Leült a fiúval szembe, egy pillanatig sem véve le róla tekintetét.
- Ez… jó volt. – szólalt meg Matt, hangja érdes volt, megköszörülte a torkát.
- Tényleg? Kösz.
- Igazság szerint… hoztam neked valamit.
- Ó, tényleg? – ó, Gillian, kerüld a szóismétlést, hülyének fog nézni. 
És akkor, Matt letett kettejük közé a pultra egyetlen szál sötétlila krizantémot.
*
Így visszagondolva ez volt az a pillanat, amely miatt érdemes volt élni. Ez volt az, amikor megdobbant a szíve, amikor élni kezdett. Amikor belenézett Matt szemébe, és olyat látott benne, amit élete során sosem: őszinte, színtiszta szeretetet. És szerelmet. A pillanat, amikor lenézett a virágra, aztán fel a fiúra, és szájon csókolta őt. Amikor élt. És végre érzett valamit a szívében, nem csak az ürességet. Amikor meg tanult szeretni.
És aznap este nem aludt. Fűtötték az érzelmek, képtelen volt bármit is tenni az íráson kívül – nem evett, nem ivott, nem aludt. Matt megadta neki a számát.  Gillian pedig boldog volt, talán életében először. Tudta, hogy közhelyesen hangzik, de így van! Így igaz. Most igaz.

Sziasztok! Itt van a Sötétlila krizantém következő, ötödik fejezetének első részlete:
Öt
Sokszor találkoztak, volt, hogy naponta. Csodálatos érzés volt párkapcsolatban élni, olyan igazi földöntúli öröm. A virágnak kitüntetett helye volt Gill szobájában, Matt-nek pedig az életében. Viszont sikerült ezt egy hatalmas titokként kezelniük, senki sem tudott róluk egy embert kivéve: Tonyt. Ezt viszont nem bánták, jó érzés volt, hogy van, aki ugyanúgy örül nekik, mint ők egymásnak. 
  Matt rendszeresen hazakísérte Gilliant az iskolában, ahová egyébként – mint kiderült – mind a ketten utáltak járni. Ilyenkor a lányból csak úgy ömlött a szó, ami számára nagy dolog volt – folyamatos szótlanságát elengedni. Matt mindent tudott már a lányról, életének minden apró kis momentumában jártas volt, tudott a jól titkol depresszióról, s persze arról, hogy Gillian árva.
*
Egy keddi napon ők ketten hazafelé tartottak a késő novemberi napsütésben. Ugyan már rendesen lehűlt a levegő, elő kellett venni már a kesztyűt és a sálat, de a nap még viszonylag melegen sütött. Matt törte meg a csendet.
- Figyelj, Gill. Már régóta el akartam Neked valamit mondani. – hangja furcsán rekedt volt, és ez a lánynak fel is tűnt. – El kell majd mennem.
Gillian megállt, tágra nyílt szemmel rámeredt.  Nyelt egyet, mielőtt megszólalt volna; félő volt, hangja cérnavékonnyá válik.
- Miért? Hová?
És Matt elmondta. Tegnap érkezett a levél messziről, Párizsból, felvették álmai egyetemére. Ezt a lehetőséget nem szalaszthatom el, mondta neki, ez az ő nagy lehetősége.  A lány pedig tudta, hogy igaza van.
- Mikor mész el?
- Augusztusban.
Gillian akkor döntötte el, augusztusig minden egyes pillanatot a szívszerelmével fog tölteni.

Egy újabb részlet a remekművedből    Kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle

Jaj, köszönöm!   Sajnos mostanában nincs sok időm írni, de már van elképzelésem, mi lesz a vége.

A sok időhiányom ellenére , most pont volt egy kis ihletem , szóval hoztam újabb részletet.

A halál lehelete
Harmadik fejezet ,első rész:
Amióta eljöttem a kávézóból,azóta itt ülök a teraszunkon,egy apró koszosszürke padon. Lassan esteledik és hül az idő,már a kabátomat is felvettem,hogy védjem magam a hideg ellen,de akármennyire is fázom,nem megyek be. Addig nem amíg anyám haza nem jön. Fogalmam sincs mennyi az idő,ha lenne telefon megnézném rajta,hogy hány óra,de tavaly óta már semmilyen elektronikus kütyüvel nem volt "kapcsolatom". A számlákat és anyám barnítókezelését tekintve nem volt rá elég félretett pénzem,amennyit pedig a diákmunkával kerestem az nem fedezi mindkettő költécsgeit ,ha túl bőkezűek vagyunk. De abból megítélve,hogy szeptember van,és már a nap is lement,biztos vagyok benne,hogy elmúlt hat óra. Anyám még a legrosszabb napjain is hazatalál legkésőbb este hétkor. Akkor is csak azért,mert megkértem a park gondnokát,ha látja hozza haza. Mr.Russel mindig illedelmesen viselkedett és hazahozta anyámat,és  soha nem kért érte semmit.  Egyike volt azon kevesek egyikének aki megsajnált minket és ezért önszántából segített. Különösebben,nem is tudta volna,mit adni neki,de nagyon hálás voltam azért amit tesz. Az,hogy nekem kell aggódnom anyám miatt nem túl meglepő. Rengetegszer indultam kereső útra hajnalok hajnalán,és ráncigáltam haza egy italboltból,vagy éppen a rendőrörsről. De a mai nap más volt. Reggel és még az iskolában is kifejezetten boldognak tűnt. Teljesen tisztának tűnik már több mint egy hete,elég ironikus, hogy pont olyankor tűnik el amikor minden klappolt körülötte. Szerintem egy újabb órát töltöttem el a gondoltaimba mélyülve amikor egy kocsit láttam bekanyarodni a szomszédhoz. Valószínűleg  Zac jött haza. Meglepően hamar,ha azt nézzük,hogy a bandával volt. Ilyenkor általában nem is látom őt,csak másnap. Már éppen feláltam volna a padról amikor megláttam,hogy nem egyedül jött. Ez nem ijesztő,hisz Zac rengeteg nőt hoz magához,de most akit kisegített a kocsiban az anyám volt. Az anyám és Zac? Ez a nap már nem is lehetne nevetségesebb,de anyámnak sikerült még egy lapáttal rátennie. Most komolyan rámászott volna az egyetlen társaságomra? Az egyetlen normális kapcsolatomra? Nah és Zac. Komolyan? Egy anyával? Az enyémmel?
- Zac - ordítottam el magam,de egy pillanaton belül meg is bántam. Valószínűleg több düh volt a hangomban,mint terveztem,de nagyon kíváncsi voltam mi miatt voltak együtt,hisz ez előtt soha egy szót sem váltottak. 
-Candy,szívem ne ordibálj,mindjárt megsüketülök - anyám s.gg részeg volt és nafogott. Gondolhattam volna. Túl simán ment a mai nap. Számíthattam volna rá , hogy ezt a napot nem fogja könnyen átvészelni. Nekem sem megy. Akkor neki meg pláne. Éppen felém botladozott a kavicsos járdán amikor elesett. A pillanat törtrésze alatt értem oda és még pont elkaptam. 
- Aludni akarok....Candy mond meg apádnak,hogy ma nem várom meg ébren - a hangja továbbra is mámoros és álmos volt. Olyan részegre itta magát,hogy azt hiszi apu még él. Ez volt a legnehezebb. Elviselni , hogy anyám abban a tudatban van,hogy apám még él. És ilyenkor mellette lenni. Az ilyen pillanatok mindkettőnket kikészítettek. - de attól még sze...sze..sze,bleee - és elrókázta magát. 
- Az utca szélén találtam és láttam,hogy a srácok kiszemelték maguknak,ezért közbeléptem és gondoltam hazahozom - magyarázkodott Zac. Nagyon nagy hálát éreztem,hogy a mai napomat ő mentette meg. De lelkiismeret furdalásom is volt,mert egyből azt feltételeztem,hogy anyám lenne a legújabb n.merája. Zac nem érdemelte meg,hogy egyből rosszat feltételezzek róla ,csakhogy ha anyámról van szó mindig kicsit túlizgulom maga,és lőn ismételten részegen jött haza. - Remélem nem baj,hogy beültettem a kocsiba?!
- Köszönöm Zac,ma már nem lehetek neked elég hálás. Ha nem bánod most  beviszem anyumat,de holnap még beszélünk - Ez volt a végszó. Zac mosolyogva eltűnt a teraszán én meg próbáltam beterelgetni a részeg és képzelgő anyámat a fürdőszobába.

Nagyon, nagyon jó! Elnézést, hogy ilyen közhelyes vagyok, de csak így tudom kifejezni magam!

Köszönöm   Kivételesen úgy érzem kicsit megszállt az ihlet és most kiírtam magamból.
A halál lehelete
Harmadik fejezet , második rész :
Mire sikerült kicsit kijózanítanom és ágyba fektetnem anyámat , már vagy  este tizenegy óra volt. Ahogy megálltam a fürdőszobai tükör előtt és magamra néztem,elszörnyedtem. Nem is ismertem azt a lányt aki a tükörből bámult vissza rám. A  reggeli copfom már-már teljesen szétesett,és kis babahajak tapadtak a halántékomhoz az izzadságomtól. Amíg anyumért vártam a teraszon  rendesen megizzadtam a stressztől. A fehér blúzom mindenhol gyűrött volt,és csak úgy tapadt hozzám. Szürkés-fekete szoknyám széle rongyos lett attól,hogy az idegtépődésem közben azt gyűrögedtem. A lábaim és az ujjaim már remegtek a hirtelen koffeinadagtól és az idegességtől. Anyám nem különösebben volt a támaszom a nehéz időkben,de úgy érzem ,ha mindketten elég erősek vagyunk ő is talpra tud állni....újra. Újra.És újra. Elég nehéz kimondani. Felállni újra.  Ahogy most szemezek a saját tükörképemmel úgy érzem újra azzal szembesülök, már soha nem leszek az aki voltam. De hiányolom a régi életem. Amikor minden tökéletes volt. Amikor tényleg csokis palacsinta volt a reggeli. Amikor a legnagyobb bajom az volt,hogy hogy nézek ki az első randimon. A mostani életem még csak árnyéka sem a réginek. Annál valami sokkal kisebb,nyomorultabb és érdektelenebb. Nem is tudom,hogyan vagyok képes kitartani. Az én életem egy roncs. Anyám most itta el minden pénzem,a szerelmi életem egy tizenkét éves szintjén van,és ne feledkezzünk meg az iskoláról. A jegyeimmel nem sok esélyem van semmilyen jövőre. Igaz,még van két évem,de ha addig nem történik valami hihetetlen csoda,én is csak egy leszek a lakókocsiparkos  szegény libák közül. És akkor már nem lesz visszaút. Nem mintha most lenne. Egyedül ,a fürdőszobámban még is mit tudnék tenni? Sírni? Ordibálni? Az semmin nem segítene. Még,ha a halál gondolata át is suhant a fejemen,mindig elüldöztem. Anyám megérdemli,hogy élőnek tudhasson. Vagyis ezzel taglálom magam. Hogy megérdemli , hogy ne veszítsen el még valakit. Megérdemli. Megérdemli. Azonban az ilyen napokon inkább az ellenkezőjét bizonyítja. Talán nem akarok rontani a helyzetén. Az egyetlen aki miatt még mindig él,talán én vagyok egyedül. És nem én lesz az aki elveszi  tőle,az élet utolsó örömét,akkor se ha ezért szenvednem kell. Érte képes vagyok még egy kis szenvedésre. Többre nem.

Köszönöm   Kivételesen úgy érzem kicsit megszállt az ihlet és most kiírtam magamból.
A halál lehelete
Harmadik fejezet , második rész :
Mire sikerült kicsit kijózanítanom és ágyba fektetnem anyámat , már vagy  este tizenegy óra volt. Ahogy megálltam a fürdőszobai tükör előtt és magamra néztem,elszörnyedtem. Nem is ismertem azt a lányt aki a tükörből bámult vissza rám. A  reggeli copfom már-már teljesen szétesett,és kis babahajak tapadtak a halántékomhoz az izzadságomtól. Amíg anyumért vártam a teraszon  rendesen megizzadtam a stressztől. A fehér blúzom mindenhol gyűrött volt,és csak úgy tapadt hozzám. Szürkés-fekete szoknyám széle rongyos lett attól,hogy az idegtépődésem közben azt gyűrögedtem. A lábaim és az ujjaim már remegtek a hirtelen koffeinadagtól és az idegességtől. Anyám nem különösebben volt a támaszom a nehéz időkben,de úgy érzem ,ha mindketten elég erősek vagyunk ő is talpra tud állni....újra. Újra.És újra. Elég nehéz kimondani. Felállni újra.  Ahogy most szemezek a saját tükörképemmel úgy érzem újra azzal szembesülök, már soha nem leszek az aki voltam. De hiányolom a régi életem. Amikor minden tökéletes volt. Amikor tényleg csokis palacsinta volt a reggeli. Amikor a legnagyobb bajom az volt,hogy hogy nézek ki az első randimon. A mostani életem még csak árnyéka sem a réginek. Annál valami sokkal kisebb,nyomorultabb és érdektelenebb. Nem is tudom,hogyan vagyok képes kitartani. Az én életem egy roncs. Anyám most itta el minden pénzem,a szerelmi életem egy tizenkét éves szintjén van,és ne feledkezzünk meg az iskoláról. A jegyeimmel nem sok esélyem van semmilyen jövőre. Igaz,még van két évem,de ha addig nem történik valami hihetetlen csoda,én is csak egy leszek a lakókocsiparkos  szegény libák közül. És akkor már nem lesz visszaút. Nem mintha most lenne. Egyedül ,a fürdőszobámban még is mit tudnék tenni? Sírni? Ordibálni? Az semmin nem segítene. Még,ha a halál gondolata át is suhant a fejemen,mindig elüldöztem. Anyám megérdemli,hogy élőnek tudhasson. Vagyis ezzel taglálom magam. Hogy megérdemli , hogy ne veszítsen el még valakit. Megérdemli. Megérdemli. Azonban az ilyen napokon inkább az ellenkezőjét bizonyítja. Talán nem akarok rontani a helyzetén. Az egyetlen aki miatt még mindig él,talán én vagyok egyedül. És nem én lesz az aki elveszi  tőle,az élet utolsó örömét,akkor se ha ezért szenvednem kell. Érte képes vagyok még egy kis szenvedésre. Többre nem.

Remekül folytattad ezt a szálat véleményem szerint, nekem továbbra is nagyon tetszik, ahogyan kifejezed magad.

azta,az egész eddigit imádom!

Tegnap elmélkedtem,és ez lett belőle: ( )
Gondolkodós vers
Ne menj még!De elment.
Hát ez lenne az élet?
Mit hatalmas kegyelemmel
adott nekünk Isten?
Nem,ez nem lehet.
Pedig így van.
Nem tehetünk ellene,
mégis elillan.
De...nincs de.
Ha elmegy,hát menjen.
Hiányzik ugyan,
de a képzelet megvan.
Képzeljük tovább,
mit tenne hát,
ha élne még
szegény lány.
Talán zenét hallgatna,
esetleg csendben ballagva
az utcán maradna.
Vagy csak úgy aludna.
Igen,ez már lenne
valami,de mégis,
valahogy kellene
egy jobb végnek is lenni.
Egy bonyolult
szerelmi szál
fűződne végig
az iskolán?
Vagy talán
meghalna valaki?
Kicsit komplikált,
de megéri.
Mostmár mindegy.
Annyi neki.
Mint mindenkinek,
aki ezen a Földön köt ki.
A szótagszámok nem igazán jöttek ki,de még próbálkozom.

Köszönöm. A hétköznapok néha képesek megihletni   Én is remélem , hogy majd tetszeni fog a továbbiakban is ,ahogy a szálak elképzelésem szerint összefutnak. 
Köszönöm neked is. A versed szerintem ahhoz képest nagyon is jó lett , hogy a szótagszámok nem feltétlenül klappolnak. 

köszönöm nemsokára fel fogok tölteni egy novellát,ha kész leszek...kicsit hasonlít a tiedhez,égsem ugyanaz.egy depis lány,akinek meghalta az egyik szülője...csak aztán jön a csavar