Starity

Lakatos Krisztián Washingtonba költözik

2011. január 24. 17:05   |   Szerző: tabutv.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megasztáros egy luxushajóval utazik a tengerentúlra, aztán pedig a világsztárság reményében ott is marad.

hirdetés
Lakatos Krisztián Washingtonba költözik

Lakatos Krisztián jelenleg a februárban megrendezésre kerülő nagyszabású koncertje miatt idegeskedik, ugyanis semmi sem úgy jön össze a rendezvénnyel kapcsolatban, ahogy szeretné. A Megasztárban feltűnt ifjú énekes a koncerttel egyidejűleg egyébként egy 12 slágerdalt tartalmazó lemez kiadásán is dolgozik, ami ha minden jól megy, akkor az utolsó cédéje lesz. „Komoly szakmai tudást szeretnék belefektetni a lemezembe. Szeretném, ha minden dal élőzenekarral lenne felvéve, és minden dalból komoly sláger születne. Egyben egyébként ez is lesz az utolsó lemezem, mert már száz százalék, hogy márciusban el fogok utazni, és nem biztos, hogy haza fogok jönni Magyarországra...” – meséli a tabutv.hu riporterének az énekes, aki nagy tervekkel vág neki az utazásnak.

„Márciusban indul egy közel negyven emeletes világjáró luxushajó, amin a zenekarommal napi két órát kell majd játszanom és énekelnem amerikaiaknak. A hajó végállomása New York lesz, onnan pedig majd átmegyek nagybátyámhoz Washingtonba, és ott is maradok. Nagyon családcentrikus vagyok, ezért nehéz lesz itthagyni a szeretteimet, de vagyok annyira optimista, hogy másképp kezelem ezeket a dolgokat, és az életcélom motivál arra, hogy a fájdalmamat palástoljam!” –  mondta el a Tabu tv internetes videójában Lakatos Krisztián, aki a döntésével nemcsak az eddig felépített karrierjét, hanem az egész családját is elhagyja.

Az ifjú megasztáros végső célja egyébként a világsztárrá válás, amelyre komoly esélyt lát. „Egy komoly amerikai lemezszerződést szeretnék egy kiváló menedzserrel. Ehhez minden kapcsolatom és minden időm megvan... azt szokták mondani, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen, én pedig hiszem azt, hogy az álmaim meg fognak valósulni!” – osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Lakatos Krisztián.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek