Starity

Elhunyt Demi Lovato édesapja

13 oldal 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Hozzászólok Nem indíthatsz új témát!
2013. június 24. 18:38 #181
- törölt felhasználó -    
Beyla, nem fogom megváltani a világot a hozzászólásommal, meg semmi ilyesmi, de azért én mégis leírom. Idén töltöm be a 14. életévemet, tehát most 13 vagyok. Mondjuk, ez logikus, de mindegy. Tavaly decembertől teljesen tönkrement az életem, és tudod miért? Anya elszeretett volna válni kemény 16 év után. Először rengeteget sírtam, és azt tudniillik, hogy én nagyon apás voltam -ezidáig. Egyik este, amikor apa hazajött munkából felébredtem, mert ordítoztak és kiabáltak, hallottam, hogy apa olyanokat mond anyának, hogy szétütlek te büdös r#banc, vagy hogy elvágom a torkodat és beteszlek téged az újságba, sőt, úgy megütötte anyának a mellét, hogy több hétig lila-zöld-sárga-kék színben pompázott. Ha nem megyek ki akkor, akkor ki tudja, talán még rosszabbat kap anya. Minden hétvégén ment a feszkó, rengeteget ordibáltak és veszekedtek egymással, mi, gyerekek pedig meg sem mertünk mukkanni. Egy 17 éves bátyám, egy 8 éves öcsém és egy 22 éves nővérem van, de ő már elköltözött, és a bátyám is állandóan csavargott, szóval konkrétan ott ültem bent a szobámban, remegtem a félelemtől, hogy esetleg eldurvul majd a helyzet. Április 13-án egy olyan sokk ért, amit senkinek nem kívánok. Nővéremmel voltunk otthon, anya és apa már megint veszekedtek, de mi már akkor éreztük, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni. Körülbelül 1 cm-re állhattak egymástól, mi tesómmal már kint voltunk, hátha lesz valami, és hát lett is. Apa megütötte anyát, anya pedig nekiment apának. Ütötték és rugdosták egymást, mi ketten próbáltuk őket szétszedni, nem sok sikerrel. Befejezték, mikor észrevették, hogy engemet nem olyan gyengén odalöktek a szekrényhez. Csuklott hanggal és könnyes szemmel mondtam, hogy most fejezzék be. Befejezték? Nem! ANYA NEKIMENT EGY KÉSSEL APÁMNAK. Meg sem tudtam mozdulni a rémülettől, csak néztem, ahogyan nővérem próbálja őket szétszedni, és akkor volt az a pont, hogy pizsamában, egy szál köntösben és mezítláb lerohantam az utcára. Hülyének néztek az emberek? Igen. Úgy sírtam, hogy majdnem szétszakadt a mellkasom. Végül egyikőjüknek sem lett komoly baja, ahelyett, hogy anya szétvágdosta a kezét, apa pedig elvágta az ujját. Aztán jöttek azok a.. titkok (?) amikről soha nem tudtam. Apa anyát többször megverte, de olyan szinten, hogy hideg vízzel kellett felébreszteni. Többször megcsalta, minden úgy ment ahogyan ő fütyült, a nagymamámat elütötte, engem kiskoromban elrabolt anyától, és amikor én 2 vagy 3 éves voltam anyát felakasztotta egy fára. Apa ezek után (hogy megtudta, hogy én is tudom) próbált kedves lenni velem, beszélgetni, és úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Elvárta, hogy úgy tekintsek rá mint anno. Szerinted ezt bocsássam meg neki? Nem, nem fogom. SOHA. És miért? Karina már leírta. Mert bántotta az anyukámat akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Már nem is érzek iránta semmit. Nem az apám. És ezt meg is mondtam a szemébe, amiből az lett, hogy sírni kezdett. Nagyon. Én pedig csak elmentem onnan. Azóta pedig már kezdd minden rendbe jönni, apával nem igazán tartom a kapcsolatot, bár ha egy nap nem hív 20x akkor egyszer se. Olyan mértékben csalódtam a saját apámban, hogy azt elmondani nem lehet. És akkor most én is sajnáltatom magamat? Nem érdekel mit gondolsz. Ezt csak azért írtam le, mert már nagyon kikívánkozott belőlem, főleg, miután elolvastam a hozzászólásodat. Szégyellhetnéd magad.
7 felhasználónak tetszik: Nórii. SelFan., Luckie, WhiteRosee, bitchina, hayley4, Shorty Official, coke.
2013. június 24. 21:28 #182
CsiCsen
CsiCsen
 
StátuszLet your smile change the world, but don't let the world change your smile. :)
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 10.07.27.
Hozzászólás: 879
Csatolások: 1
Azonosító: 132090
Offline offline
heyitsblaze Úristen! ohmy.gif Lesokkolt ez a hozzászólásod. És amit a végén írtál, teljesen igazad van...
1 felhasználónak tetszik: heyitsblaze
2013. június 24. 23:04 #183
sztáránia
sztáránia
visszatérő vendég
 
StátuszAz emberi hülyeség határtalan!
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 12.11.03.
Hozzászólás: 199
Csatolások: 0
Azonosító: 189013
Offline offline
helyitsblaze nagyon sajnálom ami veled történt az ilyet nagyon nehéz feldolgozni főleg ha a szemed előtt történt de legalább nem lett senkinek baja de elég durva hogy ilyesmi előfordul remélem hogy már valamennyire fel tudtad dolgozni ,ami demit illetni nagyon sajnálom sad.gif(((((
1 felhasználónak tetszik: heyitsblaze
2013. június 24. 23:27 #184
Karina197
Karina197
impossible
 
Státuszegy szakasz lezárult.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 10.11.07.
Hozzászólás: 7877
Csatolások: 12522
Azonosító: 138204
Offline offline
@heyitsblaze

aztamindenit... nagyon büszke lehetsz magadra, hogy nem törtél össze teljesen lelkileg.. én az vagyok smileeee.gif
3 felhasználónak tetszik: heyitsblaze, Nórii. SelFan., Luckie
2013. június 24. 23:34 #185
- törölt felhasználó -    
Őszinte Részvétem a családjának. :| De rossz lehet most nekik :/
2013. június 24. 23:37 #186
- törölt felhasználó -    
Idézet (Karina197 @ 2013.06.24. 23:27)
@heyitsblaze
aztamindenit... nagyon büszke lehetsz magadra, hogy nem törtél össze teljesen lelkileg.. én az vagyok smileeee.gif

Köszönöm! heart.gif
2013. június 24. 23:41 #187
- törölt felhasználó -    
Senkinek sincs joga Demi felett ítélkezni! Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy egy normális és boldog apa-anya-gyerek családban nevelkedjen. Ilyenkor, hogy elhagyta az apja valahogy már nem számít, a halála akkor is pokolian fáj, és ilyen esetben, mint Demié ott van a fájdalmon kívül egy jókora adag bűntudat is. Nem, nem okoskodom, a tapasztalat mondatja ezt belőlem, hiszen tudom, milyen egy olyan apát elveszíteni, akinek a színét se láttam soha, aki talán meg sem érdemelne, mégis ott van a bűntudat, hogy ha talán én lépek, akkor minden máshogy alakul, és szomorú ez, de ilyenkor döbben rá az ember, hogy mindezek ellenére, akkor is szereti az édesapját. Szóval senkinek sincs joga elítélni Demit.

Nyugodjon békében Patrick!
1 felhasználónak tetszik: Nórii. SelFan.
2013. június 25. 00:59 #188
Beyla
Beyla
carter
 
StátuszÉljen a szabadszólás joga! :)
  Csoport: Kitiltott
Csatlakozott: 12.09.22.
Hozzászólás: 8612
Csatolások: 2491
Azonosító: 186418
Offline offline
Idézet (heyitsblaze @ 2013.06.24. 18:38)
Beyla, nem fogom megváltani a világot a hozzászólásommal, meg semmi ilyesmi, de azért én mégis leírom. Idén töltöm be a 14. életévemet, tehát most 13 vagyok. Mondjuk, ez logikus, de mindegy. Tavaly decembertől teljesen tönkrement az életem, és tudod miért? Anya elszeretett volna válni kemény 16 év után. Először rengeteget sírtam, és azt tudniillik, hogy én nagyon apás voltam -ezidáig. Egyik este, amikor apa hazajött munkából felébredtem, mert ordítoztak és kiabáltak, hallottam, hogy apa olyanokat mond anyának, hogy szétütlek te büdös r#banc, vagy hogy elvágom a torkodat és beteszlek téged az újságba, sőt, úgy megütötte anyának a mellét, hogy több hétig lila-zöld-sárga-kék színben pompázott. Ha nem megyek ki akkor, akkor ki tudja, talán még rosszabbat kap anya. Minden hétvégén ment a feszkó, rengeteget ordibáltak és veszekedtek egymással, mi, gyerekek pedig meg sem mertünk mukkanni. Egy 17 éves bátyám, egy 8 éves öcsém és egy 22 éves nővérem van, de ő már elköltözött, és a bátyám is állandóan csavargott, szóval konkrétan ott ültem bent a szobámban, remegtem a félelemtől, hogy esetleg eldurvul majd a helyzet. Április 13-án egy olyan sokk ért, amit senkinek nem kívánok. Nővéremmel voltunk otthon, anya és apa már megint veszekedtek, de mi már akkor éreztük, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni. Körülbelül 1 cm-re állhattak egymástól, mi tesómmal már kint voltunk, hátha lesz valami, és hát lett is. Apa megütötte anyát, anya pedig nekiment apának. Ütötték és rugdosták egymást, mi ketten próbáltuk őket szétszedni, nem sok sikerrel. Befejezték, mikor észrevették, hogy engemet nem olyan gyengén odalöktek a szekrényhez. Csuklott hanggal és könnyes szemmel mondtam, hogy most fejezzék be. Befejezték? Nem! ANYA NEKIMENT EGY KÉSSEL APÁMNAK. Meg sem tudtam mozdulni a rémülettől, csak néztem, ahogyan nővérem próbálja őket szétszedni, és akkor volt az a pont, hogy pizsamában, egy szál köntösben és mezítláb lerohantam az utcára. Hülyének néztek az emberek? Igen. Úgy sírtam, hogy majdnem szétszakadt a mellkasom. Végül egyikőjüknek sem lett komoly baja, ahelyett, hogy anya szétvágdosta a kezét, apa pedig elvágta az ujját. Aztán jöttek azok a.. titkok (?) amikről soha nem tudtam. Apa anyát többször megverte, de olyan szinten, hogy hideg vízzel kellett felébreszteni. Többször megcsalta, minden úgy ment ahogyan ő fütyült, a nagymamámat elütötte, engem kiskoromban elrabolt anyától, és amikor én 2 vagy 3 éves voltam anyát felakasztotta egy fára. Apa ezek után (hogy megtudta, hogy én is tudom) próbált kedves lenni velem, beszélgetni, és úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Elvárta, hogy úgy tekintsek rá mint anno. Szerinted ezt bocsássam meg neki? Nem, nem fogom. SOHA. És miért? Karina már leírta. Mert bántotta az anyukámat akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Már nem is érzek iránta semmit. Nem az apám. És ezt meg is mondtam a szemébe, amiből az lett, hogy sírni kezdett. Nagyon. Én pedig csak elmentem onnan. Azóta pedig már kezdd minden rendbe jönni, apával nem igazán tartom a kapcsolatot, bár ha egy nap nem hív 20x akkor egyszer se. Olyan mértékben csalódtam a saját apámban, hogy azt elmondani nem lehet. És akkor most én is sajnáltatom magamat? Nem érdekel mit gondolsz. Ezt csak azért írtam le, mert már nagyon kikívánkozott belőlem, főleg, miután elolvastam a hozzászólásodat. Szégyellhetnéd magad.

Nos, valóban sajnálatos az a dolog, ami történt veled és tény, az élet nem fenékig tejfel. Ezt te magad is tapasztalhatod. Szégyellni nem fogom magamat, hiszen még mindig ez a véleményem. Gyerek vagy, és, ha majd az apád odamegy hozzád, mondván, hogy átértékelte a dolgokat, valamint halálos beteg és szeretné jóvá tenni a múltban elkövetett bűneit legalább egy kicsit is, és te azt mondod meg neki burkoltan, hogy felőled akár meg is halhat és nem érdekel, akkor ugyanolyan egy empátia hiányos, megbocsátani nem tudó kényeskedő kisgyerkőc leszel. Az élet arról szól, hogy megtanulunk szeretni, érezni, gyűlölni, de megbocsátani is. Én speciel kissé gáznak tartom az ilyen szinten való személyeskedést, de mindegy, engem nem győztél meg vele egy kicsit sem. unsure.gif Persze, a történeted szomorú meg minden izéke és, ha ott lehettem volna melletted, segíthettem volna valahogy, akkor megtettem volna, hisz én ilyen vagyok. Ettől függetlenül a te történeted annyiban függ össze demikéjével, hogy az édesapa a közös nevező. Honnan tudod, hogy demikénél ez történt, és nem valami más? Nem tudhatod. Úgy, ahogy én ítélem el azt a nyafogó nyafkát, ti úgy ítélitek el azt az embert, aki az édesapja volt. Mi jogon?! Honnan tudjátok, hogy akkor mi történt húsz évvel ezelőtt? Nem tudhatjátok, csak ráhúztok egy sztereotípiát és az orrotokig sem láttok el. Én azt hiszem befejeztem, mert túl gyerekek vagytok ahhoz, hogy megértsétek. Igaz, én sem értettem addig, amíg két hétig nem ápoltam és fogtam egy haldokló néni kezét. Beszélgettem vele és pokoli volt, talán még rosszabb is, mint amit átéltél. Talán majd valamikor tíz-húsz év múlva rádöbbentek, hogy mit magyarázok, hiszen elbeszélünk egymás mellett. Innentől kezdve pedig felesleges koptatni a billentyűzetet, mert nem tudjátok vagy csak szimplán nem akarjátok nézni az érem másik oldalát is. A világot valóban nem váltottad meg, a véleményemet nem változtattad meg, habár kell lennie... hogy is mondjam... némi önsajnálkozásnak is, hogy valaki ezt ilyen szinten leírja. A sajnálat mellett belőlem mást is váltott ki, de mindegy. Akár leírhattad volna privátban is a dolgot nekem, mert mindenki tud üzenetet küldeni, de te a publikus részét választottad, ahol mindenki el tudja olvasni. Mindegy, belőlem kicsike undort váltott ki, mert ész érv itt is abszolúte nulla, csak az önpéldálózás.

És most tuti én leszek a világ legb*nkóbb embere, mert ezt leírtam. unsure.gif Ilyen magánéleti dolgokat az ember nem oszt meg napvilággal, de hát mindenkinek más az értékrendje. Azt hiszem a továbbiakban nem fűzök hozzá kommentárt, mert felesleges. Nektek ez a véleményetek, nekem ez. Az alapján mondom a dolgokat, hogy beteg emberek között dolgozok és látok ezt azt, de ti biztos olyan sokat éltetek és tapasztaltatok, hogy bárkit felül tudtok bírálni. Fura, de nekem végülis mindegy.
4 felhasználónak tetszik: MadHatter, Sugarbabes, iannina, baisée
2013. június 25. 01:04 #189
- törölt felhasználó -    
Idézet (Beyla @ 2013.06.23. 23:23)

Kegyetlen, hogy a rajongói fanatizmus mennyire képes elvakítani az ítélőképességeteket! Én számomra az nem ember, aki eltol magától valakit, pláne, ha beteg és nem adja meg neki a második esélyt, ami mindenkinek kijár, hiszen emberek vagyunk, hibázunk. Empatikus készséged nulla, az egyszer biztos. Egy haldokló emberrel nem így bánunk, még akkor sem, ha fatális nagy hibát követett el ellenünk. Demike ezzel bizonyította be azt, hogy ő sem jobb az apjánál, ennyi. Nekem ettől fordul fel a gyomrom. Nem fogom őt sajnálni, valahol nagyon megérdemli, hogy nagyon fájjon neki.

Nekem pedig leginkább attól fordul fel a gyomrom amiket le írsz, már ne is haragudj hogy én is téged szapullak. Abszolút nem tudom megérteni, hogy te akkor miért nem nyeled le Demi hibáját? Ha már annyira emberek vagyunk és mind annyian hibákat követünk el?! Ugyanúgy te sem voltál ott, te sme tudhatod mi történt a családjában.. még is te vagy aki osztja az észt közöttünk már megint. unsure.gif Nem is értem, milyen indíttatásból írsz minden Demihez kapcsolodó cikkhez, de a hozzászólásaid alapján annyit elmondhatok, hogy neked mindegy, hogy kit kell "megvédeni" a lényeg, hogy Demit tud valamilyen úton-módon szidni.
A másik leggyomorforgatóbb dolog pedig az volna, hogy mások lelkébe tiporsz bele, valami elképesztően undorító módon.
Sok ember megélte a poklokat az édesapja miatt, és te mindenképpen arról próbálsz bizonyságot tenni, hogy mindegy kit mit csinált élete során, mit követett el a szeretteivel szemben, annak meg kell bocsájtani. Szerintem ez ugyanúgy nem jogos, mint az sem ahogy te ítélkezel Demi vagy akárki felett.. glare.gif

Idézet (Beyla @ 2013.06.25. 00:59)
Innentől kezdve pedig felesleges koptatni a billentyűzetet, mert nem tudjátok vagy csak szimplán nem akarjátok nézni az érem másik oldalát is. A világot valóban nem váltottad meg, a véleményemet nem változtattad meg, habár kell lennie... hogy is mondjam... némi önsajnálkozásnak is, hogy valaki ezt ilyen szinten leírja. A sajnálat mellett belőlem mást is váltott ki, de mindegy. Akár leírhattad volna privátban is a dolgot nekem, mert mindenki tud üzenetet küldeni, de te a publikus részét választottad, ahol mindenki el tudja olvasni. Mindegy, belőlem kicsike undort váltott ki, mert ész érv itt is abszolúte nulla, csak az önpéldálózás.

Lehet, hogy vannak a fórumozók közt olyanok akik még nem éltek meg túl sok mindent az életben, de még mindig többre tartom őket mint Téged. Még mindig meg van bennünk ez az ártatlanság, amitől nem lesznek rossz emberek. Attól, hogy valaki a részvétét nyilvánítja ki nem kell a sárga földig leoltani. Nem tudom ki az atya úristennek képzeled te itt magad.. De eléggé felkavaró tud lenni, mikor azt látom hogy jó pár ember lelkébe beletiporsz, hülyeségekkel. Észre se veszed és te beszélsz itt empátiáról?! Ugyan már! Amit az előzőekben leírtál és a mostani hozzászólásod köszönő viszonyban sincs egymással drágám! wink.gif
3 felhasználónak tetszik: Shorty Official, heyitsblaze, Nórii. SelFan.
2013. június 25. 01:17 #190
Beyla
Beyla
carter
 
StátuszÉljen a szabadszólás joga! :)
  Csoport: Kitiltott
Csatlakozott: 12.09.22.
Hozzászólás: 8612
Csatolások: 2491
Azonosító: 186418
Offline offline
Idézet (pseudovirus @ 2013.06.25. 01:04)
Nekem pedig leginkább attól fordul fel a gyomrom amiket le írsz, már ne is haragudj hogy én is téged szapullak. Abszolút nem tudom megérteni, hogy te akkor miért nem nyeled le Demi hibáját? Ha már annyira emberek vagyunk és mind annyian hibákat követünk el?! Ugyanúgy te sem voltál ott, te sme tudhatod mi történt a családjában.. még is te vagy aki osztja az észt közöttünk már megint.  unsure.gif Nem is értem, milyen indíttatásból írsz minden Demihez kapcsolodó cikkhez, de a hozzászólásaid alapján annyit elmondhatok, hogy neked mindegy, hogy kit kell "megvédeni" a lényeg, hogy Demit tud valamilyen úton-módon szidni. 
A másik leggyomorforgatóbb dolog pedig az volna, hogy mások lelkébe tiporsz bele, valami elképesztően undorító módon. Sok ember megélte  a poklokat az édesapja miatt, és te mindenképpen arról próbálsz bizonyságot tenni, hogy mindegy kit mit csinált élete során, mit követett el a szeretteivel szemben, annak meg kell bocsájtani. Szerintem ez ugyanúgy nem jogos, mint az sem ahogy te ítélkezel Demi vagy akárki felett..  glare.gif

Szövegértés kapa, én szimplán csak arra akartam rávezetni a tagokat, hogy nem szidni kéne a másik felet, mert lehet, hogy más oka volt. Ha családon belüli erőszak lett volna, akkor ne félj már ötvenszer a képedbe tolta volna, hogy "Nézd, engem vert az apám!", mert kábé a csaj ebből a hájpból tartja fent magát. Én voltam nagyon rossz viszonyban az apámmal, csak másokkal ellentétben én nem akarom kiteregetni a magánéletemet. Éveken keresztül terrorizált lelkileg, aztán jött más, többször is úgymond mentettem már meg az életét, és tudod, hogy most hol tartok vele? Újra egy fedél alatt élünk és korrekt, nagyjából oké viszonyt ápolunk egymással. Ja, hogy én nem vágtam az orrára az ajtót, amikor segítséget kért, bocsánatot kért és megígérte, hogy megváltozik, ami úgy, ahogy meg is történt, ja és az én édesapám nem volt beteg. Na, ettől tartom magamat többre ennél a nyikhajnál, ennyi. Igazából ami miatt írtam ezt az egészet, s indult ki úgymond ez az elbeszélünk egymás mellett vita, hogy demike ettől mennyire lehangolt, és én nem tudom sajnálni. Ennyi. Igen is gusztustalan az, hogy hónapokig majd ez fog menni a médiában, eljátssza a hattyú halálát és utána majd még sajnálnom is kell emiatt. Pff... még mindig gyomorforgatóbb, mint én, de mindegy. Én azok után is megbocsátanék az apámnak, ha esetleg az történt volna vagy történne, mint ami heyitsblaze-el, mert a második esély mindenkinek kijár. Azért meg elnézést, ha más lelkébe tiportam bele, de tudod, akinek nem inge...

Szerk.: Mindenesetre azt hiszem, hogy én itt be is fejeztem, mert mint ahogyan írtam, a dologról nem fogtok tudni meggyőzni, és valahogy nekem sem áll módomban hitet téríteni. Ez a véleményem, ez van. Mint ahogyan többször leírtam, én láttam haldokló embereket, fogtam a kezüket, velük voltam, az utolsó kívánságukat teljesítettem, és bár pont a halál beálltánál sosem voltam még jelen, de megrázó egy haldokló embernek akárcsak az ágyneműjét is kicserélni, beszélgetni vele meg pláne. Legutóbb infektológián voltam csupán csak egy napot, de halálos beteg hepatitiszesek és fertőző agyhártya gyulladásos emberek tömkelegét láttam akkor. Soha többet oda be nem vagyok hajlandó tenni a lábamat, mert lelkileg megrázó volt. Én tapasztalatból beszélek, ti nem, ez az óriási nagy különbség. Sosem fogjátok megérteni egy haldokló ember látványát, amíg nem látjátok, és inkább ne is akarjátok látni.
1 felhasználónak tetszik: MadHatter
2013. június 25. 01:42 #191
- törölt felhasználó -    
Idézet (Beyla @ 2013.06.25. 01:17)

Sajnos nekem volt részem ilyenekben.. de nem szeretnék túlságosan személyeskedni és leírni, azt hogy mi történt velem. Mert nyilván nem ide tartozik és 98%-át nem érdekli. Mindenesetre a vita szerintem is felesleges, úgy is mindenki a saját véleménye mellett tart ki.
2013. június 25. 07:52 #192
- törölt felhasználó -    
Őszinte részvétem!sad.gif
2013. június 25. 09:06 #193
- törölt felhasználó -    
Nyugodjon békében!
2013. június 25. 09:35 #194
Im Directioner
Im Directioner
visszatérő vendég
    Csoport: Tag
Csatlakozott: 12.09.27.
Hozzászólás: 309
Csatolások: 0
Azonosító: 186702
Offline offline
annyira sajnálom én tudom milyen érzés lehet most neki 14 éve vagyok 2 éve vesztettem el az apukámat sad.gif Deni Stay Strong R.I.P Patrik Lovato Stay Strong Dallas
2013. június 25. 12:16 #195
belieber
belieber
Tumblr girl*
 
Státuszmy tumblr: http://semmisembiztoscsakavaltozas.tumblr.com/
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 12.05.18.
Hozzászólás: 2101
Csatolások: 18
Azonosító: 175940
Offline offline
szegény....nyugodj békében.!
2013. június 25. 12:48 #196
- törölt felhasználó -    
Idézet (Beyla @ 2013.06.25. 01:17)
Szövegértés kapa, én szimplán csak arra akartam rávezetni a tagokat, hogy nem szidni kéne a másik felet, mert lehet, hogy más oka volt. Ha családon belüli erőszak lett volna, akkor ne félj már ötvenszer a képedbe tolta volna, hogy "Nézd, engem vert az apám!", mert kábé a csaj ebből a hájpból tartja fent magát. Én voltam nagyon rossz viszonyban az apámmal, csak másokkal ellentétben én nem akarom kiteregetni a magánéletemet. Éveken keresztül terrorizált lelkileg, aztán jött más, többször is úgymond mentettem már meg az életét, és tudod, hogy most hol tartok vele? Újra egy fedél alatt élünk és korrekt, nagyjából oké viszonyt ápolunk egymással. Ja, hogy én nem vágtam az orrára az ajtót, amikor segítséget kért, bocsánatot kért és megígérte, hogy megváltozik, ami úgy, ahogy meg is történt, ja és az én édesapám nem volt beteg. Na, ettől tartom magamat többre ennél a nyikhajnál, ennyi. Igazából ami miatt írtam ezt az egészet, s indult ki úgymond ez az elbeszélünk egymás mellett vita, hogy demike ettől mennyire lehangolt, és én nem tudom sajnálni. Ennyi. Igen is gusztustalan az, hogy hónapokig majd ez fog menni a médiában, eljátssza a hattyú halálát és utána majd még sajnálnom is kell emiatt. Pff... még mindig gyomorforgatóbb, mint én, de mindegy. Én azok után is megbocsátanék az apámnak, ha esetleg az történt volna vagy történne, mint ami heyitsblaze-el, mert a második esély mindenkinek kijár. Azért meg elnézést, ha más lelkébe tiportam bele, de tudod, akinek nem inge...
Szerk.: Mindenesetre azt hiszem, hogy én itt be is fejeztem, mert mint ahogyan írtam, a dologról nem fogtok tudni meggyőzni, és valahogy nekem sem áll módomban hitet téríteni. Ez a véleményem, ez van. Mint ahogyan többször leírtam, én láttam haldokló embereket, fogtam a kezüket, velük voltam, az utolsó kívánságukat teljesítettem, és bár pont a halál beálltánál sosem voltam még jelen, de megrázó egy haldokló embernek akárcsak az ágyneműjét is kicserélni, beszélgetni vele meg pláne. Legutóbb infektológián voltam csupán csak egy napot, de halálos beteg hepatitiszesek és fertőző agyhártya gyulladásos emberek tömkelegét láttam akkor. Soha többet oda be nem vagyok hajlandó tenni a lábamat, mert lelkileg megrázó volt. Én tapasztalatból beszélek, ti nem, ez az óriási nagy különbség. Sosem fogjátok megérteni egy haldokló ember látványát, amíg nem látjátok, és inkább ne is akarjátok látni.

Komolyan, amit Te itt leművelsz, egyszerűen gyomorforgató... A Te szemedben mindenki más szar, szemét ember, Te pedig a tökéletes, aki soha semmilyen hibát nem követett el és mindent megéltél, a bölcs nagy lány. Hogy mered így kijelenteni, hogy nem vette fel vele a kapcsolatot? Ott voltál vagy mi? Attól, hogy a semmitérő média oldali lehoztak olyan cikkeket, amikben azt írták, hogy állítólag Demi ezt meg azt nyilatkozta, már rögtön igaz? Pfff...
"A nap végén, nem számít, hogy miken mentem keresztül vele, mindig SZERETNI fogom Őt" ühüm, biztos ezt is csak úgy poénból mondta 2011 -ben. smileeee.gif https://www.youtube.com/watch?v=xMF3giOZ-R4 Szánalmas vagy..
1 felhasználónak tetszik: Shorty Official
2013. június 25. 12:51 #197
chelseagirl18
chelseagirl18
White Wave™
 
StátuszThe man on the bridge... I knew him.
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 10.03.21.
Hozzászólás: 3017
Csatolások: 311
Azonosító: 123303
Offline offline
Idézet (Love1DForeva @ 2013.06.25. 12:48)
Komolyan, amit Te itt leművelsz, egyszerűen gyomorforgató... A Te szemedben mindenki más szar, szemét ember, Te pedig a tökéletes, aki soha semmilyen hibát nem követett el és mindent megéltél, a bölcs nagy lány. Hogy mered így kijelenteni, hogy nem vette fel vele a kapcsolatot? Ott voltál vagy mi? Attól, hogy a semmitérő média oldali lehoztak olyan cikkeket, amikben azt írták, hogy állítólag Demi ezt meg azt nyilatkozta, már rögtön igaz? Pfff... 
"A nap végén, nem számít, hogy miken mentem keresztül vele, mindig SZERETNI fogom Őt" ühüm, biztos ezt is csak úgy poénból mondta 2011 -ben. smileeee.gif https://www.youtube.com/watch?v=xMF3giOZ-R4 Szánalmas vagy..

Azt nem értem, hogy ha mindkét fél lezárta már a vitát, akkor mi a francnak megint elkezdeni? Teljesen felesleges. Senki nem fogja tudni a másik véleményét megváltoztatni. Személyeskedni meg aztán még feleslegesebb...
2013. június 25. 13:43 #198
Récy98
Récy98
 
StátuszWake me up when September ends
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 12.05.18.
Hozzászólás: 2574
Csatolások: 99
Azonosító: 175977
Offline offline
részvétem...nyugodjon békében...
2013. június 25. 14:08 #199
Camille R
Camille R
visszatérő vendég
 
StátuszEverything I do is for him and he just thinks I'm an idiot
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 12.06.22.
Hozzászólás: 217
Csatolások: 35
Azonosító: 178378
Offline offline
R.I.P Patrick....nyugodj békében sad.gif
2013. június 25. 15:46 #200
esztike101010
esztike101010
visszatérő vendég
 
StátuszMinden, amit el lehet képzelni, az valóságos. - Pablo Picasso
  Csoport: Tag
Csatlakozott: 12.12.10.
Hozzászólás: 266
Csatolások: 0
Azonosító: 191328
Offline offline
nyugodjon békében : részvétem .
13 oldal 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Hozzászólok Nem indíthatsz új témát!

Kapcsolódó sztárok