Idézet (Cute girl 998 @ 2014.12.04. 20:06)
"... a fejemben kavargó aggodalmas feketelyukról..." Istenem, ez zseniális! Ezzel most feldobtad a napomat, esküszöm.
Egyébként köszönöm szépen.
Esküszöm nem is gondoltam volna,de nagyon köszönöm
örülök , hogy feldobhattam a napdod
A halál lehelete
Negyedik fejezet , második rész: Most már teljesen elvesztettem az ídőérzékem. Az ablakból kinézve azt látom,hogy a nap már lemenőben van,de én úgy érzem meg fel sem ébredtem igazán. Zac és Daniel reggel 11 óta itt vannak a házamban. Vagy is a háznak csúfolt konténeremben. Pontosan azóta,hogy kiderült anyukám nincs itthon. Már vagy százszor megnyugtattam őket,hogy biztos csak az egyik kocsmában ment,de nem hittek nekem. És legalább 100 főnek elégnyi kávét főztem,hogy mindannyian felébredjünk és logikusan tudjunk gondolkodni. Daniel és Zac folyton valami hihetetlenül fontosnak tűnő dolgok törték a fejüket egész nap. Én eközben zuhanyoztam,fogat mostam ,megfésülködtem és rendbe tettem maga. De ők továbbra is csak feszengve és stresszesen fel s alá járkáltak a konyhában a pult és az apró box közötti pár négyzetméteren. Mostanra kezdem úgy érzeni,hogy a idegeimre mennek a járkálassal,de nem merek megszólalni,nehogy kizökkentsem őket a gondolataikból. Bár még mindig nem értem miért kopogtak be reggel,hogyha azóta csak kávét iszogatnak és nem mondanak nekem semmit...
-Komolyan srácok elmondanátok pontosan mi folyik itt? Nem kellene ennyire aggódnotok anyám miatt! Minden rendben lesz. Menjetek haza! Én is rendben leszek,de annak semmi értelme,hogy egész nap itt járkáltok! Ha meg valami fontos dologról van szó elmondhatjátok , nem kell úgy bánni velem,mint valami széplelkű kislánnyal. - Az,hogy reggel óta itt vannak két dolgot jelenthetett. Kifejezetten a szívükön viselik anyám sorsát,vagy azon elmélkednek elmondhatják-e nekem az igazat. Gyűlöltem amikor valami kevesebbet mondott el ,mint amit megérdemeltem volna. Mindenki megérdemli az igazságot,szerintem még én is.
-Igazad van Szépségem - Zac Szépségemnek szólított ami azt jelenti,hogy reggel óta megenyhült és továbblépet azon , hogy nem engedtem be egyből - én utánanézek pár dolognak,de Daniel addig itt marad és vigyázz rád! - Mielőtt kiviharzott volna,megvillantotta kisfiús és egyben ellenállhatatlan mosolyát,de a szemén láttam,hogy most nem tűr ellentmondást. Végül inkább csöndebe maradtam és lehuppantam a sarokboxba. A kis konyha sarkában található mégkisebb , piros,bőr boxba. Daniel egyből mellél ült. Felém fordult , mintha mondani akarna valamit,de végül nem szólalt meg. Csak a szemembe nézett. Tekintete az enyébe hatolt. Talán arra várt,hogy majd megszólalok ,de nem voltak rá képes. Elvesztem a szemeiben. Azok a szemek. Óceán kék. Igen ,pont mint az óceán. A kék egy sötétebb árnyalata,de még is csodaszép és egybe vakító. Mintha szemei elnyeltél volna tekintetem,nem bírtam elfordítani a fejem. Még megszólalni sem tudtam. Rabul ejtett. A szemeivel képes volt fogva tartani. Hirtelen elvesztettem az időérzékemet és úgy éreztem nem számít semmi. Csak ő és én. Furcsa érzés lett urrá rajtam. Daniel számomra idegen. Nem tudok róla semmit, mégis a jelenléte átjár elektromossággal. A tekintete , mintha mindig is ismertem volna ,annyira magába szippantott mintha mindig is ezekhez a szemekhez tartoztam volna. Mintha mindig is itt lett volna a helyem, vele. Az érzés ami ilyenkor elöntött túlságosan eleven és erőteljes volt ahhoz , hogy leküzdjem ,de nem értettem. Daniel számomra szinte csak
idegen. Idegen,idegen,idegen. A szó üres fecsegésként cseng akárhányszor kimondom magamban , amikor vele vagyok ez a szó elveszti minden jelentőségét. Lassacskán észrevettem egy önelégült mosolyt a szája sarkában,így beszédre kényszerítette magam,de a szemem nem vettem le róla és ő sem fordította el az övét.
- Mi ilyen mulatságos?
- Miért ,úgy látod,hogy nevetgélek? - a mosoly ami előbb még ott volt most eltűnt,de úgy láttam kifejezetten szórakoztatja,hogy érdeklődöm.
- Nem ,én nem,csak mintha....lényegtelen. Most,hogy itt ülünk és várunk , hát ..szóval izéé beszélgethetnék , hogy elüssük az időt. - meglepett,hogy fesztelen volt a hangom, és a még jobban,hogy mosolygok - mesélj magadról!
-Clare! Csak nem hiszed,hogy ilyen könnyen megszabadulnék a titokzatosság szépségétől? - igazából nem gondoltam,de akaratlanul is kicsúszott a számon. A kíváncsiságom olykor képes felül kerekedni minden máson.
- Bocs,én csak érdeklődtem....de akkor inkább főzök egy kávét - egy nagy lendülettel elszakítottam a tekintetem Danieléről,de ahogy felálltam volna a keze megragadott és visszahúzott maga mellé. Egyenesen a szemembe nézett.
Újra.
- Nem haragszom nyugi,de elsősorban szeretnélek én megismerni, és majd utána eldöntöm mennyit osztok meg veled a történetemből.
-Gondlom már azért is köszönettel tartozom,hogy megszánsz a társaságoddal- nagyon remélem,hogy hallotta a hangomban lévő szarkazmust,mert kicsit felidegesített a mai nap,de ő még mindezek ellenére is rejtőzködik és távol akar maradni. Az ilyen gyerekes dolgokkal bárki képes lenne az agyamra menni. De pont tőle,tőle nem ezt vártam. Talán csak beképzelem magamnak az egészet , de úgy érzem mintha nagyobb hatással lenne rám mint eddig akárki.
- Csupán nem akarlak elijeszteni!!-egy újabb mosoly. De ez most teljesen más volt mint az eddigiek. Ez egy röpke és őszinte mosoly volt. Talán azokra a pillanatokra tartogatta amikor tényleg élvezi a helyzetet és nem csak kellemesen elvan. - Nehéz napod volt,inkább pihened kéne ,mintsem velem foglalkoznod.
- Nincs szükségem a szánakozásodra és a tanácsaidra,hogy mennyi pihenésre van szükségem - magamat is megleptem mennyire felkapta a vizet,de utáltam,ha valaki sajnál. Daniel nem tűnt olyannak aki szánakozni szeret,de az ahogy elmosolyodott,tudta,hogy a felszín alatt dühös vagyok és pontosan ezt akarta kirobbantani belőlem- Gratulálok,sikerült! Boldog vagy? Most már kimutatom az érzéseim?! -kis híjján ordibáltam vele,de nem tudtam türtőztetni magam.
-Clare- a kezem után nyúlt,de én elkaptam tőle - segíteni szeretnék!
- Ki mondta,hogy szükségem van a segítségedre? Nem is ismerlek! Azt hiszed , hogy egy bájos mosoly és máris megnyílok előtted??!! - Hatalmas szégyent és bűntudatot éreztem. Elhitettem magammal , hogy esetleg bejövök a srácnak és amit éreztem amit még mindig érzek akárhányszor ránézek, nem tudom honnan jön ez az érzés,de most legszívesebben magammal is ordibálnék.
- Clare...én nem szeretném ha veszekednénk. Tényleg jót szeretnék tenni veled. Ha nem engeded ,hogy segítsek ám legyen,de anyukádat hadd keressük együtt. Ne taszíts el mindenkit Calre!
- Nem kell ide a szentbeszédet. Nem is ismersz. Fogalmad sincs min mentem avagy megyek kersztűl. Egy gazdag család sarja ,aki minden lányt megkap akit akar, csodálatos segítség ,de elárulok neked valamit, én nem vagyok minden lány, és nem akarom,hogy segíts. Nem is ismerlek,és te sem ismersz engem -. Attól,hogy azt mondja segíteni akar egyszerűen nem tudom elhinni. Nem akarok utána az adósa vagy hasonló lenni. És azt , hogy miért akar segíteni,nem tudom. Itt van nekem Zac és anya. Már amikor. Már egy jó ideje nem kedveskednek nekem csak úgy ok nélkül. Az emberek mindig akarnak tőlem valamit , és talán Daniel nem olyannak tűnt , de az ,hogy félreismertem és ennek ellenére reménykedtem még nagyobb szégyennel tölt el. Persze nem vallanám be neki,hogy akármilyen hihetetlenül is jóképű és ellenállhatatlan a társasága,nem ismerem.
- De ismertem
valakit - akkor irónijával mondta ki az utolsó szót,hogy kirázott a hideg - Apukád....én ismertem őt.
- Ne hazudjd. És ne vedd apámat a szádra! Ne hazudj nekem,főleg róla nem. Azt sem tudod mi történt az apámmal,még a nevét sem tudod,nem hogy ismerted volna! - Hisztérikus roham tört rám. A pszihológusomat leszámítva senki elött nem sírtam apám halála óta,de most egyszerűen patakokban kezdtek folyni a könnyeim ahogy kis híján összestem a konyhában. A pult szélébe kellet kapaszkodnom. Akármennyire is szenvedtem Daniel meg sem mozdult. Egyetlen egy dolgot ismételgetett.
- Adam. Adam. Adam Ferranto. Dr.Adam Ferrnato. Ez volt apukád neve. De utálta,ha a doktort is hozzátettem. Adam Ferranto. Így hívták.
-Ki vagy te igazából? Honnan ismerted őt? És miért pont most jöttél ide? Mit akarsz?
MOND EL DANIEL!! - El sem tudom hinni. Daniel többet tud a családomról,mint az sejtettem. Még mindig hisztérikarohamomban vagyok ,de amit most Daniel mondott kicsit visszazökentett a valóságba. Ha apámat ismeri,talán a család távoli rokona. De az nem lehet. Egy rokonhoz nem vonzódnék ennyire.
-Mondtam,hogy nem áll szándékomban semmit mondani,nehogy elijesszelek!
- Ezzel kicsit elkéstél ezzel, nem gondolod? Honnan ismerted apukámat?-a hangom egyszerre volt kérdő és parancsoló. Még mindig folytak a könnyeim,de ez nem állíthatott meg.
Daniel megvillantott egy szórakozott mosolyt - Egy időben jártam hozzá. Tudod apukád néha járt külföldön. Amikor Floridában járt megmentette az életem. Miatta akartam jobb ember lenni. Segített nekem. - Tudtam miről beszél Daniel. Egyszer,amikor még fiatalabb voltam talán nyolc-kilenc éves apu elutazott Floridába. Azt mondta érdekes dolgot talált ott,és ezt követően minden évben pontosa ugyanakkor és ugyanoda elutazott.....egészen a haláláig. Mindig kellemes napbarnította bőrrel tért vissza onnan ,alapból mandulaszínű haját mindig kiszívta a nap és alig észrevehető szőke színűre változott a borostája is,de soha nem mondta meg mit talált. Annyit mondott:
"majd ha betöltöd a tizennyolcat elviszlek és megmutatom az igazi életet". Sajnos ezt az ígéretét már nem tudja betartani. Erősnek kéne mutatkoznom,hisz nem is ismerem Danielt,de ha apa bízott benne és én is szeretnék.Nagyon.
-Apukád mondott valaha bármit is? - Daniel kérdése zökkentett ki a gondolataimból és térített vissza a valóságba.
-Nem,soha. Még csak említeni se említette mi történt ott. De...-nem vagyok biztos benne,hogy Danielnek el kéne mondanom,mit ígért nekem apu.
Mi az? -kellemesen barátságossá változott az arca a beszélgetés alatt. Egyre inkább emlékeztett arra a srácra akit megláttam a Larry's bejáratában. Akinek a szemei képesek rabul ejteni. És akinek egyébként valamiért nem tudom miért,de nem tudok ellenállni.
-Csak,apu megígérte,hogy egyszer elvisz Floridába,de végül soha nem került rá sor- A mondatom végét kicsit elharaptam,mert mások előtt nagyon nehéz apámról beszélni,de remélem Daniel nem vette észre. - Viszont,ha te voltál az ottani társasága szeretném,ha mindent elmesélnél amit együtt csináltatok.
-Ahhoz nem lenne elég pár perc!
-Remélem akkor sokáig maradsz Minesotában!!-egy teljes pillanatra meg akartam feledkezni mindenről. Arról,hogy anyám eltűnt,hogy Daniel egyenlőre csak egy idegen, hogy Zac már több,mint 2 órája elment,csak is Daniel története érdekelt. Hogy milyen kalandokat élt át apuval.