miregondoltokmost?
2016. május 16. 20:24
#8261
Az érzés, amikor azt hiszed elveszett a telód, és ''sírva,, hívod az anyudat a telefonodról, hogy elhagytad
7 felhasználónak tetszik:
mangalover43,
LaDySmIth,
habibi,
Fannycska999,
Phaedra,
forever.romanci,
MadHatter
2016. május 16. 20:46
#8262
Kiakasztanak az Ismeretleneken lévő emberek. Tegnap éjjel fél egykor beszélgetni kezdtem egy sráccal. Elkezdett nekem panaszkodni, hogy ő depressziós, vagdossa magát, testileg-lelkileg sebzett, utálja az életet és most is be van szívva. Nincsen senkije, de ha most lenne vele egy nő, képes lenne 2-3 óráig folyamatosan d.gni. Aztán addig folytatta ezt a "depressziós vagyok, ments meg, de inkább mégse" cuccot, hogy a végén hazudni kezdtem neki, hogy már begyógyszereztem magam és majdnem meghaltam, mire csak annyit mondott, hogy ez a gyengeség jelképe. Aztán én: "Ó, igazán? Nem is tudom, ki a gyengébb kettőnk közül, aki egy öngyilkossági kísérlet után képes boldogan élni, vagy aki egy vadidegen embernek mesél arról, hogy hogyan szeretne megb.szni egy lányt, de nem tesz érte semmit, így inkább csak azt hajtogatja, mennyire utálja az életét és meg akar halni..." Erre kilépett. Jó, az egy dolog, hogy hazudni nem szép dolog, tényleg nem is vagyok rá büszke, de annyira felb.szott idegileg, hogy úgy éreztem, muszáj.
Aztán egy másik... 19 éves csávó, meztelenül alszik és mindjárt átmegy a 12 éves húgához és bebújik hozzá, mert az számára olyan vadító. A húgát amúgy rendszeresen nyalja és ujjazza, cserébe a lány kézimunkát végez és szopik, viszont a srác nem szereti, ha a húga szopja le, mert állítása szerint a kiscsajnak túl kicsi a szája. Mondjuk nem tudom, hogy 12 évesen hova ne legyen kicsi a szája... 11 évesen kiverte egy pornóújságra a haverjával, majd a haverja húgát (akkor kb 9-10 éves) kényszerítette, hogy vetkőzzön le, ekkor látott élőben először meztelen nőt. (Hogy a kilenc éves lány hol nő, azt se tudom) Majd elkezdett kérdezősködni az öcsémről, hogy én kiverem-e neki. Aztán természetesen őt is kiosztottam, hogy attól függetlenül, hogy ő egy beteg állat, én nem folytatok szexuális kapcsolatot a családtagjaimmal és nem hinném, hogy a hat éves öcsém ilyenekre rá lenne szorulva... És utána persze ő is kilépett, mondjuk nem is bánom. Nem hinném, hogy ezek tényleg megtörténtek vele, de attól még nem tekintek rá igazi emberként. Aki ilyet csinál a húgával, az esküszöm nem normális.

2016. május 16. 22:10
#8263
TE JÓ ÉG AZ M2-N MEGY A HUNGARIAN RHAPSODY MÁR 9 ÓTA ÉS PERSZE HOGY ÉN NEM TUDTAM RÓLA MOST BEZZEG ITT FAGIRLKÖDÖK. Te jó isten, 30 éve volt itt a Queen... AKI TUD KAPCSOLJON AZ M2-RE
2016. május 16. 22:40
#8264
Kimentem a konyhába délután, mondom sütök valamit, mert éhezek. Kinyitom a fagyasztót, ÉS RÁM ESETT EGY EGÉSZ CSIRKE. Feje már nem volt, ott lógott a nyaka, én meg kirohantam.xDDD
10 felhasználónak tetszik:
mangalover43,
LaDySmIth,
habibi,
InoriGothGirl,
Szandi0820,
exoverdose,
thestupidboy96,
Fannycska999,
forever.romanci,
MadHatter
2016. május 16. 23:17
#8265
exoverdoseleech |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.05.28. Hozzászólás: 2354 Csatolások: 1181 Azonosító: 226704 offline |
Idézet (Noise. @ 2016.05.16. 20:46)
Aztán egy másik... 19 éves csávó, meztelenül alszik és mindjárt átmegy a 12 éves húgához és bebújik hozzá, mert az számára olyan vadító. A húgát amúgy rendszeresen nyalja és ujjazza, cserébe a lány kézimunkát végez és szopik, viszont a srác nem szereti, ha a húga szopja le, mert állítása szerint a kiscsajnak túl kicsi a szája. Mondjuk nem tudom, hogy 12 évesen hova ne legyen kicsi a szája... 11 évesen kiverte egy pornóújságra a haverjával, majd a haverja húgát (akkor kb 9-10 éves) kényszerítette, hogy vetkőzzön le, ekkor látott élőben először meztelen nőt. (Hogy a kilenc éves lány hol nő, azt se tudom) Majd elkezdett kérdezősködni az öcsémről, hogy én kiverem-e neki. Aztán természetesen őt is kiosztottam, hogy attól függetlenül, hogy ő egy beteg állat, én nem folytatok szexuális kapcsolatot a családtagjaimmal és nem hinném, hogy a hat éves öcsém ilyenekre rá lenne szorulva... És utána persze ő is kilépett, mondjuk nem is bánom. Nem hinném, hogy ezek tényleg megtörténtek vele, de attól még nem tekintek rá igazi emberként. Aki ilyet csinál a húgával, az esküszöm nem normális.
Annyira remélem, hogy ezt nem mondta komolyan az az állat. Csak sajnos annyira egy elkorcsosult világban élünk, hogy én már nem tudok abban hinni, hogy ilyenek nem történnek meg. Szó szerint felfordult a gyomrom és bőgni akarok. Az ilyen hulladékoknak kapásból lemetszeném a farkukat és kezüket, ha volna rá lehetőségem, csak hogy attól én sem lennék jobb ember, meg amúgy is képtelen lennék bárkit is bántani, de ehh. Fuj....
7 felhasználónak tetszik:
Rocket,
LaDySmIth,
Fannycska999,
NiceandCute,
thestupidboy96,
Szandi0820,
MadHatter
2016. május 16. 23:47
#8266
thestupidboy96visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.06.04. Hozzászólás: 412 Csatolások: 0 Azonosító: 177188 offline |
Idézet (exoverdose @ 2016.05.16. 23:17)
Annyira remélem, hogy ezt nem mondta komolyan az az állat. Csak sajnos annyira egy elkorcsosult világban élünk, hogy én már nem tudok abban hinni, hogy ilyenek nem történnek meg. Szó szerint felfordult a gyomrom és bőgni akarok. Az ilyen hulladékoknak kapásból lemetszeném a farkukat és kezüket, ha volna rá lehetőségem, csak hogy attól én sem lennék jobb ember, meg amúgy is képtelen lennék bárkit is bántani, de ehh. Fuj....
Az ilyen vagy túl sok pornót nézett, vagy beteg, vagy azt hiszi, hogy ettől lesz nagyobb ember,(?! - nem, az ilyen határozottan nem az) de abban a világban, amit most élünk, sajnos ez teljesen elképzelhető. Mindenesetre, remélem hogy valaki egyszer rájön, hogy mit tett, (ha tényleg megtette - adná a feljebbvaló, hogy csak tényleg kitalálta ezeket a dolgokat) és egy végbélbe felhelyezhető körtével visszaadja neki azt, amit megtett. (Nagyon-nagyon remélem hogy ez csak egy tízéves újabb kibszott agymenése a neten, mert hánynom kell ezektől az "emberektől", hovatovább azoktól is, akik ilyeneket a világra bsznak.)
8 felhasználónak tetszik:
Rocket,
Phaedra,
Szandi0820,
Fannycska999,
Beyla,
NiceandCute,
exoverdose,
MadHatter
2016. május 17. 00:38
#8267
Nagyon kis ügyes gyermek vagyok, mert ma Shia LaBeouf-effektus járt át (DO IT.....JUST...DOIT), és megcsináltam a naptárat, ami miatt már majd' egy hónapja bitófára küldött volna a tanárnéni. Király vagyok. El is küldtem neki, biztos nem fog neki tetszeni, de legalább kész van.
És még egy parfümös dobozt is összeeszkábáltam, amibe egy kicsi vodkás üveget beleraktam, mert nincs üres parfümöm. De ez is kész van! És ez még tetszik is, mert Edgar A. Poe stílusúra csináltam. :3
Miközben itt örülök magamnak, hogy ma hasznos polgára voltam - ha nem is az emberiségnek - de a sulinak, kintről olyan hangok hallatszanak befelé, mintha egy pulyka elhagyta volna az inhalálóját, de rájött az asztmaroham. De ezen tájékon senki fiának nincsen pulykája, szóval fogalmam sincs mi hallathatja ezeket a túlvilági, természetalatti hangokat. Nem tudom, hogy ki merek-e menni cigizni. XD

2016. május 17. 02:50
#8268
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline |
Idézet (Noise. @ 2016.05.16. 20:46)
Kiakasztanak az Ismeretleneken lévő emberek. Tegnap éjjel fél egykor beszélgetni kezdtem egy sráccal. Elkezdett nekem panaszkodni, hogy ő depressziós, vagdossa magát, testileg-lelkileg sebzett, utálja az életet és most is be van szívva. Nincsen senkije, de ha most lenne vele egy nő, képes lenne 2-3 óráig folyamatosan d.gni. Aztán addig folytatta ezt a "depressziós vagyok, ments meg, de inkább mégse" cuccot, hogy a végén hazudni kezdtem neki, hogy már begyógyszereztem magam és majdnem meghaltam, mire csak annyit mondott, hogy ez a gyengeség jelképe. Aztán én: "Ó, igazán? Nem is tudom, ki a gyengébb kettőnk közül, aki egy öngyilkossági kísérlet után képes boldogan élni, vagy aki egy vadidegen embernek mesél arról, hogy hogyan szeretne megb.szni egy lányt, de nem tesz érte semmit, így inkább csak azt hajtogatja, mennyire utálja az életét és meg akar halni..." Erre kilépett. Jó, az egy dolog, hogy hazudni nem szép dolog, tényleg nem is vagyok rá büszke, de annyira felb.szott idegileg, hogy úgy éreztem, muszáj.
Aztán egy másik... 19 éves csávó, meztelenül alszik és mindjárt átmegy a 12 éves húgához és bebújik hozzá, mert az számára olyan vadító. A húgát amúgy rendszeresen nyalja és ujjazza, cserébe a lány kézimunkát végez és szopik, viszont a srác nem szereti, ha a húga szopja le, mert állítása szerint a kiscsajnak túl kicsi a szája. Mondjuk nem tudom, hogy 12 évesen hova ne legyen kicsi a szája... 11 évesen kiverte egy pornóújságra a haverjával, majd a haverja húgát (akkor kb 9-10 éves) kényszerítette, hogy vetkőzzön le, ekkor látott élőben először meztelen nőt. (Hogy a kilenc éves lány hol nő, azt se tudom) Majd elkezdett kérdezősködni az öcsémről, hogy én kiverem-e neki. Aztán természetesen őt is kiosztottam, hogy attól függetlenül, hogy ő egy beteg állat, én nem folytatok szexuális kapcsolatot a családtagjaimmal és nem hinném, hogy a hat éves öcsém ilyenekre rá lenne szorulva... És utána persze ő is kilépett, mondjuk nem is bánom. Nem hinném, hogy ezek tényleg megtörténtek vele, de attól még nem tekintek rá igazi emberként. Aki ilyet csinál a húgával, az esküszöm nem normális.
Aztán egy másik... 19 éves csávó, meztelenül alszik és mindjárt átmegy a 12 éves húgához és bebújik hozzá, mert az számára olyan vadító. A húgát amúgy rendszeresen nyalja és ujjazza, cserébe a lány kézimunkát végez és szopik, viszont a srác nem szereti, ha a húga szopja le, mert állítása szerint a kiscsajnak túl kicsi a szája. Mondjuk nem tudom, hogy 12 évesen hova ne legyen kicsi a szája... 11 évesen kiverte egy pornóújságra a haverjával, majd a haverja húgát (akkor kb 9-10 éves) kényszerítette, hogy vetkőzzön le, ekkor látott élőben először meztelen nőt. (Hogy a kilenc éves lány hol nő, azt se tudom) Majd elkezdett kérdezősködni az öcsémről, hogy én kiverem-e neki. Aztán természetesen őt is kiosztottam, hogy attól függetlenül, hogy ő egy beteg állat, én nem folytatok szexuális kapcsolatot a családtagjaimmal és nem hinném, hogy a hat éves öcsém ilyenekre rá lenne szorulva... És utána persze ő is kilépett, mondjuk nem is bánom. Nem hinném, hogy ezek tényleg megtörténtek vele, de attól még nem tekintek rá igazi emberként. Aki ilyet csinál a húgával, az esküszöm nem normális.
Ugye tud róla ez a tizenkilenc éves "férfi", hogy amit leírt az fajtalankodás, illetve pedofília? Bűncselekménynek minősül, és a törvény nagyon szigorúan bünteti. Remélem, hogy ezt egyszer elmeséli egy tökösebb embernek, aki simán felnyomja őt a rendőrségen és a farkánál fogva fogják megcibálni. Még, ha nem is igaz, akkor sem normális, ha valaki ilyeneket talál ki és hazudja másoknak. Beteg egy világban élünk.
8 felhasználónak tetszik:
Rocket,
missdaisy,
habibi,
thestupidboy96,
Szandi0820,
exoverdose,
Fannycska999,
MadHatter
2016. május 17. 11:29
#8269
PhaedraMythic Dawn☼ |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.05.08. Hozzászólás: 1244 Csatolások: 96 Azonosító: 243591 offline |
Nekem egyből beugat pár strébergci osztálytársam, ha felvisítok egyet, de most meg ők ordítoznak meg nyávognak negyed órája, mert nekik szabad. Kajak odamegyek, azt úgy állbarúgom az ősszeset a magassarkúmmal, hogy foguk a picsájukon repül ki.
2016. május 17. 16:11
#8271
exoverdoseleech |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.05.28. Hozzászólás: 2354 Csatolások: 1181 Azonosító: 226704 offline |
El se hiszem, hogy megkaptam a kedvenc csapatom egyik tagjának az adatlapját.
2016. május 17. 19:49
#8272
Matekon írtunk, Dani pedig jó szokásához híven odaadta nekem a feladatlapját, hogy nyugodtan megcsinálhatom neki. Meg is csináltam a negyedét, legalább ennek a kevésnek hadd örüljön, majd óra után odajött hozzám a folyosón, elkezdett ölelgetni, hogy mennyire szeret, amiért megcsináltam neki. Erre megjelent Elemér bá:
Elemér bá: Luca, ne hagyd, hogy itt ölelgessen, kérlek...
Dani: Elemér bá, ne csinálja már ezt, mindig rajta múlik a matekjegyem, a földrajzjegyem, a magyarjegyem és a többi, nem mellesleg bírom is a fejét, szóval hadd ölelgessem.
Elemér bá: Jól van fiam, de csak okosan! *aztán elment wc-re*
Dani: Amúgy tényleg szeretlek ám.
Én: Én is téged.
*kis idő múlva*
Dani: Na gyere, hadd öleljelek meg még egyszer*
Én: *odamegyek*
Elemér bá: *kijön a wc-ről* Jaj, már megint ölelkeztek? Az agyam eldobom tőletek

2016. május 18. 07:03
#8273
Astronomergirl. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 16.04.11. Hozzászólás: 4130 Csatolások: 1568 Azonosító: 255584 offline |
Ma angol kompetencia. Hurrá....
2016. május 18. 16:38
#8274
InoriGothGirlvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.09.06. Hozzászólás: 404 Csatolások: 115 Azonosító: 249469 offline |
Mélyebb, nőiesebb hangot szeretnék. Akárhányszor bemegyek valahová, először magáznak, majd amint megszólalok, elkezdenek tegezni. Hiába, olyan a hangom, mint egy kisfiúé...
2016. május 18. 17:16
#8275
Kb egy órával ezelőtt leesett, hogy nekem holnapra két oldalas fogalmazást kell írnom irodalomra. Szerencsére a Wikipédia most is hű társam volt és kisegített a pácból.
Az osztálytársamnak leb.sztam egy rohadt nagy pofont, mert egyszerűen nem érti meg, hogy nem vagyok leszbikus és folyamatosan hozzám bújik, simogat és olyan szinten irritál, hogy elmondani nem tudom. A pofon után megsértődött, hogy én miért vagyok vele ilyen, mikor ő egy rossz dolgot nem csinált. Áá, nem, csak négyszer bújt hozzám, mikor megmondtam neki, hogy befejezhetné, mert idegesít. Aztán utána -mivel megsértődött rám- kitolta a pad szélére a székemet, majd a lábaival megtámasztotta, így még az a kevés erőm sem segített, hisz a csaj háromszor akkora, mint én... Kb öt perc leforgása után kérlelni kezdett, hogy húzódjak vissza a székemmel, mert ő még mindig szeret és ne durcizzak, legyek szíves. Hát mondom b.szd meg. Egyébként azért sem mentem vissza, igazán leszállhatna rólam, mert tényleg k.rva idegesítő...

2016. május 18. 17:57
#8276
thestupidboy96visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.06.04. Hozzászólás: 412 Csatolások: 0 Azonosító: 177188 offline |
Életem Pécsen, 3. rész:
Amikor reggel lemész cigizni az egyik lakótársaddal, míg a másik megy vizsgázni, akkor valaki árulja már el, hogy mi a retkes, k#rva p#csának kell bezárni azt a szájbab#szott ajtót. Nem vittünk kulcsot, mert úgy gondoltuk hogy öt perc, elszívunk egy cigit, tanulunk és megyünk moziba. Persze ebből az lett, hogy a szobatársam, aki kizárt minket, elment vizsgázni, mi meg 4 órát iratok, pénz, telefon, cigi, étel és ital nélkül csöveztünk a ház előtt. Megpróbáltunk létrát szerezni, hogy be tudjam rúgni a szúnyoghálót, és bemásszak, és kinyissam az ajtót, hogy bemenjünk; de mi a f#szt várok én az emberektől, mikor a fülük botját sem mozdította egyik sem. Pedig most aztán igazán bajban voltunk.
A k#rva édes anyukáját annak a pápaszemes, életképtelen f#szfej szobatársamnak, örülhet annak, hogy nem b#sztam ki az elsőről, vagy vágtam fejbe. Rohadjon meg ott, ahol van.

2016. május 18. 18:26
#8277
PhaedraMythic Dawn☼ |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.05.08. Hozzászólás: 1244 Csatolások: 96 Azonosító: 243591 offline |
Két hete történt szitu, amin még mindig nem tettem túl magam: megyek reggel suliba a j-goth ismerősömmel, velünk szemben jönnek a város menő, gettós porontyai, és hallom.
-"Aaa, tetkó van annak a homlokán, vagy miaaaz?"
-"Vehhehhe, én félek tűle."
-"Muhhahha, hogy néz aszki."
Nagyon spontán helyzet volt, minden áron vissza akartam ugatni, ezért hirtelen ez jött:
-"Bekentem szarral! Amit a seggedből szedtem ki!"
5 másodperc múlva leesett, mit mondtam, aztán jött a tipikus póz: egekbe tartott fej, gigantikusra nyílt száj, testtartás, mintha áram bszott volna meg: "Áhihhhííííííí" háromvonalas visítóröhögés fejben. Aztán a bicajos nő előttem majdnem lerepült ijedtében a hídról, szegény.
Teljesebb lett az életem, amiért ezt leírtam...

Wyrd,
InoriGothGirl,
Szandi0820,
Jody,
thestupidboy96,
LaDySmIth,
MadHatter
2016. május 18. 18:30
#8278
thestupidboy96visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.06.04. Hozzászólás: 412 Csatolások: 0 Azonosító: 177188 offline |
Idézet (Phaedra @ 2016.05.18. 18:26)
Két hete történt szitu, amin még mindig nem tettem túl magam: megyek reggel suliba a j-goth ismerősömmel, velünk szemben jönnek a város menő, gettós porontyai, és hallom.
-"Aaa, tetkó van annak a homlokán, vagy miaaaz?"
-"Vehhehhe, én félek tűle."
-"Muhhahha, hogy néz aszki."
Nagyon spontán helyzet volt, minden áron vissza akartam ugatni, ezért hirtelen ez jött:
-"Bekentem szarral! Amit a seggedből szedtem ki!"
5 másodperc múlva leesett, mit mondtam, aztán jött a tipikus póz: egekbe tartott fej, gigantikusra nyílt száj, testtartás, mintha áram bszott volna meg: "Áhihhhííííííí" háromvonalas visítóröhögés fejben. Aztán a bicajos nő előttem majdnem lerepült ijedtében a hídról, szegény.
Teljesebb lett az életem, amiért ezt leírtam...
-"Aaa, tetkó van annak a homlokán, vagy miaaaz?"
-"Vehhehhe, én félek tűle."
-"Muhhahha, hogy néz aszki."
Nagyon spontán helyzet volt, minden áron vissza akartam ugatni, ezért hirtelen ez jött:
-"Bekentem szarral! Amit a seggedből szedtem ki!"
5 másodperc múlva leesett, mit mondtam, aztán jött a tipikus póz: egekbe tartott fej, gigantikusra nyílt száj, testtartás, mintha áram bszott volna meg: "Áhihhhííííííí" háromvonalas visítóröhögés fejben. Aztán a bicajos nő előttem majdnem lerepült ijedtében a hídról, szegény.
Teljesebb lett az életem, amiért ezt leírtam...
Nekem is, reggel óta most röhögök először Tényleg, legalább nem vagyok idegbeteg (most)
1 felhasználónak tetszik:
Phaedra
2016. május 18. 18:32
#8279
PhaedraMythic Dawn☼ |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.05.08. Hozzászólás: 1244 Csatolások: 96 Azonosító: 243591 offline |
Idézet (thestupidboy96 @ 2016.05.18. 18:30)
Nekem is, reggel óta most röhögök először Tényleg, legalább nem vagyok idegbeteg (most)
Ennek igazán örülök. Tényleg.
2016. május 18. 18:58
#8280
Az előbb láttam fészen, hogy egy csaj egy Mary Bellről készült képet rakott ki profilképnek (a csaj, aki 11 évesen megölt két kisgyereket), és valaki odaírta, hogy milyen szép lány volt kiskorában, a csaj meg belájkolta.
9 felhasználónak tetszik:
forever.romanci,
Wyrd,
NiceandCute,
thestupidboy96,
Guitarist,
LaDySmIth,
Phaedra,
Szandi0820,
MadHatter
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel

Pár éve már nem szerepelt semmiben.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán

Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?

Szakíthatott a páros?
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre

Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?

Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme

Elhagyta magát a szakértők szerint.
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek

Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?