Idézet (kateblock @ 2010.12.16. 13:31)
(Álmomban kérdezhettem egyet Davidtől a Friday Night Projectben, de nem volt előre megbeszélt dolog, az első kérdésem, ami kiesett a számon, az az volt, hogy beletúrhatok-e a hajába. Forgatta a szemeit és meglepődött, de persze igent mondott. Elvoltam mint a befőtt, mondta a műsorvezető, hogy köszönjük Kate, de én nem tudtam vagy akartam abbahagyni, és megjelent néhány biztonsági őr a hátam mögött, hogy kidobjanak az épületből. Nem igazán érdekeltek egészen addig amíg fel nem tűnt Jeff. Jeff David egyik karaktere volt, egy színházi darabban, biztonsági őr. Nagyon mérgesen nézett rám és kiabált, elindultak felém, hogy elkapjanak, Jeffnél bilincs is volt, de valamiért nem akartam túl gyorsan futni előtte XD Hagytam hogy elkapjon, megvártam míg kiparancsolt az épületből, mondta a magáét, én pedig végig csak röhögtem. Kimentünk egy ajtón és nem tudom hogy ott mi történt, mert felébredtem. Gondolom, hogy levette a bilicset a kezemről és mehettem haza haha)
Jézusom! Miket nem álmodsz! Remélem élvezted!