Igazából még mindig nem értem, mit kerestem biológiaversenyen, de végül is nem volt olyan rossz. Most még jobban összehaverkodtunk Levente bajtársammal. Megdicsérte a humoromat, és azt mondta, hogy bírja, hogy ilyen fogyatékos vagyok. A fordított logikámért külön gratulált. Azt mondta, nem érti, miért röhögök akkor, mikor semmi vicceset nem mondott és miért nem, mikor viccet mesél.
Na de itt van pár értelmes beszélgetés:
Eszti: Fáj a lábam.
Én: Vedd le a cipőd.
Eszti: A, nem.
Én: Te leveheted, akkor van gáz, ha a Levi veszi le.
Levi: Hát akkor tényleg. Leveszem és ki kell üríteni a folyosókat, mert ismeretlen gázok keringenek a levegőben.
Én: .......
Eszti: .......
Levi: Magyarul: büdös a lábam.
*még csak ketten ültünk kinn, mert Eszti még nem végzett*
Én: Hjaj, most nincs itt a kép... Sajnálom, de rajtad kell kiélnem a perverz dolgaimat.
Levi: *halálra vált arc*
Én: Ne nézz így, mert rád teszem a lábam.
Levi: Csinálok neked kommunistás plakátot, csak hagyj békén.
Összességében jó nap volt. Én a nyolcadik lettem, Levi pedig megnyerte. Ezután ezt az igencsak szívmelengető beszédet mondta el nekem:
Levi: Nos, Luca, köszönöm az egész napos fárasztást, a fogyatékoskodást, a kiflis cuccot és, hogy el akarsz ballagtatni és utánam jönni a másik iskolába, ami egy fiúiskola, szóval kétlem, hogy felvennének, de azért sok szerencsét.
Én: Ó, én pedig köszönöm a támogatást, most már kedvedre b.zulhatsz.
Levi: Ez az!