Lesifotósok kémlelték Emma Watson fenekét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Emma Watsonnak nemcsak a frizurája, hanem ruhája is rövidre sikeredett a hétfői Elle magazin díjátadóján. Egy hajszál választotta el, hogy emberek milliói lássák fenekét.


Emma Watsont nemcsak a filmszakma, hanem a divatvilág is elismeri. Ezt bizonyítja, hogy a február 14-én megrendezett Elle magazin díjátadóján az év stílusikonjának válaszották.
A lány falatnyi ruhadarabban jelent meg a gálán, s egyáltalán nem zavarta, hogy a rövidke „szoknya” alól csaknem kivillant a feneke, aminek a közönség és a fotósok is kifejezetten örültek. A paparazzók például végig azon munkálkodtak, hogy lencsevégre kapják a színésznő hátsóját.
„Imádom a divatot, de persze nem csak ezen jár az eszem. Élvezem az öltözködést, a tervezés is érdekel, sok örömöt lelek benne. Az utóbbi években valóban jobban odafigyeltem rá, hogy mi van rajtam, de nem hajtottam tudatosan a stílusikon címre” – nyilatkozta Emma.
Emmának per pillanat egyetemi tanulmányai a legfontosabbak, így elárulta, hogy csak a tanulás után tud foglalkozni a filmezéssel és a divattal.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Kifütyülték a Super Bowlon
Először láthatjuk az arcát.