Ki lőtte le Calebet? Engem ez érdekel legjobban. A készítők szerint, tényleg ez-az ember? Aki már a halálán van elég erőteljesen (a képet azelőtt készítettem, mielőtt Caleb feltűnik), feltápászkodik, pár métert megtesz a fegyverig, mindezt olyan gyorsan és hirtelen, hogy se Emily se Caleb nem veszi észre, és rájuk lő, akik éppen ölelkeznek, és egy ilyen közelről leadott lövés esetében megáll a golyó Caleb testében, és Emilynek semmi baja nem lesz? Ráadásul a zsaruk gond nélkül elengedik az egyetlen embert, aki jelent volt egy gyilkosság és egy gyilkossági kísérlet helyszínén, úgy, hogy nem mond semmit sem nekik. Ne már, ezt nem hiszem el.
Oké tudom ez nem a Castle , és nem krimisorozat, de azért, végülis bűntény történt, nem értem ezt miért bagatelizálják el a készítők. És miért veszik el állandóan a képet, amikor valami döntő momentum történik, ez a jelent így most... nagyon felbosszantott.
A Tobys fordulat tetszett, pont az ilyen fordulatok miatt nézem ezt a sorozatot, ezzel megint bedobtak valamit, akárcsak Maggie feltűnésével, mert hát lássuk be Aria épp készült elmondani, amit akart, és így, hogy betoppant Ezra fiú mamája, hazugságra kérte, aztán persze azt mondta, úgyse derül ki, de úgyis ki fog. Szerintem.
Pretty Little Liars / Hazug Csajok Társasága (2010-2017)
2012. augusztus 31. 19:36
#921
BoscorelliLost but Won |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 08.08.01. Hozzászólás: 5984 Csatolások: 136407 Azonosító: 67913 offline |
14 felhasználónak tetszik:
SmileyZ,
Adrianna,
Melcsi1997,
Vampiregirl1,
Misao,
saii,
Jessy,
csicsi20,
Cintii,
dreamscometrue,
bajer,
Bessie,
pink_bunny,
Alizgirl98
2012. szeptember 02. 15:16
#922
bajer |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.05.25. Hozzászólás: 7390 Csatolások: 46079 Azonosító: 61874 offline |
Wow, végre megnéztem én is a félévadzárót és mindenre számítottam, csak egy ilyen cliffhanger-re nem...
Személy szerint, én nem hiszem, hogy Toby lenne "A". Vagyis tudom, hogy most elég egyértelműen a nézők képébe lett tolva, de abban az epizódban, amikor volt az a nagy veszekedésük Spencer-rel, volt egy olyan mondata, hogy " Yeah I know it's complicated. So I'll make it easy on you. I'll find it out for myself. " Szóval lehet, hogy ez lehet a kulcs... Beépül, hogy megvédje Spencert, akinek ugyebár erről nem szólhat semmit, hiszen a valódi "A" figyeli minden lépésüket.
Ez mondjuk csak egy a sok teória közül, amiben én nagyon szeretnék hinni, mivel a Spencer/Toby szál a kedvencem.
A másik oldalon meg sajnos ott volt az a sok utalás, hogy Toby nem az, akinek mutatja magát.
Az egyik részben például, mikor Jenna azt mondta neki, hogy " When she (Spencer) finds out the truht about you, she'll hate you. " Egy másik epizódban pedig, mikor Garett még börtönben volt, azt mondta Spence-nek, hogy " Someone you know well has you completely fooled. " Ez is lehetett egy Toby-ra való utalás szerintem...
Na de ezeket félretéve, nagyon jó kis záró epizód volt, kíváncsi vagyok mit hoznak ki a Halloween Special-ből, a trailer alapján elég jónak ígérkezik. Csak lenne már itt az a fránya október.

8 felhasználónak tetszik:
Beba13,
Vampiregirl1,
Ashleys.,
Rap4ever8,
Cintii,
pink_bunny,
rencsi95,
Alizgirl98
2012. szeptember 03. 20:52
#923
Misaodracarys™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.10.11. Hozzászólás: 2123 Csatolások: 689 Azonosító: 161943 offline |
12 felhasználónak tetszik:
Adrianna,
Ashleys.,
cintia0023,
bajer,
Rap4ever8,
LadyAlexa,
Twilight6,
Vampiregirl1,
Cintii,
SmileyZ,
pink_bunny,
Alizgirl98
2012. szeptember 03. 21:18
#924
Idézet (Misao @ 2012.09.03. 20:52)
Aria nekem régóta gyanús nem egyszer gondoltam már rá, és ezzel nem is vagyok egyedül, hiszen sokszor van rá utalás rejtett formában úgy mond amit a szemfülesek észre vesznek, de...
toby esetében nem sokan gondoltak rá, talán senki sem hogy ebbe belekeveredett akár milyen okból kifolyólag
és akárhány A lesz még, és akárki is legyen a fő A sztem nem olyan lesz akit már annyian gyanúsítanak
nekem nagyon furán jönne ki ha Aria lenne az egyik, vagy a fő A, az egész tök zavaros lenne, hiszen egyszerűen hülyén veszi ki magát, amikor egyedül volt és kapta az sms-eket, meg olyan helyzetbe került emiatt sokszor, meg minden
nem tudom elképzelni hogy a négy lány lenne benne, max akkor ha csak akkor kapnának sms-eket amikor együtt vannak, és a látszat miatt, de így én nem hiszem
sztem alison lesz a bűnös csak lehet h nem úgy ahogyan a könyvben van
pl amikor a lányok látták őt, és azt hitték álmodtak, sztem azok a jelenetek valóságosak voltak, nem csak álmodták
én sztem így van, de azátn ki tudja, mennnyire fogják még jobban csavarni az egészet...
2012. szeptember 09. 16:44
#926
van pár új jelenet benne ha nem is sok, de azért több mint a semmi
2012. szeptember 13. 06:57
#927
saii |
Csoport: Tag Csatlakozott: 04.11.14. Hozzászólás: 3873 Csatolások: 9261 Azonosító: 1360 offline |
3x13 "This Is a Dark Ride" Episode stills HQ
Lindsey, mint Marlene Dietrich
21 felhasználónak tetszik:
Misao,
bajer,
Ashleys.,
SmileyZ,
Vampiregirl1,
Melcsi1997,
Galexa93,
nicol bellox,
Lolla,
Beba13,
Adrianna,
marti27,
LadyAlexa,
Bessie,
Diinaa,
pink_bunny,
rencsi95,
Coco Selly,
Alizgirl98,
zsofeeh,
alexahemingway
2012. szeptember 13. 07:31
#928
saii |
Csoport: Tag Csatlakozott: 04.11.14. Hozzászólás: 3873 Csatolások: 9261 Azonosító: 1360 offline |
Pretty Dirty Secrets - A VoicemAil (Episode 3)
Megint nem kellett sok színészt fizetniük.
Megint nem kellett sok színészt fizetniük.
7 felhasználónak tetszik:
Adrianna,
Ashleys.,
SmileyZ,
Vampiregirl1,
LadyAlexa,
pink_bunny,
Alizgirl98
2012. szeptember 15. 20:40
#929
hát én elég nagyot csalódtam ezekben a pds részekben, igaz hogy még csak 3 rész van, de hát kb a semmivel egyenlő. Nem hittem volna hogy ennyire rövidek lesznek, és engem nem kárpótolnak ebben a hosszú szünetben egy kicsit sem
2012. szeptember 16. 01:01
#930
cintia0023everybody needs a little poison ivy |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.01.24. Hozzászólás: 6399 Csatolások: 1056 Azonosító: 85065 offline |
Lehet én akarok a semmibe is nyomot találni, de azért ez elgondolkodtatott
http://spencerhastingsss.tumblr.com/post/31596870345
http://spencerhastingsss.tumblr.com/post/31596870345
2 felhasználónak tetszik:
Vampiregirl1,
benyaw93
2012. szeptember 16. 09:06
#931
Idézet (cintia0023 @ 2012.09.16. 01:01)
Lehet én akarok a semmibe is nyomot találni, de azért ez elgondolkodtatott
http://spencerhastingsss.tumblr.com/post/31596870345
http://spencerhastingsss.tumblr.com/post/31596870345
legalább ezek a találgatások vannak de sztem aria nem lesz A , én inkább ali gyilkosának mondanám
2012. szeptember 17. 23:23
#932
Jessy♥F1♥ addict |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.08.23. Hozzászólás: 3076 Csatolások: 15340 Azonosító: 37540 offline |
Idézet (cintia0023 @ 2012.09.16. 01:01)
Lehet én akarok a semmibe is nyomot találni, de azért ez elgondolkodtatott
http://spencerhastingsss.tumblr.com/post/31596870345
http://spencerhastingsss.tumblr.com/post/31596870345
Szerintem ilyen erővel az "E" Emily is lehetne,nincs kevesebb értelme,mint Ariának. De amúgy az írok nem döntötték el előre ki lesz A vagy az A-Team tagja,úgyhogy szerintem ezeknek a találgatásoknak nincs sok értelme.Nem lehet a dolgot kilogikázni,kb. random a dolog. Persze bele lehet véletlenül is találni.
2012. szeptember 21. 15:37
#934
funny18epiphany |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 09.09.11. Hozzászólás: 12090 Csatolások: 196230 Azonosító: 107508 offline |
Pretty Dirty Secrets stills & Promotional Photos HQ
15 felhasználónak tetszik:
Boscorelli,
saii,
SmileyZ,
Vampiregirl1,
Rap4ever8,
Domcicc,
Galexa93,
BunnyGirl,
Lolla,
nicol bellox,
Diinaa,
pink_bunny,
Alizgirl98,
zsofeeh,
alexahemingway
2012. szeptember 21. 15:39
#935
funny18epiphany |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 09.09.11. Hozzászólás: 12090 Csatolások: 196230 Azonosító: 107508 offline |
Idézet (saii @ 2012.09.13. 06:57)
3x13 "This Is a Dark Ride" Episode stills HQ
Nagyobb HQ + BTS
19 felhasználónak tetszik:
Boscorelli,
saii,
Adrianna,
SmileyZ,
Vampiregirl1,
Twilight6,
Rap4ever8,
Domcicc,
BunnyGirl,
Bessie,
Lolla,
nicol bellox,
Diinaa,
pink_bunny,
Coco Selly,
Alizgirl98,
zsofeeh,
Galexa93,
alexahemingway
2012. szeptember 23. 15:37
#936
dorii_TVDDowner™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.08.28. Hozzászólás: 1755 Csatolások: 1686 Azonosító: 184868 offline |
Várom már a folytatását, nagyon jó sori. - A
ezek a képek már fel vannak töltve HQ méretben. - Bessie
Akkor leírom ide is, akárcsak a Vampire Diaries topikba (többség tudja tudom, de vannak akik nem ):
A filmes, sorozatos topikokhoz kizárólag hivatalos képeket, videókat tölthettek fel, illetve a képeket HQ méretben kéretik feltölteni. Nagyon friss képeknél természetesen jöhet néhány kis méretű is, de csak hivatalos!!!

2012. szeptember 23. 15:45
#937
Vampiregirl1Angel. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.12.30. Hozzászólás: 2451 Csatolások: 318 Azonosító: 166234 offline |
Sziasztok!Lenne egy kérdésem,amit nem tudom,feltett-e már valaki.A PLL könyvnek még csak az első része jelent meg itthon? És nem tudjátok esetleg,mikor fog megjelenni akkor a többi(legalábbis a második)?Előre is köszönöm a választ Amúgy majd Január 2-én meg fog jelenni Magyarországon Alison Naplója Azt mindenképp meg kell vennem
2012. október 04. 19:23
#939
saii |
Csoport: Tag Csatlakozott: 04.11.14. Hozzászólás: 3873 Csatolások: 9261 Azonosító: 1360 offline |
4. évad 24 epizód berendelve!!
16 felhasználónak tetszik:
SmileyZ,
Vampiregirl1,
nicol bellox,
funny18,
benyaw93,
Domcicc,
Cintii,
Adrianna,
pink_bunny,
Ashleys.,
Misao,
katie993,
rencsi95,
Alizgirl98,
zsuzsye,
zsofeeh
Kapcsolódó sztárok
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Szakíthatott a páros?
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Elhagyta magát a szakértők szerint.
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?