Sokáig teljes mértékben műköröm ellenes voltam, a sajátjaimmal mindig is törődtem, talán már túlságosan is, kb. két naponta festettem. Meg volt egy kosárnyi körömlakkom, a sárgától a rózsaszínig, minden amit el tudtok képzelni.
Az ilyen műanyag ragasztóstól még mindig hányni tudok, és tartom magam ahhoz, hogy semmi pénzért nem tetetnék föl olyat, viszont a zselés műkörömmel különösebb bajom nincs, ha szépen, ízlésesen van megcsinálva. Bár sokáig úgy voltam vele, mivel szép körmeim vannak és nem törnek, felesleges, viszont mióta porcelánfestőnek tanulok a sok hígítótól, de legfőképp a spiritusztól, ami takarítás közben elkerülhetetlen, hogy a kezünkre folyjon, iszonyatos módon kikezdte a körmeimet, arról nem is beszélve, hogy a kezemet is rendesen kiszárította. Szóval meguntam, hogy folyton tövig törnek a körmeim, amin a lakk se mutatott olyan jól, az egyik barátnőm, meg pont elkezdett műkörmözni, és felajánlotta, hogy baráti áron, az enyémet is megcsinálja, úgyhogy éltem is a lehetőséggel.
Nem nagyon akadályoz se a munkában, se másban, mindössze a pénzt nem lehet vele fölvenni, úgyhogy a pénztárnál mindig előre nyújtom a kezem, hogy abba adják az aprót és ne a pultra tegyék.
Mondjuk, azt én sem szeretem, ha túl giccses, vagy olyan hosszú hegyes, mert az ha zselé, ha nem, nagyon mű és ízléstelen. Nekem is csak nagyjából fél centi hosszú, mandula alakú, és általában franciásan van megcsinálva, néha egy-egy minta megy bele, ha olyan kedvem van. Így olyan mintha természetes lenne (oly annyira, hogy először azt hitték igazi), de mégsem egérrágta.