Starity

Milyen filmet láttál legutóbb? II.

710 oldal 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710
Hozzászólok Nem indíthatsz új témát!
2018. október 19. 20:22 #14121
- törölt felhasználó -    
Black Panther (2018)
10/10

Álmomban nem gondoltam volna, hogy a Galaxis Őrzői és a Deadpool után lesz még olyan Marvel univerzumos film, amit valaha képes leszek nyugodtan úgy végig ülni, hogy közben nem takarítok, főzők, esetleg a telefonomat nyomkodom és miegymás. Már az felcsigázott, hogy több kedvenc előadóm is közreműködött a filmhez tartozó betétdalok elkészítésében, ne meg persze Chadwick Boseman lehengerlő mosolyát és kisugárzását sem hagynám ki - bár az utóbbi inkább mellékes. Nagyon pozitívan hatott rám Shuri és T'Challa közti testvéri viszony. Nekem teljesen átjött, a húg-bátyó kapcsolat. Maga a történet sem volt szerintem olyan rossz, bár kellett idő, míg a fejemben képes voltam teljesen összerakni a képet. Busanban játszódó autóüldözéses rész fogalmam sincs, de nagyon bejött. Maga a látvány, főleg Wakanda nagyon tetszett. Voltak aranyos poénok is benne, amitől igaz nem a földön fetrengve nevettem, de megmosolyogtatott - és itt is egyébként a testvérpár kapcsolatát emelném ki leginkább. Az afrikai törzseknél lévő hagyományok, történelmi dolgok is szerintem egész szépen ki voltak alakítva, amit valamelyest modernizáltak.
Szóval, lehet én vagyok elfogult - már csak azért is, mert a főszereplő borzasztóan szimpatikus -, de nekem nagyon tetszett. Bátran ki merem állítani, hogy az egyik legkedvesebb Marvel filmem megelőzve a Galaxis Őrzőit és a Deadpoolt. És örülök, hogy előtte nem kellett végig nézzem az összes ehhez az univerzumhoz köthető filmet, hogy megértsem miről is van szó.
3 felhasználónak tetszik: Maiko, forever.romanci, thundercloud
2018. október 21. 18:01 #14122
pompom
pompom
ooo
 
Státusz.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 18.10.18.
Hozzászólás: 3494
Csatolások: 63
Azonosító: 270952
Offline offline
Becstelen Brigantyk
Ez volt az a film, ami már az első pillanattól fogva tetszett. Imádom minden jelenetét, a zenéket, a színészeket, azt, ahogy egyszer franciául, egyszer németül szólalnak meg, az abszurd helyzeteket és persze a beszólásokat. Kevés olyan film van, ami a második világháborút ilyen módon mutatja be (leginkább azt a részét, ami a front mögött, a városokban zajlott), talán éppen emiatt nem hagyott bennem semmilyen rossz érzést. Persze eleve ez lehetett a cél a film elkészítésekor.
10/10

https://66.media.tumblr.com/63ee776ac6d2ae637b015c5ee61be14a/tumblr_pgyhtbQlYN1wg9z11o1_400.jpg
2018. október 21. 20:47 #14123
Christo
Christo
 
StátuszQuot libros, quam breve tempus.
  Csoport: Moderátor
Csatlakozott: 08.11.23.
Hozzászólás: 7844
Csatolások: 21645
Azonosító: 77830
Offline offline
Venom

Nekem ez a film csak Tom Hardy és Venom miatt érte meg a mozijegyet. Pedig akartam szeretni.
10/5
2018. október 25. 23:08 #14124
Fannycska999
Fannycska999
rrrromantic
 
Státuszluminous lux tides
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.09.04.
Hozzászólás: 3681
Csatolások: 163
Azonosító: 160042
Offline offline
Juno
Sokat hallottam már erről a filmről, de maga a leírás nem fogott meg. Aztán ma este valahogy mégis nekiültem, és nem bántam meg, sőt, minden percét imádtam! Hangulatos, vicces és kellően megható. Könnyen emészthető, de mégsem egy gejl és tartalmatlan tinifilm, számomra voltak gondolatébresztő részei. Csak ajánlani tudom, és mindenképp meg fogom még nézni wub.gif
10/10
2018. november 01. 22:56 #14125
- törölt felhasználó -    
Meg - Az őscápa
5/10
https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BMjg0MzA4MDE0N15BMl5BanBnXkFtZTgwMzk3MzAwNjM@._V1_UX182_CR0,0,182,268_AL_.jpg
Ez vérbeli trashfilm. biggrin.gif Tele van rengeteg hülyeséggel és még egy bazi nagy cápa is van benne! biggrin.gif Elvoltam vele. Egyszer meg lehetett nézni. smileeee.gif Mondjuk vizuálisan jól nézett ki a film de szerintem pont a cápa nézett ki egy picit gyengén. Direkt figyeltem hogy valahogy a cápa mérete sem volt mindig ugyanaz jelenetenként változott. rohog.gif Egyszer nagyobb volt egyszer kisebb.
Statham amúgy nem csak a tengerben lubickolt hanem a szerepében is meg az is átjött hogy a színészek nagyon élvezhették a forgatást. biggrin.gif És nagyon jó castingja volt a filmnek jó színészek bohóckodnak benne. biggrin.gif A film csúcspontja szerintem a tengerparti strandos jelenet ott többször is megidézték Spielberg cápáját persze csak a maguk szintjén. Mondjuk az is sokat elárul a filmről hogy én egyetlen jelenetnél ijedtem meg az sem a cápa miatt volt hanem egy kölyök bálna hozta rám a frászt. biggrin.gif
https://thumbs.gfycat.com/AnxiousGrandLamb-size_restricted.gif
3 felhasználónak tetszik: Bessie, pompom, Christo
2018. november 02. 14:33 #14126
- törölt felhasználó -    
Halhatatlanok
5/10
https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BMTMzMjA2MjA2N15BMl5BanBnXkFtZTcwMTkwNTc5Ng@@._V1_UX182_CR0,0,182,268_AL_.jpg
Nagyon elmerültem a Görögben. biggrin.gif Lassan 4-ik hete tolom az Assassins Creed Odyessy-t közel 90 óra játékidővel. Ezért megjött a kedvem a Görögös mitológiai filmekhez. Így újra néztem a Halhatatlanok filmet. Sajnos még mindig gyenge ez a film. Amikor először néztem már akkor sem jött be főleg azért mert kényszeredetten utánozta a film a Snyder 300-át. De míg a 300-nak piszkosúl jól állt ez a látvány meg ez az egész menő héroszos attitűd addig itt egyszerűen csak egy álművészieskedő sokszor csak beállításokkal operáló filmet kapunk ami egy nagyon összekuszált történettel bír. A mitológiát is nagyon sajátosan értelmezi úgy naggyából sehogy. Henry Cavill pedig annyira hiteles Tézeusz mint George Clooney volt Batmanként. Henry Cavill borzalmasan rossz ebben a filmben és ebben a szinkronja is csak erősíti naggyon rossz a film szinkronja. rolleyes.gif Komolyan mondom Stephen Dorf aki Cavill társát alakítja a filmben sokkal jobb Tézeusz lehetett volna Cavillnél jobban állt volna neki. Igazából egy jó pontja volt a filmnek Mickey Rourke aki remekül alakította Hyperion királyt jó nagy r*ohadék volt. biggrin.gif Frida Pinto pedig nagyon jól néz ki a filmben de a sminkje az elképesztő gyakorlatilag lemoshatatlan! _nevet.gif Az Istenek is hááá nagyon furák voltak minegyiket valamiért elég másodvonalbeli színészek alakították Luke Evans meg Kellan Lutz meg ilyen nevek....és utólag láttam a stáblistán hogy elvileg Herkules is benne volt a filmben már Istenként de hogy melyikük volt arra nem sikerült rájönnöm. rolleyes.gif
Athéna egyébként jól nézett ki meg jó választás volt a színésznő! wub.gif
De egy szó mint 100 ez a film még mindig nem jó sajnos. rolleyes.gif
De ilyen faja giffeket lehet belőle csinálni! biggrin.gif
https://66.media.tumblr.com/69923b61cab11c7f86a8f049c27f58e1/tumblr_ou0wf540eZ1w1yjv2o1_500.gif
1 felhasználónak tetszik: Christo
2018. november 07. 08:44 #14127
pompom
pompom
ooo
 
Státusz.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 18.10.18.
Hozzászólás: 3494
Csatolások: 63
Azonosító: 270952
Offline offline
Bohemian Rhapsody
Kicsit féltem, hogy nem fog tetszeni, de nagyon meghatódtam tőle. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit laposan oldottak meg ezt-azt, de a jelenetek 90%-a feledtette ezt velem. A szereposztás fantasztikus, a zenék (mondani sem kell) isteniek, az utolsó jelenet pedig felemelő és elképesztően menő. Nagyon jó érzéssel jöttem ki a moziból. 10/10
2 felhasználónak tetszik: Bessie, thundercloud
2018. november 25. 02:14 #14128
Fannycska999
Fannycska999
rrrromantic
 
Státuszluminous lux tides
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 11.09.04.
Hozzászólás: 3681
Csatolások: 163
Azonosító: 160042
Offline offline
Legendás állatok: Grindelwald bűntettei
Mivel imádtam az első részt (és kb mindent ami a Harry Potter - féle világban játszódik) és odavagyok Eddie Redmayne - ért, nem hagyhattam ki ezt a filmet. Noha emlékeim szerint az első részen többet nevettem, ez is fantasztikus volt. Egyik színészben sem csalódtam, az pedig kellemes meglepetés volt, hogy Jude Law is bekerült a filmbe (ezt nem tudtam előre, de egyébként nagyon jó választás volt). Az új életcélom pedig kétségkívül az, hogy találjak egy pasit, aki szerint olyan szemem van mint egy szalamandrának wub.gif
10/10
https://66.media.tumblr.com/42fff13b35b92bbab2061cded13a4cf9/tumblr_piau4iMwtp1qm6jq5o1_500.gif

A dán lány
Ehhez a filmhez részben szintén Eddie Redmayne miatt jutottam el, valamint a kor miatt, amiben játszódik; számítottam egy kis 1920 - as évek beli, művészi atmoszférára, és ilyen téren nem is kellett csalódnom. De a történet nem nyerte el igazán a tetszésemet. Ha valaki hasonló cipőben jár mint Einar/Lili, az gondolom, jobban tudta mindezt értékelni. Ami engem illet, távol álljon tőlem, hogy ilyesmi miatt ítélkezzek, nincsenek ellenérzéseim azok ellen, akik akármilyen módon eltérnek a megszokottól. A film nézése közben azonban minden empátiámat a feleség, Gerda vonzotta magára. Végigbőgtem a filmet, mert az én figyelmemet leginkább az ragadta meg, hogy itt ez a tehetséges fiatal nő, aki hozzáment a szerelméhez, nyilván szép életben és családban reménykedve. Aztán fokozatosan le kellett mondania minderről, el kellett fogadnia, hogy ebből a kapcsolatból nem fog gyermeke születni, sőt, a párja egy idő után szinte teljesen magára hagyta őt. És elfogadta, mitöbb, nem hagyta magára, kitartott mellette pusztán azért mert szerette, akkor is, amikor ez már csak fájdalommal járt számára. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokszor lefestette...
Gondolom a valóság sok pontban eltér a film cselekményétől, de mikor utánaolvastam az eredeti történetnek, illetve a főhősnő sorsának, nem lettem boldogabb. Szép, hogy itt volt ez a transznemű személy, aki bátran elindult az önmegvalósítás útján egy olyan korban, amikor ez még nagyon nehéz volt. De szívszorító, hogy volt mellette valaki, akinek az élete szomorúan alakult, mert mindennél jobban szeretett valakit aki ezt képtelen volt viszonozni.
Összességében egy hatásos és szép film volt, meggyőző alakításokkal, de túl tragikusnak találom ahhoz, hogy valaha újra meg akarjam nézni.
10/8
https://66.media.tumblr.com/4d2e2b48694b917d7b27f5be79139cbb/tumblr_o8d4aiqey61shhjo5o1_500.gif
5 felhasználónak tetszik: missdaisy, Christo, Toxic, forever.romanci, blackcoffee
2018. november 25. 08:59 #14129
- törölt felhasználó -    
Sötétben
7/10
https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BODc2NTkyZjEtMTYxNC00YTJmLTgzZjMtNTVmOTZmNDBhMjQ5XkEyXkFqcGdeQXVyODAzODU1NDQ@._V1_UX182_CR0,0,182,268_AL_.jpg
Egy jó kis filmbe botlottam bele múlt héten. Diane Kruger a főszereplője a filmnek. A film egy asszonyról szól akinek meg kell küzdenie egy olyan tragédiával amit senkinek sem volna szabad át élnie. A film eléggé feszegeti a határokat és olyan befejezése van amit garantálom egy ideig senki nem fog elfelejteni. Diane Kruger elképesztően jól alakít. Sokszor volt már nagyon jó Kruger de itt talán élete legjobb alakítását nyújtja. Bár személyes kedvencem tőle továbbra is a Becstelen Brygantikban alakított szerepe! biggrin.gif Mindenkinek ajánlom a Sötétbent de azt mindenképp vegyétek figyelembe hogy ez nem egy szirupos limonádé film. smileeee.gif
2 felhasználónak tetszik: Christo, Bessie
2018. november 25. 13:23 #14130
Bessie
Bessie
funkcionális ♑
 
Státusz❤ YoonKook ❤
  Csoport: Moderátor
Csatlakozott: 07.04.26.
Hozzászólás: 15792
Csatolások: 67783
Azonosító: 27941
Offline offline
Idézet (gonzales7 @ 2018.11.25. 08:59)
Sötétben
7/10
https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BODc2NTkyZjEtMTYxNC00YTJmLTgzZjMtNTVmOTZmNDBhMjQ5XkEyXkFqcGdeQXVyODAzODU1NDQ@._V1_UX182_CR0,0,182,268_AL_.jpg
Egy jó kis filmbe  botlottam bele múlt héten. Diane Kruger a főszereplője a filmnek. A film egy asszonyról szól akinek meg kell küzdenie egy olyan tragédiával amit senkinek sem volna szabad át élnie. A film eléggé feszegeti a határokat és olyan befejezése van amit garantálom egy ideig senki nem fog elfelejteni. Diane Kruger elképesztően jól alakít. Sokszor volt már nagyon jó Kruger de itt talán élete legjobb alakítását nyújtja. Bár személyes kedvencem tőle továbbra is a Becstelen Brygantikban alakított szerepe! biggrin.gif  Mindenkinek ajánlom a Sötétbent de azt mindenképp vegyétek figyelembe hogy ez nem egy szirupos limonádé film.  smileeee.gif

Utolsó mondattal már meg is győztél, hogy megnézzem. laugh.gif
2018. november 25. 19:50 #14131
Bessie
Bessie
funkcionális ♑
 
Státusz❤ YoonKook ❤
  Csoport: Moderátor
Csatlakozott: 07.04.26.
Hozzászólás: 15792
Csatolások: 67783
Azonosító: 27941
Offline offline
Hosszú évek óta végre pozitív meglepetés ért film terén. Mostanában nem nagyon láttam olyan filmet, amit iszonyatosan várok és meg is felelt az elvárásaimnak. Nemrég felfedeztem, hogy egy régebben olvasott könyvet megfilmesítettek, amit kifejezetten imádtam, sőt nagyon nagy hatást tett rám. Picit félve is ültem le megnézni. Végre nem csalódtam! w00t.gif

Világok őre (2018)
Annyit tudnotok kell, ez a cím nem young adult témájú. Ugyanakkor erősen orosz beállítottságú (könyv szerzője orosz, és a film is ott készült, orosz színészekkel), de a háttértörténetét egyenesen imádom. Most évekkel később kevés dologra emlékeztem, de a film visszahozta őket, ha nem is maradéktalanul. Egy egész jól megrendezett film. Szépen bemutatja a különböző világokat, különbségeiket, egyedül talán a magyarázat lett kevesebb. Könyvben jobban leírják. Nagyon remélem, hogy folytatják. Látni akarom a harcot Árkádiában. biggrin.gif
Kis hiányérzet miatt:

8/10
1 felhasználónak tetszik: pompom
2018. december 01. 09:53 #14132
- törölt felhasználó -    
A hét mesterlövész (1960)
8/10
Imádom ezt a filmet. Ez a hét fazon szembeszállt volna akár Mordor seregeivel is hogy megvédjen egy kis falut a lakóival együtt. Szauron fejét pedig Yul Brenner loccsantaná szét. Színész hatalmasságok játszanak ebben a filmben. Imádom mindet. A filmnek a története nem nagy szám és maga az akciós lövöldözős részek sem annyira jók de amit ez a hét színész le tesz az asztalra az elképesztő.Iszonyat erős jelenlétük van a filmben és nagyon jó a kémia köztük. De hááá olyan emberekről beszélek mint Yul Brenner, Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn,Robert Wagner, Eli Wallach, Brad Dexter...
A régi magyar szinkronja is nagyon jó a filmnek olyan színészeink adják a hangjukat mint Agárdy Gábor, Bujtor István, Koncz Gábor, Fülöp Zsigmond!!! Remek munkát végeznek.
Örök kedvencem ez a film!!! meghajolo.gif
Sajnos egyik mesterlövész sincs már köztünk! sad.gif
https://i.redd.it/o6naqhhl4usy.jpg
1 felhasználónak tetszik: pompom
2018. december 03. 21:29 #14133
- törölt felhasználó -    
La Haine/A gyűlölet
10/10
https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BNDNiOTA5YjktY2Q0Ni00ODgzLWE5MWItNGExOWRlYjY2MjBlXkEyXkFqcGdeQXVyNjQ2MjQ5NzM@._V1_UY268_CR3,0,182,268_AL_.jpg
Már napok óta tartanak a zavargások Franciaországban. sad.gif Ezért elővettem megint a Gyűlölet filmet. meghajolo.gif Újra aktuális lett. sad.gif Bár a Gyűlölet mindig aktuális! Régebben írogattam filmekről a facebook-on ma már nem és akkoriban terveztem csinálni egy top 20 kedvenc film listát. smileeee.gif na háááá a Gyűlölet az élmezőnyben szerepelt volna. meghajolo.gif Nagy kedvencem ez a film és eléggé meghatározó volt a fiatalkoromban.

"Azt ismered, hogy egy társadalom zuhan lefelé, és miközben zuhan, egyre csak azt ismételgeti: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben... Nem a zuhanás számít. Hanem a földet érés."
2018. december 06. 17:25 #14134
acsadrienn20
acsadrienn20
Teen Wolf :) Violetta :) és Jorge Blanco és Dylan Sprayberry fan :) TVD <3
 
StátuszTudod mi történik ha azérem egyikoldalát látod?Lemaradsz az érem másik oldaláról
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 12.07.24.
Hozzászólás: 7060
Csatolások: 1908
Azonosító: 181337
Offline offline
Széttörve https://media.port.hu/images/000/928/350x510/232.jpg
A Széttörve (eredeti cím: Split) 2016-os amerikai film, amelyet M. Night Shyamalan írt és rendezett. A főszereplők James McAvoy, Anya Taylor-Joy és Betty Buckley. A mozifilm készítője a Blumhouse Productions, a forgalmazója az Universal Pictures. Műfaját tekintve pszichothriller és pszichohorror. A filmet az Egyesült Államokban 2017. január 20-án mutatták be a mozikban, Magyarországon egy nappal korábban szinkronizálva, január 19-én az UIP-Dunafilm jóvoltából. Elkészítették a film folytatását, melynek címe: Üveg.

A film forgatása 2015. november 11-én kezdődött Pennsylvania, Philadelphiában. A film 2016. szeptember 26-án debütált a Fantastic Fesztiválon, majd az Egyesült Államokban megjelent 2017. január 20-án az universal Pictures által. A film kritikai szempontból pozitív visszajelzéseket kapott az értékelőktől, valamint néhány kritikus jelölte Shyamalan barátságos visszatérését, bár egyesek kritizálták a filmbéli mentális betegségek észlelését. A Metacritic oldalán a film értékelése 62% a 100-ból, ami 47 véleményen alapul.[3] A Rotten Tomatoeson a Széttörve 74%-os minősítést kapott, 227 értékelés alapján.[4]. A film bevételi szempontból is jól teljesített, ugyanis a 9 millió dolláros költségvetését túl tudta szárnyalni, és több mint 276,9 millió dollárral zárt.

„ Kevinnek 23 személyisége van. A 24. most fog elszabadulni. ”
– Mottó
A film végig követ egy olyan férfit, aki elrabol három fiatal lányt, 23 különböző személyisége miatt, és a 24. kezd létrejönni.
2018. december 16. 16:32 #14135
- törölt felhasználó -    
Wind River - Gyilkos nyomon (2017)
10/7


https://www.mozi-dvd.hu/kepek/wind-river-gyilkos-nyomon-2017/wind-river-gyilkos-nyomon-2017-magyar-plakat-22990.jpg

Két kedvencem is főszerepet játszik benne, ezért néztem meg ezen a havas vasárnap délután, viszont... Annyira nem volt jó élmény. Kétség kívül csodás a szereplő gárda, de a film vége nagyon lehozott az életről. Maguk a történések nem vészesen gyorsak és nem is vontatottak, szóval számomra filmélményben jót nyújtottak. Hatalmas igazságok és mély gondolatok is voltak benne... Viszont a végén, amikor "rájöttek a megoldásra" na azt nem volt kedvem végig nézni... sad.gif De szó mi szó, ha az érzékeny lelkemet nem számítjuk, egy egész jó kis filmnek voltam tanuja.
2018. december 16. 17:11 #14136
Alysia
Alysia
Sweet Little Hale ♡
 
Státuszdon't analyze everything. just do it.
  Csoport: Moderátor
Csatlakozott: 17.07.23.
Hozzászólás: 1749
Csatolások: 65550
Azonosító: 265584
Offline offline
Egy kis szívesség (2018)
10/7-8
Tegnap végre mi is sort kerítettünk Blake Lively és Anna Kendrick közös filmjére. Őszintén, mikor vége lett a filmnek csak ültem tovább, hogy most mi a franc volt ez? Aztán szépen lassan leülepedtek a történtek is. Az eleje szuperül indult, jól felvezették a történetet. Jól felépített "krimi" volt, ami vicces is volt és azért voltak benne váratlan fordulatok is. Természetesen nem az a "hű de izgi, mi fog most történni?" kategória, de ennek ellenére elérte a film azt, hogy miközben gondolkodik az ember a történetszálakon, még jól is szórakozik. Anna és Blake szerintem jót alakítottak a filmben, viszont számomra Henry Golding karaktere nagyon gyengére sikerült. Nem tudom, hogy a filmbeli karakterével volt a probléma, vagy hogy én egyáltalán neki adtam volna-e ezt a szerepet... Összességében jó filmek mondanám, de nem a többször nézős kategória.

Avatar (2009)
10/10

Hiba vagy sem, de eddig sosem kerítettem sort arra, hogy megnézzem az Avatart. A környezetemben lévők többször is emlegették, hogy mennyire de szuper, apukám is imádta, és hogy ideje lenne megnéznem már. Őszintén egyáltalán nem vártam sokat a filmtől, annak ellenére, hogy rengeteg díjat bezsebelt, valahogy ez a fantasy kategória nagyon messze esett tőlem és egyáltalán nem vonzott, hogy megnézzem. Ennek ellenére kellemesen csalódtam, de nagyon! A filmbeli grafikai megoldások szerintem páratlanok, a képi világ valami elképesztő, még így sok évvel a film megjelenése után is. A történet és a színészek alakítása is szuper, úgyhogy összességében pozitív csalódás volt.

1 felhasználónak tetszik: Lil98
2018. december 16. 17:33 #14137
- törölt felhasználó -    
Utoya,július 22
8/10
Szerintem aki nem egy burokban él az hallott már a 2011-ben történt Norvég tragédiáról. Amikor egy szélsőjobboldali nézeteket valló 32 éves fazon felrobbantott egy pokolgépet Osloban a kormányzati negyedben utána pedig felvett egy rendőr egyenruhát és felfegyverkezve átment a nem messze lévő Utoya szigetre ahol egy diáktábor volt és akit utolért vagy meglátott azt agyonlőtte. 77 fiatalt ölt meg és 99-et pedig súlyosan megsebesített. Én mai napig emlékszem rá hogy fúúú iszonyat megdöbbentett engem is felfoghatatlan még ma is. Szeptember 11-hez hasonló emlékeket idézett bennem.
Az Utoya, július 22 ezt a tömegmészárlást dolgozza fel valós időben és vágás nélkül egyetlen szereplő szemszögéből. A főszereplő egy Kaja nevű lány. A szereplők kitaláltak de maga az esemény a túlélők beszámolói alapján készült. A film nagyon élethű és piszkosúl átélhető az egész esemény. Igazából annyi történik hogy a szerencsétlen fiatalok csusznak másznak a sárban vagy ide oda rohangálnak a szigeten miközben lövések dördülnek el körülöttük és halálra vannak rémülve és senki nem tudja hogy mi is történik. Egy elképesztő káosz és zűrzavar folyik 72 percen át. A norvég rendőrség ennyi idő elteltével érkezett meg a szigetre. 72 perc-ig maga a pokol költözött a kis szigetre. A film nagyon működik és rendkívül feszült. Fúúúú amikor az első lövések eldördülnek tényleg olyan volt mintha petárdák szóltak volna és szerencsétlenek is azt gondolták kezdetben. Fúúú és a lövések én fülhallgatóval néztem de ilyen ijesztő lövés hangokat nem sokat hallottam még filmben főleg hogy egyszer távol egyszer pedig közelebbről hallatszanak. A filmben van két három jelenet amitől szabályosan megijedtem. Amitől piszkosúl jó a film hogy a támadót egyszer sem mutatják csupán ha kétszer lehet látni az "alakját". Szóval ez egy nagyon jó film amit nagyon nem jó nézni.
Viszont ami nem tetszett a filmben azok a párbeszédek engem sokszor kizökkentettek és amikor a végefelé a lány le megy a tópartra ott szerintem eléggé leült a film.
De ezzel együtt egy nagyon erős és megrázó film és nem ajánlom mindenkinek.
Asszem az Amerikaiak is csináltak egy filmet erről a tragédiáról majd azt is megnézem valamikor.
https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BNjJhZDBkOWQtNGY0YS00YWY0LWEwYjUtMmJhYjQ5ZGY2OWJkXkEyXkFqcGdeQXVyMTMxODk2OTU@._V1_UX182_CR0,0,182,268_AL_.jpg
2018. december 22. 10:08 #14138
- törölt felhasználó -    
https://i1.wp.com/78.media.tumblr.com/7eab8e1cfd8b32b134041f303d8e5e04/tumblr_pb0d9enlWI1txzbmgo1_540.gif

Bumblebee / Űrdongó (2018)
10/10 heart.gif

!SPOILER! Már a bejelentés óta nagyon vártam ezt a filmet, így a legelső vetítésre, a tegnapelőtti 16 órás vetítésre el is mentem. Először csak Hailee miatt akartam megnézni a filmet, mert nagy kedvencem, viszont a Transformers-filmeket ezelőtt még nem láttam, viszont a Bumblebee rávett, hogy rövid időn belül még megnézzem őket. Először is nagyon tetszett, hogy nem csak az autobotok harcáról szólt az egész, hanem sok dolgot vittek bele a való életből is. A vizuális effektek nagyon tetszettek, csak ámultam a láttukon. Űrdongó nagyon aranyos volt, ahogy a műhelyben is dobálta magából ki a neki nem tetsző lemezeket és a rádió segítségével próbált meg beszélni Charlie-val. Egyszerűen imádtam a barátságukat, ahogy Charlie már szinte emberként tekintett rá. És nagyon sok vicces jelenet volt benne, pl. mikor átalakult első alkalommal Dongó és Charlie hogy meglepődött, mikor a keze kinyúlt alóla. Ron autós jelenete is nagyon tetszett, ahogy segített Charlie-nak és Dongónak, valamint mikor Otis mondta, hogy "kiszedték belőlem és Charlie elment harcolni a robotokkal, megmenteni a világot", azokon a jeleneteken pedig, mikor Charlie apjáról volt szó, rendesen sírtam. Hailee nagyon meggyőzően alakította karakterét, csodálatos színésznő. Amúgy nagyon shippeltem Charlie-t Memoval, irtó cukik voltak. És hogy zavarba tudott jönni Memo, mikor elkérte az ingét, vagy meglátta Dongót, megcsókolta az arcát Charlie, csak nagyon sajnálom, hogy végül nem lett komolyabb a kapcsolatuk. Jaj, és mikor Tina és a pasija "kicsúfolták" Charlie-t, rendesen mérges lettem és nagyon jót nevettem, mikor elmentek hárman bosszút állni, Dongó pedig összezúzta szó szerint a kocsiját. Nagyon megérdemelte! Oh, és mikor Charlie mondta Dongónak - egyébként nagyon találó neve van tényleg -, hogy maradjon a garázsban, mert elmegy dolgozni, ő erre szétzúz mindent a házban, mikor meg próbálták, hogy mit kell tenni, ha jön valaki: "Dongó gyorsan bújj el", erre bebújik a szikla mögé.. a végét pedig imádtam, hogy végül mindenki visszatért a megszokott életébe és Charlie pedig meglátta, milyen "menő" kocsi is lehetett volna belőle. A búcsújuk pedig nagyon megható volt és az is, mikor neki mondta el, hogy az autóprojekten dolgozott az apjával. De végül Dongó legyőzte a rossz autobotokat és végig hű maradt Optimus fővezérhez, amikor pedig Burns üldözte őket és ide-oda változott Dongó. A '80-as évek feelingje is nagyon tetszett, Charlie metalos stílusa is.Minden egyes percét imádtam a filmnek, szerintem csodálatos lett, Hailee eddigi legjobb filmje, hatalmas élmény volt számomra látni ezt a mesterműt. A végén pedig a Back To Life csodásan szólt a mozis hangfalakkal. heart.gif
1 felhasználónak tetszik: Lil98
2018. december 22. 20:11 #14139
- törölt felhasználó -    
Űrdongó
7/10
https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BOTM3NzE5OTE1Nl5BMl5BanBnXkFtZTgwNzQwNjM3NjM@._V1_UX182_CR0,0,182,268_AL_.jpg

Míg a föld kerek Transformers rajongó leszek. biggrin.gif Meg van az összes Magyarországon kiadott képregény belőle. A rajzfilmsorozatot is néztem az eredetit az 1984-ben indulót. És Michael Bay első Transformers filmjét nagyon szeretem a mai napig idézni tudok belőle és szerintem jó adaptáció lett tele emlékezetes karakterrel és sok csúcsponttal és remek zenével. meghajolo.gif A mai napig libabőrös tudok lenni amikor Üstökös kiadja a parancsot az álcáknak hogy végre meg van a vezér meg van Megatron és az álcák gyülekeznek
"This is Starscream,all decepticons, mobilize!
Barricade enroute!
Devastator reporting!
Bonecrusher rolling!
Blackout incoming!
ALL HAIL MEGATRON!!!!!!
"
És közben megy aza zene az álcák témája!!!!! meghajolo.gif meghajolo.gif
Viszont a többi Transformers filmet nagyon nem szeretem és
igyekszem elfelejteni. rolleyes.gif
Az utolsó két filmet már meg sem néztem az előzetesek borzalmasak voltak.

Viszont kijött az Űrdongónak az előzetese és tetszett ezért adtam egy esélyt utoljára egy transformers filmnek. Nem csalódtam. Azt kaptam amit vártam egy ártalmatlan robotos filmet ami nem akar többnek látszani mint ami de viszont képes volt egy jó kis ifijúsági filmként működni egy csipetnyi drámával hála a főszereplőnek Hailee Steninfeldnek. És engem kicsit emlékeztetett a film a Szuperhaverra! Amit szintén nagyon szeretek. smileeee.gif Hailee szerepe szerint elég nehéz élet szakaszában van és bele csöppen az életébe egy hatalmas robot aki valamiféle bolygóközi háborút vív más nagy robotok ellen és kettőjük között egy jópofa és kedves barátság alakul ki. Gyakorlatilag ezt láthatjuk a filmben. Egy nagyon más Transformers film mint a korábbiak amiben inkább beszélgetnek és nem robbantgatnak ami azért nem teljesen igaz vannak benne akciók de nincsenek túl tolva. Egy kedves film volt ami meglepően tisztelte Michael Bay első Transformers filmjét mivel rengeteg utalás van benne a korábbi filmre. És nagyon jól állt a filmnek ez a 80-as évek hangulata ami főleg a zenéken volt érezhető. Amúgy ha valaki VR Pisti vagy VR Jani miatt szeretné megnézni a filmet hááá elég kevés szövegük van és ami van az egy torzított gépies robothang szóval e tekintetben csalódni fognak azok aki ezért nézik meg. biggrin.gif Jani hangja valamennyire felismerhető de Pistié abszolút nem Pisti nagyon élte a karaktert amúgy! rohog.gif
1 felhasználónak tetszik: Christo
2018. december 23. 20:49 #14140
Christo
Christo
 
StátuszQuot libros, quam breve tempus.
  Csoport: Moderátor
Csatlakozott: 08.11.23.
Hozzászólás: 7844
Csatolások: 21645
Azonosító: 77830
Offline offline
Bird Box / Madarak a dobozban
Először a könyvet akartam elolvasni, nem jött össze, majd egyszer csak fent volt Netflixen, mondom, egye fene, megnézem, nem tudok várni... Sandra egy jónak és érdekesnek tűnő thrillerben? Ide vele.
Nagyon tetszett, néhol szívfacsaró, néhol izgalmas, de több magyarázatot el bírtam volna a végén. Persze, rendelkezem fantáziával, de annak is kell valami alapanyag.
10/8
https://66.media.tumblr.com/565927db82032f154f5177691fce499f/tumblr_pk5kikJwO11u0oug7o6_r1_540.gif
1 felhasználónak tetszik: Alysia
710 oldal 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710
Hozzászólok Nem indíthatsz új témát!